Műszaki Élet, 1969. július-december (24. évfolyam, 14-26. szám)
1969-07-11 / 14. szám
Ki tud rá megoldást? Ki tud rá megoldást? Ki tud rá megoldást ? A rádió- és televíziókészülékek gyártásában és tervezésében egyre erőteljesebben merül fel az az igény, hogy olyan kötőelemek álljanak rendelkezésre, amelyek lehetővé teszik az egyszerű gyártást, a könnyű szerelhetőséget, és az alkatrészek szilárd rögzítését, továbbá, hogy a javításokban éppe okozzon különösebb gondot a szétszedés. Ezt az igényt tovább fokozza a műanyag megjelenése a készülékekben. Mind gyakoribb, hogy a készülékekben műanyag és fém alkatrészeket kell összeerősíteni. Erre a célra mind a konstruktőrök, mind a gyártási szakemberek szívesen használják a lemezcsavart. Ebben az esetben ugyanis mellőzhető a költséges menetfúrás, és a lemezcsavar helyettesíti a hagyományos csavart, a csavaranyát, és az alátétet. A lemezcsavar széles körű felhasználását akadályozza, hogy nem áll rendelkezésre a megfelelő mennyiség, mivel a jó minőségű hazai gyártás megoldatlan. A probléma megoldása érdekében a VIDEOTON Gyár pályázatot írt ki. A pályázóktól olyan javaslat kidolgozását kérik, amely mind a gyártó berendezést, mind a gyártási technológiát tartalmazza, és lehetővé teszi a csavarok vállalaton belüli gazdaságos előállítását. A pályázat kidolgozásának szempontjai — A jelenleg használt lemezcsavarok nem felelnek meg a szabvány előírásainak, és nem elégítik ki maradéktalanul a szerelési igényeket. Nem megfelelő a bevezető kúpos menetes rész kialakítása (lásd MSz 2059 —62, A. és B. kivitel) és a menetprofil. — a szerelés gépesítését (a gépi csavarbehajtást) nehezíti, hogy a hazai szabványok csak lencse-, félgömb és süllyesztett fejű csavarokat tartalmaznak (MSz 2492., MSz 2493., MSz 2494.); — a szerelési követelmények megkívánják a hat-, vagy négylapfejű kivitelt; — a technológia legyen alkalmas valamennyi, a szabványban is előforduló méretű és kivitelű, valamint a hat-, illetve négylapfejű csavarok gyártására. Tegye lehetővé legalább 4 mm névleges átmérőjű (2.2, 2.9, 3.5, 4.0 lépcsőzésben) és 25 mm maximális hosszúságú (6.5, 9.5, 13.0, 16.0, 19.0, 22.0, 25.0 lépcsőzésben) csavarok gyártását; — a csavarok előállítása rúd (huzal) anyagból, zömített fejkialakítással történjék. A menetet hengerléssel lehet kialakítani; — a gyártástechnológia elégítse ki a tömeggyártás feltételeit. Évi 5 millió darab előállítására legyen alkalmas különböző választékban; — a csavar önköltsége legyen kisebb, mint a kereskedelmi ár; — a pályázat alapján készített lemezcsavarok műszaki paramétereinek vizsgálatát az illetékes országos vizsgáló állomás jegyzőkönyvével kell bizonyítani; — a technológia, helyességét, üzemszerű alkalmazhatóságát, a gyártóberendezés kivitelezhetőségét az üzem szakembereiből kijelölt zsűri ellenőrzi; — a javaslatok elbírálása során előnyben részesítik a szabadalommal védett, vagy védhető eljárást. A pályázatnak tartalmaznia kell: a) az elfogadáshoz, a csavar alaki-szilárdsági jellemzőinek komplett műszaki leírását, a gazdaságossági mutatószámokat, a várható önköltség megadásával; a gyártási technológiát, a célgép (esetleg gépsor) főbb jellemzőinek, kinematikájának közlésével; a csavar műszaki paramétereinek vizsgálatához (elsősorban szilárdsági jellemzők, alakhűség) legalább 50 db mintát. Ezek a csavarok a javasolt technológiával, de nem a végleges célgéppel készülhetnek. b) A zsűri döntése után szükséges további — legalább 500 db — csavarminta elkészítése és átadása a részletes vizsgálatokhoz. Az 500 db legalább háromféle vastagsági méretben, kétféle hosszban és minimálisan kétféle fejkialakítással szükséges; a mintadarabok minősítése és az eredmények értékelése hazai vizsgálóállomáson, az átadott mintadarabok alapján történik, a gyár megrendelésére. c) A gyártás előkészítéséhez szükséges feltételek A pályázat kiírójának igényeit kielégítő teljes technológiai dokumentáció átadása, sorozatgyártásra alkalmas kivitelben; a gyártáshoz szükséges szerszámok, gépek (célgép, gépsor), berendezések (idomszerek, mérőeszközök stb.) megtervezése az elfogadó zsűri részletes előírása alapján. A pályázat benyújtható a VIDEOTON vezérigazgatóságához (Székesfehérvár, Postafiók 110). A pályázat benyújtásának határideje: a) pontra: 1969. október 31. b) pontra: 1969. december 31. c) pontra: 1970. A sorozatgyártást legkésőbb 1970-ben kell megkezdeni. Pályadíj: 30 000 forint. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad: Szegheő István, VIDEOTON Műszaki I. Főosztály. 8 S 05 6S8 JS 26 S I A vegyipar rendkívül gyors fejlődése következtében a vegyipari gépgyártás mindenütt a világon az átlagosnál jóval erőteljesebben növeli termelését. Amikor az iparág érdekelt szakembereivel erről a kérdésről beszélgettünk, azt vitattuk, mi akadályozza, hogy a magyar vegyipari gépgyártás jelentőségének megfelelő helyet foglaljon el a hazai és külföldi igények kielégítésében egyaránt. Vita a kohászattal A beszélgetés során kiderült, hogy az iparágat érintő problémák többsége a kohászati anyagellátással kapcsolatos. Minőségi és árproblémák egyaránt felmerültek, s ezek a nehézségek rendszerint nem újkeletűek, említésre méltó javulást azonban aligha lehet tapasztalni. Kezdjük talán a szénacélokkal. Amióta a vegyipari berendezések jelentős részét szabadban telepítik, erőteljesen megnőttek a minőségi igények. Az iparágnak például olyan acélokra volna szüksége, amelyek a —50—70 fokos hideget és a +500 fokos hőséget egyaránt tűrik. A kohászat által szállított anyagok azonban, vagy az egyik, vagy amásik követelménynek felelnek meg. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az érvényben levő szabványok is ilyen előírásokat tartalmaznak.) Problémát jelent az is, hogy senki sem garantálja az acélok homogenitását, és a rétegesség rendszerint csak a feldolgozás során, vágáskor, vagy hegesztéskor derül ki, s ez már tetemes károkat okoz a felhasználóknak. A gépgyárak szívesen fizetnének többet is, ha a kohászat bizonyos műszaki paramétereket garantálna, hiszen egyes konstrukciók elkészítésekor csakis ilyen acélokat lehet felhasználni. Lényegében hasonló nehézségek vannak a csőellátásban is. A zománcozásra kerülő magyar csőanyagoknál nem biztosítják a cső külső és belső tisztítását, ezért a gyárak kénytelenek importcsövet felhasználni. Ez nem is volna baj akkor, ha a csőszükséglet évről évre nem növekedne, így azonban az egyre emelkedő igényeket behozatalból fedezni igen nehéz. Talán az előbbinél is súlyosabb kérdések merülnek fel a saválló acélok esetében. Az eredeti előírások például a KOR 5 acélnál 27 kp/mm2 folyáshatárt állapítottak meg, a most szállított anyagok azonban 20 kp/mm2 folyáshatárral rendelkeznek. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a gépgyáraknak mintegy egyharmadával több anyagot kell felhasználniuk, ami természetesen pénzbe kerül, többletmunkát igényel, ezen kívül meg kell változtatni a méretezéseket, nem is szólva arról, hogy a súlyosabb készülék rendszerint nem versenyképes. A kohászat a gyengébb minőségű saválló acélt ugyanolyan árban szállítja, mint a jobb minőségűt, vagyis a gépgyárak vesztesége jelentékeny. Az árral kapcsolatban más problémák is vannak. Mind a belföldi, mind az importált anyagok — elsősorban a csövek — árát úgy állapították meg, hogy az ebből gyártott készülékből gyakorlatilag lehetetlen gazdaságos exportot biztosítani. Vagyis az importált saválló cső belföldi alapjára, a belföldi cső alap- és felára, már eleve lehetetlenné teszi az exportot. Az érdekelt gyárak tehát olyan ármegállapítást kérnek, amely megfelelő hazai ellátás hiányában lehetővé teszi az importot, s ugyanakkor biztosítja a kifizetődő kivitelt is. Szerelvénygondok A szerelvények közül azokról szeretnék szólni, amelyek a robbanásmentes motorok működtetéséhez szükségesek, s amelyek hiánya sok gondot okoz. Nincsenek ugyanis megfelelő nyomógombok, indítók, elosztók, motorvédő kapcsolók, relék, lámpák. Márpedig, ha ezek nincsenek, a berendezést aligha lehet előírásszerűen használni. Akármilyen furcsán hangzik is, az üzemek ma a megfelelő armatúrák nélkül szállítják a berendezéseket, illetve, ha a vevő mindenképpen ragaszkodik hozzá, akkor importból szerzik be azokat. Azt hisszük, aligha lehet ennek az eljárásnak a helytelenségét vitatni, és az is nyilvánvaló, hogy sürgős segítségre van szükség. Vásároljunk licenciát A különböző számítások azt mutatják, hogy a vegyipari gépek és berendezések elég jelentékeny csoportjában sokkal kifizetődőbb a komplett üzemek szállítása, mint az egyedi daraboké, vagyis a kis szériáké. A szakemberek véleménye szerint a gyártó kapacitást is biztosítani lehetne, nehézséget okoz azonban az, hogy nincsenek olyan kialakult, kipróbált, korszerű vegyipari technológiák az üzemek birtokában, amelyek alapján a komplexüzemek szállítását vállalhatnák. Mivel ezeknek a technológiáknak a kikísérletezése bonyolult, költséges, és legtöbbször hosszú időt vesz igénybe, helyesnek látszana, ha vegyipari gépexportunk érdekében licenciákat és know-how-kat vásárolnánk, mert ebben az esetben jelentős mértékben növelni tudnánk az exportot. E licenciák birtokában egyébként a magyar gépipar nagyobb szerepet vállalhatna a hazai beruházásokból is. A szerkesztőségünkben folytatott megbeszélésen úgy tűnt, hogy ezek azok a problémák, amelyek sürgős megoldást igényelnek. Reméljük, ez a fontos iparág a megfelelő támortoto+ *v\Acfíc IraniQ Vegyipari gépgyártás mt Export A gazdasági reform bevezetésével nagy mértékben megnőtt a vállalatok kezdeményezése és vállalkozókedve, és igen gyakran saját eszközeiket jóval meghaladó beruházási, fejlesztési koncepciókat dolgoznak ki. Mire azonban az elképzelések megvalósulnak számos terméknél a fejlesztéssel máris lemaradtak. A fejlesztés meggyorsítására a többi között fel lehetne használni a műszaki fejlesztési alapot, amely 1959 és 1969 között csaknem háromszorosára nőtt. A kutatási eredmények gyakorlati hasznosítása azonban nem kielégítő. Ezen kívánt segíteni a kutatóintézetek új finanszírozási és anyagi érdekeltségi rendszere. A kutató-fejlesztő intézetek önfenntartókká váltak. Költségeik fedezetét az állami szervektől kapott megbízások, a vállalatoktól szerződéses alapon vállalt megrendelések, valamint a saját kezdeményezésű, kutatási eredményeik ellenértékeként kapott árbevétel képzi. Kockázatvállalás nélkül nincs üzlet A baj ott van, hogy az ipari üzemeknél még ma sem tudatosodott eléggé, hogy a műszaki fejlesztési tevékenység, az új kutatások bizonyos kockázatvállalást is kívánnak. A vállalatok nagy többsége fejlesztési alapjából szinte a minimálisnak mondható kockázatot jelentő műszaki fejlesztési feladatokat sem finanszírozza, s lényegében csak „biztosra” mennek. Mindezek a problémák az exportban éreztetik hatásukat, amikor egyegy terméket csak jelentős árcsökkentéssel lehet eladni, éppen a műszaki „elavultság” miatt. Más esetben pedig az előnyös és főként gyors fejlesztés következtében sikerül gazdaságosnak mondható üzletet kötni. Ahol jó a fejlesztés A Mechanikai Laboratórium a közeljövőben megkezdi az új típusú rádiómagnetofon nullszériájának gyártását, amely iránt már eddig is nagy az érdeklődés. Az eddigi tapasztalatok szerint az új konstrukció kitűnő. Az első példányokat kipróbálásra a Német Demokratikus Köztársaságba, Finnországba és Olaszországba küldik. A Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár kifejlesztette az új típusú csávázógépet, amely iránt külföldről is érdeklődnek. Az első megrendelés: 500 darab morbitox cséplőgépre már megérkezett a Szovjetunióból. Jelentős fejlesztést hajtott végre a LAMPART is, a ZIM korszerű asztaltűzhelyei gyártása során. Az eredmény: több százezer rubel értékű exportrendelés. A Ganz Műszerművek a többi között közel félmillió dollár értékben exportál különféle műszereket Brazíliába. Az Egyesült Villamosgépgyár a kis- és középméretű villamos gépeknél alkalmaz korszerű megoldásokat. A termékek műszaki paraméterei kiválóak, s így az üzem az idén 25 országba exportálja termékeit, sőt az eddigiekhez új piacok is bekapcsolódtak, mint például Pakisztán, Irak és Irán. Az Elektroakusztikai és Vilamossági Szövetkezetben magyar szabadalom alapján kezdték meg az elektromos működésű antennák gyártását. A próbák beváltak, az új konstrukcióra számos külföldi cég felfigyelt, a Volkswagen, a Fiat, a Wartburg és a Skoda cég máris vevőként jelentkezett. Ugyancsak a magyar tervezést dicséri a néhány nappal ezelőtt átadott kairói magyar híd. A műszakilag kiválóan megoldott híd átadása után tárgyalások kezdődtek újabb forgóhidak és zsilipek magyar exportjáról, valamint további hidak tervezéséről. Ezek a példák csupán azt kívánták illusztrálni, hogy műszakilag számottevő termékekkel meg lehet jelenni a világpiacon, és ezekre a külföldi cégek is felfigyelnek. A közelmúltban svéd üzletember tekintette meg a pécsi Kesztyűgyár új termékeit, s a helyszínen 70 ezer pár kesztyűt rendelt. A magyar járműipar a tuniszi versenytárgyalást a termékek jó műszaki színvonalával nyerte meg. Ennek alapján a MOGÜRT és az Ikarus számos külföldi céget előzött meg, s így 50 városi autóbuszt és 2 Ikarus—160-as típusú csuklós járművet szállítunk Tunéziába. A lehetőségekkel élni kell A vállalatoknak számolniuk kell a külföldi igények növekedésével, s ahol szükséges, módosítani kell fejlesztési koncepcióikat. Az elmúlt évben kissé háttérbe szorultak a beruházásigényes gyártmányfejlesztési és műszaki fejlesztési elképzelések. A szükséges beruházások és fejlesztési feladatok elmaradása a jövedelmezően exportáló vállalatoknál és iparágaknál — amelyeket általában világszerte rohamos fejlődés jellemez — később esetleg behozhatatlan lemaradást okoz a világpiaci versenyben. A fejlesztési koncepciók megvalósításához, a beruházáshoz szükséges erőforrásokat a vállalatoknak kell előteremteniök, tekintve, hogy a hitelpolitikai irányelvek szerint a forgóeszköz-állomány növelését saját forrásból, a fejlesztési alapból kell fedezni. Igen fontos, hogy a vállalatok a megnövekedett exportfeladatokat megoldják. Az új gazdaságirányítási rendszerben a fejlesztésnek, kutatásnak sokkal tágabb, szabadabb teret biztosítanak a különféle szabályozó eszközök. Ezekkel azonban élni is tudni kell. MŰSZAKI ÉLET 3