Technika, 1928 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1928-11-01 / 9. szám
6 Hungária Csoportélet, szépségben gazdag munkájának, és lássa három csöpp gyermekét szintén a felnőttek útjára térni és hogy egyszer akkor nekik is elmondhassa, mit jelent ez a háború utáni években: fiatalnak, lelkesen önérzetesnek, tehetségesnek, egész és igaz magyarnak lenni itt ebben a megcsonkított, szűkre szabott, kirabolt hazában. Ifj. lovag Ybl Miklós 1895. április 10-én Kassán született. Elemi iskoláit és az első két gimnáziumot itt járta, utóbbit a premontreiek gimnáziumában. Innen atyja, Ybl Miklós honvéd tábornok Szabadkára helyeztetett át és a fiatal Miklós itt tett érettségit jeles eredménnyel. A műegyetemen két évet hallgatott a gépészmérnöki fakultáson, innen ő is a háborúba került. A 32. tüzérezrednek volt tagja és mint tartalékos hadnagy szerelt le. További tanulmányait az építészeti szakon folytatta és itt nyert diplomát az 1921. esztendőben. Egyike volt a Hungária megszervezőinek, tagja volt a műegyetemi csendőrzászlóaljnak és részt vett a nyomdászsztrájk letörésében. Mint fiatal építész eleinte Maróthy Kálmán irodájában dolgozott, ahol a debreceni egyetemi internátus, nyíregyházai pénzügyi székház és a vörösberényi igazgatósági épület tervezési és művezetési munkálataiban vett részt. Ezután tervező irodát nyitott és így önállóan tervezte és építette a tokaji és pesthidegkuti iskolákat, Kandó Kálmán balatonföldvári villáját, a farkasréti temetőben lévő Jeszenszky családi sírboltot, a csepeli református templomot, a mezőgazdák kiállítási pavillonját és a VIII. ker. rendőrkapitányság jelenleg kivitelezés alatt álló épületét. A mohácsi templomra kiírt pályázattól kezdve a pályaművek egész sorát készítette el. 1922-ben feleségül vette hollósi Szabó Piroskát. Házasságukat a Mindenható három gyermekkel ajándékozta meg, akik közül Miklós fia csupán háromnegyed éves. Boldog családi életét az augusztusban bekövetkezett katasztrófa tépte szét. M. P. CSOPOS A Holló corporatio ceglédi fészke. A ceglédi Move által rendezett helyi versenyen a fészek is indított egy 5-ös csapatot, melynek tagjai Kádár Antal, Szalai István, Wettstein János, Sadik Zoltán, Zsivkovics Dénes erős küzdelem után úgy a miniatűr versenyben, mint a hadifegyverben elhozták a város által adományozott vándordíját — 2 drb serleget. Az egyéni versenyben szintén több első és második díjat hoztak a csoport tagjai. Kádár Antal hadifegyver fekve I. díj. Kiss Gyula, hadifegyver, állva I. díj, fekve II. díj. Wettstein J. Ferenc miniatűrben fekve és állva II. díj. A versenyen indultak a helybeli N. M. V. csapata, a Move, a Leventeoktatók és Vitézek csapatai. A csoport a céllövészetre különösen nagy gondot fordít, ennek eredményeképpen a Move országos versenyén ugyanez az 5-ös csapatunk 3-ik lett, Szudik Zoltán pedig ugyanekkor hadifegyverben a Move országos bajnokságát nyerte el. Borsodiak tisztújító comitiuma. November hó 14-én este fél 9 órai kezdettel tartotta a Borsodiak corporatio tisztújító comitiumát a MAFC tenniszpaxilonba A tisztújító comitium megtartására az a körülmény késztette a corporatiot, hogy a máj. 22-én megválasztott praeses, Nagy TÉLÉT. György sz ig. gépészmérnök körülményei úgy alakultak, hogy a corporationak vezetését továbbra nem vállalhatja s ezért, úgy a maga, mint consul társai nevében bejelentette lemondását. Nagy György felkérésére Vajda Sándor dominus, mint korelnök átveszi a praesidiiumot és előterjesztésére a corporatio egyhangúlag Páczelt Ferencet választja meg praesesnek. Az új tisztikar tagjai a következők: Praeses: Páczelt Ferenc, ép. halig. Propraeses: Neuberger Ernő ép. halig. Nótárius maior: Brucker Ödön gm. h. halig. Nótárius minor: Márkus Antal gm. h. Garabonc: Novothny János gm. halig. Cantus praeses: Németh Géza gm. h. Cantus praeses minor: Greschik László gm. halig. Quaestor: Dékány László gm. halig. Quaestor minor: Ruckard Lajos gm. h. Secretárius: Pethes György gm. halig. Az uj tisztikar nevében Páczelt Ferenc praeses mondott köszönetet a corporatio bizalmáért, s kéri munkájában a csoport tagjai és az újonnan megválasztott tisztikarnak segítségét s egyben köszönetet mond a volt praesesnek, ki rövid ideig tartó praesessége alatt elismerésre méltóan