Vas- és Fémmunkások Lapja, 1935 (41. évfolyam, 1-12. szám)

1935-02-02 / 2. szám

BUDAPEST, 1935. ÉVI FEBRUÁR HÓ NEGYVENEGYEDIK ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDA­PEST VIII. MAGDOLNA UCCA 5-7. SZ. — TELE­­FONSZÁM: 38­0-53. — SZERKESZTŐSÉGI ZÁRLAT A LAP MEGJELENÉSE ELŐTT NÉGY NAPPAL A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK SZÖVETSÉGE TAGJAI A JÁRULÉK ELLENÉBEN DÍJTALANUL KAPJÁK, MAGÁNOSOK RÉSZÉRE EGY ÉVRE 9­60 PENGŐ, ROKONSZERVEZE­TEKNEK KÜLÖN MEGEGYEZÉS SZERINT. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 2. ÉS 4. PÉNTEKÉN. A SZER­KESZTŐVEL ÉRTEKEZNI LEHET MINDENNAP 12-2 ÓRA KÖZÖTT. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA Munkára föl! Talán még sohasem indultak az emberek olyan nagy nekibuzdulással az új évnek, mint az idén. Bármilyen körben is forduljunk meg, mindenhol a remény bizakodó hangja csen­dül a fülünkbe. A bankok büróiban lázas tevé­kenység folyik. Szinte egymást követik a cso­dálatosnál csodálatosabb tervek, amelyek végső következtetésükben mind a tőkék jobb, maga­sabb gyümölcsöztetéséhez vezető utat keresik. Az ipari nagyvállalatok azzal számolnak, hogy az idei év üzleti eredményeként nagyobb osz­talékot fizethetnek a részvényeseknek. A börze is élénk. Az értékpapírok emelkedő tendenciát mutatnak, de ugyanakkor nem ritkák a rekord­­árfolyamemelkedések sem. A kisebb gyár­ipari vállalatok is nagy reményt fűznek az idei évhez. A kereskedők nagyobb forgalomra számítanak, míg a kisiparosok az életük terhét jelentő adósságaiktól vélnek szabadulni. Az agrárérdekeltségek is tele vannak reménykedés­sel. Ezek is a nagyobb jövedelem reményében kezdték meg az új esztendőt, akárcsak az ál­lam, amely már most számol azzal, hogy az adózók teherbíróképessége emelkedni fog. Egy­szóval: remény itt, remény ott, remény min­denhol. De vájjon mi az, ami minderre az impul­zust adja, mi az, amiben oly nagyon biza­kodnak? A válasz erre nem oly egyszerű,­­mint aho­gyan azt sokan elképzelik. Ugyanis minden re­ményt a titok­­ködhomálya burkol, minden ér­dekeltség hét pecséttel zárt titokként őrzi azt a valamit, miből reménye táplálkozik. Ennek ellenére mégsem olyan nagy titok az, amit an­nak mondanak. Mert ha nem is a közvetlen té­nyek, de a helyzet és körülmények mérlege­lése és az ezekből levont következtetések sej­tetni engedik, hogy érdekkörök szerint külön­­külön miről van szó. Legelőször is megállapítható, hogy­ közeli or­szággyűlési képviselőválasztás előtt állunk és ilyenkor mindenki oda törekedik, hogy voksa, többesszámban, voksok ellenében bebiztosítsa magának mindazt, ami boldogulását a legköz­vetlenebbül szolgálja. Ebben látjuk az egyik okát a túlzott reménykedésnek és a nekibuz­dulásnak. A további magyarázat tisztán gazdaságiak­ban adódik. A nagybankok részére a fölhalmo­zott tőkék gyümölcsöző elhelyezése a­ fő gond és ettől vezéreltetve, keresik azt az utat, amely ennek a lehetőségét biztosítja. Hogy melyek ezek az utak, azt e cikk keretében megvilágí­tani szinte lehetetlen. Egy dolog azonban biz­tos. Ez pedig: A tőkegyümölcsöztetés maga­sabb lehetőségeinek a költségeit végső fokon azok a tömegek fogják megfizetni, akiknek eddig is igen kevés jutott az anyagiakból. Az ipari vállalatok számítása két alaptéte­len nyugszik. Ezek: „Magasabb vámok bizo­nyos áruk behozatalával szemben“ és „a mun­kabéreknek a helyzethez mért revíziója“. Váj­jon mit jelentenek mindezek bő­vebb magyará­zat mellett? A nagyobb, illetve magasabb vá­mok a behozatalt bénítják, ami egymagában talán nem is volna olyan nagy baj. A helyzet azonban az, hogy a magasabb vámok egyben áremelkedést is jelentenek, ami a gyárosoknak megnövekedett hasznot, a fogyasztóknak és ezzel a munkástömegeknek viszont nagyobb kiadást jelent. A munkabérek revíziója pedig kifejezetten a keresetek csökkentését jelenti, ami szintén a munkásság és a fogyasztás ro­vására jelent a vállalatoknak anyagi előnyöket. A kisebb ipari vállalatok még közel sem tud­ják, hogy részükre mi jelenti majd a helyzet­­javulást. Ennek ellenére csaknem biztos, hogy nekik is van valamelyes olyan titkuk, amely a reményeiknek részbeni beváltását jelenti. A kisiparosoknak nem csekélyebb a kívánsá­guk, minthogy egyrészt vegyék revízió alá az adójukat és annak a jövőben fizetendő össze­gét csökkentsék, a meglévő adótartozást pedig teljes egészében töröljék. Ugyanekkor azt is követelik, hogy a kormány rendeleti úton tö­röltesse a kisiparosok összes OTI-tartozását. Csak természetes, hogy ennek kárát ismét csak a munkásság látja, mert az elmaradt és törölt adók legközvetlenebb pótlása legkönnyebben a fogyasztási adók emelése útján lehetséges. A törölt OTI-tartozás még alacsonyabb táppénzt és az egyéb szolgáltatások megszorítását jelenti. ■ · ■ • / Az agráriusok reménykedése is közvetlenül a fogyasztók, vagyis a munkások zsebeire van fölépítve. Ez az érdekeltség a mai búzaárban éppen a dupláját kapja a búza világpiaci árá­nak. A további remények még az ennél is ma­gasabb búzaárakból táplálkoznak. A kereske­delem a fentiekből a forgalom oly nagymérvű föllendülését várja,­­ amely részére a nagyobb jövedelmet jelenti. Amint tehát mindebből lát­ható, végső következtetésben minden remény­kedés teljesítése a munkásság helyzetének ne­hezebbé válására van fölépítve. Várjon mit jelent ez a munkásság részére? Azok, akik nem ismerik a gazdasági élet bo­nyolult szerkezetét, szintén reményekbe kapasz­kodva indulnak neki az idei évnek. Mi azon­ban, akik tudjuk, hogy szenvedő alanya a mostani gazdasági évnek — a jelek után ítélve — ismételten a munkásság lesz, teszi köte­lességünkké, hogy minden bekövetkezhető bajjal szemben mielőbb igyekezzünk kiépíteni védelmi állásainkat. Ezek legközvetlenebbike a Szövetségünk. Már az elmúlt év második fe­lében szinte kézzelfoghatóan megmutatkozott a szervezkedés komoly szándéka,­ amiről annak idején szaktársainknak lapunk útján is beszá­moltunk. Ezt a munkát kell tovább folytatni, az eddiginél fokozottabb mértékben, mert csak ez jelenthet védelmet azzal a törekvéssel szem­ben, amely a társadalom csaknem minden ré­tegében a munkássággal szemben megnyil­vánul. Munkára föl! Március 31-ére írták ki az OTI-Választásokat Ezen a napon, vasárnapon, reggel 8 órakor mindenkinek, aki 1935 január 25-e óta tagja volt valamely kerületi pénztárnak, az egész or­szágban a szavazóbizottságok urnái elé kell mennie, hogy leadja szavazatát a szervezett munkások listájára. Ezen a választáson fog eldőlni, hogy a leg­közelebbi öt esztendő alatt az öregségi és rok­kantsági biztosítás ellenzőinek sikerül-e az öregségi biztosítást felfüggeszteni és ezzel nemcsak 2000 rokkant, özvegy és árva já­radékát elvonni, hanem az 1936-ban a 65. életévüket elérőket minden reményüktől megfosztani, hogy 400 heti befizetés után orvosi vizsgálat nélkül járadékhoz jussanak. A most lejáró öt esztendőben is sokszor pró­bálkoztak ezzel, de az önkormányzatban mű­ködő elvtársaink előrelátása és küzdelme ezt megakadályozta. Ezen a választáson fog eldőlni, hogy csök­­kentik-e a baleseti járadékokat olyan mérték­ben, amint azt tervezték, mert az utolsó öt esz­tendőben a szervezett munkások képviselőinek sikerült megakadályozni a baleseti járadékok olyirányú csökkenté­sét, ahogyan azt tervezték. Ezen a választáson fog eldőlni, várjon a leg­közelebbi öt esztendőben nem fogják-e végre­hajtani azt az eredeti tervet, hogy a munkáltatóigazolványért egy pengőt és a receptért a gyógyszer árának a felét de­ legalább 50 fillért fizettessenek, mert a most lejáró öt esztendőben az önkormányzatban működő elvtársaknak ezt is sikerült megaka­­dályozniuk. De ezen a választáson fog eldőlni, hogy a leg­közelebbi öt esztendőben lehet-e a rendterem­tés további munkáját folytatni, vagy pedig hivatalban és rendelőben úgy fogják magukat érezni a biztosítottak, mint az önkormányzat előtti időkben. Csak az önkormányzatban működő elvtársak szakszerű és erélyes munkájának tudható be, hogy az öt esztendő alatt szaporodtak a rendelések, szaporodtak a kórházi ágyak és jobb a gyógykezelés. Tárgyilagosak vagyunk. Ezen a területen még nagyon sok a tennivaló. A biztosítottak érdekében a védelem azonban nem könnyű ott, ahol nemcsak magunkra vagyunk utalva, de ahol küzdeni kell a nagykapitalizmus kép­viselőivel és különösen küzdeni kell az államosított bü­rokrácia minden tényezőjével szemben a központban is és a kerületi pénztá­raknál is. Ki hiszi azonban el, hogy máról holnapra minden megváltoztatható? Sok küzdelmes esz­tendőkre van szükség, amíg mindaz, amit az ellenforradalom korszakában, egész 1930-ig, el­rontottak, helyrehozassék. Hiszen mindenki összefogott a szervezett munkások képviselete ellen. És most újból összefognak, mert sokalják azokat az eredményeket, amelye­ket a kisemberek­ biztosítottak és biztosítók érdekében az önkormányzati működés elért. Sőt magát az önkormányzatot kezdik ki. Meg­próbálták lejáratni. Nem sikerült. Megpróbál­ták kijátszani. Nem sikerült. És most megpró­bálják elgáncsolni. Ez sem sikerülhet. A bürokrácia kijárta, hogy olyan rendelke­zés érkezzen a belügyminisztériumból, amely­nek alapján az ügyeket ismerő önkormányzati tagok a választási bizottságoknak ne lehessenek tagjai és hogy a postai szavazás tovább is fenn­­tartassák. . Még így sem biztosak abban, hogy tervük: a szervezett munkások, tisztviselők és m­ás al­kalmazottak, a szervezett kisiparosok és kis­kereskedők kiszoríttassanak­ az önkormányzat­ból és ezért most azt tervezik, hogy az ajánlá­sok összegyűjtését megnehezítik. Már próbálkoztak is ilyen tervvel. Válasz­tási bolétavásárt szeretnének bevezetni. Tervezhetnek azonban bármit összeállhatnak a keresztényszociálisokkal, rendelkezésükre bo­csáthatják az egész apparátust, a szervezett munkásság és az önálló kisemberek, kisiparo­sok és, kiskereskedők összefogása az egész or­szágban vissza fogja verni a tervezett táma­dásokat, mert ezt kívánja nemcsak a biztosí­tottak és más érdekelt kisemberek védelme, de ezt követeli a társadalombiztosítás léte is. Mi tudjuk, hogy erre az intézményre szükség van. Nem nélkülözheti azt a magyar dolgozók tömege, de ugyanígy gondolkoznak azok a kis­iparosok és kiskereskedők is, akik munkásaikat is embernek tartják. A társadalombiztosítás intézménye azonban nemcsak a bürokrácia biztosítását­­ szolgáló intézmény, hanem azt az igazi szociális bizto­­sí­tás szolgálatába kell állítani, amely akkor következik be, ha a­ szervezett­­ munkásság és kisiparosság egyesült ereje kivívja annak igazi és rendelkező önkormányzatát Ezért harcolni kell és harcolni fogunk. Ez a kötelességünk. Március 31-éig az egész országban, minden városban és faluban, ahol OTI-tagok élnek, ez­zel kell foglalkozni. Ajánlásokat gyűjteni min­denütt. Munkások, tisztviselők, kereskedősegédek, más havi fizetéses és háztartási alkalmazot­tak között. Kisiparosok, kiskereskedők, építő- és kő­művesmesterek, háztartási munkaadók kö­zött, hogy mindeme választócsoportokban, az orszá­gos listán is, a kerületi választmányok listáin is már az ajánlókkal bizonyítsuk, hogy va­gyunk, sohase fogyunk el, mert az élet, a csak bennünket sújtó élet is gyarapítja számun­kat, hogy azután gyarapodásban is a tovább gyűjtött és egyesült erővel teremtsünk min­denkinek jobb társadalombiztosítást. Ám Okos ember nem­­,tipogal­­ja ellenségeit! § fináios munkás NÉPSZAVÁT olvas!­

Next