Műszaki Élet, 1978. január-június (33. évfolyam, 1-13. szám)
1978-01-13 / 1. szám
Borbély Sándor konzultációja a MTESZ-ben Mint arról előző számunkban már hírt adtunk, Borbély Sándor, az MSZMP KB titkára részt vett és felszólalt a tudományos egyesületek és a vidéki szervezetek elnökeinek és titkárainak értekezletén, amely az időszerű gazdaságpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Felszólalása elején Borbély Sándor a MTESZ szerepét értékelte, hangsúlyozva, hogy az egyesületekbe tömörült nagy számú műszaki és gazdasági értelmiségnek milyen fontos feladata van a gazdaságpolitikai célok megvalósításában, s szólt ezzel kapcsolatban a MTESZ, illetve a tudományos egyesületek munkájáról, feladatairól. (A konzultációnak ezt a részét a Fórum februári száma közli.) Most felszólalásából azokat a részeket ismertetjük, amelyek a gazdaságpolitikával voltak kapcsolatosak. A soron következő feladatok — Az 1977-es évet tulajdonképpen már értékeltük — mondotta Borbély Sándor — a Központi Bizottság december 1-i ülésén, az országgyűlés legutóbbi ülésszakán is, de értékelték az egyes kerületi és üzemi pártszervezetek is. Az ezzel kapcsolatos adatok, elemzések általában ismertek. Rá kell azonban mutatni arra, hogy az iparvállalatok teljesítménye nem egyforma, egyes üzemek eredményei között nagyok az eltérések, és ez azt is jelenti, hogy sok helyen még nagy tartalékok lehetnek. A MTESZ-nek és a tudományos egyesületeknek tehát az is a feladatuk, hogy jól alkalmazható módszereket ajánljanak ezeknek a tartalékoknak a feltárására, mégpedig olyanokat, amelyek valóban gazdaságosan alkalmazhatók. Ezt pedig hangsúlyozni kell azért is, mert nem egy esetben — itt, a MTESZ- ben is — olyan korszerűsítési módszereket javasolnak, amelyek jó eredményt hozhatnak ugyan, de a bevezetés költségei akkorák, vagy majdnem akkorák, mint a várható eredmény. Amikor tehát a még meglévő tartalékok feltárásáról beszélünk, mindig a gazdaságos feltárásra kell hogy gondoljunk. A beruházások — több kérdés érkezett — elsősorban Csongrád megyéből — a beruházásokkal kapcsolatban. Köztudomású, hogy a beruházások a tervezettnél sokkal gyorsabban nőttek. Ez azonban a gyakorlatban azt jelenti, hogy tulajdonképpen súlyosbodott a beruházási helyzet. Amíg a múlt év közepén mintegy 12 ezer megkezdett beruházással számoltunk, ma már mintegy 14 ezer van. Nem csoda, hogy itt szigorú szankciók életbe léptetésére van szükség, és egy-egy új beruházást csak akkor fognak engedélyezni, ha annak minden feltételét biztosítani tudják. Ha ugyanis több beruházást kezdünk el, mint amennyit az építőipari és gépipari kapacitások megengednek, akkor szükségszerűen növekszik a befejezetlen beruházások száma, és az előbb említett adatok ezt egyértelműen igazolják is. 1977-ben 12 nagyberuházás fejeződött be, s a kormány már 1978-ra is kijelölte azokat, amelyeket támogatni kíván. Ha ezen a téren rendet teremtünk, az minden bizonnyal könnyíteni fogja gondjainkat. Hasonló a helyzet a munkaerővel is. A szabad munkavállalás jogához természetesen nem kívánunk hozzányúlni, általában az a véleményünk, hogy adminisztratív intézkedést csak ott léptetünk életbe, ahol más lehetőségünk nincs. Arra azonban van jogunk és lehetőségünk, hogy meghatározzuk, melyik vállalat vehet fel 1978-ban munkást. Ez azt jelenti, hogy kilépni ugyan mindenhonnan lehet, de új alkalmazást csak egy kijelölt körön belül lehet majd találni. Hatékonyság — A hatékonyság növelése olyan sokszor felvetett probléma, annyi fórumon használjuk ezt a kifejezést — mondotta —, hogy szakemberek körében szinte kellemetlen is róla beszélni. Ennek a hatékonyságnak sok összetevője van. Befolyásolja a vállalat általános műszaki helyzete, a munkások felkészültsége, a vezetés színvonala, a kooperáció lehetősége. 1978-ban a vállalati hatékonyságon akkor tudnánk javítani, ha az üremnek egymás közötti termelési integrációját az eddiginél jobban befolyásoljuk. Nem engedhető meg ugyanis, hogy egy tervgazdálkodó államban egy vállalat azért ne tudja teljesíteni kötelezettségét, mert a másik nem szállít. A hatékonyság tehát akkor növekszik majd, ha a vállalatok egy bizonyos termelési integrációban lesznek, s egymást maximális mértékben támogatják. Erre már csak azért is szükség van, mert a mai gazdasági helyzetben másképp dolgozni nem is lehet. Ide tartozik az is, hogy sok vállalat belső irányítása korszerűtlen. És hozzá kell tenni, hogy a vállalatok között ilyen tekintetben elég nagy különbségeket találunk. A munkaidő — Nagy gond a munkaidő megfelelő kihasználása is. A különböző okokból történő kiesések miatt a munkanapok milliói mennek veszendőbe, olyan napok, amikor tulajdonképpen nem a létszám hiányzik, hanem az ember. Ehhez még hozzá tartozik, hogy az országban sok olyan munkahelyet tartunk fenn, amire voltaképpen nincs is szükség. Ezen a helyzeten változtatni kell. — Ezek tulajdonképpen azok a problémák — mondotta Borbély Sándor —, amelyekről sokat olvashatunk, amelyekről sokat hallunk, s amelyekkel kapcsolatban a MTESZ-nek, illetve a tudományos egyesületeknek is sok feladatuk van. Ennek a konzultációnak is egyik célja az, hogy mozgósítsuk a tudományos egyesületek tagságában lévő hatalmas erőt a párt által meghatározott célok elérése érdekében. A fejlődésnek olyan szakaszát éljük, amikor az értelem, az ész sok nehézségen át tud minket segíteni, és ez munkásra, mérnökre, technikusra egyaránt vonatkozik. Ehhez a fontos munkához hívta társul Borbély Sándor a MTESZ-ben dolgozó szakembereket, hiszen a MTESZ rendkívül alkalmas fórum arra, hogy a pártot és a kormányt legjobban érdeklő gazdaságpolitikai és műszaki kérdéseket megvitassa, és ott olyan javaslatokat dolgozzanak ki, amelyek elősegíthetik a népgazdasági feladatok legjobb, leggazdaságosabb megoldását. A felszólalás után a jelenlévők még számos kérdést intéztek Borbély Sándorhoz, az MSZMP KB titkárához, aki minden kérdésre részletes választ adott. KITÜNTETETTEK A Szocialista Magyarországért Érdemrend kitüntetést kapta: Varga József igazgató — OKGT Dunántúli Kutató és Feltáró Üzeme. A Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést kapta: Gangli Boldizsár műszaki tanácsadó — Textilipari Kutató Intézet; Gosztonyi László igazgató — Könnyűipari Textilértékesítő Vállalat; Gyimesi János igazgatóhelyettes — Textilipari Minőségellenőrző Intézet; Kiss Játtos üzemigazgatósági vezető — MAHART Kikötői Üzemigazgatóság; Nyikos Zsigmond gazdasági igazgatóhelyettes — Pécsi Postaigazgatóság; Sinka József üzemigazgató — Volán 1. sz. Vállalata; Zentai József főmérnök — Bonyhádi Cipőgyár; Kovács K. Pál Kossuth-díjas akadémikus, ny. kutatóintézeti igazgató. A Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést kapta: dr. Bertóty István műszaki-gazdasági tanácsadó — Mélyépítési Tervező Vállalat; Holló László igazgatóhelyettes — Budapesti Távbeszélő Igazgatóság; Kaszás Ferenc igazgató — Vörös Október Férfiruhagyár várpalotai gyáregysége; Leitner László gyárrészlegvezető — Pamutnyomóipari Vállalat Kelenföldi Textilgyára; Mezőfi Rudolf főosztályvezető — Egyetemi Nyomda; Nagy Torma Gézáné osztályvezető — UVATERV; Nyitrai András osztályvezető — Közúti Beruházó Vállalat; Takács Endre főosztályvezető — Volán Tröszt. S Sokszor halljuk azt a problémát, hogy egy-egy nem is nagyon nagy értékű, nem is nagyon bonyolult gépet, műszert vagy berendezést kemény valutáért hozunk be, holott az adott darabot itthon is meg lehetne csinálni, s talán nem is kerülne többe, mint amennyit külföldre kifizetünk. Az ok igen egyszerű: ezeknek a gépeknek, műszereknek, berendezéseknek elkészítését senki sem vállalja, mert a nagyüzem szükségszerűen szériára, vagy egészen speciális, egyedi darabok gyártására törekszik, a kisüzemeket pedig annyira ellátják rendeléssel a nagyok, hogy ilyen egyedi problémák megoldására nem is vállalkoznak. Persze ha akadnak egyáltalán ilyen kisüzemek. Sokszor elhangzott már az a panasz, hogy nálunk hiányoznak azok a kis- és középüzemek, amelyek rugalmasan ki tudnának elégíteni bizonyos szükségleteket. Az igazság az, hogy sokszor ilyen speciális céllal szerveztek vállalatokat és szövetkezeteket, de aztán az idők folyamán rájöttek arra, hogy ezekben szériagyártás is folyhat, az eredeti célt feledték, s a kapacitások újra hiányoznak. Mindez vonatkozik a speciális javító- vagy alkatrészgyártó üzemekre is. Ezeket is más céllal alapították, mint ahogyan ma működésüket folytatják. Még senki nem számította ki, hogy mindez mennyi hasznot, illetve mennyi kárt okoz az országnak. Pedig a vita eldöntése érdekében erre is sort kellene keríteni, mert egy kis számítás bebizonyítaná, hogy elég tetemes összegekről van itt szó. ___________________________ Az urbanizáció és a tudományos-technikai forradalom A Magyar Tudományos Akadémia településtudományi bizottságának kezdeményezésére vitaülést tartottak urbanistáink ebben a rendkívül szerteágazó témakörben, amelynek anyagából most csak néhány gondolatot ragadok ki. Napjainkban az egyre újabb tudományos-technikai eredmények ez ideig soha elő nem fordult gyakorisággal jelennek meg, azok egyre rövidebb idő alatt válnak az ötlet felmerülésétől kezdve gyakorlati valósággá, egyre gyorsabban terjednek el egyre szélesebb körben, és egyre nagyobb mértékben befolyásolják az emberiség termelési és egyéb tevékenységeit, gondolkodását, életmódját és magatartását. A nagy hatású, társadalomalakító találmányok szerepe nem új az emberi történelemben. A szakóca, a kőbalta, a tűz hasznosítása, majd a dárda, az íj és a nyíl, a kerék, az állatok háziasítása és a növények ültetése, még később a gőzgép, a szövőszék stb. külön-külön is legalább akkora hatással volt kora társadalmának alakítására, mint korunk legnagyobb találmányai. A tudományos-technikai forradalom korszakára az új találmányok és hatásaik összesűrűsödése és együttesen kifejtett forradalmi hatása jellemző. A technika és a települési rendszer fejlődése A fejlődés e gyorsuló folyamatának minden lépcsőfokához hozzá tartozik az általános technikai színvonallal adekvát települési forma is, amely a barlangból és a lombkunyhóktól kezdődően egészen napjaink egymással szervesen összefüggő településhálózati rendszeréig és az azok csomópontjaiban kialakult metró-, illetve megalopoliszokig terjed. Sőt már előre veti árnyékát a nemrég elhunyt világhírű görög urbanista, Doxiadis koncepciója is, amely a mezőgazdasági és egyéb, más rendeltetésű területek tengerében koncentrált foltokként elhelyezkedő településeknek a fő közlekedési pályák mentén végbemenő továbbfejlődését, majd összenövését látja reálisnak. És majd így jön létre — a már napjainkban is egyre több helyen kibontakozó — ekumenopolisz. Ez lényegében egy összefüggő, megszakítatlan települési hálózat, amelynek nyílásaiban helyezkednek el a mezőgazdasági, üdülési és egyéb rendeltetési célra fennmaradó területek. Visszatérve az általános technikával adekvát települési színvonalra, meg kell állapítanunk, hogy míg korábban természetes volt az együtthaladás lehetősége, addig a TTF korszakában a települési rendszer már nem képes együtt fejlődni az általános technikával. Míg pl. a fejlett technológiai berendezések 10—15 — nemritkán 5 — év alatt elavulnak és gazdaságossá válik a kicserélésük, addig az épületek reális élettartama 50—100 év (újabban már 30 évvel is számolnak). A települések stabil szerkezeti rendszerét meghatározó közlekedési pályák és közművek — különösen azok nyomvonalai — több évszázadot is megélhetnek épp úgy, mint a településhálózat egész rendszere, a települések helye és egymással fennálló kapcsolataik. Ezeknek a szükségesnél gyorsabb módosítása, átépítése nemcsak gazdasági okok miatt elképzelhetetlen, hanem az építőipari kapacitás hiánya — sőt ilyen színvonalra való fejlesztésének lehetetlensége — miatt is, így azután — bár a városok rohamosan fejlődnek és egyre újabb részekkel gyarapodnak — elképzelhetetlen, hogy teljes egészükben a kor igényeinek és technikai színvonalának megfelelő állományúak legyenek. Ilyen módon folyamatos, sőt egyre növekvő fáziseltolódás jön létre egyrészről a TTF korszakának megfelelő színvonalú általános technika és az ugyanilyen színvonalú legújabb épületek, másrészről a városok egészére jellemző átlagos színvonal között. Ennek az ellentmondásnak az áthidalására merült fel japán városépítészek körében a „metabolikus” város gondolata, amely szerint a viszonylag hosszabb élettartamú közlekedési és közműpályákat a rendeltetésüknek megfelelő stabilitással kell kiépíteni, ezzel szemben a gyorsabban avuló lakóépületeket csak az erkölcsi kopásuknak megfelelő kivitelben, így lehetőség nyílna az elavultak újabbakra való kicserélésére a városszerkezet alaplétesítményeinek átalakítása nélkül. De ez is csak elképzelés, amelyet a gyakorlati lehetőségek egyelőre nem támasztanak alá. Gyorsan avuló épületek Kritika illette azt a hazai jelenséget, hogy a házgyári lakótelepek épületeinek alapelrendezésében és műszaki megoldásában túlságosan a mai igények kielégítésére törekedtek. Ez nagymértékben meggyorsítja erkölcsi kopásukat, anélkül, hogy lehetőség volna ezek kellő időben való kicserélésére vagy átépítésére. Ily módon „a TTF szellemében” fogant városépítés rugalmatlansága már a nem túlságosan távoli jövőben akadálya lesz annak, hogy városaink állaga elérje az akkori technikának megfelelő igényekkel adekvát színvonalat. Általában városépítési igényeink meghatározása sem nyugszik még eléggé tudományos alapokon. Kétségtelen, hogy kiváló szakemberek és várospolitikusok jól megfontolt megállapításainak megfelelően jött létre az a követelményrendszer, amelynek alapján építünk. Ennek során persze figyelembe veszik mindazokat a geometriai és épületfizikai sajátosságokat, amelyek biztosítják, hogy a meghatározott létszámú családok ezek keretei között lakni tudjanak. Számos szociológiai vizsgálat és a legújabb lakótelepekről végbemenő elvándorlás azonban arra mutat, hogy a környezetélettani és pszichológiai tényezők a maiakétól eltérő megoldásokat indokolnának. Kétségtelen, hogy pl. a nagyüzem, állattartás feltételei közepette sokkal egyszerűbben és sokkal megbízhatóbban lehet megállapítani, hogy melyek a vizsgált jószágok optimális életkörülményeinek — termelékenységüknek, termékenységüknek, egyszóval hasznosságuknak — a technikai feltételei. Az emberi viszonylatok ennél sokszorta bonyolultabbak. Ahhoz azonban, hogy a TTF színvonalának megfelelő elhelyezkedési lehetőséget biztosítsunk, ezek alaposabb megvizsgálásától sem szabad visszariadnunk. Az optimalizálás hiányossága A TTF korszakának alapvető követelménye, hogy minden emberi alkotás — különösen a nemzeti jövedelem igen nagy hányadát igénylő városépítés — a társadalmi munka és az eszközök leghatékonyabb felhasználásával jöjjön létre. Ezek, mert az emberi társadalom problémáiról van szó, nehezen hasonlíthatók össze a megszokott technikai feladatokkal. Egyelőre azonban sajnos még a lehetséges megoldások alternatívái sem készülnek el (nincs rá fedezet a tervezési díjban!), és így el sem lehet képzelni, hogy az az egyébként jól átgondolt és többszörösen megvitatott, de részletekbe menő, korszerű számítási módszerek útján semmiféle más változattal össze nem hasonlított — álalternatíva, amelyet kisebb-nagyobb módosításokkal véglegesként fogadnak el, a szóban forgó település fejlesztése számára az optimális vezérfonalat jelenti. Ily módon milliárdos nagyságrendű megtakarítások lehetősége vész el, amelyek valóságos értékét ez idő szerint még csak felmérni sincs módunkban. DR. GERLE GYÖRGY MÍVAKI ÉLET 3