Műszaki Élet, 1972. július-december (27. évfolyam, 14-26. szám)

1972-07-07 / 14. szám

Hogyan gazdálkodunk műszaki fejlesztési alappal ? A nehézipari tárcánál nemré­gen felülvizsgálták a műszaki fejlesztési alappal való gazdál­kodást. A felülvizsgálat ered­ményei néhány általános érdek­lődésre számottartó jelenségre mutatnak rá, érdemes ezekről megemlékezni. Kedvezmények és korlátozások A műszaki fejlesztés finanszí­rozási rendszere az elmúlt évek tapasztalatai alapján beváltnak tekinthető. A vállalatok és trösztök a náluk képződő alap kereken háromnegyed részével rendelkeznek, s így olyan anya­gi lehetőségeknek jutottak bir­tokába, amelyeket megfelelően koncentrálva jelentős fejlesztési feladatokat sikerült megoldani. Az alap felhasználását szabály­zó rendelet és a későbbi állás­­foglalások bizonyos korlátozáso­kat jelentenek ugyan a ráfordí­tások körére vonatkozólag, de ezek csak elvétve okoztak ne­hézségeket. Így például az a korlátozás, hogy építési költsé­gek vállalat, műszak, fejlesztési alapból nem fedezhetők, egész­ségesen hatott a jobb helyki­használásra, a meglevő labora­tóriumi és kísérleti üzemi épü­­letek hasznosítására. Kedvezően hatott a kutatóhe­lyek állóeszközeinek korszerűsí­tésére az a preferencia, hogy kutatási célokra az importált műszerek és berendezések vám­mentesek. Igaz, hogy még ma is sokszor nagy nehézséget okoz egy-egy nagy műszer beszerzése, amit a vállalatok a műszaki fej­lesztési alapból vagy a kutató­­intézetek saját fejlesztési alap­jukból nem tudnak fedez­ni, de ez a korlátozás elősegí­tette a meglevő nagy műszerek jobb kihasználását, hiszen ha a kutatóknak ténylegesen szüksé­gük van valamely korszerű nagy műszer használatára, va­lahol az or­szágban biztosan ta­lálnak ilyent, műszaki fejleszté­si alapjuk pedig lehetővé teszi annak bérmunkában való hasz­nálatát. A jelenleg érvényes fej­lesztési kulcsok nem szabják meg önmagukban az alap nagy­ságát, mert csak minimumot je­lentenek. Ha valamely vállalat eredménye terhére is kíván fej­lesztésre fordítani, mert úgy ítéli meg, hogy ez a ráfordítás hatékony, azt megteheti, és a nehézipari vállalatok egy része meg is teszi. A gyógyszeripar­ban például, amelynek kutatási tevékenysége alapvetően fontos a nemzetközi piacon való lépés­tartás szempontjából, 1971-ben eredményük terhére a vállala­tok összesen kerek 170 millió forinttal toldották meg a fej­lesztési alapot. A kőolaj- és gáziparban ez az összeg csak­nem 40 millió forint volt ugyan­ebben az időszakban. A felülvizsgálat megállapítot­ta, hogy az alap központi ré­szének a tárca rendelkezésére álló hányadát egyre nagyobb mértékben fordítják a központi fejlesztési programok és tárca­célprogramok kutatásainak fi­nanszírozására. Ez a részarány még nem teljesen kielégítő, de ez egyrészt annak tulajdonítha­tó, hogy az eszközök kon­centrálása révén néhány évvel ezelőtt a vegyiszálak kutatásá­nak és alkalmazástechnikájá­nak lehetővé tételére új kutatá­si helyet kellett építeni, amely a központi eszközöket erősen megterhelte, másrészt a környe­zetvédelemmel kapcsolatos ku­tató és fejlesztő munka is első­sorban a központi alapokat ter­heli. Ez a helyzet előrelátha­tólag rövidesen megváltozik, a vegyiszál kutatási és alkalma­zástechnikai központ elkészülő­ben van, a központi alapok így egyre nagyobb hányada szol­gálhatja a kiemelt célokat. Egyes nehézipari vállalatok néhány éve a folyó és műszaki fejlesztési alapból finanszíro­zott gyártmányfejlesztési mun­kája nem számolt azzal, hogy a kutatások sikeres eredményei­nek ipari megvalósításakor fel­merülő beruházási költségek fedezete kétséges lehet. Sok vál­lalat küzd hitelnehézségekkel, ezért kénytelen lemondani az eredmények realizálásáról. Ez a tény önmagában sajnálatos, de egyben arra mutat, hogy­ gyárt­­mányfejlesztési kutatásunk se­bessége nem kielégítő, hiszen külföldi licencia megvásárlásá­val a kérdés sokkal gyorsabban lett volna megoldható, és talán a gyártásra való berendezkedés is könnyebb lett volna a licen­cia-vásárlásoknál alkalmazott állami preferenciák figyelembe­vételével. Ez az alapvető oka annak, hogy a nehéziparban még nem kielégítő a licenciák vásárlásá­nak mértéke, és elhanyagolható az erre a célra fordított műsza­ki fejlesztési alap összege is. A másik fő hiányosság a vál­lalati műszaki fejlesztési alap­pal való gazdálkodásban az, hogy helyenként — elsősorban a nagy vállalatoknál és trösz­töknél — a súlypontképzés nem minden esetben valósul meg, így egyes részlegek alaphiány­­nyal küszködtek, és néha ered­ményük terhére kellett bizonyos finanszírozási feladatokat meg­oldaniuk, más részlegeknél, üze­meknél viszont, gyakran köte­lezettségekre hivatkozva, meg­maradt a fejlesztési alap, és át­került a következő évre. Ennek a jelenségnek a felismerése ad­ta az indítékot arra, hogy a ne­hézipari vállalatoknál működő felügyelő bizottságok 1972. évi munkatervébe került a műszaki fejlesztési alappal való gazdál­kodás további vizsgálatának programpontja. Az alappal való gazdálkodás tanulmányozása, az eddiginél mélyebb elemzése a fentiekből következőleg célszerű, hiszen az elkövetkező években a központi fejlesztési programok és tárca­célprogramok megvalósításának lényeges feltétele, hogy a fej­lesztési tevékenység finanszíro­zása terén is minden rendben legyen. DR. KORÁNYI GYÖRGY Amin még javítani kell A műszaki fejlesztési alap felhasználásában mutatkozott azonban néhány hiányosság is. Ezek közül a legfontosabbak a következők. B­­­IS 9 ba Tömegcikkipar A tömegcikkipar voltaképpen igen különböző profilú ágazatokat fog­lal magába, a szerkesztőségünkben folytatott megbeszélésen azonban kiderült, hogy sok problémájuk na­gyon is közös. Ezeket igyekszünk most összefoglalni. Szorít a pénzhiány Köztudott dolog, hogy az új gaz­daságirányítási rendszer megindulá­sát követő időkben a vállalatok többsége elegendő fejlesztési és for­góalappal rendelkezett, később azon­ban — és ebben néhány központi intézkedés is közrejátszott — a helyzet alaposan megváltozott. Ma vállalataink jelentős része forgóesz­közhiánnyal küzd, emiatt a fizeté­sek késnek, és a perek szaporodnak. Az igazat megvallva vannak olyan vállalatok is, amelyek szándékosan nem fizetnek, mondván, hogy ha két-három héttel tovább tudják fel­használni a rendelkezésükre álló összegeket, az nagyobb hasznot hajt számukra, és így „megéri" a bünte­tést. Mindez természetesen láncreak­ciót vált ki, s a késedelmesen fi­zető vállalatok miatt más vállala­tok is sorbaállásra kényszerülnek. Az üzemek helyzetét nehezíti az a körülmény is, hogy a vevők speci­fikált rendelésre nem kötelezhetők. (Ez egyébként más oldalról hasznos, mert így rugalmasabban lehet kö­vetni a keresletet.) A termelőüze­mek tehát a sok évi tapasztalatot felhasználva adják fel az anyagren­deléseket, mert ellenkező esetben nem tudják a vevők igényeit kielé­gíteni, így előáll az a furcsa eset, hogy amíg a készterméket 15 nap­pal korábban rendelik meg, addig az alapanyagot már 45 nappal előbb biztosítani kell. Ez ismét csak pénz­be kerül, és ha a késztermékért a vevő nem fizet azonnal, akkor az üzem nem tudja az alapanyagot biz­tosítani. Egyszóval akárhogy is van, s akármi az oka, a vállalatok köré­ben elég nagy az eladósodás, s en­nek nem egy peráradat megindításá­val kell véget vetni, hanem megfe­lelő eszközökkel fizetésre kell ösztö­nözni azokat, amelyek fizetni tudná­nak. Lassú a minősítés Néhány vállalat, amelynek termé­keit a forgalombahozatal előtt a kü­lönböző minőségellenőrző intézetek­nek meg kell vizsgálni, arra panasz­kodik, hogy ez a folyamat rendkívül lassú, mindenesetre lassúbb, mint amilyen lehetne. Ennek egyik oka az, hogy egyetlen gyártmány elbírá­lásához több minőségellenőrző szer­vezetet is igénybe kell venni, holott meg lehetne találni a módját annak, hogy legalább a műszeres vizsgála­tok eredményét elfogadja egyik a másiktól. A másik nehézség az, hogy ezek az intézetek nem egyszerre vizsgál­nak, hanem egymás után, és így a minősítés ideje túlságosan hosszú. Külföldön általában egyetlen inté­zet végzi a vizsgálatot, vagy maxi­málisan kettő, ezzel szemben nálunk több, és mint mondjuk, egymást váltva, így azután nem lehet cso­dálni azt, hogy az a vizsgálat, ame­lyik külföldön 2—4 hétig tart, ná­lunk jó esetben 5—6 hónapig, s ad­dig áll a szalag, áll a termelés. Ne­hezen képzelhető el, hogy valami­féle módon a párhuzamos vizsgála­tot ne lehetne biztosítani, ha már minden irányító szerv ragaszkodik a maga saját, külön minőségellenőrzé­séhez. A vidéki iparfejlesztés gátjai A tömegcikkipari üzemek jelentős részét vidékre kell telepíteni, ami helyes is, hiszen nagyrészt vidéken is megszervezhető munkáról van szó. A költségek felét maga a vállalat biztosítja, a másik felét a fővárosi, illetve a vidéki tanács. A problémát most az okozza, hogy egy új rendelet értelmében a beruházási költségek 30%-át előre le kell tenni, és külön az építési rész 20%-át is. A vállalatoknak már az is nehézséget okoz, hogy ezt az összeget a saját részük után letétbe helyezzék, hiszen nem saját jószán­tukból költöznek vidékre, azt vi­szont egyenesen furcsának tartják, hogy a tanács által biztosított össze­gek után is ők fizessenek letétet. Mindenesetre meggondolandó, hogy mivel a vidékre telepítést központi rendelkezések írják elő, és az esetek jelentős részében nem az érintett vállalatok akaratától függ, hogy vi­dékre költöznek-e vagy sem, he­lyes-e, ha őket külön­­letétek fizeté­sével is terhelik. A vidékre való település az esetek jó részében sok nehéséget okoz a ki­települő vállalatoknak, ezt azonban vállalniuk kell, egyrészt mert a fő­városban nem volna helyes a fej­lesztés, másrészt pedig mert munka­erőt már csak vidéken lehet találni. Nem látszik azonban jó dolognak, hogy ezeket a nehézségeket növel­jük. A rendelet célját mindenki érti, az érdekeltek azonban úgy vélik hogy ez az általános rendelkezés nem erre a speciális esetre szólt. És ebben alighanem van valami. § "© "© « S A kutatási témákról A KSH korábbi számainkban már idézett publikációi szerint, 1970-ben 100 kutatóra 156 kuta­tási téma, illetve fejlesztési fel­adat, 5 megjelent könyv, 84 fo­lyóiratcikk, 25 bejelentett­ újí­tás és 5 szabadalom jutott. 25 ezer kutatási téma 1970-ben a munkában levő kutatási témák száma 9,7%-kal nőtt, s így meghaladta a 25 ezer­ táblázat­­ét. Ebből több mint 11 ezer az előző évről húzódott át, s több mint 14 ezer volt az újonnan kezdett. Eredményesen fejez­tek be több mint 13 ezer témát, sikertelenül zártak le mintegy 1200-at. Az eredményesen befe­jezett kutatási témák, fejlesztési feladatok száma az 1. táblázat­ban foglaltak szerint alakult. Az eredményesen lezárt té­mák aránya összességében ki­sebb mértékben, egyes tudo­mányágakban (pl. természet-, agrár-, társadalomtudományok) számottevően nőtt. A témák be­fejezését alapvetően befolyásol­ja a kutatási-fejlesztési tevé­kenység típusa (kutatási szin­tek) szerinti összetétel. A mű­szaki tudományokhoz sorolt ku­tatóhelyeken, ahol átlagosan minden második munkában lévő kutatási témát befejeztek, az alapkutatások részesedése 2,1%, a fejlesztési feladatok vi­szont az összesnek háromnegyed részét képviselik. Figyelemre méltó, hogy az agrártudomá­nyokban — miközben az egyes kutatási szintek súlya változat­lan maradt — a befejezett té­mák aránya az 1969 évi 27,4%­­ról 61,8%-ra nőtt. 1969-ben közel 7000, 1970-ben 8000 alkalmazott és fejlesztési kutatási szintű téma eredménye gyakorlati bevezetésre került (figyelembe véve a megelőző évben eredményesen befejezett, de csak a következő évben hasz­nosított témák számát is). A 8000 téma 60%-a — hasonlóan az 1969. évihez — az egyéb ku­tatóhelyeken megoldott és va­lószínűleg ugyanott hasznosított kutatási-fejlesztési eredmény. A kutatói kapacitás és a ku­tatási témák száma alapján egy­aránt a legnagyobb súlyt (58,1, illetve 09,2%-ot) a műszaki tu­dományok képviselik. A mű­szaki tudományokban a külön­böző típusú kutatóhelyeken végzett munka a főbb fajlagos mutatókkal jellemezve, a 2. táb­lázatban foglaltak szerint ala­kult. ^ a Ebből az 1970-ben eredményesen so­k befejezett témák száma N­ 1 g £ J S*jJ( g gt-Ji _ §•« Ev, tudományág «£ fi , f. a 2S Sfe S ggi 7: « o. ^ Sj 3 -aj w: m 2 he 2 ji £ «£hc |S3ss :­5 a«* sS£ 1 SSÜ 1969 23 266 4011 1195 5750 10 986 47,2 1970 25 410 5203 1422 6537 13 162 51,8 Ebből: természet­tudományok 1 604 309 204 1 513 32,0 orvos­tudományok 1 406 125 164 5 294 20,9 agrár­tudományok 1 433 568 291 26 885 61,8 műszaki tudományok 15 577 3124 463 6327 9 914 56,4 társadalom­­tudományok 3 390 1077 300 179 1 556 45,9 2. táblázat Szervezeti típus 100 kutatóra jutó, Egy témára jutó 100 befejezett munkában levő költség témára jutó új téma téma (ezer Ft-ban) 1969 1970 1969 1970 1969 1970 kutatóintézet 122 107 207 230 111 97 egyetemi, főiskolai tanszék 239 223 107 139 124 117 egy kutató-fejlesztő hely 230 249 164 164 130 121 3. táblázat „ . .­­ . Ebből a kutatóintézetek , ... Kutatási-fejlesztési kutatási-fejlesztési Népgazdasági ág költségek költségei millió Ft-ban %-ban millió Ft-ban %-ban ipar 2932,6 61,4 885,6 44,9 építőipar 81,0 1,7 67,9 3,4 mezőgazdaság 235,1 4,9 196,9 10,0 szállítás és hírközlés 49,8 1,1 49,9 2,5 egészségügyi és kulturális szolgáltatás 928,4 19,4 633,0 32,1 ebből: tudományos kutatás 873,0 18,3 598,8 30,4 egyéb, fel nem sorolt tevékenységek 87,0 1,8 82,7 4,2 az egész népgazdaság, vagy több ágazat együtt 70,3 1,5 56,4 2,9 ismeretlen 392,4 8,2 — — összesen 4776,6 100,0 1972,4 100,0 Témák és költségek Érdemes megjegyezni, hogy az alapkutatás az összes fej­lesztési feladatoknak 14,5, az al­kalmazott kutatás 32,2, s a fej­lesztési 53,7%-át teszi ki a té­mákat tekintve. Ha a kutatási­­fejlesztési költségeket nézzük, akkor az alapkutatásokra 14,3, az alkalmazott kutatásra 32,4, s a fejlesztésre 53,3% jutott. Érdekes megnézni a kutatási­fejlesztési tevékenység költsé­geinek megoszlását a kutatási témák népgazdasági célja sze­rint. (Lásd a 3. táblázatot!) Amint a táblázatból is lát­ható, az ipar részesedése igen tetemes, s meghatározó egész kutatási-fejlesztési programunk tekintetében. MŰSZAKI ÉLET 3

Next