Műszaki Élet, 1979. január-július (34. évfolyam, 1-14. szám)
1979-01-12 / 1. szám
A gépgyártás-technológia fejlesztésének irányai A magyar gépipar előtt 1990- ig többé-kevésbé részletesen megfogalmazott, de a tendenciák szempontjából világos feladatok állnak. Ezek jellegét alapvetően két feltétel adja meg. Az egyik az, hogy az iparban foglalkoztatottak létszáma további növelésének, lehetősége megszűnt, tehát a növekedés további forrása gyakorlatilag teljes mértékben a termelékenység növelése. A másik feltétel az, hogy a nemzetközi kereskedelemben növekvő mértékben kell résztvennünk. Helyzetünkből kifolyólag szükségünk van a szocialista partnerekkel folytatott külkereskedelem mellett a fejlett és fejlődő tőkés világgal folytatott kereskedelemre és együttműködésre. Emiatt többek között a nyersanyagok felhasználására, a befektetésre, a termelés hatékonyságára vonatkozó körülmények szigorúbbak lesznek, továbbá a piacon is nagyobb követelményeket támasztanak a termékekkel szemben. Ebből következik, hogy a technológia, amely a termelő folyamat felépítéséhez szükséges műszaki ismereteket és eszközöket foglalja magában, az iparfejlesztés következő szakaszában még nagyobb szerephez jut, mert jelentősen befolyásolja a munkaerő, az anyag és az eszközök felhasználásának hatékonyságát. Ezért átfogó fejlesztésére jelentős erőfeszítéseket kell előirányoznunk. Diverzifikálódás és integráció A gépipar technológiai ágazatai fejlődésének jellegzetes vonása, hogy az eljárási módok erősen diverzifikálódnak. Emellett a jövő fejlődésére leginkább jellemző — és erre fel kell készülnünk —, hogy az eljárások összekapcsolódnak hierarchikus, számítógéprendszer irányította, integrált anyag- és adatfeldolgozó rendszerekké. Az „integrált anyag- és adatfeldolgozó rendszer” kifejezésen olyan egységes rendszertervezési koncepciót értünk, amely kiterjed a gyártás minden lényeges mozzanatára, tehát a gyártmány tervezésének, szerkesztésének, a gyártástervezésnek, az alkatrészek alakításának, megmunkálásának és ellenőrzésének, a belső szállításinak és a raktározásnak, a szerelésnek, a dokumentálásnak és a befejező tevékenységnek, valamint mindezek gazdasági-szervezési adatfeldolgozásának (pl. anyagbeszerzés, kooperáció, nyilvántartás, kiszállítás, kalkuláció, értékesítés, karbantartás stb.) tervezésének és ügyvitelének minden lényeges részére. Az, hogy ilyen rendszerek a gyártás tömegszerűségétől úgyszólván függetlenül — tehát az egyedi és a sorozatgyártás különböző fokozataiban is — létrejöhetnek, az NC technikának köszönhető. (Az NC kifejezést egész általánosan kell értelmezni, tehát nemcsak az eredeti, beépített, algoritmusra alapozott vezérléssel működtetett technikát, hanem annak teljes kibővített körét, amit a számítástechnika felhasználása jellemez.) Az integrált anyag- és adatfeldolgozó rendszer az említett értelmezésben még nagyon távoli cél, de annak első és az egész rendszer magvát alkotó elemi egységei, néhány forgácsoló NC gépből álló integrált gyártó rendszerek a közelmúltban már megjelentek a gyakorlatban — pl. Japánban, Angliában, az NDK-ban, Csehszlovákiában — és néhány ilyen rendszer fejlesztése hazánkban is folyamatban van. Ezek a rendszerek általában 4— 8 gépből állnak, automatikus anyagmozgatással és szerszámcserével; a gépek mind technológiai, mind termelési programjukat számítógéptől kapják. Az ipari gyakorlat ma eddig jutott el, de világszerte — és nálunk is — folyik az a munka, ami ahhoz, szükséges, hogy az ilyen elemi gyártórendszerekből a gépiparban is nagy, valódi anyag- és adatfeldolgozó, rendszerek jöjjenek létre. Az akadályok, amelyeket ehhez le kell győzni, ma főképpen a rendszertechnikai ismeretek fogyatékosságából és az erre épülő software hiányából állnak. Az integrált rendszer nem hatásos, ha működéséhez nem automatizált előkészítő műveleteket kell végezni, így — az előgyártó technológiák várható fejlődése ellenére — a gyártó berendezésekre még jó ideig olyan kovácsolt, öntött nyersdarabok kerülnek, amelyek állapota, méretei erősen változók. Ezért az integrált termelő rendszerekben adaptív gépek felhasználására lesz szükség, amelyek alkalmazkodnak a pillanatnyi helyzethez. Ezek a gépek a folyamat pillanatnyi állapota alapján (forgácsoló erő, nyomaték stb.) változtatják a forgácsolási adatokat. A technológiai ágazatok beilleszkedése A különféle technológiai ágazatok fejlődését az is befolyásolja majd, hogy alapvető természetüknél fogva milyen mértékben alkalmasak arra, hogy az NC technikába és ennek révén a termelési rendszerbe beilleszkedjenek. Azok a gépipari ágazatok, amelyekben a munkadarab a szerszám mozgásprogramja révén alakul, erre eleve alkalmasak, ezért jött létre az NC először a forgácsolásban, de ide sorolható pl. a hegesztés, a lángvágás, a huzalos szikraforgácsolás stb. is. Különleges helyzete van ebben a képben a szerelésnek, amely ma a leginkább kézi munkára utalt ágazat, és amelyben az automatizálás tömegszerűségi korlátja a legmagasabb. Bár a mozgáselemzés, a különféle érzékelők fejlődése és az NC vezérlések árának csökkenése szélesebb utat nyit majd a szerelés automatizálásának és a tömegszerűségi korlát csökkenésének, a következő időszakban továbbra is ebben az ágazatban lesz a kézi munka aránya a legnagyobb. Ezért itt a kézi munka racionálisabb elvégzését tekintjük célunknak. Erőfeszítéseket teszünk a tervezési módszerek számítógéppel való segítésére is. Ha az integrált anyag- és adatfeldolgozó rendszerek széles körű létrehozása még nagyon távoli cél is, világosan kibontakozik egy már ma is érvényesülő tendencia. Ellentmondás alakult ki az alakítómegmunkáló műveletek magasfokú gépesítettsége (részben automatizáltsága) és a kezelési funkciók kézi vagy csak primitív, nem is mindig tervszerűen kialakított eszközökkel való végzése között. Ez pedig a többi között csökkenti a nagy teljesítményű berendezések kapacitásának kihasználását, mert ezek kézi kiszolgálása meghaladja az ember teljesítőképességét; a dolgozók egyre nagyobb hányadát kényszeríti a tartalmatlan, egyhangú, nehéz, sőt néha veszélyes munkára; végső soronakadályozza, hogy a termelés központilag vezérelhető, egységes folyamattá szerveződjék. Ennek felismerése hozta létre az Industrial Handling-nek (I. H.) nevezett rendszert, amelynek célja a termelőeszközök — különösképpen az ipari munkahelyeket összekapcsoló eszközök — elrendezésének, kezelési műveleteinek az ember fizikai és pszichikai kímélésével együttjáró racionalizálása. Az I. H. tehát olyan eljárásokat (és hozzájuk tartozó eszközöket) foglal rendszerbe, amelyek — a termelés tömegszerűségétől függetlenül — a gépipar heterogén és szakaszos műveleteit közös munkafolyamattá fogják össze, és az emberi beavatkozás minél nagyobb részének kiküszöbölésére törekszik. Az I. H. eszköztárába tartoznak viszonylag egyszerű eszközök is, mint például ergonómiai szempontok szerint kialakított műhelybútorok, mágneses fogók körhagyó sajtók etetésére, rezgőadagolók, tárak, forgató berendezések. Az eszköztár bonyolultabb egységei a manipulátorok és a robotok, és ezeknek — a termelő berendezéssel különböző fejlettséggel összekapcsolt vezérlő berendezései. Az idő múlásával természetesen az I. H. bonyolultabb eszközeinek szerepe megnő, ezért fejlesztésükre jelentős erőket összpontosítunk. láfts vg 3 e •« & e 2S 2 'sr b Textilvegyészei A textilvegyészek a kikészítésben érdekeltek. Amikor az ezzel kapcsolatos problémákról beszélgettünk, valahogy az a benyomás alakult ki, hogy egy kicsit mostohagyereknek érzik magukat. Miért? Erre igyekszünk válaszolni. Mennyiség vagy minőség Közismert dolog, hogy a textilipar rekonstrukciója során — meg azon kívül is — az iparág elég jelentős beruházásokhoz jutott. Ami azonban a kikészítést illeti, a helyzet már távolról sem ilyen jó, mert az ezzel kapcsolatos beruházási igényeket a pénzügyi szervek nem hagyták jóvá. A fejlesztés ugyanis elsősorban a munkaerővel való takarékosságot és a mennyiség növelését célozta, márpedig a kikészítés során inkább a végtermék minőségének javításáról lehet beszélni. Ennek gazdaságosságát viszont jóval nehezebb kimutatni, s ezért a saját, irányelveiket szem előtt tartó pénzügyi szervek ,az ezzel kapcsolatos elképzeléseket csak ritka esetben támogatják. Ezek után természetes, hogy a kikészítő részlegekben van a legtöbb nullára leértékelt gép és berendezés, nem ritkák az 50—60 éves gépek sem. Pedig éppen a kikészítés biztosíthatja az egyre növekvő igények kielégítését, s erre az élesedő versenyben minden bizonnyal szükség is van. Drága az import A nehézségeket csak fokozza, hogy a kikészítő részlegek berendezései rendkívül drágák, gyorsan változnak, s mivel általában nagyon termelékenyek, kapacitásuk egy-egy üzemben nem mindig használható ki. Ha ehhez még hozzászámítjuk, hogy ezeket a berendezéseket általában csak tőkés piacokon lehet beszerezni, akkor előttünk áll a probléma egész nagysága. Sokkal kevésbé kiélezett beruházási helyzetben sem lehetne ezeket az igényeket maradék nélkül teljesíteni. Folytathatnánk a sort azzal, hogy a nyugatról származó berendezésekhez nyugatról származó alkatrészekre és részegységekre volna szükség, s ezeket beszerezni szintén költséges. Olyan készletező vállalat, amely ezeket raktáron tartaná, nincs, a pótlás tehát hosszadalmas. Mindez így leírva és elmondva elég sötét képet fest a beruházási lehetőségekről, és ezzel az érdekeltek tisztában is vannak. Úgy vélik azonban, hogy ha csökkentenék a nálunk alkalmazott típusok számát, ha jobb lenne a vállalatok közötti kooperáció, ha léteznének konszignációs raktárak, talán a rendelkezésre álló alapokat is jobban fel lehetne használni. Importprobléma egyébként más is akad. Egyre több színezéket, festéket, segédanyagot kell behoznunk, olyanokat is, amelynek jó részét korábban hazai forrásokból is be lehetett szerezni. Ezek azonban általában kisebb mennyiségek, ezért a magyar vegyipar előállításukra nem szívesen vállalkozik. Itt is feltétlenül szükség lenne a szocialista országok közötti összefogásra és szakosodásra, mert ebben az esetben már a gazdaságosság nem lenne probléma. Ki miben érdekelt? Szó esett a beszélgetés során az érdekeltségi rendszerről is. Kiderült ebből, hogy például a méterárugyártó vállalatnak az az érdeke, hogy maga exportálja az árut, ne itthon dolgozzák fel, és ebben partnerra talál a konfekcióiparban is, amely szívesebben vállal bérmunkát, mert akkor a szövettel kapcsolatos minőségi kifogásokért nem felelős. Pedig a bőriparban már megvalósított együttes érdekeltség bebizonyította, hogy ilyen esetben jobban járna mind a két vállalat, és főleg a népgazdaság. Ugyanilyen nehézségeik vannak a külkereskedelemmel kapcsolatban is, mert az ipar minél drágábban szeretne eladni, a külkereskedelem viszont akkor jár jól, ha sokat ad el, márpedig nagy mennyiségnél nem biztos, hogy az árak kedvezőek az ipar szempontjából. A szakemberek ezért olyan egységes érdekeltségi rendszer kialakítását sürgették, amelyben az ipar és a külkereskedelem is, de főleg a népgazdaság jól jár. A termékváltás Szó esett még a termékváltásról is, s bizony kiderült, hogy ez nagyon nehéz feladat Az olcsóbb termékek gyártását a lakosság kielégítő ellátása miatt nem lehet abbahagyni, holott rendszerint éppen ezek gazdaságtalanok, de az igazság az, hogy a korszerű termékek gyártását is nehéz bevezetni, mert ezek viszont drágák, és ehhez megfelelő keresletet kell találni. Igaz, a lakosságot érintő többlet talán nem is lenne olyan nagy összeg. De a textiltermékek propagandája, sajnos, nem a legjobb, és a potenciális vásárló nem is tudja, hogy viszonylag kis árkülönbséggel értékesebb termékhez juthat. Mert erről a tájékoztatásról nem gondoskodik sem az ipar, sem a kereskedelem. nincs olyan hónap — sőt talán olyan hét sem —, amikor valahol, valamelyik lapban ne jelenne meg egy-egy írás arról, hogy milyen hatalmas károkat okoz a népgazdaságnak a korrózió, és új meg új területeken mutatják ki a rozsda káros hatását. Tegyük fel azonban, hogy valaki valahol elhatározza, hogy ő pedig a korrodálást megakadályozza, és kerül amibe kerül, a szükséges munkákat elvégezteti. Ha a vállalatnak van olyan részlege, amely az ilyen feladatok elvégzésére felkészült, ha rendelkeznek az ehhez szükséges szakértelemmel és technikával egyaránt, akkor nincs is nagyobb probléma. De mi van akkor, ha nem? Ebben az esetben keresik azt a szakvállalatot, amelyik valóban a legkorszerűbb módon tudja a munkát elvégezni. Keresik, de általában nem találják. Mert azt ugyan már sokszor leírtuk és bebizonyítottuk, hogy a korrózió milliárdos nagyságrendű károkat okoz, de arra egyelőre nincsen mód, hogy ezt a munkát valaki valahol szakszerűen el is végezze./Márpedig a korrózió ellen nemcsak a nagy vállalatoknak kellett védekezni, hanem a lakosságnak is, hiszen óriási, veszélynek kitett értékek vannak a lakosság tulajdonában is. A lakosság azonban többnyire csak jó tanácsot kap, segítséget alig. Különféle tervekről, elképzelésekről sokat hallottunk, jó lenne most már a konkrét intézkedésről is számot adni. SKSZAKI ÉLET 3