Bátor, 2018 (26. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám
KÖZÉLET 2 • 2018 BÁTOR Megsértették Nyírbátor jó hírnevét? Bírósághoz fordul a város, hogy tisztázzák a kérdést ■ A múlt év végén, az utolsó testületi ülésen foglalkozott a város képviselő-testülete az Állami Számvevőszék vizsgálatának megállapításaival. Azzal is, hogy az ÁSZ bizonyos, nem a gazdálkodás pénzügyi részére vonatkozó negatív megállapításokat tett. Máté Antal polgármesterrel Nagy Miklós beszélgetett. Mennyire kell komolyan venni ezt az ÁSZ dokumentumot? Rögtön azzal kezdem, hogy az ÁSZ dokumentum negatív megállapításai tényszerűen nem igazak. Az eredeti vizsgálatban tett megállapításaiknak megfelelően az akkori vizsgálati tervet az önkormányzat maradéktalanul végrehajtotta. Az ezekhez kapcsolódó dokumentumokat bemutatták az ÁSZ-nak is? 2014-ben számtalan önkormányzatnál vizsgálódott az Állami Számvevőszék. A vizsgálat arra volt kíváncsi, hogy a gazdálkodási folyamatok a helyi önkormányzatnál megfelelő módon vannak-e kontrollálva, illetve, hogy mindezt megfelelően dokumentáljuk-e. Akkor nálunk is és sok más önkormányzatnál is megállapították, hogy az ellenőrzés működik, de nem voltak az ÁSZ elvárásainak megfelelően dokumentálva. Ezután leírták, hogy mit szeretnének látni a jövőben. Ehhez készítettek egy intézkedési tervet, hogy a későbbiekben ehhez a szabályozáshoz igazítsuk az ellenőrzési rendszerünket. Ezt mi végrehajtottuk. Többszöri egyeztetés is volt, és a végén beküldtük ezeket az anyagokat. Vagyis, amit akkor kértek, azt végrehajtottuk. Azóta is ebben a szabályrendszerben működünk, és mindent végrehajtottunk, illetve mindent végrehajtunk, amit az ÁSZ leírt. Ráadásul az ellenőrzés, vagy kontroll jelentős részét a testület gyakorolja. Ez pedig azt jelenti, hogy rendszeresen a képviselők elé kerülnek a gazdálkodással összefüggő kérdések és a képviselőtestület hozza a határozatokat. A probléma abból adódott, hogy 2017-ben kértek egy anyagot arról, hogyan hajtottuk végre az intézkedési tervet. Nyilván a különböző, általuk kért, 2014-től megalkotott szabályozások dokumentumait küldtük el. Itt nyilván egy félreértés lehetett (ha jóhiszemű vagyok), mert közben kiderült, hogy nem a szabályok érdeklik őket, hanem a végrehajtás közben keletkezett dokumentumok. Na, ezeket tényleg nem küldtük el, holott minden anyag rendelkezésre áll. Mi a következménye az Állami Számvevőszék jelentésének? Ennek érdemi következménye nincs, ráadásul ez a jelentés semmi olyasmit nem tartalmaz, amit egy normál jelentésnek tartalmaznia kellene. Ugyanis, ha az ÁSZ észrevesz valami törvényellenes, vagy rosszul működő folyamatot, akkor azt meg kellene állapítania, annak a kijavítására tenni kellene egy javaslatot, de ilyen ebben a jelentésben nincs. Amúgy az Állami Számvevőszék nem azt vizsgálta, hogy Nyírbátor városa hogyan gazdálkodik a közpénzzel? Nem az lenne a dolga? De, pontosan ez lenne a dolga. Ezt vizsgálták? Nem, ezt nem vizsgálták. Az tehát nem érdekelt senkit, mi történik a közpénzzel, csak azt nézték, hogy bizonyos dokumentumok az ÁSZ „szabványnak" megfelelnek-e vagy sem? A legszomorúbb az, ha valóságra volt kíváncsi a vizsgálat. Nem arra törekedtek, hogy az esetleges, még javításra szoruló szabályozásunkat kijavítsák. Miután kiderültek a félreértések, arra sem mutattak hajlandóságot, hogy az egyébként meglévő dokumentumainkat megnézzék. Úgy tűnik, arra volt inkább hajlandóságuk, hogy negatív megállapításokat tehessenek. Itt tehát csupán egy hivatali bürokráciáról beszélhetünk. Valóban, nem többről. Az Állami Számvevőszéket nem érdekli a tényleges gazdálkodás? Fogalmam sincs, hiszen ilyen irányú párbeszéd és vizsgálat nem történt. Ezek szerint elég klassz szabályokat alkotni, a pénzzel meg lesz, ami lesz? Erre egy ilyen típusú vizsgálat nem derítene fényt. Ebben a tekintetben nyugodt vagyok, mert tudom, nálunk minden rendben folyik. Nos tehát, amikor valaki politikai célokra használja az ÁSZ megállapításait, a jelentés alapján azt még csak véletlenül sem mondhatja, hogy itt gondok lennének a gazdálkodással, legfeljebb csak azt mondhatja: valamit írt a szervezet, de ez a valami sem a közpénzről szól. Ez pontosan így van. Persze ez a jelentés, hacsak nem fogják módosítani a tartalmát, arra késztet bennünket, hogy bírósághoz forduljunk a város jó hírnevének megsértése miatt. Nyírbátor nem engedheti meg magának, hogy megalapozatlanul megsértsék a jó hírnevét, hiszen itt mi komoly befektetőket fogadunk. Mi a véleménye, ez egy politikai megrendelésre született jelentés, vagy az ÁSZ önmagától ilyen? Azért gondolom, hogy politikai oka van ennek, mert az első vizsgálati időszak a 2014-es választásokra A legszomorúbb az, hogy nem a valóságra volt kíváncsi a vizsgálat. Nem arra törekedtek, hogy az esetleges, még javításra szoruló szabályozásunkat kijavítsák.