Épitő Ipar - Építő Művészet, 1925 (49. évfolyam, 1-48. szám)

1925-02-15 / 7-8. szám

24 ÉPÍTŐ IPAR :­ ÉPÍTŐ MŰVÉSZET 1925 február 15 — mondta a miniszter — mely nem nélkülözheti épen az anyaművészetnek, az építészetnek dokumentumait, melyek összegyűjtve és feltárva csodálatba kell, hogy ejtsék az egész művelt világot, látván, hogy e téren is egy kis ország mily sokat és hatalmasat alkotott. A kultuszminiszter gyönyörű megnyilatkozása a magyar építőművészek körében osztatlan örömet és lelkesedést keltett. Régi bajaink orvoslását, régi kíván­ságaink beteljesülését reméljük a kultuszminisztertől. Mert valóban a magyar művészeti kultúrában hatalmas űr tátongott eddig. Nagy magyar értékek fekszenek elrejtve íróasztalok, könyvszekrények mélyén, elhunyt építőművészek elfeledett hagyatékaiban. Ha meggon­doljuk, hogy költők, festők és szobrászok alkotásai, azok minden sorát és variánsait a tudósok és műkritikusok ezrei kutatják és értékelik, hogy a m­agyar Géniusz egy-egy remeke pl. Petőfi Sándor, Munkácsy az egész világon ismert és nagyra becsült, akkor elképzelhető-e hogy a legnagyszerűbb művészetnek, az építészetnek ne lettek volna a magyar hazában hasonló tehetségei? Valóban voltak­ is, de valamiképen nem fedezték fel őket, nem foglalkoztak velük kellőleg, elfeledték őket­. Nemcsak a Kisföld nem tud róluk semmit, de még a magyarok sem ismerik alkotásaikat. Akárhány művelt, diplomás ember van, aki nem tudja ki volt a Parlament, a Nemzeti Múzeum, a kassai dóm, a Kúria és számos más újabb és régibb gyönyörűbbnél gyö­nyörűbb műépítményünk alkotója. De csodálkozha­tunk-e ezen, mikor máig sincsen egyetlen egy magyar építőművészeti műtörténelmünk sem, mikor az egyete­meken és főiskolákon a világ minden népének építő­­művészetet tanítják, de a magyar épitőművészettel nem törődik senki. A magyar kultuszminiszter ígéretet tett, hogy ezt az úl­t művészettörténetünkben meg fogja szüntetni és ehhez az első lépés az építészeti Múzeum létesítése leend. Miért van szükség erre a múzeumra ? 1. Mert az építészet olyan, mint az emberi szer­vezetben az ideg. Csak akkor veszünk róla tudomást, ha valami baj éri. Az építészeti alkotással sem törődik senki. Csak akkor szaladnak fűhöz-fához, szakembe­rekhez, ha valami baj történt, ha valami beszakad vagy ha pl. egy műemléket avatatlan kezekkel le akar­nak bontani. Szóval az építészeti alkotásokról csak akkor beszélhetnek nálunk, ha az valami botrány kö­rébe kerül, különben tudomással vesszük őket, hogy vannak, de hogy ki csinálta őket, mily művészi értéket képviselnek nem kutatjuk. Az építészeti múzeum közelebb hozná az építő­művészeti alkotásokat a nagy­közönséghez, mely azo­kat így megismerné, m­egderítné és értékelné, meg­tanulná. 2. Művészettörténeti fejlődési szempontból is fon­tos, hogy lássuk, mit alkottak elődeink. Hogy az elő­dök alkotásain, mint a gyermek az anyja emlőin táp­lálkozzunk. Hiszen szégyen az, ami nálunk történt a múltban. Építészeink idegen emlőkön nevelkedtek. Idegen folyóiratokat böngésztek, ezekből iparkodtak ihletet meríteni egy-egy feladat megoldásakor. Miért ? Mert a magyar műalkotások nem voltak sehol össze­gyűjtve, ezek nem állottak a tervezők rendelkezésére. Oda mentek hát, ahol készen kapták ezeket. Azért olyan össze-vissza stílusú, idegenszerű újabb magyar építőművészetünk. Pedig ha csak a Budapest régi emlékei szakszerűleg könyvalakban, vagy tervtárak­ban előttünk lehetnének, vagy a régi alapokon szer­ves fejlődés indulhatott volna meg, mely valószínűleg igen értékes eredményre vezetett volna. Ezt kell tehát pótolni másodsorban az építészeti múzeumnak. 3. Műtörténeti, illetve műemlékszerűségi szem­pontból is rendkívül fontos lenne, ha volna egy gyűj­teményünk, ahol minden a múltban létesített műalko­tás felvéve feltalálható lenne a megfelelő adatokkal. Ma, ha valahol egy templom épül, a régit lebontják, és senki sem tudja, hogy az a régi nem volt-e egy pompás műemlék — ha csak a Műemlékek Bizott­sága tudomást nem szerez róla véletlenül , melyet lebontani nem szabadott volna. Vagy ha restaurálni akarnak egy régi monumentumot, nem tudják ki, mi­kor és hogy építetté, nem tudják, hova forduljanak adatokért. Ha lenne egy ily múzeumi tervgyűjtemény, ennek vezetői szakszakszerű, felvilágosítással bármikor bárkinek szolgálhatnának, nem fordulhatna elő az semhogy egy még élő építőművész,alkotását avatat­lan kezekkel valaki megbolygassa, átépítse. Az építé­szeti múzeum lenne az a hely, ahol bármely mű alkotó­járól felvilágosítást adnának. De ennek a múzeumnak­­ még egy igen fontos hivatása lenne. Ha a nemzeti múzeum könyvtára kö­telező példányt követel minden megjelenő magyar nyomtatványról, hogy az a jövő kultúrtörténeti doku­mentum gyanánt fennmaradjon, hogy mennyivel ész­szerűbb lenne az, hogy minden építészeti tervről, mely ma készül, egy kötelező példány az építészeti múzeum számára kötelezőleg benyuttassék. Ezáltal nemcsak teljes gyűjtemény állna rendelkezésre a jövő számára, de ennek a kötelezettségnek nevelő hatása is kétség­telen, mert valószínű mindenki iparkodni fog, — ha tudja, hogy alkotása a jövő számára megörökíttetik — a legszebbet és kigjobbat nyújtani, így az építészeti múzeum közvetve az építőművészeti kultúra fejleszté­sére előre nem látható fontosságú lökő­erőt rejt ma­gában. Hogy ezt az építőművészeti múzeumot a kultusz­­miniszter hogy valósítja meg, azt kutatni nem a mi feladatunk. Mi tudjuk, hogy amit ő jónak ítél és szük­ségesnek tart, azt a legmegfelelőbb eszközökkel végre is hajtja. Jellemző az ő nagyszerű körültekintésére az, hogy nemcsak a tervekre gondol, hanem mint az Alpár-lakomán kifejtette, a nagy építőművészek életé­nek érdekes epizódjait, anekdotáit is szeretné egybe­­­gyűjteni, hogy így a magyar építőművészek eddig elhanyagolt életrajzai teljes és hű fotográfiában álljanak előttünk. Mi lelkünk melegével, szívünk hálás örömével üdvözöljük Magyarország legnagyobb kultuszminiszte­rét, aki céltudatos hatalmas munkával, bámulatos"erővel és tehetséggel hordja a vállain a magyarság ku­ltur­­ügyeit s aki nagy lelkének egy fényoszlopát az elha­nyagolt építészeti kultúrára is rátette. Kérjük őt, hogy amit jónak ítélt és hirdetett azt törhetetlen akaratere­jével hajtsa is végre, hogy így életének eme legnagy­szerűbb és maradandó emlékű alkotása, az építészeti múzeum minden időkig hirdesse alkotójának nagy és ragyogó nevét. Dr. Fábián Gáspár: KRónika! Dr. Goll Elemér működéséről kell megemlékezünk, aki bár csak 45 évet élt, mégis nevét a­ magyar építészek történetében ragyogó betűkkel örökítette meg. Dr. Goll Elemér kiváló szervező tehetség volt, aki már technikus korában dr. Lechner Jenő és Aggházi Tibor társaival együtt építészeti alaktant adott ki, melynek minden ábráját maguk rajzolták. Megalapítója volt a Megfagyott Muzsikus című humoros építész revünek, mely máig fennáll és sok kedélyes formában mutatja be a múlt és jelen építész tanárait és hallgatóit. Kezdetben az államépítészeti hivat

Next