Bécsi Napló, 1997 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1997-07-01 / 4. szám
BÉCSI NAPLÓ Hogyan tovább, bécsi magyarok? (vitairat) Régen keresem a választ, az alább leírt jelenségre. Találtam is, nem is egyet, de most nem ez az érdekes, írásom szándéka a közös gondolkodásra és cselekvésre való ösztönzés. 1997. január 28-án volt a Collegium Hungaricumban Sára Sándor, A vád című filmjének bemutatója. A közönség (350 fő) hálás tapsával és sok elismerő szavával köszönte meg a film rendezőjének a megrendítő élményt. Április 6-án Makovecz Imre építész volt a Bornemisza Péter Társaság vendége. A Pálffy-palotában tartott előadás és az azt követő beszélgetés szép estét szerzett a jelenlévőknek (kb. 150 fő). Április 10-én Fekete Gyula író tartott előadást az „Europa”-Club rendezésében, egy a magyarság sorsát drámaian érintő témáról, a Pázmáneumban, kb. 100 fő előtt. Három hónapon belül, három ismert személyiség látogatott Bécsbe. (Lehet, hogy több is, de most a példa a fontos.) Nem hiszem, hogy tiltakoznának, mikor azt állítom, mindhármuk a nép-nemzeti oldal ismert képviselője. Ez csak azért fontos most, mert feltételezem, hogy aki az egyikre kíváncsi, kíváncsi a másikra is. Tehát sokkal többen láthatnák és hallhatnák az ilyen rendezvényeket. Talán a rendezők nem akarják, hogy e fontos gondolatokat minél nagyobb számú bécsi magyar hallhassa? Vagy valami más oka van? Miért fizet a Bornemisza Péter Társaság terembérleti díjat, mikor a Központi Szövetség klubhelységei rendelkezésre állnak? Miért hagyja az „Europa"-Club vezetősége a nagyszámú érdeklődőt összezsúfolódni, sokakat állni, mint például Tőkés László püspök látogatásánál, ahelyett, hogy a Collegium Hungaricumban rendezne neki estet, ahol a legnagyobb terem van? Sokan haza mentek, mert nem fértek be a Pázmáneum, ez esetben szűkösnek bizonyult dísztermébe. És mennyien lettek volna még, ha nem csak az „Europa” Club tagsága kap értesítést? Az előadók biztos szívesebben beszélnek nagyobb közönség előtt. Ha egy fontos előadásra pl. csak 100 fő jön össze, amikor 200 is meghallgatná, ez szellemi pazarlás. Az, hogy a Központi Szövetség kulturált helységei jobbára kihasználatlanul állnak, már anyagi pazarlás. A fenti jelenségek oka, biztos nem a buta önzés. Mi lenne, ha volna egy hely, ahol minden magyar, ha nem is otthonra, de egy közös fedélre találna? Ha pedig a Központi Szövetség helyiségei nem elég nagyok, miért ne állhatna rendelkezésre, akár a Collegium Hungaricum, mint a „Magyar Ház”, ami, mint jó házhoz illik, fedelet adna bizonyos alkalmakkor, minden klubnak és szervezetnek, egyszóval minden magyarnak? (A burgenlandi horvátok pl. Bécs IV. kerületében saját kulturális központot üzemeltetnek, ahol még ifjúsági klub, sőt óvoda is működik. Havonta 3500-an fordulnak meg a helyiségekben. Szerk.) Ott állhatna minden rendezvénynél, kik rendezik azt, és így a dicsőség megmaradna. Akkor az „idegenek” is láthatnák, hogy a kitűnő vezetőkkel, milyen szép és tartalmas élet folyik ezekben a klubokban, egyletekben, egyesületekben, társaságokban és mozgalmakban. Talán még egymás rendezvényeire is benéznének. Lenne ám csodálkozás, hogy ott is csak magyarok ülnek! Van igény erre a bécsi magyarságban? Érdekli-e őket, mit csinálnak, hogyan élnek és gondolkodnak a „többi magyarok”? Ha nekik nehezükre esik az első lépést megtenni, akkor ennek a gesztusnak szerintem az anyaország hivatalos intézményétől, a Collegium Hungaricumtól kellene kiindulnia egy „nagyvonalú" ajánlattal. Még akkor is, ha tudom, feladataik szerteágazóak, de nekik van a legjobb felszereltségük (moziterem, könyvtár, stb.). Például, hogy kéthavonta egyszer rendezzék itt a különféle klubok és egyesületek előadásaikat a széles nagyközönség számára. A többi esetben a kis közösségek, a megszokott körben maradhatnának. Ez jó alkalom lenne a házigazdának is felhívni a figyelmet egyéb programjaikra. Meg lehetne osztani a postaköltségeket. Egyeztetni lehetne a címlistákat. A helyiségek használatáért a rendező klub állná a pohár bor és a pogácsa számláját vagy csinálná a büfét. Kint lehetne az ablakban egy állandó hirdetőtábla az „összes” bécsi magyar klub, szervezet, stb. fontosabb programjaival. Ez egyszerre hirdetné a sokszínű társasági életet kifelé, az érdeklődő pedig tudná, itt informálódhat. Azok az összmagyarságot érintő témák illetve előadások, melyek várhatóan nagy érdeklődésre számíthatnak, fontos, hogy elérjenek minél több embert! Ezen rendezvények alkalmával lehetőség lenne, rendszeres tagdíjat fizető támogatók „toborzására” is. Apropó, tagdíj! Számomra, aki több klub és közösség programjait látogatom, lapjait és értesítőit rendszeresen kapom, természetes, hogy a megadott tagdíjat, illetve előfizetési díjat pontosan fizetem. Hogy e csekély pénzösszegek fizetése miért fontos, arról, úgy hiszem, felesleges beszélni. Ezért érthetetlen, és szégyenletes, (én szégyelném magam, hogy sok társaság esetében még 25 %-ot sem ér el azok száma, akik fizetnek a rendszeresen kapott információért. Arról nem is szólva, ha a programokat még látogatják is. Az, hogy ezek a magyar közösségek fennmaradjanak, életfontosságú, mindannyiunk érdeke! Az is nagyon fontos, hogy minél több fiatal legyen sorainkban. Ha nem csábítjuk a fiatalokat érdekes programokkal magunk közé, egykét évtized még és először nyugdíjas klubokká alakulnak, aztán lassan eltűnnek ezek a társaságok és velük együtt a magyar élet is. Ezért is lenne szükséges az összefogás. Befejezésül még egy példa. Minden év augusztusában megrendezi a bécsi Magyar Római Katolikus Lelkészség Szent István-napi ünnepségét a Szent István dómban. Erre az alkalomra több ezer (!) magyar testvérünk jön Magyarországról és a határokon túlról. Az ünnepi szentmisét követően a délután folyamán a dóm előtti téren táncolnak, zenélnek és énekelnek a különböző, népművészetünket ápoló csoportok. Milyen szép volna, ha ez az ünnep első szent királyunk tiszteletére az egész ausztriai magyarság közös ünnepe lenne! Állítsunk egy dobogót, ahol az ideérkezett együttesek mellett felléphetnének a burgenlandi, bécsi, linzi stb. csoportok is. A színpadról nagy tábla hirdethetné magyarul, németül és angolul, mit ünnepelünk, hogy tudja, mit lát és hall az itt sétáló ezernyi osztrák és külföldi. Biztos, hogy van közöttünk elég rátermett fiatal, akik a különböző műsorszámok előtt magyarul, németül és angolul elmondanák, mit látnak a nézők. Persze egy fedett pódium lenne a legjobb, mert tavaly is esett. Már hallom is! Ez mind sokba kerül és a Róm. Kát. Lelkészség ereje is kevés megszervezni egy ilyen szintű bemutatkozást. De, ha ezt a napot és alkalmat minden ausztriai magyar saját ünnepének tekintené, biztos összegyűlne a kívánt pénz és ha a szervezési feladatokat is testvérien megosztanánk, a siker nem maradna el. Mutassuk meg magunkat, hitünket és kultúránkat! Ünnepeljünk együtt! Ha sikerülne, elsősorban mi gazdagodnánk. Érdemes ezekről beszélni? Szerintem igen. De a legfontosabb, hogy történjen valami. REHA GYÖRGY KODÁLY ÉS TAMÁSI EMLÉKEST BURGENLANDBAN Meggyőződésünk, hogy egy népcsoport, egy nemzet valódi összetartó ereje nem igazából az anyagi javak, a pénz, mint inkább a közös történelmi múlt, a hagyomány, a hit, a szokás, a kulturális értékek. Ezeknek ismerete, továbbvitele, átörökítése egyfelől garancia a nemzethez tartozás tudatos vállalásának, másfelől egy adott nemzetnek az idő gödrébe való névtelen elsüllyedését, vagyis továbbélésének, fejlődésének alapját jelenti. Ennek a gondolatnak a jegyében közösen rendezi meg ez év szeptember 19-én, pénteken, 19 óra kezdettel Oberpullendorf/Felsőpulyán a városháza dísztermében az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetsége, Felsőpulya városa és a Burgenlandi Magyarok Kulturális Egyesületének felsőpulyai csoportja Kodály Zoltán és Tamási Áron emlékünnepségét. Az egyetemen német—magyar szakos tanárnak készülő, majd később európahírű zenetudóssá, zeneköltővé váló Kodály Zoltán halálának 30. évfordulójának megünneplésére az az üzenet kötelez bennünket, melyet a tudós a következőképpen fogalmazott meg: „A népzene az egészséges nemzet életének annyira szerves része, hogy ott találjuk mindenütt: jelen van a művészetben, a közoktatásban, a társadalmi élet megnyilvánulásaiban. Mindig a nemzeti élet satnyulásának jele, ha a népzene valamely téren háttérbe szorul. ” Tamási Áron születésének 100. évfordulóján azon erdélyi író emlékének adózunk, akinek rejtelmes varázsa nem is annyira világképe újszerűségéből fakadt, hanem abból a bensőséges érzésből, amellyel a legköznapibb gondolatokat, gondokat a legsajátabb tulajdonává avatta. Művein át újrateremti saját világát, mely zárt és tágas, minden ízében székely és általánosan emberi. Nemzeti kultúránk két kimagasló egyéniségének ünnepségére ezennel minden érdeklődőt szeretettel meghívunk és várunk. Ez év február 12-én tartotta tisztújító közgyűlését a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége. A 31 tagegyesületbe tömörült 5300 tag régi-új elnöke Bihari Szabolcs, alelnöke Kalocsi Gitta lett, akit a Magyar Ház Közösség választott elnökévé. Elhunyt 79 évesen a svédországi magyarság egyik fő összetartója, dr. Rezsőfi Alajos. Az osztrák—magyar kapcsolatok kiépítését tervezi a „Club Pannónia” „Az osztrák—magyar kapcsolatok további kiépítése és több aktív klubtag beszervezése ezen tervek megnyeréséhez”, így jellemzi Dr. Halász Lajos, a bécsi központú „Club Pannónia (Osztrák—Magyar Társaság)” új főtitkára azon feladatokat, amelyeket ő a március végén tartott közgyűlésen megválasztott vezetőség megbízásából, mint fő célt maga elé tűzött. A ma 59 éves, Veszprémben született Dr. Halász Bécs statisztikai hivatalában főtanácsosként dolgozik, a bécsi egyetemen végezte tanulmányait és szakmai körökben főleg a kelet-európai gazdaság tudományos megfigyelőjeként ismert szakember. Mint mondja, „tanulmányaim kezdete óta arra törekszem, hogy a közös osztrák—magyar múlt és jövő által megszabott feladatok megvalósításának ügyét szolgáljam”. Ezért vállalta el a Budapestre visszatért volt főtitkár — és a „Club Pannónia” új magyarországi társelnöke, Dr. Czeglédi József — eddigi posztját, mert — mint állítja, „épp most, amikor a szabad Európa tovább terjeszkedik keleti irányban, nekünk, osztrákoknak és ezen belül elsősorban ausztriai magyaroknak, fel kell karolnunk minden olyan kezdeményezést, amely a Club által főfeladatként megjelölt célok megvalósítását szolgálja.” Az új főtitkár nyomatékosan rámutat arra, hogy a Club Pannónia nem az itt élő magyarok új szervezete vagy a meglévő egyesületek konkurrenciája akar lenni, hanem elsősorban azon osztrák gazdasági vezetőket, idegenforgalmi szakemberrektorokat, a sajtó képviselőit fogja össze, akiknek szakmai érdeke és feladata a magyarországi kapcsolatok jobb ismerete vagy kiépítése. „Ehhez persze szükséges, hogy még több befolyásos szakember erősítse mindkét baráti országban sorainkat.” A főtitkár adatai szerint a hét évvel ezelőtt alapított Clubnak mindmáig 317 rendes tagja van, hozzájuk tartoznak vezető osztrák politikusok, diplomaták, menedzserek és újságírók. „Nekik — úgy tervezzük — több szakmai programot és előadásokat akarunk nyújtani, amelyek a két baráti nép múltjával, jelenével és jövőjével foglalkoznak, tervezünk további közös szakmai célú utazásokat Magyarországra, ahol az ottani klubtagokkal az emberi és szakmai kapcsolatok kiépítésére vagy elmélyítésére törekszünk.” Az új főtitkár céljai közé tartozik továbbá nemcsak Bécsben és Burgenlandban az ott már meglévő élénk klubélet további fellendülését támogatni, hanem többek közt Alsó-Ausztria és Stájerország szövetségi tartományokban új érdeklődőket megnyerni a Club Pannónia céljainak. Az idei klubélet kiemelkedő eseménye (a tavaly ősszel Budapesten megtartott „Jövőkongresszus” után) az október 20-án kezdődő, négy napra tervezett „Történelmi Konferencia” megrendezése lesz. Ezen Dr. Glatz Ferenc, az MTA elnökének vezetésével mindkét ország vezető tudósai és politikusai kísérletet tesznek az első világháború óta eltelt időszak közös politikai és történelmi elemzésére, különös tekintettel a trianoni békeszerződés kihatására mindkét szomszéd országra. A Club Pannónia munkája iránt érdeklődőknek további felvilágosítással szolgál a Club bécsi titkársága, A-1010 Wien, Parkring 12/III./6. emelet, a Magyar Idegenforgalmi Kirendeltség címén. A telefonon érdeklődők a 0043/1/513 91 22 számon jelentkezhetnek. POGÁNY JENŐ GÉZA Még egyszer Sára Sándor A VAD című filmjéről A Bécsi Napló idei március—áprilisi számában hosszabb interjú jelent meg Sára Sándorral, abból az alkalomból, hogy 1997. január 28-án mutatták be a Collegium Hungaricumban megrázó erejű filmjét A vádat. Én is ott láttam ezt a kitűnő filmet, amely felkavart és elgondolkodtatott. Iskoláimat a 60-as években jártam Magyarországon, így nem tanulhattam azokról a dolgokról, amelyekről a film beszél. Sárától megtudhattuk, a filmet enyhén szólva nem reklámozzák (Eddig kb. 700-an ! - látták moziban.) Ezért is javasoltam az előadás utáni közönségrendező találkozón, hogy mindent kövessünk el azért, hogy e filmet minél többen lássák, főleg a fiatalok. Hívjuk fel a figyelmet a filmre, ajánljuk, beszéljünk róla. Emlékszem, ezen gondolataimat megtapsolták és mások is csatlakoztak ehhez a szándékhoz. Ezért szólok most. A film még hetekig kísért gondolataimban. Ekkor írtam egy levelet a valamikori budapesti gimnáziumomnak, (az én időmben Steinmetz Miklós, ma Hunyadi Mátyás nevét viseli) hogy ha kedvük lenne A vádra elvinni a diákokat, — és mivel tudom, sok más mellett, ilyesmire sincs pénz — én szívesen kifizetem a mozijegyeket. Nemsokára jött a válasz, ha komolyan gondolom, akkor június 12-én lenne alkalmas. Mivel Pestszentlőrincen, ahol a gimnázium van, már egyetlen mozi sincs (!), így a négyszáz 14—17 éves fiatal, a kispesti Hunyadi moziban nézte meg a filmet. Sára Sándor örömmel elfogadta meghívásom az előadás utáni beszélgetésre. Amíg élek, biztos nem felejtem el ezt a napot. Mikor megláttam a sok fiatalt, egy leírhatatlan izgalom lett rajtam úrrá, mi lesz, ha a dolog rosszul végződik. A film nehéz, felnőtt embert is megvisel, akkor hogy reagálnak majd a fiatalok, akikről „tudjuk”, „semmilyen ” komoly dolog őket nem érdekli. Reszkető lábbal köszöntöttem őket, majd számomra is elkezdődött egy idegtépő másfél óra. Minden pillanatban azt hittem, most szalad ki valaki, nem bírva tovább a megterhelést. De nem így történt! A film végén felharsanó taps és az azt követő egy órás beszélgetés, már maga volt a boldogság. A jelenlévő első három évfolyam tanulói már féllábbal a vakációban és annak ellenére, hogy a rendezővel való beszélgetés nem volt kötelező, a 400 diák 80 %-a (!) ott maradt és egy órán keresztül záporoztak az okosabbnál okosabb kérdések Mikor elbúcsúztunk azt kérdezték mikor találkozunk a legközelebb. Sára Sándornak is az volt a véleménye, hogy egy jól sikerült, felemelő hangulatú találkozás volt. Hogy miért mondom el mindezt?Azért, hogy hasonlóra biztassam azokat, akik e sorokat olvassák. Van értelme a fiatalokkal beszélni. Szabaduljunk meg kényelmes előítéleteinktől. Lehet, hogy külsejük, zenéjük és sok egyedük számunkra idegen, de szeretetre és okos szóra, szerettei és okos szóval válaszolnak. Eddig is optimista voltam, most még inkább az vagyok. Meg kell találnunk velük a közös hangot, a jövőnk érdekében. Nekünk, Ausztriában élő magyaroknak nem olyan nagy összeg annak a néhány száz mozijegynek az ára. (Az itt leírt esetben 10 OS/fő volt.) Vegyük fel a kapcsolatot valamikori iskoláinkkal. Ne maradjon segítő szándékunk — csak a film hatása alatt tett — egy ígéret a sok közül. Legyen magánszemély vagy bármely ausztriai közösség a lényeg hogy ne hagyjunk egy ilyen fontos filmet eltűnni. Aki szeretne segíteni, de nincs ideje, vagy más okból nem tud intézkedni, (levelezés, telefonálás stb.) az jelezze segítő szándékát a szerkesztőséghez küldött levélben, mert én szívesen átvállalom a szervezést. Tegyünk valamit egy remek filmért, a magyar ifjúságért, a magyar jövőért! A. G. SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPE BÉCSBEN 1997. augusztus 23-án déli 13 órai kezdettel ünnepeljük Szt. István napját Bécsben. Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Bosák Nándor Debrecen—Nyíregyházi megyéspüspök úr. A magyar papok koncelebrálnak. Immár hosszú évek óta ezt az ünnepet a bécsi Stephansdomban tartjuk, egyre növekvő zarándokcsoportok részvételével. (1996-ban mintegy 6000 zarándok volt jelen). Ebben az évben is felhívjuk a plébániák, lelkészségek figyelmét ünnepségünkre s kérjük minél nagyobb számban jöjjenek s velünk együtt ünnepeljenek. Ebben az esztendőben szombaton tartjuk a szentmisét abban a reményben, hogy a zarándok híveket papjaik is elkísérik és velük ünnepelnek. Azért is szerveztük így, hogy a zarándoklatról hazatérve ne kelljen munkába menetel idejével számolni. Az utóbbi esztendőkben jöttek ének-zene-tánccsoportok is és a magyar népművészet kincseinek szabadtéri bemutatójával sok ezer nézőt ragadtak lelkesedésre. Most is hívjuk és kérjük, vegyék szívükre hívásunkat és jöjjenek, mutassák be magyar népünk kultúrkincseit mindannyiunk örömére. További felvilágosításért forduljanak írásban vagy telefonon a Lelkészséghez: Wr. Ung. Röm. Kat. Seelsorgeamt, Döblergasse 2/30b, A-1070 Wien, Austria, Tel: 00431/526 49 72 MVSZ HÍRLEVÉL AZ MVSZ VÉDNÖKI TESTÜLETE Budapesten 1997. július 8-án tartotta alakuló ülését, mely nagy szótöbbséggel Tőkés Lászlót, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspökét választotta a Magyarok Világszövetsége tiszteletbeli elnökévé. Tőkés László előtt a szintén erdélyi Sütő András 1991 és 1996 között töltötte be ezt a tisztséget. Az MVSZ tizenöt tagú Védnöki Testülete egyhangúlag megválasztott tagjai: Prof. Czine Mihály irodalomtörténész, Makovecz Imre építészmérnök, Nemeskürty István kultúrtörténész, Solymosi Frigyes kémikus, egyetemi tanár, Szokolay Sándor zeneszerző, mindannyian Magyarországról, dr. Bertalan Imre lelkipásztor (USA), Esterházy-Malfatti de Monterretto Alice bárónő (Olaszország), prof. Kesserű István (Argentína), gróf Nádasdy Ferenc (Kanada), dr. Szilvay Géza zenetudós (Finnország), dr. Czirják Árpád érseki helynök (Erdély), dr. Erdélyi Géza püspök (Felvidék), Gulácsi Lajos püspök (Kárpátalja), Körmendi Ferenc professzor, atomfizikus (Jugoszlávia) és Tőkés László püspök (Erdély). 8