Műszaki Élet, 1972. július-december (27. évfolyam, 14-26. szám)
1972-07-07 / 14. szám
Hogyan gazdálkodunk műszaki fejlesztési alappal ? A nehézipari tárcánál nemrégen felülvizsgálták a műszaki fejlesztési alappal való gazdálkodást. A felülvizsgálat eredményei néhány általános érdeklődésre számottartó jelenségre mutatnak rá, érdemes ezekről megemlékezni. Kedvezmények és korlátozások A műszaki fejlesztés finanszírozási rendszere az elmúlt évek tapasztalatai alapján beváltnak tekinthető. A vállalatok és trösztök a náluk képződő alap kereken háromnegyed részével rendelkeznek, s így olyan anyagi lehetőségeknek jutottak birtokába, amelyeket megfelelően koncentrálva jelentős fejlesztési feladatokat sikerült megoldani. Az alap felhasználását szabályzó rendelet és a későbbi állásfoglalások bizonyos korlátozásokat jelentenek ugyan a ráfordítások körére vonatkozólag, de ezek csak elvétve okoztak nehézségeket. Így például az a korlátozás, hogy építési költségek vállalat, műszak, fejlesztési alapból nem fedezhetők, egészségesen hatott a jobb helykihasználásra, a meglevő laboratóriumi és kísérleti üzemi épületek hasznosítására. Kedvezően hatott a kutatóhelyek állóeszközeinek korszerűsítésére az a preferencia, hogy kutatási célokra az importált műszerek és berendezések vámmentesek. Igaz, hogy még ma is sokszor nagy nehézséget okoz egy-egy nagy műszer beszerzése, amit a vállalatok a műszaki fejlesztési alapból vagy a kutatóintézetek saját fejlesztési alapjukból nem tudnak fedezni, de ez a korlátozás elősegítette a meglevő nagy műszerek jobb kihasználását, hiszen ha a kutatóknak ténylegesen szükségük van valamely korszerű nagy műszer használatára, valahol az országban biztosan találnak ilyent, műszaki fejlesztési alapjuk pedig lehetővé teszi annak bérmunkában való használatát. A jelenleg érvényes fejlesztési kulcsok nem szabják meg önmagukban az alap nagyságát, mert csak minimumot jelentenek. Ha valamely vállalat eredménye terhére is kíván fejlesztésre fordítani, mert úgy ítéli meg, hogy ez a ráfordítás hatékony, azt megteheti, és a nehézipari vállalatok egy része meg is teszi. A gyógyszeriparban például, amelynek kutatási tevékenysége alapvetően fontos a nemzetközi piacon való lépéstartás szempontjából, 1971-ben eredményük terhére a vállalatok összesen kerek 170 millió forinttal toldották meg a fejlesztési alapot. A kőolaj- és gáziparban ez az összeg csaknem 40 millió forint volt ugyanebben az időszakban. A felülvizsgálat megállapította, hogy az alap központi részének a tárca rendelkezésére álló hányadát egyre nagyobb mértékben fordítják a központi fejlesztési programok és tárcacélprogramok kutatásainak finanszírozására. Ez a részarány még nem teljesen kielégítő, de ez egyrészt annak tulajdonítható, hogy az eszközök koncentrálása révén néhány évvel ezelőtt a vegyiszálak kutatásának és alkalmazástechnikájának lehetővé tételére új kutatási helyet kellett építeni, amely a központi eszközöket erősen megterhelte, másrészt a környezetvédelemmel kapcsolatos kutató és fejlesztő munka is elsősorban a központi alapokat terheli. Ez a helyzet előreláthatólag rövidesen megváltozik, a vegyiszál kutatási és alkalmazástechnikai központ elkészülőben van, a központi alapok így egyre nagyobb hányada szolgálhatja a kiemelt célokat. Egyes nehézipari vállalatok néhány éve a folyó és műszaki fejlesztési alapból finanszírozott gyártmányfejlesztési munkája nem számolt azzal, hogy a kutatások sikeres eredményeinek ipari megvalósításakor felmerülő beruházási költségek fedezete kétséges lehet. Sok vállalat küzd hitelnehézségekkel, ezért kénytelen lemondani az eredmények realizálásáról. Ez a tény önmagában sajnálatos, de egyben arra mutat, hogy gyártmányfejlesztési kutatásunk sebessége nem kielégítő, hiszen külföldi licencia megvásárlásával a kérdés sokkal gyorsabban lett volna megoldható, és talán a gyártásra való berendezkedés is könnyebb lett volna a licencia-vásárlásoknál alkalmazott állami preferenciák figyelembevételével. Ez az alapvető oka annak, hogy a nehéziparban még nem kielégítő a licenciák vásárlásának mértéke, és elhanyagolható az erre a célra fordított műszaki fejlesztési alap összege is. A másik fő hiányosság a vállalati műszaki fejlesztési alappal való gazdálkodásban az, hogy helyenként — elsősorban a nagy vállalatoknál és trösztöknél — a súlypontképzés nem minden esetben valósul meg, így egyes részlegek alaphiánynyal küszködtek, és néha eredményük terhére kellett bizonyos finanszírozási feladatokat megoldaniuk, más részlegeknél, üzemeknél viszont, gyakran kötelezettségekre hivatkozva, megmaradt a fejlesztési alap, és átkerült a következő évre. Ennek a jelenségnek a felismerése adta az indítékot arra, hogy a nehézipari vállalatoknál működő felügyelő bizottságok 1972. évi munkatervébe került a műszaki fejlesztési alappal való gazdálkodás további vizsgálatának programpontja. Az alappal való gazdálkodás tanulmányozása, az eddiginél mélyebb elemzése a fentiekből következőleg célszerű, hiszen az elkövetkező években a központi fejlesztési programok és tárcacélprogramok megvalósításának lényeges feltétele, hogy a fejlesztési tevékenység finanszírozása terén is minden rendben legyen. DR. KORÁNYI GYÖRGY Amin még javítani kell A műszaki fejlesztési alap felhasználásában mutatkozott azonban néhány hiányosság is. Ezek közül a legfontosabbak a következők. BIS 9 ba Tömegcikkipar A tömegcikkipar voltaképpen igen különböző profilú ágazatokat foglal magába, a szerkesztőségünkben folytatott megbeszélésen azonban kiderült, hogy sok problémájuk nagyon is közös. Ezeket igyekszünk most összefoglalni. Szorít a pénzhiány Köztudott dolog, hogy az új gazdaságirányítási rendszer megindulását követő időkben a vállalatok többsége elegendő fejlesztési és forgóalappal rendelkezett, később azonban — és ebben néhány központi intézkedés is közrejátszott — a helyzet alaposan megváltozott. Ma vállalataink jelentős része forgóeszközhiánnyal küzd, emiatt a fizetések késnek, és a perek szaporodnak. Az igazat megvallva vannak olyan vállalatok is, amelyek szándékosan nem fizetnek, mondván, hogy ha két-három héttel tovább tudják felhasználni a rendelkezésükre álló összegeket, az nagyobb hasznot hajt számukra, és így „megéri" a büntetést. Mindez természetesen láncreakciót vált ki, s a késedelmesen fizető vállalatok miatt más vállalatok is sorbaállásra kényszerülnek. Az üzemek helyzetét nehezíti az a körülmény is, hogy a vevők specifikált rendelésre nem kötelezhetők. (Ez egyébként más oldalról hasznos, mert így rugalmasabban lehet követni a keresletet.) A termelőüzemek tehát a sok évi tapasztalatot felhasználva adják fel az anyagrendeléseket, mert ellenkező esetben nem tudják a vevők igényeit kielégíteni, így előáll az a furcsa eset, hogy amíg a készterméket 15 nappal korábban rendelik meg, addig az alapanyagot már 45 nappal előbb biztosítani kell. Ez ismét csak pénzbe kerül, és ha a késztermékért a vevő nem fizet azonnal, akkor az üzem nem tudja az alapanyagot biztosítani. Egyszóval akárhogy is van, s akármi az oka, a vállalatok körében elég nagy az eladósodás, s ennek nem egy peráradat megindításával kell véget vetni, hanem megfelelő eszközökkel fizetésre kell ösztönözni azokat, amelyek fizetni tudnának. Lassú a minősítés Néhány vállalat, amelynek termékeit a forgalombahozatal előtt a különböző minőségellenőrző intézeteknek meg kell vizsgálni, arra panaszkodik, hogy ez a folyamat rendkívül lassú, mindenesetre lassúbb, mint amilyen lehetne. Ennek egyik oka az, hogy egyetlen gyártmány elbírálásához több minőségellenőrző szervezetet is igénybe kell venni, holott meg lehetne találni a módját annak, hogy legalább a műszeres vizsgálatok eredményét elfogadja egyik a másiktól. A másik nehézség az, hogy ezek az intézetek nem egyszerre vizsgálnak, hanem egymás után, és így a minősítés ideje túlságosan hosszú. Külföldön általában egyetlen intézet végzi a vizsgálatot, vagy maximálisan kettő, ezzel szemben nálunk több, és mint mondjuk, egymást váltva, így azután nem lehet csodálni azt, hogy az a vizsgálat, amelyik külföldön 2—4 hétig tart, nálunk jó esetben 5—6 hónapig, s addig áll a szalag, áll a termelés. Nehezen képzelhető el, hogy valamiféle módon a párhuzamos vizsgálatot ne lehetne biztosítani, ha már minden irányító szerv ragaszkodik a maga saját, külön minőségellenőrzéséhez. A vidéki iparfejlesztés gátjai A tömegcikkipari üzemek jelentős részét vidékre kell telepíteni, ami helyes is, hiszen nagyrészt vidéken is megszervezhető munkáról van szó. A költségek felét maga a vállalat biztosítja, a másik felét a fővárosi, illetve a vidéki tanács. A problémát most az okozza, hogy egy új rendelet értelmében a beruházási költségek 30%-át előre le kell tenni, és külön az építési rész 20%-át is. A vállalatoknak már az is nehézséget okoz, hogy ezt az összeget a saját részük után letétbe helyezzék, hiszen nem saját jószántukból költöznek vidékre, azt viszont egyenesen furcsának tartják, hogy a tanács által biztosított összegek után is ők fizessenek letétet. Mindenesetre meggondolandó, hogy mivel a vidékre telepítést központi rendelkezések írják elő, és az esetek jelentős részében nem az érintett vállalatok akaratától függ, hogy vidékre költöznek-e vagy sem, helyes-e, ha őket különletétek fizetésével is terhelik. A vidékre való település az esetek jó részében sok nehéséget okoz a kitelepülő vállalatoknak, ezt azonban vállalniuk kell, egyrészt mert a fővárosban nem volna helyes a fejlesztés, másrészt pedig mert munkaerőt már csak vidéken lehet találni. Nem látszik azonban jó dolognak, hogy ezeket a nehézségeket növeljük. A rendelet célját mindenki érti, az érdekeltek azonban úgy vélik hogy ez az általános rendelkezés nem erre a speciális esetre szólt. És ebben alighanem van valami. § "© "© « S A kutatási témákról A KSH korábbi számainkban már idézett publikációi szerint, 1970-ben 100 kutatóra 156 kutatási téma, illetve fejlesztési feladat, 5 megjelent könyv, 84 folyóiratcikk, 25 bejelentett újítás és 5 szabadalom jutott. 25 ezer kutatási téma 1970-ben a munkában levő kutatási témák száma 9,7%-kal nőtt, s így meghaladta a 25 ezer táblázatét. Ebből több mint 11 ezer az előző évről húzódott át, s több mint 14 ezer volt az újonnan kezdett. Eredményesen fejeztek be több mint 13 ezer témát, sikertelenül zártak le mintegy 1200-at. Az eredményesen befejezett kutatási témák, fejlesztési feladatok száma az 1. táblázatban foglaltak szerint alakult. Az eredményesen lezárt témák aránya összességében kisebb mértékben, egyes tudományágakban (pl. természet-, agrár-, társadalomtudományok) számottevően nőtt. A témák befejezését alapvetően befolyásolja a kutatási-fejlesztési tevékenység típusa (kutatási szintek) szerinti összetétel. A műszaki tudományokhoz sorolt kutatóhelyeken, ahol átlagosan minden második munkában lévő kutatási témát befejeztek, az alapkutatások részesedése 2,1%, a fejlesztési feladatok viszont az összesnek háromnegyed részét képviselik. Figyelemre méltó, hogy az agrártudományokban — miközben az egyes kutatási szintek súlya változatlan maradt — a befejezett témák aránya az 1969 évi 27,4%ról 61,8%-ra nőtt. 1969-ben közel 7000, 1970-ben 8000 alkalmazott és fejlesztési kutatási szintű téma eredménye gyakorlati bevezetésre került (figyelembe véve a megelőző évben eredményesen befejezett, de csak a következő évben hasznosított témák számát is). A 8000 téma 60%-a — hasonlóan az 1969. évihez — az egyéb kutatóhelyeken megoldott és valószínűleg ugyanott hasznosított kutatási-fejlesztési eredmény. A kutatói kapacitás és a kutatási témák száma alapján egyaránt a legnagyobb súlyt (58,1, illetve 09,2%-ot) a műszaki tudományok képviselik. A műszaki tudományokban a különböző típusú kutatóhelyeken végzett munka a főbb fajlagos mutatókkal jellemezve, a 2. táblázatban foglaltak szerint alakult. ^ a Ebből az 1970-ben eredményesen sok befejezett témák száma N 1 g £ J S*jJ( g gt-Ji _ §•« Ev, tudományág «£ fi , f. a 2S Sfe S ggi 7: « o. ^ Sj 3 -aj w: m 2 he 2 ji £ «£hc |S3ss :5 a«* sS£ 1 SSÜ 1969 23 266 4011 1195 5750 10 986 47,2 1970 25 410 5203 1422 6537 13 162 51,8 Ebből: természettudományok 1 604 309 204 1 513 32,0 orvostudományok 1 406 125 164 5 294 20,9 agrártudományok 1 433 568 291 26 885 61,8 műszaki tudományok 15 577 3124 463 6327 9 914 56,4 társadalomtudományok 3 390 1077 300 179 1 556 45,9 2. táblázat Szervezeti típus 100 kutatóra jutó, Egy témára jutó 100 befejezett munkában levő költség témára jutó új téma téma (ezer Ft-ban) 1969 1970 1969 1970 1969 1970 kutatóintézet 122 107 207 230 111 97 egyetemi, főiskolai tanszék 239 223 107 139 124 117 egy kutató-fejlesztő hely 230 249 164 164 130 121 3. táblázat „ . . . Ebből a kutatóintézetek , ... Kutatási-fejlesztési kutatási-fejlesztési Népgazdasági ág költségek költségei millió Ft-ban %-ban millió Ft-ban %-ban ipar 2932,6 61,4 885,6 44,9 építőipar 81,0 1,7 67,9 3,4 mezőgazdaság 235,1 4,9 196,9 10,0 szállítás és hírközlés 49,8 1,1 49,9 2,5 egészségügyi és kulturális szolgáltatás 928,4 19,4 633,0 32,1 ebből: tudományos kutatás 873,0 18,3 598,8 30,4 egyéb, fel nem sorolt tevékenységek 87,0 1,8 82,7 4,2 az egész népgazdaság, vagy több ágazat együtt 70,3 1,5 56,4 2,9 ismeretlen 392,4 8,2 — — összesen 4776,6 100,0 1972,4 100,0 Témák és költségek Érdemes megjegyezni, hogy az alapkutatás az összes fejlesztési feladatoknak 14,5, az alkalmazott kutatás 32,2, s a fejlesztési 53,7%-át teszi ki a témákat tekintve. Ha a kutatásifejlesztési költségeket nézzük, akkor az alapkutatásokra 14,3, az alkalmazott kutatásra 32,4, s a fejlesztésre 53,3% jutott. Érdekes megnézni a kutatásifejlesztési tevékenység költségeinek megoszlását a kutatási témák népgazdasági célja szerint. (Lásd a 3. táblázatot!) Amint a táblázatból is látható, az ipar részesedése igen tetemes, s meghatározó egész kutatási-fejlesztési programunk tekintetében. MŰSZAKI ÉLET 3