Vas- és Fémmunkások Lapja, 1935 (41. évfolyam, 1-12. szám)
1935-02-02 / 2. szám
BUDAPEST, 1935. ÉVI FEBRUÁR HÓ NEGYVENEGYEDIK ÉVFOLYAM, 2. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VIII. MAGDOLNA UCCA 5-7. SZ. — TELEFONSZÁM: 380-53. — SZERKESZTŐSÉGI ZÁRLAT A LAP MEGJELENÉSE ELŐTT NÉGY NAPPAL A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMIPARI MUNKÁSOK ÉRDEKEIT KÉPVISELŐ LAP ELŐFIZETÉSI ÁRA: A MAGYARORSZÁGI VAS- ÉS FÉMMUNKÁSOK SZÖVETSÉGE TAGJAI A JÁRULÉK ELLENÉBEN DÍJTALANUL KAPJÁK, MAGÁNOSOK RÉSZÉRE EGY ÉVRE 960 PENGŐ, ROKONSZERVEZETEKNEK KÜLÖN MEGEGYEZÉS SZERINT. MEGJELENIK MINDEN HÓNAP 2. ÉS 4. PÉNTEKÉN. A SZERKESZTŐVEL ÉRTEKEZNI LEHET MINDENNAP 12-2 ÓRA KÖZÖTT. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA Munkára föl! Talán még sohasem indultak az emberek olyan nagy nekibuzdulással az új évnek, mint az idén. Bármilyen körben is forduljunk meg, mindenhol a remény bizakodó hangja csendül a fülünkbe. A bankok büróiban lázas tevékenység folyik. Szinte egymást követik a csodálatosnál csodálatosabb tervek, amelyek végső következtetésükben mind a tőkék jobb, magasabb gyümölcsöztetéséhez vezető utat keresik. Az ipari nagyvállalatok azzal számolnak, hogy az idei év üzleti eredményeként nagyobb osztalékot fizethetnek a részvényeseknek. A börze is élénk. Az értékpapírok emelkedő tendenciát mutatnak, de ugyanakkor nem ritkák a rekordárfolyamemelkedések sem. A kisebb gyáripari vállalatok is nagy reményt fűznek az idei évhez. A kereskedők nagyobb forgalomra számítanak, míg a kisiparosok az életük terhét jelentő adósságaiktól vélnek szabadulni. Az agrárérdekeltségek is tele vannak reménykedéssel. Ezek is a nagyobb jövedelem reményében kezdték meg az új esztendőt, akárcsak az állam, amely már most számol azzal, hogy az adózók teherbíróképessége emelkedni fog. Egyszóval: remény itt, remény ott, remény mindenhol. De vájjon mi az, ami minderre az impulzust adja, mi az, amiben oly nagyon bizakodnak? A válasz erre nem oly egyszerű,mint ahogyan azt sokan elképzelik. Ugyanis minden reményt a titokködhomálya burkol, minden érdekeltség hét pecséttel zárt titokként őrzi azt a valamit, miből reménye táplálkozik. Ennek ellenére mégsem olyan nagy titok az, amit annak mondanak. Mert ha nem is a közvetlen tények, de a helyzet és körülmények mérlegelése és az ezekből levont következtetések sejtetni engedik, hogy érdekkörök szerint különkülön miről van szó. Legelőször is megállapítható, hogy közeli országgyűlési képviselőválasztás előtt állunk és ilyenkor mindenki oda törekedik, hogy voksa, többesszámban, voksok ellenében bebiztosítsa magának mindazt, ami boldogulását a legközvetlenebbül szolgálja. Ebben látjuk az egyik okát a túlzott reménykedésnek és a nekibuzdulásnak. A további magyarázat tisztán gazdaságiakban adódik. A nagybankok részére a fölhalmozott tőkék gyümölcsöző elhelyezése a fő gond és ettől vezéreltetve, keresik azt az utat, amely ennek a lehetőségét biztosítja. Hogy melyek ezek az utak, azt e cikk keretében megvilágítani szinte lehetetlen. Egy dolog azonban biztos. Ez pedig: A tőkegyümölcsöztetés magasabb lehetőségeinek a költségeit végső fokon azok a tömegek fogják megfizetni, akiknek eddig is igen kevés jutott az anyagiakból. Az ipari vállalatok számítása két alaptételen nyugszik. Ezek: „Magasabb vámok bizonyos áruk behozatalával szemben“ és „a munkabéreknek a helyzethez mért revíziója“. Vájjon mit jelentenek mindezek bővebb magyarázat mellett? A nagyobb, illetve magasabb vámok a behozatalt bénítják, ami egymagában talán nem is volna olyan nagy baj. A helyzet azonban az, hogy a magasabb vámok egyben áremelkedést is jelentenek, ami a gyárosoknak megnövekedett hasznot, a fogyasztóknak és ezzel a munkástömegeknek viszont nagyobb kiadást jelent. A munkabérek revíziója pedig kifejezetten a keresetek csökkentését jelenti, ami szintén a munkásság és a fogyasztás rovására jelent a vállalatoknak anyagi előnyöket. A kisebb ipari vállalatok még közel sem tudják, hogy részükre mi jelenti majd a helyzetjavulást. Ennek ellenére csaknem biztos, hogy nekik is van valamelyes olyan titkuk, amely a reményeiknek részbeni beváltását jelenti. A kisiparosoknak nem csekélyebb a kívánságuk, minthogy egyrészt vegyék revízió alá az adójukat és annak a jövőben fizetendő összegét csökkentsék, a meglévő adótartozást pedig teljes egészében töröljék. Ugyanekkor azt is követelik, hogy a kormány rendeleti úton töröltesse a kisiparosok összes OTI-tartozását. Csak természetes, hogy ennek kárát ismét csak a munkásság látja, mert az elmaradt és törölt adók legközvetlenebb pótlása legkönnyebben a fogyasztási adók emelése útján lehetséges. A törölt OTI-tartozás még alacsonyabb táppénzt és az egyéb szolgáltatások megszorítását jelenti. ■ · ■ • / Az agráriusok reménykedése is közvetlenül a fogyasztók, vagyis a munkások zsebeire van fölépítve. Ez az érdekeltség a mai búzaárban éppen a dupláját kapja a búza világpiaci árának. A további remények még az ennél is magasabb búzaárakból táplálkoznak. A kereskedelem a fentiekből a forgalom oly nagymérvű föllendülését várja, amely részére a nagyobb jövedelmet jelenti. Amint tehát mindebből látható, végső következtetésben minden reménykedés teljesítése a munkásság helyzetének nehezebbé válására van fölépítve. Várjon mit jelent ez a munkásság részére? Azok, akik nem ismerik a gazdasági élet bonyolult szerkezetét, szintén reményekbe kapaszkodva indulnak neki az idei évnek. Mi azonban, akik tudjuk, hogy szenvedő alanya a mostani gazdasági évnek — a jelek után ítélve — ismételten a munkásság lesz, teszi kötelességünkké, hogy minden bekövetkezhető bajjal szemben mielőbb igyekezzünk kiépíteni védelmi állásainkat. Ezek legközvetlenebbike a Szövetségünk. Már az elmúlt év második felében szinte kézzelfoghatóan megmutatkozott a szervezkedés komoly szándéka, amiről annak idején szaktársainknak lapunk útján is beszámoltunk. Ezt a munkát kell tovább folytatni, az eddiginél fokozottabb mértékben, mert csak ez jelenthet védelmet azzal a törekvéssel szemben, amely a társadalom csaknem minden rétegében a munkássággal szemben megnyilvánul. Munkára föl! Március 31-ére írták ki az OTI-Választásokat Ezen a napon, vasárnapon, reggel 8 órakor mindenkinek, aki 1935 január 25-e óta tagja volt valamely kerületi pénztárnak, az egész országban a szavazóbizottságok urnái elé kell mennie, hogy leadja szavazatát a szervezett munkások listájára. Ezen a választáson fog eldőlni, hogy a legközelebbi öt esztendő alatt az öregségi és rokkantsági biztosítás ellenzőinek sikerül-e az öregségi biztosítást felfüggeszteni és ezzel nemcsak 2000 rokkant, özvegy és árva járadékát elvonni, hanem az 1936-ban a 65. életévüket elérőket minden reményüktől megfosztani, hogy 400 heti befizetés után orvosi vizsgálat nélkül járadékhoz jussanak. A most lejáró öt esztendőben is sokszor próbálkoztak ezzel, de az önkormányzatban működő elvtársaink előrelátása és küzdelme ezt megakadályozta. Ezen a választáson fog eldőlni, hogy csökkentik-e a baleseti járadékokat olyan mértékben, amint azt tervezték, mert az utolsó öt esztendőben a szervezett munkások képviselőinek sikerült megakadályozni a baleseti járadékok olyirányú csökkentését, ahogyan azt tervezték. Ezen a választáson fog eldőlni, várjon a legközelebbi öt esztendőben nem fogják-e végrehajtani azt az eredeti tervet, hogy a munkáltatóigazolványért egy pengőt és a receptért a gyógyszer árának a felét de legalább 50 fillért fizettessenek, mert a most lejáró öt esztendőben az önkormányzatban működő elvtársaknak ezt is sikerült megakadályozniuk. De ezen a választáson fog eldőlni, hogy a legközelebbi öt esztendőben lehet-e a rendteremtés további munkáját folytatni, vagy pedig hivatalban és rendelőben úgy fogják magukat érezni a biztosítottak, mint az önkormányzat előtti időkben. Csak az önkormányzatban működő elvtársak szakszerű és erélyes munkájának tudható be, hogy az öt esztendő alatt szaporodtak a rendelések, szaporodtak a kórházi ágyak és jobb a gyógykezelés. Tárgyilagosak vagyunk. Ezen a területen még nagyon sok a tennivaló. A biztosítottak érdekében a védelem azonban nem könnyű ott, ahol nemcsak magunkra vagyunk utalva, de ahol küzdeni kell a nagykapitalizmus képviselőivel és különösen küzdeni kell az államosított bürokrácia minden tényezőjével szemben a központban is és a kerületi pénztáraknál is. Ki hiszi azonban el, hogy máról holnapra minden megváltoztatható? Sok küzdelmes esztendőkre van szükség, amíg mindaz, amit az ellenforradalom korszakában, egész 1930-ig, elrontottak, helyrehozassék. Hiszen mindenki összefogott a szervezett munkások képviselete ellen. És most újból összefognak, mert sokalják azokat az eredményeket, amelyeket a kisemberek biztosítottak és biztosítók érdekében az önkormányzati működés elért. Sőt magát az önkormányzatot kezdik ki. Megpróbálták lejáratni. Nem sikerült. Megpróbálták kijátszani. Nem sikerült. És most megpróbálják elgáncsolni. Ez sem sikerülhet. A bürokrácia kijárta, hogy olyan rendelkezés érkezzen a belügyminisztériumból, amelynek alapján az ügyeket ismerő önkormányzati tagok a választási bizottságoknak ne lehessenek tagjai és hogy a postai szavazás tovább is fenntartassák. . Még így sem biztosak abban, hogy tervük: a szervezett munkások, tisztviselők és más alkalmazottak, a szervezett kisiparosok és kiskereskedők kiszoríttassanak az önkormányzatból és ezért most azt tervezik, hogy az ajánlások összegyűjtését megnehezítik. Már próbálkoztak is ilyen tervvel. Választási bolétavásárt szeretnének bevezetni. Tervezhetnek azonban bármit összeállhatnak a keresztényszociálisokkal, rendelkezésükre bocsáthatják az egész apparátust, a szervezett munkásság és az önálló kisemberek, kisiparosok és, kiskereskedők összefogása az egész országban vissza fogja verni a tervezett támadásokat, mert ezt kívánja nemcsak a biztosítottak és más érdekelt kisemberek védelme, de ezt követeli a társadalombiztosítás léte is. Mi tudjuk, hogy erre az intézményre szükség van. Nem nélkülözheti azt a magyar dolgozók tömege, de ugyanígy gondolkoznak azok a kisiparosok és kiskereskedők is, akik munkásaikat is embernek tartják. A társadalombiztosítás intézménye azonban nemcsak a bürokrácia biztosítását szolgáló intézmény, hanem azt az igazi szociális biztosítás szolgálatába kell állítani, amely akkor következik be, ha a szervezett munkásság és kisiparosság egyesült ereje kivívja annak igazi és rendelkező önkormányzatát Ezért harcolni kell és harcolni fogunk. Ez a kötelességünk. Március 31-éig az egész országban, minden városban és faluban, ahol OTI-tagok élnek, ezzel kell foglalkozni. Ajánlásokat gyűjteni mindenütt. Munkások, tisztviselők, kereskedősegédek, más havi fizetéses és háztartási alkalmazottak között. Kisiparosok, kiskereskedők, építő- és kőművesmesterek, háztartási munkaadók között, hogy mindeme választócsoportokban, az országos listán is, a kerületi választmányok listáin is már az ajánlókkal bizonyítsuk, hogy vagyunk, sohase fogyunk el, mert az élet, a csak bennünket sújtó élet is gyarapítja számunkat, hogy azután gyarapodásban is a tovább gyűjtött és egyesült erővel teremtsünk mindenkinek jobb társadalombiztosítást. Ám Okos ember nem,tipogalja ellenségeit! § fináios munkás NÉPSZAVÁT olvas!