Bécsi Napló, 1984 (5. évfolyam, 1-6. szám)
1984-07-01 / 4. szám
--------------------- ---------- OLVASÓ NAPLÓ AZ UMBUNDU MAGYAR KUTATÓJA Fodor István: Introduction to the History of Umbundu: L. Magyar’s Records (1959) and the Later Sources. Akadémiai Kiadó, Budapest, joint edition with Buske Verlag, Hamburg. Budapest 1983. 3271. Magyar László neve a művelt nagyközönség körében sem igen ismert, pedig a múlt század derekán nemcsak Magyarországon, hanem német földön, Angliában és szerte a világon együtt emlegették a többi felfedezőével, Livingstone-nal, Mungo Parkkal, Serpa Pintóval és másokkal, akik Afrika akkor még fehér foltjait kutatták. Az utóbbi években három munka látott napvilágot, amely ennek a rendkívüli embernek életművével foglalkozik részben újraértékelve eddigi ismereteinket. Judith Listowel (Márffy-Mantuano Judit) The Other Livingstone (Lewes, Sussex 1974) angolul és Krizsán László Magyar László címen (Budapest 1983, Akadémiai Kiadó) az utazó néprajzi munkásságát méltatja, Fodor István főként nyelvészeti hagyatékát tárja föl. Feldolgozása első eredményeiről Fodor az Irodalmi Újság 1978. március—áprilisi számában közölt beszámolót (11-12. 1.). De hadd említsük meg Thirring Gusztáv Magyar László élete és tudományos működése című monográfiáját (Budapest 1937), amely az életrajzi és fölfedezési adatokra nézve mindhárom új kötetnek legfontosabb forrása. Ki is volt Magyar László? Szombathelyen született 1818-ban Horváth Anna törvénytelen fiaként. Apja, Magyar Imre később törvényesen fiává és ténylegesen családtaggá fogadta. Apja a keszthelyi gazdasági akadémiát elvégezvén több birtokon volt gazdatiszt, 1841-től az Orczy bárók birtokának intézője volt, később Szabadkára költözött. Öttömösi saját mintagazdaságáért nemességet kapott. Kétszer nősült törvényesen, s Lászlón kívül hat gyermeke lett, akikkel elsőszülött fia jó testvéri viszonyba került. Középiskolái befejeztével László először segédintéző volt apja mellett az Orczy birtokon, de 1842-ben a fiumei tengerészeti akadémiára iratkozott be. 1843-ban egy osztrák postahajón tengerentúli útra indult, s különféle hajókon járta be a messzi tengereket. Dél-Amerikában 1845- ben részt vesz argentin oldalon az argentinuruguayi háborúban mint hajóhadnagy, uruguayi fogságba kerül, és a halálos ítélet végrehajtásától csak egy francia tengerészparancsnok közbenjárására menekül meg. Dél-Amerikából Afrikába vitorlázik, s Calabarban 1848- ban egy uralkodó („szultán”) hajóhadának parancsnoka lesz. Ugyanabban az évben felfedező utat tesz meg a Kongó folyón (Zaire). Calabart végleg odahagyván 1849 elején az angolai Benguelába érkezik, ahol haláláig marad. Egy karavánnal az ország belsejébe indul, s február 18-án érkezik meg Masziszi-Kurtuba, az umbundu nép székvárosába. Az uralkodó, Kajaja Kajangula hozzáadja leányát, az akkor 16 éves Ozoro hercegnőt, s hozományul háromszáz főnyi fegyveres és teherhordó kíséretet kap, amelynek segítségével három felfedező utat tesz meg. 1850-ben eljut az akkor alig ismert Lunda országba, ahol első fia megszületik, 1852-ben a Kunene, 1855-ben a Kuanza folyó vidékére. Élményeiről, megfigyeléseiről Magyar leveleiben számol be apjának, barátainak. A Tudományos Akadémián Hunfalvy János földrajztudós személyében pártfogóra lel, aki 1857-ben kiadja Magyar hazaküldött leveleinek egy részét, 1859-ben útibeszámolóját (Magyar László délafrikai utazásai az 1849— 57. években, Pest), majd ugyanabban az évben német fordításban (Reisen in Süd-Afrika in den Jahren 1849 bis 1857 von Ladislaus Magyar, Pest—Leipzig). Hunfalvy arról is gondoskodott, hogy Magyar leveleinek értékesebb adatait más formában is megismerje a tudományos világ, a Petermann’s Geographische Mitteilungen és több angol földrajzi folyóirat számos részletet közölt annak idején. Magyar László 1857-ben belvillongások és apósának meggyilkolása utáni zűrzavaros helyzet miatt a partvidékre menekül, ahol (Ponto do Cujo, Benduela közelében) hányattatás és betegségek következtében meghal. Feljegyzéseinek további kéziratos anyaga nem sokkal később egy tűzvészben megsemmisül. Az 1859-ben kiadott magyar nyelvű útirajz egyik fejezete közli az umbundu nyelv vázlatát, többszáz szavas jegyzéket és 25 közmondást. A német nyelvű változat ebből csak egy töredéket vett át, így ezek az értékes nyelvi adatok kiaknázatlanok maradtak. A Petermann’s Geographische Mitteilungen 1960. évfolyama viszont közölte Magyar moluva és kalobár nyelvi szójegyzékét. Fodor ennek a nyelvi anyagnak feldolgozására vállalkozott a most megjelent kötetben, kikerekítvén az umbundu nyelvről szóló egyéb korai és mai leírásokkal. A filológiainyelvtörténeti módszerrel készült tanulmány egyben az első ilyen jellegű feldolgozás az afrikai nyelvek kutatásában, ugyanis a nyelvemlékek csekély volta vagy teljes hiánya miatt e módszert eddig nem alkalmazták. Az umbundu nyelvet mintegy kétmillióan beszélik Dél-Angolában, ahol ma ádáz harcok folynak a felkelők és kormánycsapatok közt. Az umbundu egyike a sokszáz bantu nyelvnek, akárcsak a lucsazi és luena, amelyekkel Magyar kalobár és moluva adatai nagyjából összevethetők. A legelterjedtebb bantu nyelv a kelet-afrikai szuahéli. A nyelvi feldolgozáson kívül a könyv elején Fodor 14 lapon ismerteti Magyar László életét és tevékenységét főként Thirring Gusztáv említett művére támaszkodván. Több pontban ellentétbe kerül Listowel Judit megállapításaival, amelyek szerinte nem találhatók meg az eddigi forrásokban. Az új kötet egyike azon műveknek, amelyek magyar kutatók életével és eredményeivel ismertetik meg a szakembereket, egyben hozzájárul az Afrika-kutatás, közelebbről a bantu nyelvészet elmélyítéséhez. H. J. JELENTÉS EGY Tollas Tibor: Forgószélben. Válogatott versek, München 1983.248 old. Jó ideje forgatom kétségek között vívódva Tollas Tibor Forgószélben című hatodik, gyűjteményes kötetét, hiszen roppant nehéz recenziót készíteni, ha egy mű, értékeit tekintve átfogó, részletes tanulmányt érdemelne. E néhány sor nem bemutatása a költőnek; bemutatta ő magát elégszer kötetein keresztül, mint új könyve fülszövegében maga utal közel negyvenévnyi irodalmi munkásságára. Manapság nem divat úgy írni, ahogy Tollas Tibor — megszületett az „új” vers, elhalóban a líra. Szerencsére vannak jó néhányan, akik nem hagyják kipusztulni a következő felismerésig. Költészete: zeneiség, erős tartalommal. Fogalmi rendszere nem idealizált. Nagyon is valóságos, semmi köze a Tart pour Tart-hoz, — dallamvilága ne tévessze meg az olvasót — minden sora tárgyiasult. Munkássága ugyan nem támaszt szakmai vihart, nem iskolateremtő, rendhagyó, rendbontó, ellenben kipróbált értékek továbbhordozója. Verseinek alaphangja a fájdalom, még az öröm vagy a jövőbe vetett hit is annak szüleménye. Poézisét test és lélek megtöretése, egy nép vakvágányra vezettetésének negatív élménye határozza meg. Meghatározza, illetőleg keretbe foglalja, mert Tollas Tibor eredendően lírai alkat, s ez nemcsak szerelmes verseit hatja át, de megnyilvánul a kényszerűségből elhagyott pátria utáni vágyakozásban, mn ancsak gyermek-ihletettségíí költeményei SZÁMADÁSRÓL ben, melyek érzelmi fűtöttségükben túltesznek költőnőink hasonló indulatokból sarjadó rezdülésein. Tollas Tibor elkötelezett poéta. Számára nem maradt más lehetőség, mint tovább függeni azon a keresztfán, amelyre oly sokan felfeszíttettek, aztán nemcsak lekerültek onnan, de átbökött végtagjaik hegeit a feledés, megbocsátás, nemtörődömség vastag bőre takarja. A könyv utolsó ciklusát kitevő versek itt jelennek meg először nyilvánosság előtt. Mindössze tizenkét költemény, illetve a tizenharmadik — egyben kötetcímadó — a könyv legelejére került, mottóként. E néhány záróversben az öregedő költő tekint vissza eddig megtett életútjára. Sorait számadásnak szánja, testamentumnak. Tollas Tibor szép örökséget hozott magával ifjúkori környezetéből, abból a közösségből, ahonnan nyelvét kapta, ahol a képalkotás módját tanulta. Könyvének lektorálása igen jól sikerült, így ha valaki nem ismerné az előző öt kötet tartalmát, a hatodikból hiteles képet nyerhet. S. CSOMA JÁNOS MÁSODIK KIADÁSBAN jelent meg Közi Horváth József Apor püspök élete és halála című könyve (122 oldal, több kép). Ára DM 20, vagy US dollár 10. Megrendelhető az ár egyidejű beküldésével: Gabriella Bitskey, Karolinenstr. 9., D-8000 München 22. ♦+ CSOPORTKÉP FIATALOKKAL Deréky Pál: Magyarok Ausztriában és Nyugat-Németországban. Beszélgetés 26 fiatal értelmiségivel, integratio XVI., Bécs 1984, 219 oldal. Határ Győző értekezett egyszer arról, hogy igen sokféle módon lehet egy könyvet nem olvasni, hogy a nem olvasásnak változatos módjai vannak. Lehet nem olvasni úgy, hogy a szerző személyes ismeretében elegendőnek tartjuk könyve átlapozását, vagy megelégszünk a könyvről keringő kósza hírekkel; lehet úgy, hogy egy-egy bekezdést vagy épp csak néhány kifejezést ragadunk ki belőle; lehet nem olvasni oldalak és fejezetek átugrásával, lehet úgy is, hogy csak a szerintünk kifogásolható részeket vesszük észre, és nem olvasás az is, ha saját nézetünket kínáljuk és magyarázzuk a szóbanforgó könyv nézeteinek és szándékának megismerése helyett. Mindez máris megtörtént Deréky Pál könyvével, annak bizonyságaként, hogy az íróink írnak, olvasóink meg nem olvasnak. így lett ebből a könyvből szenzáció, a külföldi magyar könyvkiadás egyik legvitatottabb és legkeresettebb könyve. 26 beszélgetést tartalmaz. Három fejezetre tagolódik. Az elsőben az Ausztriában született vagy felnőtt fiatal magyarok szólalnak meg, a második fejezetben a burgenlandi magyarok, a harmadikban a magyarországi kivándorlók, akik a hetvenes—nyolcvanas években érkeztek Ausztriába. A beszélgetések 1981—83 között készültek. A megkérdezettek nevét nem tudjuk, de életkoruk, menekülésük vagy kivándorlásuk időpontja, valamint több más, az illetők sorsának megértéséhez szükséges adat fel-felbukkan az interjúk során. Nagy egészében és lényegében a magyarsághoz való viszonyról szól a könyv, és ennyiben mindnyájunk elevenébe vág, akiknek közük van a magyarsághoz. Fiatalok állnak előttünk, akik kiszakadtak az országból, már-már elnyelte őket az idegen világ, s aztán — a Burg Kastl-i Magyar Gimnázium hatására, vagy az első magyarországi látogatás meglepő élménye révén, az anyanyelv falakat lebontó, közösséggé formáló hevében — újra azt érzik, hogy közük van ehhez a néphez, ehhez a történelemhez és kultúrához, melyről oly gyalázatosan keveset tudnak. S ezt bevallják. Nyíltan, durván, keményen, — mert zárkózottak, sértettek, gyöngék. Nem érzelgősek. Ez áll tőlük a legtávolabb. Magyarságélményük nem nemzetiszínű lelkendezés, nem szentkoronatanos, Kárpátok övezte könnyhullatás, hanem inkább káromkodósan hetyke cinkosság, csak annyi, hogy jobb magyarok, mint idegenek között lenni, inni, duhajkodni, bagót vagy szállást kérni, együtt lenni a szárnyszegettekkel, a csóró legényekkel, az utolsó vasukat odaadó magyarokkal. Valahol, valamikor lenyelték a kapszulát, a mérget, és most már kívánják, nem tudnak tőle szabadulni, pedig nem is boldogító, hanem terhes, emésztő szenvedély: magyarnak lenni. Borzasztó könyv, felrázó könyv. Rettenetes fiatalok. Ahogy beszélnek — ugye? — förtelem. Szidják az iskolát — de melyik fiatal nem szidja? —, csepülik a hatóságokat, nem értik a felnőtteket, mániákus mozdulatuk a leleplezés, a meztelen igazságokon való röhögés, az értékek értéktelenítése, s közben nem veszik észre, hogy sokszor azt csinálják, amitől irtóznak: handabandáznak, általánosítanak, csak épp más terminológiával, mint az általuk szapult tanárok, papok, marxista ideológusok, levitézlett nagyságok. Önvédelmi reakciók ezek. Félnek attól, hogy ismét csalódniok kell, hogy lelkendeznek, majd a földre ülnek, és félnek attól, hogy valaki is meglássa, mennyire szeretnének hinni, szárnyalni, belekapaszkodni valakibe, valamibe. Jellemző ez a kép? Ilyen a külföldi magyar fiatalság? Dehogy. Nem tudományos felmérés ez. Csupán 26 fiatal beszél. De valós fiatal. Ezek a fiatalemberek, lányok és fiúk, léteznek, beszélnek, így gondolkodnak, ez a véleményük. A szerző tükröt tart eléjük. Kár lenne a tükröt törni össze azért, mert ilyen valóság is van, és felelőtlenség lenne a fuldoklókat visszalökni a vízbe, mert piszok van a körmük alatt. A szerző a vitatható kérdezési módja, provokatív fogalmazásai, helyenként irányzatos beállítottsága ellenére is jelentős szociolgráfiai munkát végzett, melyből sokat tanulhat az, aki tanulni akar, és amelyen — ez is igaz — bosszankodhat, aki csak bosszankodni akar. Th. XV Üj könyvek Dési Ábel: Félelem és fájdalom. Négy kisregény. Fórum Könyvkiadó Újvidék 1984. 204 old. Közi Hováth József: Apor püspök élete és halála. 2. kiadás. Az Apor Emlékbizottság kiadása, München 1984. 122 oldal és 26 kép. Cser-Palkovits István: A bécsi Szent István-dóm és magyar emlékei. Kiadja a bécsi Szent István Egyesület, Bécs 1985. 80 oldal és számos (színes) kép. Nagy Károly: Magyar szigetvilágban ma és holnap. Püski New York 1984. 159 oldal. Temetés hajnalban, Matolay Magda emlékére (A Szegényeket Támogató Alap első felhívásának aláírója), Budapest 1983. 30 oldal. NÉGYZETESEN SZAPORODUNK Kó'váry György: Ein Ungar kommt selten allein, Paul Neff Verlag, Wien 1984. Ha egy könyvet ,h hézagpótlónak” nevezhetünk, Kőváry György hosszú esztendők óta ígért, végre most megjelent humoros-szatirikus szakkönyve valóban megérdemli ezt a meghatározást. Tudomásunk szerint még nem írtak ilyen alaposan összefoglaló és ugyanakkor magas fokon szórakoztató, sőt mulattató művet rólunk magyarokról. Kétségtelenül egyfajta „kötelező olvasmány” született Kőváry tollából; ebből azután megismerhetjük, ugyanakkor külföldi ismerőseinkkel megismertethetjük önmagunkat! A cím szójátékon alapszik: „Ein Unglück kommt selten allein" mondja a német közmondás, azaz: a baj nem jár egymagában. Ebből alakította ki a szerző azt az állítását, hogy „Ein Ungar kommt selten allein”, vagyis a magyar ritkán jön egyedül. Nem kevesebbet állít, minthogy négyzetesen szaporodunk - ahol ma fölbukkan egy magyar, ott holnap már négy, valamivel később tizenhat magyar él és így tovább. Békés eszközökkel gyarmatosítjuk a földgömböt. Nehéz ezzel a tudományosan nem bizonyított, de nyilvánvalóan nem alaptalan hipotézissel vitába szállni. De hiszen nem vitairattal van dolgunk, hanem nevettető,elgondolkoztató, nem egyszer meghökkentő olvasmánnyal. Legkésőbb Mikes György óta tudjuk, hogy mindenki magyar. Nos, versenytársa (vagy utóda?) Kőváry György ezt a tételt egyenként, új, eddig ismeretlen adatokkal igyekszik bizonyítani. Néha talán kissé lexikális felsorolás formájában. Ezzel egyetlen ellenvetésünket is leszögeztük. JUHÁSZ SÁRI BÉCSI NAPLÓ AZ AUSZTRIAI MAGYAROK LAPJA Kiadja az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége Szerkeszti: Hanák Tibor Levelezési cím: A-1020 Wien, Postfach 69. Zweimonatsblatt der Ungarn in Österreich. Chefredakteur: Dr. Tibor Hanak Eigentümer, Herausgeber und Verleger: Zentralverband Ungarischer Vereine und Organisationen in Österreich. A-1010 Wien, Stephansplatz 5. Bankkonto: 004-46793 Erste Österreichische Spar-Casse, Wien Im Graben ELŐFIZETÉS 1984-re: Ausztriában 72,- OS, Németországban 20,- DM, Svájcban 16,- Str. Más európai országokban 8,- US dollár vagy annak megfelelő összeg. Amerikában, Kanadában (légipostával) 15,- US dollár, Dél-Amerikában és Ausztráliában 17,- US dollár. TERJESZTŐINK Amerikában: Püski-Corvin Hungarian Books, 1590 2nd Ave, New York, N. Y. 10028. Angliában: Danubia Book Co., 58., Chatsworth Road, London NW2 4DD. Ausztriában: Libro Disco, Wien I„ Doing. 8. Belgiumban: Parragi László, Groot Begijnhof 47/1, B-3000 Leuven. Franciaországban: Société Balaton-Impex, 12, Rue de la Grange (Saldiere, F-75009 Paris. Hollandiában: Ács Zoltán, Drakestein 14, NL-2352JV Leiderdorp. Kanadában: Pannónia Books, P. O. Box 1017, Postal Station „B”, Toronto, Ont. M5t 2T8, Canada, Tel. 593-0634. Németországban: Musica Hungarica, Romann Strasse 4., D-8000 München 40., Bayerische Vereinsbank Konto Nr. 339-792. Svájcban: SMIKK-Verland, Im Zentrum 21, CH-8604 Volkerswil. Postkonto: 84-14738, Postscheckamt, Winterthur. (A befizető lap hátuljára kérjük feltüntetni: BÉCSI NAPLÓ) Svédországban: Szöllősi Antal, S-12704 Skarholmen, Box 4062. Postai csekkszámla: 75 69 874. Névvel vagy betűjellel megjelent cikkekért szerzőik felelnek és nem feltétlenül fejezik ki a szerkesztőség véleményét. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Druck Gloria Kulturverein 1010 Wien, Singerstr. 7.