Petőfi Népe, 1972. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

1972-02-27 / 49. szám

1972. február 27, vasárnap Ahogy a nagykönyvben előírták... A jánoshalmi tanácstagi munka gyakorlatából Amikor a legutóbbi ta­nácsülésen Jánoshalma idei fenntartási és fejlesztési költségvetését lényegében vita nélküli határozattá emelte a testület, ilyen gon­dolatok foglalkoztattak a vitanélküliség magyaráza­tára. Alapos volt a végre­hajtó bizottság előterjesz­tése, ezért találkozott ilyen egyetértéssel. Tény, hogy magában foglalta vala­mennyi tanácsi bizottság észrevételeit, módosító in­dítványait is. Mi haszna lett volna hát a már figye­lembe vett vélemények is­mételgetésének? Hamarosan rájöttem azonban, hogy ennél többről van szó. A tanács­os ülés további részében, kü­lönösen a bejelentések cím- 127 javaslat a tanác Hadd ne vágjak azon­ban a lényeg elébe. A vá­lasztók akaratát említet­tem az előbb. Nos, ezt az akaratot pedig 63 választó­­kerületből hatvanhárom ta­nácstag képviselte, amikor a múlt évi tanácstagi be­számolókon elhangzott köz­érdekű indítványokat a vb asztalára tette. Nem tévedés és nem pontatlanság: Jánoshalma tanácstagjai a múlt év de­cember 15-ig kivétel nél­kül, gyűléseken számoltak be tevékenységükről vá­lasztóiknak. Minthogy is­mereteim szerint a tanács­tagi beszámolási kötelezett­ség ilyen pontos és százszá­zalékos teljesítésére talán nincs is több példa a me­gyében, óhatatlanul előtört a kérdés: hogyan, miként sikerült ezt Jánoshalmán elérni? És Csupity István tanácselnök készségesen magyarázott: “ Tulajdonképpen a szükség szorított rá ben­nünket és természetesen a lelkiismeret. A járási hiva­tal múlt évi komplex­ ellen­őrzése a számos elismerő megállapítás mellett ráirá­nyította a figyelmünket, hogy bizony, lehetne jobb is a tanácstagi Röviddel később aktivitás, a járási pártbizottság értékelésének is ez volt a summázata: a tömegpolitikai munkánk jó, viszont ajánlatos lenne tanácstagi beszámolók vo­n­­atkozásában is előbbre jutnunk. De hogyan? — ez volt a kérdés. A Hazafias Nép­front helyi vezetőivel arra lapozgatom az iratköte­­get, s egy-kettőre kereszt­­metszetét kapom mindan­nak, ami napjainkban Já­noshalma lakosságát fog­lalkoztatja. A tanácstagi beszámolók jegyzőkönyvei pontos név és cím szerint tartalmazzák az ott elhang­zottakat. S valamennyi jegyzőkönyv mellett meg­találom a két elküldött vá­lasz másodpéldányát. De lám, milyen ismerős té­mák! Például ez a válasz is: „Az Áchim András ut­cai vízvezeték a Mélykúti úti vízhálózattal való ös­­­szekötésé­vel együtt még az idén kivitelezésre kerül...” Vagy: „A Majoros-féle ház melletti vizesárok lefedé­séről a tanács még az idén gondoskodik.” Aztán: „A Szőlő utcai vízlevezető csa­torna kiépítéséhez szüksé­ges átereszeket ez biztosítja a tanács­iévben .És így említhetnék még jó né­szóval jelzett napirendi program tárgyalásakor nemcsak pezsgő aktivitás tanúja lehettem, hanem az is nyilvánvalóvá lett: az első téma tárgyalása azért volt szinte egyhangú, mert az idei költségvetés és an­nak a fejlesztésre vonat­kozó része a szó igazi ér­telmében a választók aka­rata szerint való. Termé­szetesen az anyagi lehető­ségek határain belül Erre akkor ébredtem rá, amikor Csupity István ta­nácselnök a múlt évi ta­nácstagi beszámolók ta­pasztalatairól szólt, s ami­kor az egyik bejelentést is a beszámolókon elhangzott javaslatra hivatkozva ter­jesztette a testület elé. tagi beszámolókon a következtetésre jutot­tunk, hogy a legutóbbi vá­lasztásokon közreműködő népfrontaktivisták segítsé­gére apellálunk. Meghí­vónkra csaknem százan el­jöttek És amikor vázol­tuk, miről van szó, számít­­hatunk-e segítségükre a beszámolók szervezésében, a legteljesebb tettrekészség volt a válasz. S hogy mi lett az eredmény? Rendel­kezésére bocsátom a gyűlé­sek dokumentációját, érde­mes végigböngészni. Aztán, mielőtt még a vas­kos iratköteggel magamra hagyott volna, Csupity elv­társ még hozzátette: — A választók érdeklő­désére jellemző, hogy a 63 tanácstagi körzet­­ átlagá­ban huszonnégyen vettek részt egy-egy gyűlésen. És azért csak annyi, mert töb­ben nem fértek a lakások­ba. Mint a tanácsülésen is fültanúja lehetett, most azon törjük a fejünket, ho­gyan léphetnénk ilyen vo­natkozásban is előbbre. Talán körzetenkénti két gyűlés szervezésével... Ami pedig a közérdekű ja­vaslatokat illeti: a múlt év leji jelölő gyűléseken 150-et vettünk nyilvántartásba, a tanácstagi beszámolókon viszont 127 hangzott el. Va­lamennyit tételesen meg­vizsgáltuk és február 15-ig megválaszoltuk a javaslat­­tevőknek és az illetékes ta­nácstagoknak is. Ez utóbbi azért fontos, hogy a ta­nácstag elvtársak ellenőriz­hessék, s ha szükséges, szá­­monkérhessék a vb appará­tusán az ígért intézkedést hány tételt, amelyet a ta­nácsülés által már elfoga­dott költségvetési előter­jesztésből ismerek. Az anyagi lehetőségek azonban végesek. Így nem minden jogos igényre fo­galmazódott ilyen gyors, még ez évi megoldást ígé­rő válasz. A 4-es számú tanácsi körzetben felvető­dött egyik kérésre például ez a válasz ment: „A Cso­konai utcai járda kiépíté­sét 1973-ban, a vízhálóza­tot pedig az 1974. évi fel­adatai között tervezi a ta­nács.” Természetesen akad­nak olyan indítványok is, amelyek megoldására — fedezet híján — nem tud­nak vállalkozni. Erre utal a többi között ez a levél is. ..A közkifolyó két áthelye­zését csak az érdekeltek költségére tudja megolda­ni a tanács.” Ez az! — bukkanok rá újabb ismerős témára. A 15-ös választókörzet ta­nácstagja, Juhász István beszámoló gyűlési jegyző­könyvében ott áll a Bál­vány utcabeliek Zámbó Já­nos által beterjesztett ja­vaslata: „Hadd kapjon más nevet az utcánk. Lehetne például Szilvafa utca, hi­szen elég sok ház előtt akad ilyen fa. Vagy talál­jon ki a tanács ennél is jobbat, csak­ Bálvány utca ne maradjon ...”­­ Nos, ez a téma szerepelt tanácsülés bejelentései között. S a testület, helyt adva a kívánságnak, már­cius 21-ére ünnepélyes új névadásról határozott. Az utcát ugyanis a Tanács­­köztársaság helyi direktó­riumi elnökéről, Balázs Antal utcának nevezik el. És ugyanakkor Jánoshalma másik jeles szülöttének, a Magyar Kommunista Párt alapító tagjának, illetve helyi titkárának, az 1970- ben elhunyt­ Mácsai János­nak a nevét veszi fel a Ba­jai út bal oldaláról nyíló új, még neve nincs utca. Bizalom és számonkérés Valahogy így írja ezt elő az a bizonyos nagykönyv, csakis ily módon lehet a választók bizalmának meg­felelni — tűnődöm el, mi­­közben összehajtom az irat­­köteget. És újra visszhang­zanak bennem a tanácsülé­sen elhangzott felszólalá­sok. Például, amit Ádám Antal mondott: „A válasz­tók nagyon is igényesek, a beszámolókon számonké­­rik, mit végzett a tanács­tag. Azt is, eljárt-e a ta­nácsülésekre!... Vagy An­nus néni. Ambrus Sándor­né szavai. ....... Akik nem tudtak a beszámoló gyű­lésre eljönni, elkérték beszámolókat, utána meg­­ annyi érdeklődő kérdéssel kerestek meg.. S hirtelen megint ma­gam előtt látom a tanácsta­gok iránti bizalom olyan megnyilatkozásait, mint például azét a nagyma­máét, akinek panaszos sza­vait így rögzítette a ta­nácstag jegyzőkönyve: „Na­gyon kérem­ a tanácsot, a rendőrséggel karöltve has­son oda, ne szolgálják ki a vesemet az italboltban. Két kicsi unokám kedvéért, mert hogy szegénykéim, ők vannak veszélyeztetve emiatt.. .** Még jobban megértettem, átéreztem: valahol itt, a lakosság bizalmában gyö­kerezik, Innen táplálkozik az a hajtóerő, amely a ta­nácstagokat a lakosság ön­zetlen szolgálatára sarkall­ja. Olyan felelősségérzettel, amilyennek a Jánoshalma Nagyközségi Tanács leg­utóbbi ülésén tanúja lehet­tem. Perny Irén Utcanévváltozás a lakosság óhajára Ezer hektár erdőt vágtak ki Több, mint 1084 hek­tár erdőt vágtak ki 1971- ben a Kiskunsági Erdő- és p­ vMdolgozó Gazdaság te­rületén. A Duna-parti, ár­téri erdősávokból 54 hek­táron termeltek ki fát. A szabadszállási József Attila Termelőszövetkezetnek gazdaság 1.06 hektárnyi it­a­tási területet adott át föld­művelésre. 5. oldal Kodály Zoltán és Kocsis Pál öt éve halt meg Kecskemét két nagy fia Lehet, hogy olvasóink közül néhányan furcsának találják, hogy együtt em­legetjük Kodály Zoltánt és Kocsis Pált. Pedig ezt több okból tehetjük. Nemcsak azért, mert mindketten Kecskeméten, a homok fő­városában születtek, nem­csak azért, mert hosszú, bő­termésű életük útja végül is egy helyre, a Kútvölgyi Szanatóriumba torkollt, ott haltak meg, hanem azért is, mert barátok voltak. Mindkettőjük célja abban testesült meg, hogy fára­dozásaik gyümölcsét a nép közös kincsévé kell tenni. Talán szükségtelen itt Kodály Zoltán és Kocsis Pál munkásságáról elemző értékelést írni. Ezt eddig is megtették, s a későbbi­ekben bizonyára újra meg­teszik majd olyan embe­rek, akik nálunk jobban értenek a szőlőnemesítés­hez, a muzsikához. Az em­lékezés kapcsán, haláluk ötödik évfordulója előtt né­hány nappal azért kerestük fel Kecskeméten, a Lenin­­városban özvegy Kocsis Pálnét, a sokak által sze­retett és becsült Ida nénit, hogy elevenítse fel Kodály­ról, illetve férjéről való emlékeit. Az özvegy gépelt papírlapot nyújtott át: — Én már leírtam kettőjük találkozását, kapcsolatát, szívesen átengedem! „Mindketten Kecskemé­ten születtek, de csak ak­kor találkoztak, amikor mindkettőjüket szárnyára vette a hír. Addig messze kanyarodott egymástól élet­pályájuk. Egyik itt ma­radt, hogy a hasznavehe­tetlen, szélhordta homokot engedelmes, kincstermő aranyhomokká változtassa. A másik messzi tájak ván­­dorútját járta, hogy a ma­gyar nép zenei kincseit, énekeit, dalait tehetségével kiegészítve, lelkét hozzáad­va, a nép közkincsévé te­gye. Az egyiknek a mun­kája nyomán új szőlőfaj­ták születtek, amelyek szépségükkel, jó tulajdon­ságukkal bírt, dicsőséget szereztek hazájuknak, másiknak a munkája nyo­­­mán új, soha nem hallott gyönyörű zene született, amely erkölcsi sikereket, zenei fellendülést szerzett hazájának, lelki gyönyörű­séget embertársainak. Kocsis Pál azt mondta: a szőlőt a nép kincsévé kell tenni, mert azok az embe­rek, akik művelik, saját testük fáradtságát sem saj­nálva tőle, a legjobb sző­lősgazdák­, a legszebb ered­ményeket elérő művelők. Kodály Zoltán azt mondta: a zenét a nép kincsévé kell tenni és már az iskolában kell kezdeni a zenei neve­lést, hogy a muzsika min­denkié legyen. Amikor mindkettőjüket szárnyára vette a hír , ta­lálkoztak. Büszkék voltak egymásra, kölcsönösen nagyra becsülték egymást. Ha valaki Kocsis Pál előtt megbántotta Kodályt, bí­rálta annak munkásságát, soha nem bocsátott meg neki, barátságára meg ép­pen nem számíthatott. Amíg erejéből telt, Kocsis Pál feljárogatott Kodály Zoltán hangversenyeire, előadóestjeire. Később rádió, a televízió műsorá­­­ban előre kitervezte, ha valamit tőle, vag­y róla hallhatott és a vila­ ezt sem­ mulasztotta volna el. Kodály Zoltán is gyak­ran megfordult Kocsis Pál szőlőjében, ahol gyönyö­rűséggel szemlélték, kós­tolgatták a szőlőt. Egy al­kalommal, amikor Kodály feleségével, az akkor már nagyon idős Emma néni­vel látogatott hozzánk, férjem közölte vele, hog­­y egy szőlőfajtát szeretne el­nevezni róla. Elindulta’ hogy kiválasszák. Kocs­ Pál a legszebbet, a legna­gyobb szeműt ajánlott, de Kodály Zoltán nem fo­gadta el. Azt mondta: ő nem illik az ő egyéniség? hez, mert nagyon kiabni túl hivalkodó. Választottak másikat, ami aranysárga színével, közepes, ovális bogyóival, de különösen diszkrét, finom muskotály ízével nagyon megnyerte tetszését és Kodály azt mondta: olyan ez, mint egy zenei költemény, így szüle­tett a Kodály Zoltán szőlő­fajta ... Később Kodályt kérték fel, hogy Kocsis Pál 85-ik születésnapjára ünnepi kó­rust szervezzen. Sajnos er­re már nem kerülhetett sor. Mikor Kocsis Pál gyászjelentését elküldtük neki, s válaszként megkap­tuk a részvétkártyát, azon­nal láttam, hogy ezt nem ő írta. S valóban. Kodály Zoltán ekkor már nem ve­hetett tudomást Kocsis Pál haláláról, mert ugyanakkor és ugyanott — a Kútvölgyi Szanatóriumban — utolsó nagy harcát vívta Kodály. Temetésük között alig egy hét különbség volt...” Följegyezte: G. S. Napközben: A­­szik-e a város? A Magyarország című hetilap február 20-án meg­jelent számában egyolda­las cikket szentelt Vidéki galériák címmel annak a kérdésnek, hogy a képző­művészeti bemutatótermek miként szolgálják a „vi­dék” kulturálódását, az igény kialakítását stb. Megemlíti ezzel összefüg­gésben, hogy az or­szág 14 megyeszékhelyén található bemutatóterem, sőt Nagykanizsán is műkö­dik önálló Képcsarnok­fiók ... Az országnak már csupán négy olyan megyé­je van (Bács-Kiskun, Fe­jér, Komárom, Tolna), amely egyelőre kénytelen nélkülözni a galériákat., olvashatjuk a cikkben. Megtudjuk a továbbiak­ban, hogy 1972 első felében korszerű bemutatótermet kap Szekszárd, tervezik már a kecskeméti, a szé­kesfehérvári és a tatabá­nyai termek kialakítását is. Egyelőre azonban e termek létrehozását különféle ne­hézség fékezi — írja a to­vábbiakban a szerző, majd hozzáteszi: „ ... Kecske­méten — mint a Képcsar­nok Vállalat vezetői elpa­naszolták — alszik a vá­ros .. A megjegyzés pontosítás­ra szorul: nem a város al­szik, hanem csupán néhány olyan városi vezető, aki il­letékes volna ez ügyben lépéseket tenni. Bizonyíték­képpen ajánljuk fellapozni lapunk 1970 nyarán megje­lent egy cikkét, amely ép­pen egy ilyen képzőművé­szeti bolt, kiállítóterem, galéria megnyitását sürgeti, konkrét javaslatot is szol­gáltatva a helyiséggond megoldására. Sajnos, a cikkre érdemleges válasz sem érkezett. De ne rágódjunk a múl­ton, inkább keressük az újabb lehetőségeket. Azt talán nem szükséges újra és újra bizonygatni, hogy milyen szerepe volna egy­­ képzőművészeti bemutató­­j teremnek itt Kecskeméten, ahol a művésztelepen dol­gozó alkotókat is be lehet­ne kapcsolni a kiállítók sorába, s valamivel többet tudna a város a jelenben szinte elszigetelten alkotó festőkről, szobrászok­ról. Van-e mód egy ilyen ga­­­léria kialakítására megyénk székhelyén? Természetesen van, s valószínűleg ennek tudatában „tervez” a Kép­csarnok Vállalat is. Ha azt nem is bolygatjuk már, hogy például a DEGÁZ bemutató termét is lehetett­­ volna erre a célra alkal­mazni, ha nem kérdezzük, hogy minek az ajándék­bolt, a külön szőnyegszak­­üzlet, (néhány méterre a lakberendezési áruháztól) akkor legalább próbáljunk kialakítani esetleg kétszin­tes képzőművészeti boVot a most épülő új városköz­pontban. Kínálkozik azo­ban egy további, kevé"1­" költséges megoldás is: köl­tözik a nyomda, s hamaro­san újra megnyílik a KH- templomköz utca, ahol il­letéket kíván kialakítani városi tanács. Vajon­i nem kaphatna helyet a lém­a? Ne ewnp.rlwJc hod'll n.‘ srág közvél. e*nAvMe • p alvó városnak köti*’*—7 ’ nek el minket. Még aki­­ sem, ha néhány tekintet­ben rit­kan szundikál r megyeszékhely. Gál Sándor

Next