Újítók Lapja, 1953 (5. évfolyam, 1-23. szám)

1953-01-05 / 1. szám

Bányászakadémista — a bányászújításokról Martinkó Mátyás egy­­ sok közül, aki fel­szabadulásunknak köszönheti azt, hogy tehetségére felfigyeltek. 1921-ben Ormospusztán született. Édesapja gazdasági cseléd volt. Hat­­elemit végzett és még 16 éves sem ■volt, amikor napszámos lett az ormos­pusztai bányában. Addig pásztorkö­dött, éhbérért őrizte az urak jószágát A nyirkos, huzatos bányában rövide­sen megfázott, s addig dolgozott be­tegen, amíg a láz teljesen le nem vette a lábáról. Hosszú hónapok múl­tán gyógyult csak fel a mellhártya­­gyulladásból, akkor ismét visszakerült a bányába. Aztán kitört a háború és Martinkó Mátyást katonának hívták be. 1943 decemberében került a szovjet frontra, 1944 júniusában hadifogságba esett. Ahogy ő mondja, „akkor szabadult fel". Nem sokkal ezután meglátogatta a hadifogolytábort Nógrádi elvtárs, aki elbeszélgetett a hadifoglyokkal. Felfigyelt az értelmes fiatal bá­nyászra és megkérdezte, nem lenne-e kedve tanulni. Martinkó elvtárs számára a tanu­lás a tőkés kizsákmányolás korszaká­ban elérhetetlen álom volt. Mindig nagyon szeretett volna tanulni, így hát boldog volt, hogy végre lehetősége nyílt a tanulásra. A moszkvai anti­fasiszta iskolán felnyílt a szeme, meg­tanulta, amit addig csak sejtett, hogy a háborút kik és miért csinálták, hogy öt és még sok millió munkást zsák­mányol ki a tőke s kerget háborúba a még nagyobb profitért. Megismerke­dett Marx, Lenin, Sztálin elvtársak tanításaival, s öntudatban megerő­södve került haza 1945 decemberében a felszabadult Magyarországra. Az ormospusztai bányába ment visz­­sza. A megyebizottság javaslatára a Vidéki Kapitányságra került. A párt 1946. november 2­0-án, — a bányák államosításának napján — a Magyar Állami Szénbányák Központjába küldte­ Martinkó elvtársat, s ott 1950- ben osztályvezető lett. Addig is állan­dóan tanult, fejlesztette mind szak­mai, mind politikai tudását. Ennek kö­szönhettél, hogy pártunk a Gazdasági és Műszaki Akadémiára küldte, a­hol kiváló tanulmányi előmenetelével, harcos magatartásával a legjobbak közé emelkedett. Otthonában látogattuk meg Mar­tinkó elvtársat. Csinos, tiszta kis la­kásában két apróság játszadozik, egy nagyobb lányka és egy kisebb fiúcska. Martinkó elvtárs komoly arccal hajol rajzai fölé. A rajzokból kibontakozik egy aknarakodó és szivattyútelep és a zsemprágat helyszíni rajza. Szigor­lati munka, saját magának kellett megterveznie a rajzot! Meglepődött, hogy lakásán keressük fel. Szerényen szabódik, hogy hiszen ő még nem érdemelte meg, hogy ír­junk róla. Végre mégis elmondja, hogyan él, hogyan dolgozik. Amikor az újítómozgalomra térünk át, Mar­tinkó elvtárs előadja, hogy mit ta­pasztalt eddig a bányákban. — Kétségtelen, hogy ezzel a mozga­lommal óriási eredményeket értünk el a bányászatban eddig is, de ezek jó­val nagyobbak lehetnének. A hibák szerintem legfőképpen a rossz szerve­zésből adódnak. A legtöbb bányában a vezetőség nem értékeli kellőképpen a mozgalmat. A tervteljesítés ürügye alatt hanyagolják el. Persze a tervet teljesíteni kell, sőt túl is kell teljesí­teni, ez azonban az újítások gyakor­­latbavételével könnyebbé válik. A ter­­melékenység fokozásának, az önkölt­ségcsökkentésnek, a takarékosságnak egyik legfontosabb forrása az újító­mozgalom. Ha jól szervezik, ha a dol­gozók kezdeményezéseit kellőképpen felhasználják, akkor ezzel a mozga­lommal — mint ahogy már régen be­bizonyosodott — az eddigieknél jóval nagyobb eredményeket lehet elérni. De ha úgy kezelik az újításokat, találmá­nyokat, ahogyan ez sokhelyütt törté­ntéves tervünk egyik célkitűzése, hogy hazai nyersanyagbázisaink fel­­használását kiszélesítve új , eddig nálunk elmaradott állapotban lévő, vagy teljesen hiányzó , iparágakat teremtsen meg. Emiatt vált döntő fon­tosságúvá a műanyagipar létrehívása is. A munkát elsősorban kutatási vonalon kellett megindítani, ezért léte­sítette pártunk útmutatása nyomán a kormányzat az ötéves terv első évében a Műanyagipari Kutató Intézetet. Az intézet feladata kettős: egyrészt a mű­anyagok alkalmazása terén kell az iparnak állandóan támogatást és ta­nácsadást nyújtania, másrészt az öt­éves terv létesítményeihez kell kutató­munka alapján adatokat szolgáltatnia. A kultúrmunka elsősorban a ha­­zailag gyorsan kifejleszthető mű­­anyagtípusok előállításának kidolgozá­sára irányul, így pl. az intézet kuta­tói eljárást dolgoztak ki a sellak pót­lására a hanglemezgyártásnál, az ed­dig más célra alkalmatlan dorogi krezol felhasználásával. Ugyancsak jelentős eredményeket ért el az inté­zet a fahulladékokból fatárgyak pré­­seléses úton történő előállítása terén. Itt a megfelelő minőségű kötőanyago­kat is sikerült kidolgozni. Az intézet munkaterülete természe­tesen igen kiterjedt. Az előbb említett termékeken kívül számos más mű­anyag kidolgozása van folyamatban, az­ elektromosipar,, bőripar, textilipar, építőanyagipar és gépipar részére. A műanyagok jelentősége állandóan nö­vekszik, egyrészt azért, mert bizonyos hiányanyagok pótlására kizárólag a műanyagok alkalmasak, másrészt, mert műnyagok felhasználásával sok olyan konstrukció megoldására van lehetőségünk, amelyek ezen anyagok nélkül egyáltalán nem lennének el­képzelhetők, így pl. a szilikongyanták különleges elektromos tulajdonságai, vagy a szilikonolajok trafó- és va­­cuumolajként való felhasználása, nem­csak az ezen a téren eddig használt anyagok pótlását teszik lehetővé, ha­nem ezeknél lényegesen jobb minő­nik, ha rájuk se hederítenek, a terme­lés adja meg az árát. Az Ajtay—Szi­lárd-féle fejtőgépet és más fontos gé­peket például magam láttam, ahogy kint rozsdásodtak az esőben, sárban. Holott ezekkel a gépekkel kiváló ered­mények érhetők el. Nagy eredménye­ket mutathatnak fel a bányászújítók a takarékosság terén is, így a bányafa újrafelhasználásával. Sokhelyütt mégis tönkre hagyják menni a használt bá­ny­áját. De ezer ilyet mondhatnék. A Gazda-mozgalom számára a bányák­ban még rengeteg új terület nyílhatna meg. Martinkó elvtárs újból rajzai fölé hajol. Tervezi a jövő bányáit, ahol a Szovjetunió bányáihoz hasonlóan az embernek már nincs megerőltető mun­kája, ahol a gép végzi ennek a mun­kának nagy részét amit ma még arca verejtékében, kétkezi munkával végez a bányász­ ,­ségű termékeket is jelentenek. Általá­ban a műanyagokat csak részben sza­bad pótanyagoknak tekintenünk, leg­nagyobbrészt új, az eddiginél lénye­gesen jobb és célravezetőbb megoldá­sok érhetők el felhasználásukkal. Gyakorlatilag fontos eredmény, hogy a kohóművek generátorgázainak gáz­vizében lévő hulladékanyagnak szá­mító fenolból és fenolhomológokból különféle ragasztóanyagokat sikerült előállítani. A Műanyagipari Kutató Intézet kü­lön részlege foglalkozik az egyes mű­anyagok alkalmazási területeinek ki­­szélesítésével. Ebben a munkában sok nehézséget jelent, hogy ezen a téren még kevés tapasztalattal rendelkezünk és a felhasználó iparágakban sokszor nagy az ellenszenv a műanyagok al­kalmazásával szemben. A tapasztala­tok hiányán elsősorban külföldi segít­séggel kívánunk segíteni. A Szov­jetunióban, valamint a többi népi de­mokratikus államokban megtartott ta­nulmányutak tapasztalatai máris je­lentős mértékben vitték előbbre a ku­tatás munkáját. Az újítómozgalom és az anyagtaka­rékossági mozgalom terén számos le­hetőség van a műanyagok alkalmazá­sára, fejlesztésére és ezen keresztül újabb megtakarítások elérésére. Ilyen jellegű munkába kapcsolódik be az in­tézet, amikor pl. sejtbőr ragasztónál alkalmas olyan kopolimer latex kidol­gozásán­­ munkálkodik, amelynek el­készítésével — a hazai gyártás megvaló­sítása után — nemcsak importanyago­ka­t takaríthatunk meg, hanem az eddi­ginél jobb minőségű termékek előállí­tása is lehetővé válik. A Műanyagipari Kutató Intézet és az ipar kapcsolatainál természetesen figyelembe­­kell vennünk, hogy jelen­leg hazánkban csak kisméretű mű­anyagipar van és éppen­­az intézet egyik feladata lesz, hogy a műanyag­ipar megteremtéséhez segítséget nyújt­son. Műanyagkutatásunk fő irányai 14

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék