Petőfi Népe, 1984. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-01 / 179. szám

IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: folytató­­dik a meleg, nyári idő. Az ország nagy részén kevés felhő várható, több órás napsütésre lehet számítani. Csupán nyugaton, északnyugaton növekszik meg délután átmenetileg a gomolyfelhőzet, és ott egy­­egy nyári­ zápor, zivatar is lehet. Napközben megélénkül, a Dunán­túlon helyenként megerősödik a déli, délnyugati szél. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 29, 34 fok között alakul. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxvm­.évf. 179. szám Arat 1,40 Ft 1984. augusztus 1. szerda Befejezéshez közeledik a búza aratása E­gyre­ több szövetkezet, állami gazdaság fejezi be a kalászos ga­bona aratását. Az őszi árpa­ mind a magtárba került, a búzának több mint 80 százalékát takarí­tották be. Az utolsó hektárokról is magtárba került, a kalászos a kecskeméti Magyar—Szovjet Ba­rátság Tsz-ben, ahol az elmúlt hetek minden napját aratással töltötték a téesz kombájnosai. A Városföldi Állami Gazdaság szak­munkásai itthon a kalászosokat már betakarították, néhány nap óta az Enyingi Állami Gazdaság gabonatermését­ gyűjtik. Más nagyüzem is segíti gépi munká­val a társát­, szomszédját. A ba­jai Ausztus 20. Tsz tagjai évek óta a szeremlei Dunagyörgye Termelőszövetkezet aratásában, terményszárításában működnek közre. Tiszakécskén a Béke és Sza­badság Termelőszövetkezet kom­­bájnosainak 3790 hektár kalá­szost kellett az idén betakaríta­niuk. En­nek csaknem fele őszi búza volt, a többi árpa és egyéb gabonaféle.­­ A kombájnolásra minden alkalmas percet kihasz­nálva, az elmúlt hét végére a ta­vaszi árpatermést is magtárba gyűjtötték a kécskei határiban. • A szeremlei határban aratás után nyomban összegyűjtötték a szalmát és feltörték a tarlót. Nehéztár­csával is porhanyították a rögöket. SZOVJET VÉLEMÉNY fflD* ' - ; _ • i*obotrepülőgépek csökkentik a biztonságot M­OSZKVA A­z amerikai kormányzat — amely fegyverkezési terveiben most egyre nyíltabban a nagy hatótávolságú irányítható robot­­­repülőgépekre helyezi a hang­súlyt — alapvetően téved egy lényegi kérdésben: elképzelései, hogy­­ katonai fölényhez jut a Szo­vjetunnióval szem­ben, egye­bek között a nagy hatótávolságú irányítható robotrepülőgépek te­rén, nem csupán veszélyesek, ha­nem egyben illuzórikusak is. Er­re hívja fe­l nyomatékosan a fi­­gyelmet a Pravda keddi szer­kesztőségi cikke. M­iután az Egyesült Államok a Szovjetunió többszöri javaslatára sem akar lemondani erről az új típusú fegyverről, a Szovjetunió­ban már folyik a nagy hatótá­volságú robotrepülőgépek­­ kipró­bálása. Ami pedig az irányszö­geket illeti, amelyeken a Penta­gon indítani szándékozik újabb fegyverét, az amerikai stratégák tévesen hiszik, hogy ezek csupán a Szovjetunió irányában létez­nek. Min­d keleten, mind nyu­gaton, mind pedig északon és délen elég irányszög áll a rendel­kezésre, amely az Egyesült Álla­mok területére vezet. A szárnyas­­rakéták washingtoni szorgalma­zóinak helyén­való lenne felis­merni azt az igazságot, hogy a mai katonai erőviszonyok között, amelyeket a Szovjetunió és az­­ Egyesült Államok viszonylagos erőegyensúlya jellemez, az egyik fél biztonságának megkárosítá­sára irányuló törekvés óhatat­lanul az erre törekvő fél saját biztonságának károsodásához ve­zet. A Pravda a továbbiakban rá­mutat: az Egyesült Államok nem kíván egyenjogú kapcsolatokat fenntartani más államokkal, nem szándékozik a felmerülő kérdé­seket őszinte tárgyalások és ész­szerű kompromisszumok útján megoldani, s kitér a megkötött szerződések és megállapodások betartása elől. Akaratát rá akar­ja kényszeríteni más államokra, s ezért törekszik a meglevő pa­ritás aláásására, ezért nem akar megállapodásra jutni" a fegyver­zetek korlátozásáról az egyenlő­ség és az egyenlő biztonság elvei alapján. Tábornézőben a Vajdaságban (3. oldal) A KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága több szocialista or­szág ifjúsági szervezetével létesített baráti kapcsolatot. Ennek értelmében kölcsönösen szerveznek látogatásokat, csereüdülte­téseket vagy munkalehetőséget kínálnak. a fiataloknak az épí­tőtáborokban. Igen gyümölcsöző az együttműködés az újvidé­kiekkel. A jugoszláv munkatáborokban minden esztendőben hallani magyar szavakat is. Tavaly Belgrád mellett táboroz­tak — és szorgoskodtak — a magyar diákok, ezúttal pedig Újvidék környékén töltöttek két hetet a Bács-Kiskun megyei fiatalok. A megyei KISZ-bizottság és a Petőfi Népe egy-egy munkatársa három táborban is járt a­ Vajdaságban. Élmé­­nyeiket, tapasztalataikat a 3. oldalon található riportunkban osztjuk meg olvasóinkkal. (Képünkön a barátkozás egyik pil­lanata. Vállalati, szövetkezeti brigádvállalások Teljesítették exporttervüket A Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaság dolgozói is részesei a jövő évi pártkongresszus tisz­teletére, a felszabadulás 40. év­fordulójára kezdeményezett ver­­senymozgalomnak. Az idei válla­lások jó alapra épültek, hiszen a gazdaság az 1983-as eredmények­­­­ért Kiváló Vállalat kitüntetésit ka­pott. A­z erdőgazdaság nyolcvannyolc szocialista brigádjának csaknem ezer tagja munkafelaj­ánlás­ának teljesítése esetén 8 millió forint­tal növelheti a vállalat nyeresé­gét. A második félév első hónap­jának végén már értékelhetők a brigádok munkájának eredmé­nyei. A bajai erdészet érsekcsanádi fűrészüzemének Egyetértés és Ba­rátság brigádja június 30-ig az egész esztendőre szóló tőkésex­­port-előirányzatát teljesítette. H­at hónap­latt 115 köbméter bú­torlécet, megközelítőleg 200 köb­méter diófa-fűrészárut, és terven felül­­ 26 köbméter kőrisfa bútor­­léceit gyártott, rugalmasan alkal­mazkodva a külpiac igényeihez. A sikeres tervteljesítők már év közben elnyerik megérdemelt ju­talmukat. A panduri erdészet két erdő­művelő szocialista brigádja, a Béke és a Haladás női brigád, példásan teljesíti a terv szerinti és önként vállalt kötelezettségét. A hajósi erdészetben dolgozó fa­kitermelők és a fafeldolgozók pe­dig már meg is kapták a kitű­zött jutalmat. Tavaly a vállalat kiváló brigád­ja címet szerezte meg a gemenci műszaki erdészet Aitlas brigádja. Újítást is benyújtott a közösség, amelynek bevezetésével még eredményesebb a munkájuk. Tel­jes felelősséggel tartják karban az erdészetek emelőgépeit, a fa­­feldolgozók műszaki berendezése­it, amelyek végső soron a társ­brigádok munkaf­elajánlásainak a teljesítését mozdítják elő. Kiváló termék, nagyobb bevétel A kecskeméti Kossuth Tsz szo­­cialista brigádjai szintén többlet­­unkát vállaltak a pártkomgres­­­szus­ és a felszabadulási évforduló tiszteletére. A szövetkezet kerté­szeti dolgozói nagy gonddal, fi­gyelemmel végzik mindennapi munkájukat. Arra vállalkoztak, hogy a szövetkezet előirányzatá­hoz képest az ágazati bevételt 3 százalékkal növelik a kiváló mi­nőségű termékek előállításával. A termelési költségeket ezzel szem­ben 5 százalékkal mérséklik. A Termelékenyebb, új eljárást vezettek be a kecskeméti Kossuth Tsz galvanizáló üzemében. szakipari ágazatban dolgozó bri­gád szombati, vasárnapi munkát is vállalt, hogy az öntözőberende­zéseket hibátlanul és határidő előtt készíthesse elő. A Kossuth Tsz-ben nemrég he­lyezték üzembe az új galvanizá­lót, amelyben a felületnemesítési technológiát is korszerűsítették. Teljesen kiiktatták a cianidok használatát a galvánkádakban. Az üzem dolgozói az átállással egy­­időben elsajátították az új eljár­­ást, és a személyenként számí­tott termelési értéket az­ előirány­zott 212,7 ezer forintról 220,7 ezer forintra emelik az esztendő vé­géig. Kezdeményező­ kenyérgyáriak Július 10-én zajlott le a Kecs­keméti Sütő- és Édesipari Válla­lat szocialista brigádjainak gyű­lése, amelyen munkavállalást tet­tek a pártkongresszus és a fel­­szabadulási évforduló tiszteletére. A Bács-Kiskun északi felében 13 pékséget, sütőüzemet, 16­ szaküz­letet működtető vállalat dolgozói nagy szorgalommal végzik mun­kájukat. A kecskeméti kenyérgyáriak voltak az elsők, akik bevezették, s azóta is eredményesen használ­ják­ a hazai lisztjavító szereket. Tekintélyes behozatalt iktattak ki ezzel a kezdeményezésükkel. A feltaláló maga is nagy örömmel fogadta a kenyérgyáriak, közöt­tük a Katona József és a Radnóti Miklós szocialista brigád tapasz­talatait, melyeket a Bolata és az UNISZT készítmények alkalma­zásában szereztek. Sok-sok éve dolgoznak együtt, s a munkafel­ajánlásukkal a fogyasztók számá­ra még jobb minőségű termékek előállítására vállalkoztak. Ennek teljesítését nap, nap után ellen­­­­őrizheti a vásárlóközönség. A VÁRTNÁL KEVESEBB NYERSANYAG Megkezdődött a zöldbab feldolgozása N­éhány napja kezdődött a Kecskeméti Konzervgyárban a zöldbab feldolgozása. A gyár öt gazdasággal, az a­szódi, a duna­­szentbenedeki, a foktői, a sza­badszállási és a nagyrévi terme­­­lőszövetkezetekkel kötött term­e­­lési szerződést, összesen 2 ezer tonna zöldhüvelyű bab termesz­tésére. A gazdaságok idejében, szakaszosan vetették­ el a jó mi­­­nőségű vetőmagot, azzal a meg­fontolással, hogy a nyersárut jú­­lius 10-től augusztus 20-­ig folya­atosan­­ tudják a­­ feldolgozó­helyre szállítani. Sajnos, az idő­járás ismét közbeszólt. A szakaszos betakarítás idő­­­pontja a hideg, majd, az aszály miatt felborult, ugyanakkor a termés jóval­, az átlag alatt ma­radt.­ Annak ellenére, hogy Sza­badszálláson­ és Nagyrévén, ön­tözték a babot, a tervezett menü­. A feldolgozás egyik fázisa: a mosott zöldbab a hegyezőgépbe kerül.­­Tóth Sándor felvétele­­nyiség helyett csupán 1500 ton­nára számíthatnak a gyárban. A Kecskeméti Konzervgyár a szokásoknak megfelelően jól fel­készült e zöldségnövény feldol­gozására. A három gyártóvonal napi kapacitása 100 tonna, így a beérkező — naponta legföljebb 60 tonna — nyersanyag nem tet­te próbára a dolgozókat. A kon­zervgyár a 2000 tonna zöldbabból konzervet készített volna, nagy­részt dobozos, másrészt üveges ki­szerelésben. A tervhez képest 25 százalékos a terméskiesés, de ennek ellenére a belkereskedelem számára a szerződések értelmében 770 ton­­na zöldbabkonzervet elkészíte­nek. Jut alapanyag természete­sen a bébiételek gyártásához is. Külföldre éppen a rossz termés miatt — sajnos —, kevesebbet küldhetnek. A zöldbab feldolgozása mellett folyik az uborka savanyítása. Ez utóbbi nagy része a dunántúli­­ kisgazdaságokból érkezik a kí­vánt minőségben, s a belőle ké­szült termék piacképes­. Az idén első alkalommal jelennek meg a formatervezett 2 literes uborka­­savanyúsággal itthon és külföl­dön.­­ N­agyüzem van a gyár II-es te­lepén, ahol tart a csonthéjasok feldolgozása. A kora tavaszi fa­gyok miatt cseresznyéből és meggyből a tervezettnél keve­sebbet tudtak tartósítani, de a jelek­ szer­int kajsziból és ősziba­rackból s­em érkezik be a szoká­sos szezonbeli mennyiség. Most van a kajszi csúcsidénye, amely­nek feldolgozásában a gyár épí­tőtáborának lakói is segítenek. Jelenleg 170 Szabolcs megyei diák osztályozza, s félezi a barackot, amelyből befőtt, jam és ivólé­alapanyag készül. ÉVENTE EGY UTCA • Nemesnádudvaron néhány éve elhatározták, hogy társadalmi ös­­­szefogással ,évente egy utcát kiköveznek. Tavaly a Rákóczi utcát hozták rendbe, az idén a Széchenyi utcát portalanítják. A lakók fi­zetik az építőanyagot, és végzik a kézi munkát, a tanács szervezi, a téesz és az állami gazdaság pedig a gépeket biztosítja.

Next