Petőfi Népe, 1970. április (25. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-08 / 81. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! T a MAGYAR SZOCIALISTA M­U­NKÁSPÁRT BÁCS­-KISKUN I MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA MIPE Két kisforgalmú vasútvonal sorsa a megyei tanács vb ülésén Munkaprogramjának meg­felelően , pénzügyi osztá­lyának jelentése alapján a tanácsi vállalatok múlt évi gazdálkodásának ta­pasztalatairól tárgyalt teg­nap a megyei tanács vég­rehajtó bizottsága. Ennek kapcsán megállapította, hogy a piaci hatások az elő­ző évihez képest jobban ér­vényesültek tavaly, élén­­kítően hatottak az önálló vállalati gazdálkodásra. Eredményeként növekedett a termelési érték, emelke­dett az árbevétel és a nye­reség. Emellett azonban számos negatív tapasztalat akadt. Nem minden válla­­­­latnál volt megfelelő az eszközök kihasználtsági fo­ka és a munkaintenzitás szintje, nem növekedett ki­elégítően a termelékenység. Az előző évihez képest je­lentősen emelkedett a fog­lalkoztatottak, s ezen be­lül is az alkalmazottak száma. A téma kapcsán lezaj­lott élénk", Sokrétű "vita összegezéseként a vb több fontos döntést hozott a vál­lalatok gazdálkodásában ta­pasztalt fogyatékosságok felszámolására, elsősorban a létszám- és bérgazdálko­dás hatékonyabb érvénye­sülésére, s a termelékeny­ség növelésére. Ezt követően a közleke­déspolitikai koncepcióval összefüggő kormányrendelet jegyében két kisforgalmú vasútvonal felülvizsgálatá­ról, illetve megszüntetésé­ről tárgyalt a végrehajtó bizottság. Ennek során egyetértett a Baja—Her­cegszántó, valamint Baja— Gara kisforgalmú vasútvo­nalak megszüntetésével, személy- és áruforgalmának közútra terelésével. Előze­tesen azonban több felté­tel biztosítását mondta ki szükségesnek. Az­­ egyik ilyen a baja—gara—bács­­szentgyörgyi út és a Baja —Hercegszántó országhatár közötti út korszerűsítése. Szükségesnek mondta ki to­vábbá a bajai körzeti pá­lyaudvar olyan mérvű és a ütemű fejlesztését, hogy ott forgalom-átterelés után biztosítható legyen a zavar­talan árufelvétel, illetve áruleadás. Tudomásul vette a vb a 9. sz. AKÖV nyilatkozatát, mely szerint a forgalom-át­terelés bonyolítását vállal­ja, felkészülését, jármű­parkjának fejlesztését en­nek megfelelően tervezi meg. Az elkövetkező években várható forgalom-átterelés­sel kapcsolatban a párhuza­mosan jelentkező feladatok között kiemelte a vb a ba­jai autóbusz-pályaudvar építésének szükségességét és a Baja városi főútvonalak korszerűsítését. E célból felkéri az érdekelt szerve­ket, hogy ezeket az igé­nyeket külön is fontos fela­datként kezeljék a soron következő ötéves terben. Végezetül fontos feladat­ készülnek a Kecskeméti Konzervgyárban a hamaro­san beköszöntő előszezonra, tatta meg a vb. Ennek so­r Az új főzelékkészítő csaj­ J^mpróbára sze-, olajos overálja rögtön el Szezon előtt _______________i (Pásztor Zoltán felvétele) 1-------------------------------------------­ XXV. évf. 81. szám 1910. április 8. SZERDA Áru: 90 fillér Az ünnep után az üzemekben Folytatódik a jubileumi munka­verseny , . .. , . , . ... . Elmúlt az ünnep, s ezzel a hazánk felszabadulásá­nak tartja a vb, hogy a van eredményes, színvo­­nal negyedszázados jubileuma tiszteletére indított személy, forgalom közútvo­­­nalas munkájáért elismerő­ munkaverseny egyik szakasza lezárult. A gyárak, üze­terelése előtt megépülte­ set fejezte ki a döntőbi- mek vállalatok szocialista brigádjai azonban ismét nek a legszüksegesebb koz­­ zottsagnak. A munkához láttak és a munkaverseny nagy lendülettel segi autobusz-várohelyek.­­ A végrehajtó bizottság­­ máris folytatódik. Az új szakasz első napjaiban új ter-Ezen igények biztosítására j ulese több bejelentés első 1 - - .................. a negyedik ötéves terv fo­­­­gadásával ért véget, tán felkérte a Bajai Járási Tanács Végrehajtó Bizott­ságát.­­Ülése további részében a Bács-Kiskun megyei Gaz­dasági Döntőbizottság mun­kájáról szóló tájékoztató jelentést — melyet dr. Ká­­vássy Lóránd, a bizottság elnöke terjesztette elő — vi- Vállalásaikat teljesítették A szakszervezeti irodá­ban találkoztam a brigád­­vezetővel. Színevesztett, velt, új elképzelések születtek a munka jobbá, ered­ményesebbé tételére. Felkerestünk néhány üzemet, hogy beszámoljunk a szocialista brigádok tervei­ről, jelenlegi munkájukról, a jubileumi munkaverseny folytatásáról. Másokat — mondta a bri­­gádvezető. — Brigádunk vállalásában a többi között a tervteljesítés, a baleset­­védelem, az anyagtakaré­­kosság és a szakmai, poli­tikai továbbképzés szere­pel. Negyedévenként érté­kelték a munkánkat. Fel­ajánlásunkat eddig teljesí­tettük. Április elején elkezdő­dött a jubileumi verseny harmadik szakasza, amely júliusig tart. Az április 4-i ünnepség után e napokban ismét munkához látott a brigád is. Jelenleg egy vas­úti átjáróhidat készítenek a győrieknek. Az elmúlt hónapban fejeződött be a tsz-istálló tetőzetének soro­zatgyártása.­­ Tavaly a tiszaugi híd mellett egy csónakházat készítettünk társadalmi munkában — folytatta. — Úgy tervezzük, hogy ápri­lis közepén szintén leme­gyünk a Tiszához. Rendbe­árulta szakmáját. Gacsa János már 13 éve a „Fém­munkás” Vállalat kecske­méti gyárában dolgozik, mint vasszerkezeti lakatos. 1968 óta a tíztagú ifjúsá­gi szocialista brigád veze­tője. Találkozásunkkor ép­pen a munkaverseny leg­frissebb eredményei iránt érdeklődött. — Tavaly októberben a gyár öt szocialista brigádja felhívással fordult a többi munkacsapathoz, hogy ha­zánk felszabadulásának negyedszázados jubileuma­i hozzuk a csónakházat és tiszteletére tegyenek válla­­t közösen szórakozunk. Új brigádok csatlakoznak A jubileumi munkaver­ő önköltség csökkentésén, a seny első, március 31-ig tartó szakaszában 42 szo­cialista brigád tett válla­lást a Kalocsa vidéki Fű­­szerpaprika- és Konzerv­ipari Vállalatnál. A több mint ötszáz szo­cialista brigádtag az új versenyszakasz küszöbén új szakmai és politikai to­vábbképzésen túl a brigá­dok elhatározták, hogy se­gítséget nyújtanak az új kollektívák megalakításá­ban. A közeljövőben 5 újabb munkacsapat szerveződik és rögtön be is kapcsolódik vállalást tett. A felajánlá­­s a jubileumi munkaverseny­­sokban eddig is szereplő­­­be. Ezen belül a kiskőrösi gazdasági és társadalmi üzem még az idén vállal a­vállalásokon, vagyis a ter­melékenység fokozásán, az sokat tesz a szocialista üzem cím elnyerésére. Szocialista üzemek A Kecskeméti Konzerv­gyárban a negyedszázados felszabadulás jubileuma tiszteletére rendezett ün­nepi nagygyűlésen elhang­zott beszámoló a többi kö­zött a tavalyi szocialista munkaverseny eredményei­vel is foglalkozott. A válla­lások sikeres teljesítése után járó okleveleket azonban csak csütörtökön az ünnepélyes termelési fa­brigád tett felajánlást, ezek közül 78 kollektíva­n nyerte el a szocialista cí­met. A szocialista üzem cím elnyerésére a szakszerve­zet termelési bizottsága a legutóbbi termelési tanács­kozáson tett javaslatot, amit a dolgozók elfogadtak. Ezek szerint a megtisztelő címet az I. telep konzerv­üzeme, az I. telep készáru raktára kapta meg. Díjta­nácskozáson veszik át dolgozók.­­­retben részesült az I. telep Tavaly a jubileum tisz­­i szárító üzeme és az I. te­r­teletére több mint száz lép szállítási osztálya. Hazautaztak a vendégeink a Hazánk felszabadulása I fel és dr. Varga Jenővel az negyedszázados jubileumi t­élen, részt vettek a megyei ünnepségek­e T. N. Cse­ pártbizottság titkárai, illet­modurov, a Krími Területi Tanács V. B. elnöke vezé­tte a megyei tanács végre­hajtó bizottságának veze­tésével megyénkbe érkezett­­ tői. szovjet testvérmegyei kül- j . .. . vendének­ T­döttséget hétfőn Kiskunba­! A kedves vendegek. 1. lason fogadták a járás, vá­ N. Csemodurov, G . Ha­ros, illetve a helyi állami­­ csirasvili és N. K. Nyiko­­gazdaság vezetői. Erdőst j nov — akiknek személye- József, a megyei párthi­­t­ben nyíltszívű, őszinte bi­­zottság első titkára és dr.­­ rátokat ismertek meg mindazok, akik találkoztak velük —, tegnap, kedden reggel búcsút vettek Bács- Kiskun megyétől. Dr. Hor­váth István, a megyei párt­­bizottság titkára, és dr.­­ Glied Károly, a megyei ta­nács vb elnökhelyettese ... .. társaságában Budapestre Visszatérve Kecskemétre­ , utaztak onnán , vo_ este a vendéglátók rendez- folytatják útjukat a Varga Jenő, a megyei ta­nács vb elnöke kíséretében ellátogattak a vendégek Kunfehértóra is, ahol kü­lönösen az állami gazda­ság borkősarüzeme iránt tanúsítottak nagy érdeklő­dést, tek búcsúfogadást a deler­gáció tiszteletére. A szívé­lyes, baráti hangulatú ös­­­szejövetelen Erdősi József­testvéri Krímbe, ahová magukkal vitték Bács-Kis­kun megye forró üdvözle­tét. A hivatalos küldöttséggel egyidőben utazott el a me­gyéből V. A. Bobasinszkij, a Krímszkaja Pravda fő­­szerkesztője is, — aki la­punk vendége volt. Boba­sinszkij elvtárs — miután szerkesztőségünk kollektí­vájától búcsút vett — Bu­dapestre utazott, ahonnan csütörtökön indul vissza Szimferopolba. Hétfőn az esti órákban egyébként a vendégek újabb csoportja érkezett a Krímből,­­ a jaltai Intu­­riszt dolgozói. Részükre az IBUSZ kecskeméti irodá­ja fogadást adott, amelyen megjelent Farkas József, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára és Sávolt Béla, a Magyar— Szovjet Baráti Társaság megyei titkára. A két test­vérvállalat dolgozói igen kellemes estét töltöttek együtt. Péter János Stockholmba érkezett Kedden, 16.35 órakor szállt le Stockholm Arlan­­da repülőterére az a repü­lőgép, amely Péter Jánost és kíséretét hozta. Külügyminiszterünket magyar és svéd zászlókkal a feldíszített repülőtéren Torsten Nilsson, Jödahl külügyi államtitkár, Lande­­niuk, a külügyminisztérium protokollfőnöke, valamint több más vezető tisztviselő fogadta. A magyar vendégek a fo­­­gadtatás után a Stockholm­tól 38 kilométerre levő re­pülőtérről szálláshelyükre, a 18 században épült Haga­­kastélyba hajtottak. Kedden este Torsten Nilsson a külügyminisztéri­um épületében díszvacso­rát ad Péter János és kí­sérete tiszteletére. A hivatalos tárgyalások szerdán délelőtt kezdődnek,’

Next