Petőfi Népe, 1989. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-02 / 1. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1989. január 2. AZ AMERIKAI NÉPNEK: köszönet a segítségért — Az elmúlt év igen gazdag volt rendkívüli jelentőségű eseményekben — egyebek mellett ezt hangsúlyozta Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, államfő az amerikai néphez intézett újévi üzenetében. A szovjet vezető emlékeztetett arra, hogy 1988-ban kedvező változások jellemezték a két nemzet, a két állam viszonyát. A kétoldalú kapcsolatok mára a korábbinál sokkal dinamikusabbá, emberibbé váltak — hangsúlyozta Gorbacsov. Megállapította: a két ország közelebb került egymáshoz, s mind az Egyesült Államokban, mind a Szovjetunióban sokkal többet tudnak immár a másik félről. A félelem és a gyanakvás légkörét most már a bizalom, a kölcsönös rokonszenv érzése kezdi felváltani — tette hozzá. Gorbacsov kifejtette: 1988 úgy marad meg az emberek emlékezetében, mint az az esztendő, amelyben megkezdődött a legfenyegetőbb fegyverfajta, a nukleáris fegyverek leszerelése. Mindemellett számos egyéb jele is volt tavaly annak, hogy rendkívül fontos és kedvező irányú változások kezdődtek a világban. Ennek alátámasztására Gorbacsov megemlítette az afganisztáni válság rendezése felé tett lépéseket, az iráni—iraki fronton létrejött fegyvernyugvást, a Délkelet- ÚJÉVI ÜZENETEK Az újév alkalmából szombaton és vasárnap számos ország állam- és kormányfője foglalta össze hazája és a nagyvilág helyzetét és vázolta az új esztendő kilátásait. GORBACSOV: Emberközpontú szocialista jogállamot Az elmúlt esztendő számos vonatkozásban az áttörés, az átalakítási folyamat továbbvitelének, megerősítésének éve volt — állapította meg újévi köszöntőjében Mihail Gorbacsov. A főtitkár-államfő éjfél előtt néhány perccel a televízió nyilvánossága előtt elégedetten állapította meg, hogy 1988-ban folytatódott a történelmi igazságosságnak, a szocializmus lenini elméletének helyreállítása. Kedvezően értékelte, hogy az országban a glasznoszty, a nyilvánosság és nyíltság légköre számos kérdés megvitatását tette lehetővé, elősegítve ezzel a megoldások kidolgozását is. Külön kitért arra, hogy a Szovjetunióban tavaly emelkedett a nemzeti jövedelem, a munka hatékonysága, az előző évhez viszonyítva több élelmiszert, más közfogyasztási cikkeket állítottak elő, bővült a szolgáltatások köre. Ennek ellenére a gazdasági reform még nem jött lendületbe, az eddigi eredmények nem adnak okot az elégedettségre, mert még mindig nehézségek mutatkoznak a mindennapi életben — hangoztatta Gorbacsov. A jövő feladatairól szólva említette meg az emberközpontú szocialista jogállam megteremtésének szükségességét. Nyomatékosan jelezte ugyanakkor, hogy ez a szocialista törvényesség és jogrend megőrzésével, a tudatos fegyelemmel együtt történhet meg. A politikai intézményrendszer reformja kapcsán hangsúlyozta: a következő fontos szakasz célja a nemzetiségi viszonyok harmonizálása. Ázsiában és Afrika déli részén tapasztalható enyhülő feszültséget. Gorbacsov meleg szavakkal emlékezett meg az örmény katasztrófa nyomán világszerte megnyilvánult együttérzésről és külön is hangot adott a Szovjetunió hálájának a tragédia után tanúsított amerikai segítőkészségért. Végezetül, kifejezte jókívánságait az Egyesült Államoknak, üdvözölte az új esztendő alkalmából az amerikai népet, amelynek békét, egészséget, jólétet kívánt. REAGAN: A kapcsolatok tovább javulnak Ronald Reagan, az Egyesült Államok leköszönő elnöke a szovjet néphez intézett újévi üzenetében kifejezte reményét, hogy az új esztendőben — a két állam között meglévő nézetkülönbségek ellenére is — folytatódnak az 1988-ban megkezdődött kedvező folyamatok. Reagan kijelentette: hisz abban, hogy a két ország közötti kapcsolatok tovább javulnak az újonnan beköszöntött esztendőben. A két állam közötti nézetkülönbségek ellenére tavaly sikerült közös nevezőre jutni — mondta. Emlékeztetett arra, hogy amikor Mihail Gorbacsoval találkozott Moszkvában, sikerült bővíteni az egyetértést a létfontosságú kérdésekben, így a fegyverzetcsökkentést, az emberi jogokat, a regionális problémákat és a kétoldalú kapcsolatokat érintő témákban. Bár sok még a tennivaló ezeken a területeken, sikerült előrelépni — mondta az amerikai elnök, utalva arra, hogy gördülékenyen halad a közepes hatótávolságú atomrakétákkal kapcsolatos megállapodás végrehajtása, a szovjet és amerikai szakértők továbbra is foglalkoznak a hadászati atomfegyverek ötvenszázalékos csökkentésének lehetőségével. Megemlítette Mihail Gorbacsovnak a szovjet haderő egyoldalú csökkentéséről szóló bejelentését. Reagan szerint ez a szovjet indítvány helyes irányban tett lépés az egyensúlyhiány megszüntetése felé, de — mint hozzáfűzte — ez ügyben sok tennivaló van még hátra. Az emberi jogokat illetően az elnök sürgette az egymás jobb megértéséhez szükséges szabad párbeszédet, különleges hangsúlyt helyezne a kulturális csere élénkítését nehezítő mesterséges akadályok elhárítására. Reagan leszögezte, hogy az említett területeken tett előrelépések csupán egy hosszú és nehéz út kezdetét jelentik. Biztosította hallgatóságát arról, hogy a hamarosan hivatalba lépő új amerikai elnök, George Bush a korábban megkezdett amerikai politikát folytatja majd. THATCHER ÉS KINNOCK: 1989 a világméretű együttműködés éve Margaret Thatcher brit kormányfő és Neil Kinnock ellenzéki pártvezér szilveszter napján közzétett újévi üzenete csak abban egyezik meg, hogy mindkettő derűlátóan ítéli meg az 1989-es esztendő világpolitikai kilátásait, ámde a hazai állapotokat illetően szögesen ellentmondó jelen- és jövőképet vetít Nagy-Britannia elé. Thatcher asszony kiemelte a reménykeltő kelet—nyugati csúcstalálkozók, jelentőségét a „békecsinálás folyamatának felgyorsulásában", összefogásra hívott fel minden országot az arab— izraeli, az iráni—iraki konfliktus rendezésében, a fegyverzet csökkentésében, a környezeti veszélyek leküzdésében és hatékony intézkedéseket sürgetett a terrorizmus, az erőszakcselekmények és a kábítószer-kereskedelem elleni harcban. A távozó óesztendőt a brit kormányfő „a tragédia és a remény évének” nevezte, amelyben földrengések, vonatszerencsétlenségek, légi katasztrófák csapásait az emberek világszerte megmutatkozó nagylelkű segítőkészségéből születő reménység enyhítette. Hatalomra kerülésének 1989. májusában esedékes 10. évfordulójára utalva, Thatcher asszony „nagy reformévtizednek” nevezi kormányzása időszakát, amelyben — mint hangoztatja — „népünk jómódúbb lett, erősödött az emberek egymás iránti nagylelkűsége, az ország gazdagodásával minden eddiginél jobbá vált a közegészségügyi szolgáltatás, fejlődött a nyugdíjas-ellátás és javultak a lakáskörülmények”. Neil Kinnock, a Munkáspárt vezére — Mihail Gorbacsov ENSZ-beszédére utalva — „megalapozott reményt” lát arra, hogy „az 1989-es esztendő a világméretű együttműködés kezdetének éve lesz”. Nagy-Britannia gazdasági, társadalmi, közéleti állapotainak és a szigetország jövő évi kilátásainak megítélésében azonban diagnózisa és prognózisa gyökeresen eltér a brit kormányfőétől. WOJCIECH JARUZELSKI, LEMP KB első titkára, államfő szomabati tv-beszédében a kerekasztaltárgyalások folytatása, a nemzeti közmegegyezés megteremtése mellett foglalt állást. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az ország minden politikai ereje vegyen részt az új választási törvény kidolgozásában, és hogy az év második felében tartandó választások után a szejm a lengyel politikai élet minden rétegét képviselje. ca FRANCOIS MITTERRAND franköztársasági elnök szombaton Strasbourgban elmondott beszédében mindenekelőtt olyan egységes (Nyugat-) Európai Közösség megteremtéséért szállt síkra, amely képes felvenni a " versenyt'minden'fel?n" az Egyesült Államokkal és Japánnal. Az AFP megjegyezte, hogy francia államfő első ízben mondott újévi köszöntőt az Elyséepalotán kívül. KOHL nyugatnémet kancellár szombati rádió- és tv-beszédében kedvezően ítélte meg a kelet—nyugati kapcsolatok jövőjét, s mint mondotta, reméli: Bush, az új amerikai elnök Ronald Reagan politikáját folytatja majd. Különösen sikeresnek nevezte az 1988- as esztendőt az NSZK szempontjából, mivel az ország bruttó nemzeti össztermék-növekedése — az előrejelzéseket meghaladva — 3,5 százalékos volt, a legmagasabb ebben az évtizedben. II. JÁNOS PÁL pápa Szombaton a római Jézus-templomban pontifikált miséjén több keresztényi türelmet követelt a bevándorlók, az AIDS-betegek, a menekültek számára. FRANCESCO COSSIGA olasz köztársasági elnök szerint az elmúlt esztendő a népek közötti konstruktív kapcsolatok fejlődésének esztendeje volt. A roncsokból rekonstruálják a robbanás körülményeit A brit külügyminisztérium üdvözölte ugyan Csehszlovákiának azt a pénteki ajánlatát, hogy szakemberei készek segíteni a PanAm gépet felrobbantó pokolgép robbanóanyagának azonosításában, de még nem nyilatkozott a felajánlott segítség elfogadásáról. Londont láthatólag meglepte, hogy Prága hivatalos nyilatkozatban reagált azokra a brit és az amerikai tömegtájékoztatásban hangoztatott állításokra, amelyek szerint „csaknem bizonyosan csehszlovák gyártmányú ’Semtex’ plasztik volt a bomba robbanóanyaga”, s az „feltehetőleg líbiai forrásokból jutott a merénylők kezére.” A The Independent szombati jelentése szerint a vizsgálatot folytató brit és amerikai szakemberek „még nem döntötték el, hogy szükségük van-e csehszlovák segítségre”. Brit lapjelentésekből viszont kiderül, hogy a brit és az amerikai szakemberek „elsősorban Semtex robbanóplasztikra gyanakodnak” ugyan, de mindeddig még nem sikerült tisztázniuk, vajon a számos országban gyártott sokféle és viszonylag könnyen hozzáférhető robbanóplasztik közül valójában melyik változat alkotta a Boeing—747-es óriásgép pusztulását okozó pokolgép töltetét. A géproncsok Lockerbie körzetében megtalált darabjait pénteken átszállították a közeli Longtown város katonai lerakatába, ahol megkezdték a töredékek egymás mellé helyezését a Boeing 747-es alaprajza szerint. A roncsrészek „összeállításával” ugyanis könnyebb megtalálni a gépet legalább öt nagyobb darabra szakító robbanás helyét. Ennek megállapítása választ adhat arra az erősen vitatott kérdésre is, hogy a frankfurti vagy a londoni repülőtéren került-e pokolgép a poggyászok közé. PALME-GYILKOSSÁG Pettersson tagad A stockholmi városi bíróság szombaton újabb fél hónappal meghosszabbította annak a svéd férfinek az őrizetben tartását, akit Olof Palme egykori miniszterelnök meggyilkolásával vádolnak. A 41 éves Christer Petterssont december közepén tartóztatták le a svéd hatóságok, s bár ő tagadja bűnösségét, a meggyilkolt politikus özvegye és fia állítólag felismerték benne a merénylőt. Mindenesetre a 10 perces, zárt ajtók mögötti mostani tanácskozáson a bíróság úgy döntött, hogy az ügyészség január 13-áig haladékot kap a hivatalos vádemelésre, s addig Pettersson továbbra előzetes letartóztatásban marad. A HELYSZÍN WASHINGTON Újabb tárgyalás lesz? A nicaraguai ellenforradalmárok képviselői pénteken bejelentették, hogy hajlandók újabb tárgyalási fordulóra asztalhoz ülni a managuai kormánnyal. A tárgyalás színhelyéül Washingtont, idejéül pedig január 25-ét javasolták. A kontrák szóvivője Miamiban elmondta, hogy pénteken juttatták el indítványukat a nicaraguai külügyminisztériumba, ahonnan még nem érkezett válasz. A nicaraguai kormány és az amerikai támogatást élvező kontrák közötti tárgyalások júniusban szakadtak meg. A sandinista vezetés kifejezte készségét, hogy akár Washingtonban, akár Managuában hajlandó ismét találkozni az ellenforradalmárok vezetőivel. A kontrák vezetése helyszínként végül is elfogadta az amerikai fővárost, s egyben az Amerikai Államok Szervezetének székházát javasolta a tárgyalások megtartására. Adolfo Calero, a kontrák egyik vezetője kijelentette: azért tettek „engedményt”, mert „javult a tárgyalások megtartásához szükséges légkör”. Bármelyik párttal elképzelhető a koalíció Németh Miklós japán újságíróknak nyilatkozott A Kyodo szombaton, az év utolsó napján, angol nyelvű világszolgálatában közölte azt az exkluzív interjút, amelyet Németh Miklós miniszterelnök pénteken adott a japán hírügynökségnek. Németh Miklós, aki parlamenti irodájában fogadta a japán újságírókat, a közzétett tudósítás szerint kijelentette, hogy bármely párttal el tud képzelni koalíciót, amennyiben a kérdéses párt elvei nem sértik a szocialista politikai rendszert. Egy ilyen koalícióhoz azonban még nem érett meg a helyzet, mivel senki sem tudja, melyik párt politikája felelne meg leginkább a szocializmus elveinek — idézi a japán hírügynökség a magyar kormányfőt. A szocialista piacgazdaság hosszú távú stratégiája Magyarországon a gazdaság összekapcsolása a nemzetközi pénzügyi rendszerrel és a műszaki színvonal fejlesztése, mondotta Németh Miklós, aki üdvözölte Japán mint gazdasági partner beruházásait és a két ország közötti kereskedelem fejlesztését. A Minisztertanács elnöke azt is kifejtette, hogy a reformok első lépése a külföldi tőke beáramlásának a támogatása és az import liberalizálása lesz. Ezzel összefüggésben ismertette a január 10-én összeülő parlament elé kerülő törvénytervezeteket, köztük a külföldi beruházások védelmét meghatározó javaslatot. A jövő évi célokat összefoglalva Németh Miklós azt is kifejtette, hogy 1989 kulcsfontosságú év lesz a demokratikus Magyarország megteremtését célzó átfogó reformok megvalósítása szempontjából. A nemzetközi kérdéseket érintve a Minisztertanács elnöke a japán hírügynökségnek kijelentette, hogy hazánk sikeres kapcsolatokat tart fenn mind az NDK-val, mind az NSZK-val, a Koreai Köztársasággal kialakuló új kapcsolatok sem fogják megszakítani a Budapest és Phenjan közötti kötelékeket. A kormányfő ugyanakkor megerősítette azokat a dél-koreai információkat, amelyek szerint Budapest és Szöul a jövő év elején diplomáciai kapcsolatra lép egymással. Japán kormányhitel Magyarországnak Trom András, az MTI tudósítója jelenti: A japán kormány döntése alapján a Japán Export-Import Bank kötetlen felhasználású, 60 millió dollár értékű hitelt nyújt Magyarországnak. Az erről szóló hírt vasárnap, az év első napján közölte a Nihon Keizai Simbun, a távol-keleti ország vezető gazdaságpolitikai napilapja. A tokiói kormány annak ellenére a hitel nyújtása mellett döntött, hogy a washingtoni szenátus 1988 őszén határozatot fogadott el a kötetlen hitelek folyósításának felfüggesztéséről a Szovjetuniónak és a kelet-európai országoknak. A japán lap szerint a döntés meghozatalánál a tokiói kormány figyelembe vette, hogy Magyarország tagja a Világbanknak, a Nemzetközi Valutaalapnak és a szocialista országok közül elsőként létesített gazdasági kapcsolatokat Dél-Koreával. Mindez azt mutatja, hogy a magyar gazdaságpolitika a szocialista országoké között a legnyitottabb. Amennyiben a magyar gazdaság továbbhalad megkezdett útján, további hitelek nyújtását is kilátásba helyezi a japán kormány— írta a Nihon Keizai Simbun. Pártdelegáció utazott Kubába Szabó Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa elnökének vezetésével január 1-jén küldöttség utazott havannába, a kubai forradalom győzelme 30. évfordulójának tiszteletére rendezendő ünnepségekre. A delegációhoz a helyszínen csatlakozik Bognár István, hazánk havannai nagykövete. A küldöttség elutazásánál jelen volt Faustino Beato, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. Csökkent az élelmiszer-forgalom (Folytatás az 1. oldalról Borból túlkínálat volt az üzletekben. A kereskedelmi vállalat igazgatója szerint, irreálisan magasak a borárak, s a ‘fogyasztók’ tó elpártoltak ettől az italtól. A sört és az égetett szeszes italokat részesítik előnyben, ugyanis ezekből nőtt a forgalom. A gyártók rendszertelen szállításai miatt akadozott az ellátás egyebek között étolajból, margarinból, papírfélékből, füstöltárukból stb. Karácsony előtt elfogyott a szaloncukor is a vállalat boltjaiban. Az előző évi mennyiséghez képest 15 százalékkal többet hoztak forgalomba, s még pótmegrendeléssel is igyekeztek a gyorsan apadó készleteket föltölteni, de végül is kevés sikerrel. Úgy látszik, a lakosság megkedvelte a különféle ízesítésű szaloncukrokat. 1989-re — ígérte a vállalat igazgatója — már ezt a keresletnövekedést is figyelembe veszik megrendeléseiknél. Az 1988-as esztendőt a szinte naponkénti árváltozás jellemezte, s az is, hogy egyre többb szállító ismerte fel, változtatnia kell a hagyományos kínálati skáláján. A vállalat beszerző-szervező munkájának is tulajdonítható, hogy kiegyensúlyozott áruellátást produkáltak üzleteikben, s a forgalmuk elérte a 2,4 milliárd forintot. Az ország 22 tanácsi kereskedelmi vállalata között ezzel az eredményükkel a legjobbak közé tartoznak. Az élelmiszer-kereskedelemre jellemző, alacsony nyeresége lett a Konzumnak is, mindössze 26 millió forint. Ebből az üzlethálózat fejlesztésére, korszerűsítésére jelentős összeget fordítanak. Egyebek között Kecskeméten, a Vacsi közben felépítenek egy 450 négyzetméter alapterületű ABC-áruházat, és cseh sörözőt nyitnak a Csongrádi utca sarkán egy pincehelyiségben. S, hogy milyen keresletre, ellátásra és árakra számítanak 1989-ben? Megnövekszik a szabadáras cikkek száma (a tőkehús is ebbe a kategóriába tartozik majd), ugyanakkor megszűnik több termék árdotációja, aminek következménye lesz az áremelkedés. Ezzel kapcsolatban Bessenyi István figyelmet érdemlő megjegyzése' a*két ésflezda termékek ártámogatását' a Vérti Nfttó SVTétre, mert a dolgozók fizetését alacsony szinten állapították meg, vagyis a dotáció szoros kapcsolatban van az állampolgárok jövedelmével. Azzal, hogy a dotációt megszüntetik, de nem „viszik át” a fizetésekbe, tehát bérrendezés nem történik, felgyorsul a lakosság elszegényedése. Ezért is nagy az igény a mielőbbi bérreformra. A vállalat a fizetőképes kereslet csökkenésével számol, s további visszaesés várható az élelmiszer-forgalomban. Az 1989-es áremelkedésekről még részletek nem ismertek. Viszont annyi bizonyos, hogy a húsféléket és -készítményeket — töltelékáruktól a konzervig —,a tejet és tejtermékeket, egyes vegyiárukat — az öblítőktől a mosószerekig — magasabb áron vásárolhatja meg a lakosság. Cs. I. NYOLCVANÖT ÉVE SZÜLETETT TÓTH MENYHÉRT A napba néző festő Nyolcvanöt évéből jóval több mint fél évszázadon át Kalocsa környékén kereste léte értelmét az 1904. január másodikán Szeged- Mórahalmon született Tóth Menyhért. Miskéről parancsolta tehetsége a fővárosba, a paprikák, a majoránnák világából a bérházak közé. Vaszari János tanítványa sok mindenhez értett, az érvényesülés tudománya nem érdekelte. Pontosabban az a magakellető, összeköttetésekért könyöklő és lihegő ügyeskedés, amit napjainkban szívesen azonosítanak a művészi előmenetellel. Az 1968-ban kiadott, négykötetes Művészeti Lexikon 9 soros szócikkében csupán két önálló kiállítását (1940: Műbarát, 1964: Hódmezővásárhely) említi. Méltatására egyetlen mondatot szán: „egyéni hangú, látomásos festészete a szürrealizmussal rokon”. A megállapítás mindemellett pontos és megmagyarázza, hogy az akkor még maradi szemléletű művészetpolitika miért hanyagoltam emberséget, a magyarságot, a művészet tiszta forrásait miskei őrhelyén vigyázó ifiűvészt. Főként az ötvenes években hirdették, hogy a művészek menjenek a nép közé, de méltó figyelemre aligha számíthattak, akik maguk voltak a nép, mint a kenyerét kertészkedéssel, szobafestéssel, cégtáblakészítéssel kereső Menyus bácsi, ahogyan a falubéliek szólították. A hetvenes évek elején kezdte kárpótolni az élet az elmaradt sikerekért. Miskei, kalocsai, még inkább 1974-ben rendezett kecskeméti kiállítása döbbentette rá a közvéleményt, hogy milyen értékkel ajándékozta meg a sors kis hazánkat. Az Aszalós Endre és Bánszky Pál által rendezett gyűjteményes tárlata mutatta föl sokak számára életműve jelentőségét, művészete meghatározó értékeit. Bács-Kiskun megye példás mecénásnak bizonyult. Az 1976-ban a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címmel kitüntetett, megyei művészeti díjas alkotó műveinek nagy részét megvásárolta a megyei tanács. A Kecskeméti Galéria állandó kiállításon mutatja be a kilenc esztendeje elhunyt „napba néző” festő sajátos alkotásait. Miske 1986 februárjában róla nevezte el a helyi általános iskolát, ekkor avatták föl a művész szobrát. H. N.