Épitő Ipar - Építő Művészet, 1925 (49. évfolyam, 1-48. szám)

1925-03-15 / 11-12. szám

40 építő­ipar ,­ építő művészet 1925 március 15 világítása még nagyon korlátolt. A korlátozást meg­szabták a kőgerendák, melyeket az oszlopok fölé he­lyeztek el, hogy a térnek menyezetét megalkothassák. A technikai haladásnak köszönjük a boltozatot, melynek következményei a római, a byzanci, később a román, a gót és a renaissance épületek térhatásában és meg­világítási effektusaiban nyilatkoznak. A tér­alakítás meg­változásával együtt jár a kialakítás, a formáknak a vál­tozott viszonyokhoz való simulása, stílusa is, ebből következik, hogy a stílusok csupán a technikai fejlődés nyomában keletkezhettek és hogy részletei, a formák, csupán a kivitelnél alkalmazott anyag természetétől függően fejlődhettek. De következik az is, hogy a tör­ténelmi stílusok a változott térkialakításokban nyilat­koznak legkülönösebben és hogy a stílusok jellegzetes alapformái a belsőből levezetett technikai funkciók formái. Hogy a rendeltetésből keletkezett formák az épület külsejére is alkalmaztattak,és pedig nem ritkán anélkül, hogy az épület struktúrájával összhangban vol­nának, ezek olyan kilengések, melyek amúgy is csak a külső felületen lévén, mint akár a ruha, nem teszik az épületnek organikus részét. Ezeknek előrebocsájtása után megállapítjuk azt is, hogy a különböző korok műemlékeinél éppen a belső térhatás döntő, ezért a római építészetnek lényegét a a római Pantheonban, a byzánci építőművészetet a konstantinápolyi Zsófia templom belsejében, a közép­kori templom­művészetet Rheims, Köln, Milano stb. templomai belső térhatásában, a renaissance-templom építészeti remekeit a Péter-templom és a génuai Szent Carignano belső térhatásában csodáljuk, melyek mellett a külső architektonikus kiképzés lényegtelen és a belső művészi érték mellett messze el is marad. Mindezekből megint csak az következik, hogy az építészet minden időkben téralkotó és nem dekoratív művészet volt, komoly rendeltetésében ma is az, amiért megítélésének ezen szempontból kell történnie. Amikor tehát a Greguss-pályázatnál az utolsó hat év építészeti alkotásait kell bírálat alá vennünk, a háború okozta rombolás, az ennek nyomában járó szegénység, a segédeszközöknek szükössége és mindenféle egyéb korlátozásoknak figyelembevétele mellett kell megítélni azokat az alkotásokat, melyek hazánk e szomorú kor­szakában létesültek. * A pusztítás következtében beállott nagy lakás­szükség a lakásépítés kérdését helyezte előtérbe. Az állami szükséglakások építését csak­ a statisztika ked­véért említem meg, mert azok sem technikailag, sem művészileg nem állják meg helyüket, mert hevenyészett­­ségre vallanak. Ezzel szemben elismeréssel kell meg­említenem a Salgótarjáni Kőszénbánya Társaság által létesített munkáslakás-telepeket, lakóházakat s munkás és tisztviselő kaszinókat és iskolákat, a dorogi, a tatai és a Pécsett létesítendő hasonló rendeltetésű építkezé­seket. Elismerésre méltó alkotásokat létesített a Magyar Államvasút a Pécsett épített 104 és a Dunakeszin épített 52 lakás létesítésével és a Katona-telep állomás felépí­tésével. A lakások felépítése mellett, megnyomorított állambiztonságunk érdekében, a mindenféle védtelenül maradt határok mentén vámkezelési épületek és csend­őrségi kaszárnyák épültek. Ezek mellett a gazdasági kapcsolatoknak teljes kiforgatása következtében szüksé­gessé vált olyan gyárak építése, melyek a külföldről elzárt használati cikkek gyártásával foglalkoznak. Az ezen célra létesült építmények speciális tanulmányt igényeltek, ezek teszik az építészeti tevékenységnek legnagyobb részét. Így épült a Kammer-gyár, a Pam­ut­­ipar-gyár, Szentlőrincen a parcellán-gyár, a volt fegyver­gyárnak más célokra való átépítése, fonó- és szövőgyár céljaira, Óbudán a textil-gyár, Kőbányán a fonó-gyár, Kelenföldön a Goldberger vár, Újpesten egy textil-gyár és a Weiss Manfréd gyártelepének átalakítása olyképpen, hogy a 30—40.000 munkást befogadó gyártelep ezentúl a béke érdekeit szolgálhatja. Megemlítem még a Cyclop­­garage épületét, mely az újabb kor autó­forgalmának lebonyolítására hivatott alkotás és az ehhez hasonló speciális rendeltetésű épülettípus között a Corvin-mozgó Üllői­ úti házát. Különös jelensége korunknak, hogy mikor a lakás­szükség a legnagyobb nyomor előidézője, annak enyhí­tésére nem létesültek újabb bérházak, legfeljebb régi lakóházak bővíttettek ki átalakítások és emeletráépítések által. Kivételt csak azon néhány épület tesz, melyeket a fővárosi bankok a tisztviselői elhelyezése céljaira építtettek. Ilyen házakat létesített a Kereskedelmi Bank, a Leszá­mítoló Bank, az Angol-Magyar Bank, a Belvárosi Ta­karékpénztár, a Hazai Bank, de különösen a Magyar Általános Hitelbank, a Böszörményi-úton és a Fery Oszkár-úton létesített két hatalmas épülettömegből álló lakóház telepével. Csodálatos egy jelenség, hogy ezen éppenséggel nem kielégítő lakásépítési tevékenység mellett számos villa épült a Stefánia-út környékén, a Rózsadombon, a Zugligetben, a Pasaréten és a Kelen­­hegyen és pedig majdnem kizárólag nagyobb lakások befogadására. Megemlítést érdemel az Országos Levéltár épülete, az új Lóversenypályán létesített tribün-épületek, a Magyar Pénzjegy­nyomda háza, a Belügyminisztérium feljebb építése, a vidéken pedig a Balaton körül létesült jóléti berendezések, főleg a most folyamatban lévő építkezések Tihanyban, a József főherceg­­ királyi fen­ségének áldozatkészségével épülőfélben levő kastély. A felemlített épületek közt van akárhány, mely megtervezése és kivitele révén különös figyelemre méltó, mert fokozott mértékben szolgálja azt az ügyet, melynek rendeltetésére épült és constatálom, hogy a szénbányák és egyébb vállalatok által létesített tiszti- és munkáslakás-épületek között is akadna akárhány, mely korunk építőművészi megbírálásánál kitüntetésre érdemes volna. Mikor ezt megállapítom, elismeréssel kell adóznom kortársaimnak azért, hogy munkájukat, tudományukat és művészetüket a kor igényeinek szolgálatába állították s éppen a lakás dolgában olyanokat alkottak, amilyenekkel a gazdag és nagy Magyarország idejében nem találkoztunk. Ennek megállapítása után nyugodt lélekkel kije­lenthetem, hogy ennek a szerencsétlen, szegény kornak építészetét még művészileg is magasabbra becsülöm, mint a háború előtti időknek azon törekvéseit, amikor a párnákról, lepedőkről és szűrőkről kölcsönvett mo­tívumoknak az épületre való ráragasztása által, a tektonikus formáknak kiüldözése révén akartak magyar építőmű­vészetet alkotni. Ebben az időben értük meg a debreceni, immár Tisza István egyetemnek megnyitását s ezáltal annak a magyar kultúra szolgálatába helyezését. A debreceni egyetem, melynek építése 1914-ben kezdetetett meg, a magyar államnak és Debrecen városának áldozatkészsé­géből folytatódik most is, folytatódik oly munka, amely nemzeti kultúrfölényünket szomszédainkkal szemben mindig hirdetni fogja. Az egyetemnek az elhelye­zése már magában is olyan nagyszabású conceptio, amilyennek alapulvétele mellett még eddig a világon soha sem épült egyetem. A Debrecen városa által a nagy erdőből kihasított 110 holdnyi területen, művészi ízléssel van elhelyezve az egyetemi klinikák jórésze, a konyhaépület, a központi fűtés telepe, felvételi épület stb. olyan harmonikus, a környezettel összehangolt el­rendezésben, hogy kimondhatom : a világon való bolyon­gásaim közben az újabb egyetemi telepek közül egyet

Next