Vas- és Fémmunkások Lapja, 1935 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1935-01-11 / 1. szám
A VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK LAPJA szemügyre, rögtön szembetűnik, hogy a korábbi időkkel szemben nagy a változás. Ha csak a mai összejövetelt, annak lényegét és jelentőségét vizsgáljuk, akkor is kitűnik, hogy nagy változáson mentünk keresztül. Bizonyára ülnek vendégeink között olyan harcosok, akik tudják, hogy még nem is olyan régen a segédavató-ünnepélyek miként zajlottak le. Ennek gerince a szűk, füstös kocsmákban az alkohol nagyméretű fogyasztása volt, s a legnagyobb dicsőség azé volt, aki legtöbbet tudott inni. A magyar szervezett munkásság örök büszkesége, hogy a rendkívül súlyos viszonyok mellett nemcsak szellemében, hanem tartalmában is meg tudta ezt az állapotot változtatni. A magyar vasmunkásság a történelem legsúlyosabb idejében olyan hatalmas intézményt teremtett szaktársaink számára, amelyet méltán, lehet a vasipari munkásság büszke várának nevezni, ahol szaktársaink a szellemi és testi kultúra minden ágát űzhetik. Ezzel a ténnyel olyan eszközt adtak az új generáció kezébe, amellyel lényegesebben könnyebben tudják a további küzdelmet folytatni. A nagyszerű intézményünk mellett, az erkölcsi szolidaritás hatalmas fegyvere mellett megteremtette Szövetségünk az anyagi szolidaritás hatalmas eszközét is. Ez biztosítja munkanélküliség esetén a tagok segélyezését, harc esetén a támogatást, haláleset alkalmával a segélyezésnek olyan módját és mértékét, amelyet az egész világon találni nem lehet. Szaktársak! Mindezek együttvéve, nem szolgálják kizárólag csak Szövetségünk tagjainak érdekét, hanem hatalmas szolgálatot jelentenek az egész nemzet gazdasági és kulturális életére. Mert gazdasági válság idején, amikor a munkás anyagilag elpusztul és nyomában legtöbb esetben az erkölcsi pusztulás is jár, ettől az erkölcsi pusztulástól védi meg Szövetségünk tagjait. Szaktársak! Mindezek után arra szólítlak fel benneteket, gyertek közénk, a nagy küzdelemmel teremtett eszközök birtokában legyetek harcos tagjai Szövetségünknek, hogy minél hamarább el tudjunk jutni célunkhoz, a szocializmushoz! Abban a reményben, hogy holnap Szövetségünk tagjai sorában találkozunk a küzdőtéren, mégegyszer szeretettel üdvözlök mindenkit és az avatóünnepélyt azzal fejezem be: éljen a Vasmunkások Szövetsége! Vasas, ne hagyd magad! Szakosíts Antal elvtárs lépett ezután a fiatalok elé és a Szakszervezeti Tanács nevében mondott nagy figyelemmel hallgatott és szépen fölépített avatóbeszédet. A ma ifjúmunkásai, azok is, akik még a munkapadok mellett készülődnek a munkáséletre, de önök is, akik már lezárták a tanoncélet szakaszát, borús szemmel kémlelik a jövendőt, mert tudják, hogy a munkájuk csak addig tart, amíg le nem telik a tanoncidő és a gyárak, műhelyek kapujánál ott dübörögnek a munkanélküliek tartalékseregeinek nagy tömegei. Éppen ezért a mai napon, amikor életük új fordulóponthoz ért, amikor a tanonc eltűnt, hogy helyét elfoglalja a segéd, kell, hogy szembenézzenek az feléjük meredő új problémákkal, szembehérézenek az önökre váró jelennel és jövendővel, megismerjék az új élet nehézségeit, de rátaláljanak arra az útra is, amely a munkásélet megjallása és széppé tétele felé vezet. A munka tartja fenn a világot, és képezi a társadalmi életnek alapját. Munka nélkül nincs kultúra, és nincsen élet! Amikor tehát az önálló munkás útjára lépnek, büszkén vállalják a „munkás“ elnevezést, mert az erőt, szépséget és nagyságot jelentő munka elválaszthatatlan a munkástól — és ez az egyetlen szó mindennél ékesebben fejezi ki, hogy valóban hasznos és értékes tagjai a társadalomnak. Vájjon van-e a munkásoknak részük abban a jólétben, kultúrában, boldogságban és szabadságban, amely munkájuk fejében őket megilleti! Csak nézzenek jól körül és megtalálják erre a választ. látni és érezni fogják a munkásélet, szörnyű bizonytalanságát, amely megnyilvánul a munkanélküliségben, a termelés mostani szörnyű válságában, amikor még az a kevés kenyér is hiányzik, amely a nehéz, a fáradságos munkából előkerül. Az önök sorsa is ugyanez lesz, önökre is az örökös bérmunkássors egyhangúsága és az ezzel járó komor és fénynélküli élet vár. Amikor tehát a mindennapi munka és a tanoncélet szenvedései a munkástársadalom tagjaivá avatják önöket, kell, hogy tisztán lássák és megismerjék az igazságot, mert csak ez az egyedüli módja, hogy rátaláljanak a jobb és napsugarasabb élet felé vivő útra. Ez az út pedig a munkások szervezkedése és összetartása! Később majd a gyárakban is megismerik, hogy ez a valóság, hogy a munkaidő rövidebb, a bér több, a bánásmód emberségesebb, a munkás beleszólása a társadalmi életbe nagyobb és hogy a munkásközösség érdekeit saját otthonokkal rendelkező szakszervezetek, kultúregyesületek, külön munkáspárt és napilap, a Népszava, országgyűlési és városi képviselők nagy tömege segítik előre, mind-mind, annak a szívós és áldozatkész küzdelemnek köszönhető, amelyet a szervezett munkások folytatnak az egész munkásosztályért és amelynek alapjait az előttünk járó munkásnemzedék önfeláldozó harcai rakták le. Fiatal Elvtársaim! Napjainkban a vasmunkásszervezet történetének legnehezebb szakaszához érkeztünk el, ami többszörös kötelességgé teszi, hogy a fiatal vasasgeneráció vállalja és végrehajtsa az összesség kollektív érdekeit előrevivő kötelességeket. Amiképpen a kapitalisták üzemeikben több termelésre törekszenek, nekünk is többtermelésre, több, jobb, meggyőződött szervezett munkásra és szocialistára van szükségünk. Mi, akik az ifjúságot önmagához és a munkástársadalom zászlójához hívjuk, a felszabadulás vágyától és az ifjúság szeretőjétől eltelten, azt mondjuk:ne higgyenek se a jobbról, se a balról szállongó demagóg jelszavaknak, mindig csak előre nézzenek! Azt akarjuk, hogy akármilyen szenvedés vár iá az ifjúságra az élet gyötrelmei között és a nyomorúság örvényeiben is, tudja és érezte, hogy helye a szervezett munkásság táborában van, mert mint szervezett és egységes tömeg, tudja csak a szenvedés korszakát megrövidíteni. Tudja és érezze, hogy az ifjúságtól, az ifjúság erejétől, lelkesedésétől és akaratától függ, hogy megváltozzék, megszűnjön a nyomorúság és a dicső és küzdelmes múltra tekintő munkásmozgalom eljusson kitűzött céljaihoz, a munkásosztály gazdasági, politikai és kulturális felszabadításához. Fiatal Elvtársaim! Nem frázis és nem túlzás: soha a munkásosztály nehezebb helyzetben nem volt, mint amilyen nehéz idők várnak ma és holnap önökre, a munkásosztály legfiatalabb korosztályára. A szocia- Minden osztály tudatos és szervezett munkás tartja kötelességének a Népszavára előfizetni lizmus csődjét, a munkásmozgalom bukását hirdetik a régi világ kürtösei, akiknek szolgalelke nem ér fel az Eszme magasságáig és nem ismerik a történeti igazságot: az Eszme halhatatlan! A hitet, a szocializmusban való hitet hirdetjük, mert tudjuk, hogy az előttünk végbemenő események, amelyeknek szenvedő részesei is vagyunk, csupán egyik szakasza a munka szabadságharcának és a modern proletariátus mozgalmának lebírhatatlan ereje éppen abban van, hogy a szocializmus frontjának alakulását történelmi mértékkel méri. Fiatal Elvtársaim! Gondoltak-e önök már arra, milyen szörnyű ellentmondás van abban, hogy amikor egyre tökéletesítik a gépeket, fokozott tempót diktálnak a munkában, fokozzák a termelést és ezzel minden előfeltétel megvan, hogy az embermilliók hozzájussanak az élet szükséges feltételeihez — ugyanakkor egyra kevesebb munkáskéz dolgozhat, szűkül a fogyasztás és növekszik a nyomor. A mai termelési rend, a kapitalizmus eme szörnyű ellentmondása idézte elő a világválságot, amelyből az egyetlen kiút: a szocializmus megvalósításával a termelés újjáépítése, a világ gazdasági, berendezkedésének a tömegek érdekeivel közös összhang megteremtése. Az ifjúságnak, amely nemzedékek soraiban most következik, látnia és tudnia kell, hogy ez a kapitalizmus, amely száz év óta uralkodik az emberiség fölött, nem tudja, megoldani a termelés és a fogyasztás kérdéseit, nem tudja helyreállítani a világ gazdasági mechanizmusát. Ez a helyzet ma a béke és megváltás ünnepének küszöbén. Mi is akarjuk a megváltást. Azt a megváltást, amely valóra váltja, az emberszeretet nagy eszméjét, ledönt minden korlátot ember és ember között és megszünteti a nyomor, a bűn és a tudatlanság világát. Várjuk azt a megváltást, amelyen az év minden napján az új társadalom és új életforma boldogító szépségeivel demonstrálja az örök békét, az örök szeretetet és az örök megváltást. A Szakszervezeti Tanács és a Szociáldemokrata Párt nevében hiszem, hogy az ifjúság, amely ma itt összegyűlt, ismerni fogja a szakszervezettel, a párttal és a munkásság sajtójával szemben a kötelességét, és a szocialista öntudat, a komoly tanulás és a megingathatatlan meggyőződés erejével méltó lesz a mozgalom régi harcaihoz és a jövő küzdelmeiben a szervezett munkásságot jellemző hittel fog résztvenni. A lelkes figyelemmel hallgatott beszédek után a zászlók meghajtása és a karok fellendülése közben Kábák Lajos, Karácsony Sándor szaktársak és Szakosíts Antal elvtárs elvégezték az avatás fölemelő aktusát. Utána Pajor Oszkár és Hegyi Rózsi elvtársak megrázó erővel Ady-, Petőfi- és Szakosits-v érseket adtak elő. A dalárda éneke után a lelkes fiatalok között kiosztották a piros szalaggal és a kalapá■ esős ember jelvényével díszített, a szakszerve- seti és a szocialista irodalom műveit tartal- l mazó ajándékcsomagokat, majd a segédava- B tank lelkes hangulatban ért véget. A kapitalizmus arculata Az angol független munkáspárt elnöke nemrég tért haza hatheti amerikai tartózkodásáról és a „New Leader“-ben a következőikben mondta el tapasztalatait: „Ha a kapitalizmust teljes őrületében és kíméletlenségében akarod megismerni, úgy erre a mostani Amerika a legalkalmasabb. Láthatod ott az égbenyúló felhőkarcolókat, amelyek époly szépek, mint magasak, azonban helyiségeik legtöbbje üres. A felhőkarcolók árnyékában húzódik meg a nyomor, ládákból, autóroncsokból, rongyokból és hasonló lim-lomból összetákolt bódékban... Egyes utcákban a pompás autók hosszú sora kígyózik a nagy paloták mentén. Fényűzően öltözött férfiak és nők szállnak ki az autókból és mennek föl a drága szőnyegekkel kirakott lépcsőkön fogadóestélyre, hangversenyre stb.-re, amelyek rendezése óriási összegeket igényel. Néhány lépéssel odébb pedig másik sorfal áll: emberek, öregek, fiatalok, akik lassan, lépésben csoszognak előre, hogy egy darab ínségkenyeret kapjanak... Áthaladsz a Georg Washington-hídon, a Hudsonon, amely híd összeköti New Yorkot New Jerseyvel; csodálod a Zbid művészies finom acélvonalait, oly szép a szerkezete, mint aminő egy katedrális szokott lenni és borzadva gondolsz arra, hogy az öngyilkosok szomorú útját látod magad előtt, mert volt rá eset, hogy egy nap alatt 28 olyan ember ugrott le a hídról, akik az élettel már nem bírtak tovább küzdeni. Ha átérsz a hídon, azt tapasztalod, hogy eljöttél egyik városból a másikba és itt ugyanazt a nyomorúságot,ugyanazt a szörnyű emberi hajlékokat találod, mint odaát: deszkából, rongyból, lim lomból összetákolva. Visz a vonat hosszú mezőgazdasági területeken keresztül, ahol a gabona és gyümölcs óriási mennyisége rothadásnak indulómert a farmerek nem találnak vevőt. Ugyanakkor olvasod az újságban, hány ember küzd az éhséggel. Órákhosszat utazol a déli államokban és sok kilométer hosszában látod fölraktározva a gyapotot, amely szintén nem talál vevőre. -Detroitban hallod, hogy sok gyermek nem járhat iskolába, mert nincs ruhája- A bányavidékeken még nagyobb nyomorúsággal találkozunk. Ezrek és tízezrek éshbérek mellett dolgoznak, ezrek meg tízezrek pedig munka és kereset hiányában éheznek és nyomorognak. Olvasod, hogy a kávét és a gabonát ezer tonnaszámra elégetik, elsütik szén helyett... Utazhatsz gyorsvonaton, amelyen nemcsak háló- és étkezőkocsit, olvasó- és íróhelyiséget, távbeszélőt, borbélyt, ruhavasalást, fürdőt stb. vehetsz igénybe, hanem némelyik vonaton még uszodát és bárt, sőt még táncgörlt sem kell nélkülöznöd. És utazás közben olvasod az újságban, hogy közel százezer húsz éven aluli ifjú munka nélkül vándorol az országutakon, vagy boldog, ha élete veszélyeztetésével fölkapaszkodhatik valamilyen üres tehervonatra potyautasként. Amerikában a munkanélküliség esetére való biztosítás még nincs bevezetve, így tehát a munkanélküliek a közületek által nyújtott csekély támogatásra és magánjótékonyságra vannak utalva. A legtöbb városban nem léphetsz száz lépést anélkül, hogy valaki ne koldulna tőled egy „tízest“ (10 cent). Hallottam egy nagyon szép dalt odaát Amerikában, ismert szocialista író írta és „Testvér, van-e egy tízesed?“ a címe. Nagy hatással volt rám, amidőn először hallottam. Később azonban azt tapasztaltam, hogy Amerika ezt a szép dalt is üzleti szellemben forgatja ki, a revük és varieték főslágere lett és a függöny előtt egy görl-együttes, lábát magasba lendítve, énekli most ezt a dalt, amely eredetileg a nyomforgók panaszszava volt. És egész Amerika táncol az alamizsnadal ritmusára. Ez az amerikai kapitalizmus igazi arculata.“ Nem volna teljes az amerikai viszonyok vázolása, ha nem egészítenénk ki azzal a ténymegállapítással, hogy az amerikai szakszervezeti mozgalom csak most van kifejlődőben, miért is az amerikai munkások eddig nagyobb mértékben voltak kiszolgáltatva a kapitalizmus önkényének, mint azok az európai munkások, akik erős szakszervezettel rendelkeznek. De bármaképpen legyen is, amerikai helyzet tanulságul kell, hogy szolgáljon minden ország munkássága számára, mert a kapitaliz- mus arculata és természetrajza mindenütt egy I és ugyanaz, csak a formák változók, amelyben ■ időnként megmutatkozik. I A SZEMINÁRIUMI HALLGATOK NAGY/ / TÁNCMULATSAGA 1935. ÉVI JANUÁR HÓ 12-ÉN, SZOMBATON ESTE 8 ÓRAI KEZDETTEL A SZÖVETSÉGI SZÉKHÁZUNK DÍSZTERMÉBEN (VÍK MAGDOLNA UCCA 5-7. SZ.). A TISZTA JÖVEDELEM AZ OKTATÁSI ALAP JAVÁRA LESZ FORDÍTVA. MINDEN SZAKTÁRS OTT LEGYEN!