Bányavidéki Új Szó, 1991. január-június (3. évfolyam, 109-142. szám)

1991-01-08 / 109. szám

BÁNYAVIDÉK­ ÚJ SZrt INTERJÚNK Megkérdeztük Csiha Tamás szenátort —­ Amióta nyilvánosságra hozta lakcímét, telefonszámát sokan zavar­ják-e otthon? Milyen a sajtónyilvános­ság hatása ? — Hatása volt. Nem negatív! A feleségem évek óta titkárnői javadal­mazást reklamál, annyit csörgött és csörög a telefon. A többlethívás nem zavar, sőt ennek nagyon örülök. — A gyakorló honatyának a parla­menti szünetekben, hétvégeken milyen programja van ? A hétvégi műsor nagyon zsúfolt. Tartalmát biztosan elmondják a kol­legáim, hiszen ezek a week-endek nem lehetnek csak nagyon egyformák. — A parlamentben, állítólag nincs titkos szavazás. Így nem lehet-e szó róla, hogy manipulálják ? — Bocsánat, én nem akarom elhitet­ni senkivel! Különben nem tudnám megmagyarázni még magamnak sem, miként történhet meg, hogy többségi szenátor felszólalásában támogatja valamely problémában az ellenzék álláspontját, majd ellene szavaz, vagy legjobb esetben­­ tartózkodik. Más­­ szünetben többségi kollegák keresnek meg (lobbi) és megbeszéljük, hogy lehetőleg együttesen támogatjuk az adott probléma ilyen vagy olyan megközelítését. Szavazásnál az ellen­zés megint magára marad és persze, veszít. Más: a titkos szavazás egyik hagyományosan fejlett (fejletten ha­gyományos ?) technikai módozata, a golyós szavazás, rendelkezésünkre áll. Az eltelt hét hónapban egyszer sem került használatra a két urna és a kétszer 119 golyó. — Hány ízben hiányzott a parla­menti ülésszakokról, és milyen okok­ból kifolyólag ? — 1990. augusztus 29.-én, szeptem­ber 19.-én, du. és másnap délelőtt en­gedéllyel, egy nagybányai ügyem fel­­lebbviteli tárgyalása miatt, november 26.án du. köd miatt, december 6.-án engedéllyel — otthoni elmaradt teen­dőim lebonyolítása végett, az októberi kormánybeszámolót egy hozzászólás­áradat követte, amit több hétre be­osztva csütörtöki közös üléseken on­tottak ki magukból a kollegák. Be­vallom, nem voltam mindegyikre kí­váncsi, bár mindennap voltam ott is. — Amennyiben egyik választója megkérdezné öntől „Mire büszke sze­mélyesen az eddigi hat hónapi tör­vényhozói tevékenységében és miért szégyenkezik ?" — mit válaszolna neki ? — Arra vagyok büszke, hogy nincs miért szégyenkeznünk. Szakmai mun­kánkat valahogy úgy könyvelik el: „de kár, hogy nem frontosok“. Ha ez a válasz nem eléggé meggyőző, ma­gyarázkodással sem lehet többet mon­dani. — Próbálja meg érzékeltetni szená­­tori tevékenységét, annak eredményes­ségét — A törvényhozói munka lényege a tartalom, és ebben egyénieskedésnek helye nem lehet. Másokra tartozik an­nak megítélése, hogy az RMDSZ par­lamenti csoportja hogyan dolgozott. A megszavazandó törvény formája („jo­gi ruhája“) is nagyon fontos és itt egy gyakorló jogász szerepe nagy lehet, hogy a ruhát lehetőleg minél ritkáb­ban kelljen utólag foltozni. A renge­teg megszavazott törvény közül ke­vés van, amelyik ne viselné a kézje­gyemet (még ha maga a törvény, esetleg, fércmunka is és előbb utóbb szét kell majd bontani). Amikor egy törvényt a két ház el­térő szöveggel fogad el — és ez 99 százalékban fennáll — egyeztetésnek van helye, amit egy hét képviselőből és hét szenátorból álló, esetenként ki­nevezett bizottság végez el. Ezekbe a bizottságokba már szinte bérletem van. Titkára vagyok az Általános és He­lyi Államigazgatási Állandó Bizottság­nak. Itt csak az elnök és a titkár dol­gozik. Sokat. Tagja vagyok az Államvédelmi és Közbiztonsági Állandó Bizottságnak. Itt nem tudok részt venni a munká­ban előbbi beosztásom miatt. Tagja vagyok annak a bizottságnak, amelyik a Székelyföldről ún. „elüldö­zött“ románok panaszait hivatott meghallgatni és kivizsgálni. Ez a bi­zottság a tulajdonképpeni munkát még nem kezdte el. Törvényjavaslatot dolgoztam ki és terjesztettem elő (az RMDSZ-csoport nevében) a­ büntető-, büntető perrend­tartási­, polgári perrendtartási, a munkatörvénykönyv módosítására, valamint az ítélőbizottságok feloszla­tására vonatkozóan. — Mi a véleménye az RMDSZ- frakció eddigi politizálási gyakorlatá­ról ? — Gyakorlat teszi a mestert. Nem vagyunk rosszabbak másoknál! — Mit üzen választóinak, olvasóink­nak ? — Ugyanazt, mint első alkalom­mal: OTTHONT A HAZÁBAN és EGYSÉGBEN AZ ERŐ! Nagybánya az ország második sportközpontja. De vajon csak a spor­tolók öregbítik városunk hírnevét ? Ne feledkezzünk meg a cserkészekről sem. Habár jó pár évtizedig be volt ■tiltva a cserkészmozgalom, a tavaly egyre többet hallatott magáról a cser­készcsapat. Táborozás, avatás, nemes akciók szervezése jellemezte az ifja­kat. Az öreg cserkészek ppedig boldo­gan egyengették a fiatalok útját. „A­­Cserkész, ahol tud, segít“ szól egyik nemes törvényük. És ehhez tartják magukat. A tavaly, Kárpátalján volt szeren­­csém megismerkedni egy magyaror­szági „öreg“ cserkésszel. Megígérte, ha Nagybányára látogat, felkeres, ígé­retéhez híven, Pál István, a nyíregy­házi cserkészmozgalom egyik vezető­je az első nagybányai útja alkalmá­val meglátogatott. Ekkor sikerült „vallatóra“ fogni. — 1938-ban, Budapesten ismerked­tem meg a cserkészettel. Néhány évig voltam cserkész, majd bejutottam a középiskolába és tanulmányaim miatt abba kellett hagynom. 1945-ben apá­mat, aki csendőr volt, lelőtték a szov­jet katonák. Két öcsém volt, mint családfenntartó folytattam „pályafutá­somat“. '48-ban Magyarországon is be­szüntették a cserkészmozgalmat. Tíz évvel ezelőtt Nyíregyházára kerültem, mint húsipari mérnök. Tavalyelőtt, tavassszal összekerültem néhány öreg cserkésszel. Felkerestük a katolikus egyházat. . . és újra indult a cserké­szet. Május óta dolgozunk teljes gőz­zel, azóta 60 avatott cserkészünk van. Sajnos fiataljaink egy részét a mun­kahely, iskola máshova szólította. Nyíregyházán már három cserkész­csapat működik. A mienken kívül a görög-katolikus, most januártól pedig a volt ferences kolostor területén lét­rehozták az új csapatot. — Mint tudom, Magyarországon hagyományai vannak a cserkészmoz­galomnak. Ha lenne szíves egy kicsit Nyíregyházán kívülre is „elvinni“ az olvasóinkat. — Szabolcs megye a IX. cserkész­területhez tartozik. Szolnok-Szabolcs- Hajdú megyékben 26 bejegyzett csa­pat van. Ősszel avatások voltak a Ti­­szakanyarban. Kisvárdán, Újfehértón, Kisvárdán például 120 gyereket avat­tunk. 30 gyerekkel pedig a­ Zemplény­­hegyekben táboroztunk a nyáron. A sátorozás tíz napig tartott. Jó lenne, ha az idén Nagybányáról is jönnének fiatalok a táborainkba, mi is szívesen látogatnánk ebbe a szép városba. — Kialakulóban van a kapcsolat a nagybányai mozgalommal ? — Igen, a mostani látogatásom ide­je alatt felvettem a cserkész testvéri kapcsolatot. Nagybánya, mint egy ré­gi nevezetes város a szívemhez nőtt, ismerőseim, barátaim, úgymond roko­naim vannak itt. 4—5 éve járunk ide, ha egy kicsit is, de boldog vagyok, hogy éltethetem a hitet. Lesz ez job­ban is. — A magyar cserkészek nemrégi­ben hazánkba látogattak. Karácsony­ Szent Estéjén ők hozták el a betlehe­mi lángot országunkba. — Az akciót az osztrák cserkészek szervezték meg. Tudomásom szerint egy évvel korábban is ellátogattak Betlehembe, ahol meggyújtották a lángot. Bécsbe repültek, onnan már a magyar cserkészek hozták tovább a lángot. Mindenhol meg volt szervez­ve a fogadása, így eljutott az ország egész területére, fin Ungvárra vittem, onnan pedig Munkácsra került. Egyik cserkészraj-parancsnokom Szatmár­németibe indult. Nagyon boldog va­gyok, hogy onnan Nagybányára is el­hozták. A betlehemi láng a szeretet, a béke, a testvériség hirdetője. Most pe­dig egy keveset a cserkészmozgalmat is propagálta. — Szerintem a találkozókra is hangsúlyt kell fektetni. . . — Igen, éppen ezért 1992-ben mi rendezzük a II. Nemzetközi Nagytá­bort. Jövő augusztusában a világ min­den tájáról várjuk a szétszéledt öreg cserkészeket, s és ami talán újdonság­nak nevezhető, a nagypapákat az uno­káikkal együtt várjuk. A kéthetes tá­bort a budapesti Csillebércen ütjük fel és 4—5 000 vendégre számítunk. Remélem majd Nagybányáról is lesz­nek vendégeink. — Befejezésül kérném üzenjen va­lamit a nagybányai cserkészeknek, megyénk lakosságának. — Öröm mindenki számára, hogy a cserkészet, mely hagyományosan er­kölcsösebb embert, ideált akar meg­valósítani, ismét népszerűbb lesz, von­zó az értékesebb fiatalok számára. Egy mondatban ezt szeretném üzenni az itteni fiataloknak. DEÁK LÁSZLÓ CSERKÉSZET—— Nagybányára eljutott a betlehemi láng HAGYOMÁNYAINK „DAL AZ AJKON, HIT A SZÍVBEN“ R­övid közleményem fenti címét a m­áramarosszigeti reformá­tus énekkar 1936-ban készített zászlófeliratából kölcsönöztem. Jelkép­es jelszó ez a felirat, töredék, mely a két világháború közötti időszak szige­ti magyarságának az életért és fenn­maradásért vívott küzdelmét volt hi­vatva lelkesíteni. Ebben a küzdelemben a legjobb eredményeket a felekezeti alapon szervezett egyesületek és társaságok érték el. Ez alkalommal csupán a szi­geti református egyház égisze alatt történtekről lesz szó, azzal az ígéret­tel, hogy a többi felekezet nevéhez fűződő eredmények ismertetésére még visszatérek. Az első­ világháború után a város reformátusainak száma 3 000 körül mozgott­ Az egységes román állam ke­retei között elsőként a Nőegylet szer­vezte meg sorait. Az 1922-ben meg­alakult egylet tevékenységének hom­lokterében a szegények és árvák meg­segítése mellett „a tiszta magyar nyelv fenntartása és a magyar kultúra ápo­lása“ állott. Műkedvelő előadásaikra Kolozsvárról, Szatmárnémetiből és más városokból országos hírű előadó­kat is meghívtak. 1929-ben a Nőegylet * átalakult és a Máramarosszigeti Re­formátus Nőszövetség nevet vette fel. Szervezésében hetente bibliaórákat tartanak. Minden évben sor került az „Anyák napja“ és a „Karácsonyfa“ ünnepségekre, melyeket gyermekszín­darabok előadásával tettek vonzóvá. Emlékesteket rendeztek, ahol a ma­gyar történelem és irodalom olyan nagyságairól értekeztek, mint Széche­nyi István, Petőfi Sándor, Arany Já­nos, Kisfaludy Károly, Jókai Mór és Ady Endre. A Nőegylet, illetve a Nőszövetség védnöksége alatt alakult meg a Máramarosszigeti Református Leányegylet, majd 1929-től Leány­szövetség. Főként a gyerekek és fiatal leányok vallásos és kulturális nevelésével foglalkoz­tak. Október 31-től Virágvasár­napig tartó időszakban minden év­ben hetente tartották összejövetelei­ket, ahol a szép magyar beszéd elsa­játítása és közös éneklés révén igye­keztek oktatni és nevelni. A fiúk nevelésével a Máramarosszi­geti Református Ifjúsági Keresztyén Egyesület (I.K.E) foglalkozott elsősor­ban. 1932 előtt „Fiu-Bibliakör“ néven működött. Az egyesület célja, a Ki­rályhágó Melléki­­Egyházkerület val­lásos alakulatainak egységes szabály­zata szerint „az evangélium szellemé­nek megfelelő eszközökkel segítségére venni az egyh­­áznak hogy a rábízott ifji lelkeket krisztusi szellemben gon­dozhassa és nevelhesse“, valójában, hogy a város magyar ifjúságát felráz­za, öntudatra ébressze. A volt refor­mátus líceum épületében otthonuk is volt, ahol könyvtár és különféle tár­sasjátékok álltak a fiatalok rendelke­zésére. A legszembetűnőbb tevékenysége azonban a Máramarosszigeti Református Énekkarnak volt. Az énekkar 1902-ben alakult, de munkássága főként 1927 után vált is­mertté. Karnagya ettől az évtől kezd­ve Kelemen Ernő volt. Vezetése alatt az énekkar évente egy-két nyilvános előadást tartott és e mellett a temp­lomhangversenyeken, vallásos esté­lyeken szerepelt. Mint a Romániai Magyar Dalosszövetség tagja a '30-as években több versenyen is részt vett, így 1932-ben Nagybányán énekeltek sikerrel, majd 1936-ban a Szatmáron megrendezett kerületi versenyről a vegyeskar első díjjal tért haza. Ez év­ben került sor a már említett zászló­­felavatási ünnepségre is. A zászló teljes szövege: „Dal az ajkon, hit a szívben, ezzel, áldjon meg az Isten.“ Az ünnepségen a Szatmári­ Református Iparos Dalegylet és több szigeti dalár­da is fellépett. Legnagyobb sikerét az énekkar két év múlva aratta. Ez év­ben a Kolozsvárott megrendezett ver­senyen három tagozattal szerepeltek. A kiosztásra került díjak közül az első díjat a szigeti vegyeskar nyerte, míg a férfikar és a női kar külön­külön a második díjban részesült. Ezt a sikert a város magyarsága feleke­­zetre való tekintet nélkül nagyra érté­­kelte és megünnepelte. Az említett egyesületek és szövetsé­gek tevékenysége gazdasági vonatko­zásban is jelentős volt. Egyedül a nőegylet, illetve szövetség rendezvé­nyeiből összegyűlt bevételekből éven­te 60—70 iskolás gyereket, 20—25 fel­nőtt szegényt teljesen felruházott, havonként pénzzel és természetbeni adományokkal segélyezett. Másrészt mindenki előtt ismeretes volt, hogy az 1931. február 14.-i tűzvész által tönk­rement szigeti református nagytemp­lom főtornyának és tetőszerkezetének újjáépítéséhez, a meghasadt nagyha­rang kicseréléséhez szükséges kiadá­sok nagy részét is az egyletek és az énekkar bevételeiből fedezték.­zükség esetén a szellemi tevé­kenység így vált anyagi erő­vé. UIi. Az 1938-as Kolozsvárról haza­tért és megünnepelt kórustagok kö­zül­­nem tudom ma hányan élnek még. Azt sem tudom, hogy az egykori da­lárdás zászlót őrzik-e valahol. De hi­szem, hogy most az újabb próbatétel idején az egykori énekesek és egyéb egyleti tagok mai unokái és déduno­kái a szülőföldről történő megfutamo­­dás helyett őseik kitartó munkáját és jövőbe vetett hitét fogják követendő példaként­­ maguk elé tűzni: „Dal az ajkon, hit a szívben. . . “. BALOGH R­I T,A levéltáros . 1991. január 8., kedd 3

Next