Bécsi Napló, 2004 (25. évfolyam, 1-6. szám)

2004-01-01 / 1. szám

2004 Január-február BECSI NAPLÓ AZ EURÓPAI JOG ÉS A DÉLTIROL-AUTONÓMIA Bozen, 2004 jan. 13. A hír, hogy az EU­­Bizottság eljárás indítását határozhatja el Olaszország ellen a Dél-Tirol-autonómia ke­retében alkalmazott részarányosság miatt, nyugtalanságot keltett, mert a Dél-Tirol-au­tonómia sikere lényegében a fontos javak há­rom Dél-Tirolban élő népcsoport közötti igaz­ságos elosztásán alapul. „Igazságos“-on a népesség nyelvcsoportok szerinti arányát kell érteni, amit Dél-Tirolban röviden „részarányosság“-nak (Proport) neveznek. Fontos javaknak számítanak bizonyos politi­kai tisztségek, közhivatali állások, és a lakás­építésre valamint a kulturális célokra fordított állami támogatások, melyekből részarányo­san részesülnek az egyes nyelvcsoportok. A részarányosság - jogosan - a Dél-Tirol­­autonómia fontos tartóoszlopa, azonban en­nek megállapítása a lakosságnak az autonó­mia-státusz szerint elismert három nyelvcso­porthoz tartozás korrekt felmérésén alapul. Amennyiben ez nem áll fenn, hiányzik az „igazságos“ elosztás objektív előfeltétele, az erősebb jutna előnyösebb helyzetbe, és az autonómia lényeges részei ellehetetlenülné­nek. Dél-Tirolban az autonómia és annak eluta­sítása egyidősek, az előbb törekvések sikerét azonban az utóbbi nem tudta feltartóztatni. Az autonómia-gondolat felülkerekedésével megváltozott a támadási felület. Az autonó­mia elleni direkt támadások helyébe az auto­nómia tartóoszlopai, mint a részarányosság, a kötelező kétnyelvűség, vagy az anyanyelvi oktatás elleni támadások léptek, ezt követően további támadások az előbbiek bizonyos elő­feltételeit, mint például a népcsoport-nyilatko­zatot fenyegetik, a nyílt politikai ellenzés he­lyett rejtettebb formát öltenek. A Bozen-i autonómia-kritikusok egyik bead­ványa, mely a Dél-Tirol-autonómia ellen irá­nyuló stratégia egyik részének tekinthető, ar­ra késztette az EU belkereskedelmi komisz­­szárt, Frits Bolkensteint, hogy vesse fel a nyelvcsoport-nyilatkozat és a részarányosság kérdé. Többoldali közbenjárás folytán eddig még nem került sor az eljárás elindítására. Ez azonban nem jelenti a kérdés lezárását. Dél-Tirol lakossága 1971-ben még csak­nem kizárólag a három nyelvcsoporthoz tar­tozott, tehát a nyelvcsoporthoz tartozási nyi­latkozatban elegendő volt három, a német, az olasz vagy a ladin megadása. Azáltal, hogy ez az Európai Közösség és az Európai Unió integrációs folyamata során kifejlődött közös­ségi joggal megváltozott, és az is, hogy Dél- Tirolban mindenki a három elismert népcso­port egyikéhez tartozik, eltolódott a helyzet. A nem dél-tiroli születésűek, tehát bevándorlók aránya folyamatosan nőtt, és legutoljára, 2001-ben elérte a 2 %-ot (~ 10.000 fő). Ezért már 1981-ben „egyéb“ megjelöléssel bevet­ték a negyedik kategóriát mindazok számára, akik Dél-Tirol három népcsoportja közül egyikhez sem tartoznak. Aki az „egyéb“ nyelvcsoportba tartozik, azt is meg kell adja, melyik nyelvcsoport részarányából szeretne részesedni, mert hiszen azok mérete igen kü­lönböző. Jelenleg Dél-Tirolban az eloszlás következő (2001-es népszámlálás): 69,1% a német nyelvcsoport, 26,5% az olasz, és 4,4% a ladin. Dél-Tirolban tehát a nyelvcsoport-nyilatko­zatnál mindenki nyilatkozhat 1. hovatartozásáról, vagyis a három elis­mert nyelvcsoport közül melyikhez tartozónak vallja magát, vagy 2. lead egy besorolási nyilatkozatot, mely­ben kijelenti, hogy melyik másik nyelvcsoport­hoz tartozik, és részarányosság céljából Dél- Tirol három nyelvcsoportja közül melyikhez sorolja magát. Ez kötelező, de nem kényszer. Aki nem tartja ehhez magát, tíz évre lemond esetleges jogokról, azonban nem esik semmiféle bünte­tés alá. Ez a szabályozás ezáltal a közösségi jog szerint összeegyeztethető a diszkrimináció ti­lalmával, az EU-polgárok egyenjogúságával és szabad letelepedési jogával, és megfelel az európai kisebbségi jog idevágó normáinak is, mely kimondja, hogy a kisebbségekhez tarto­zóknak jogukban áll, szabadon dönteniük, hogy kisebbségi elbánásban részesüljenek, vagy sem, és hogy ebből a döntésből hátrá­nyuk nem származhat. (Európatanács 1995. február 1-i keretmegállapodás a nemzeti ki­sebbségek védelméről, 3. cikkely, 1. bekez­dés). A valóságban Dél-Tirol lakóinak 90%-a so­ha nem kerül abba a helyzetbe, hogy fel kell­jen mutatnia nyelvcsoport-nyilatkozatát. Erre ugyanis csak állami állás betöltésénél, politi­kai hivatal elfoglalásakor, vagy lakásépítési támogatás igénybevételénél van szükség. A közvetlen haszonélvezet ilyen lehetőségei az érintettek számára általában egyszer fordul­nak csak elő, ami által számuk korlátozott. Tíz év alatt kb. 55.000 ilyen helyzet adódik, ami a lakosságnak kb. 10 %-át érinti. Bármennyire csekély is ez a szám, annál nagyobb az a közvetett hatás, melyet a részarányosság a kétnyelvűségi kötelezettséggel egyetemben Dél-Tirol egész lakosságára gyakorol, hiszen ezáltal - az idegenek kivételével - Dél-Tirol­­nak szinte minden polgára tudja használni anyanyelvét a közalkalmazottakkal (állam, tartomány, község, egészségügy, stb.). Ide sorolható az is, hogy ezen rendszer alapján kizártak az elosztási összeütközések. A messzemenő egyet­értésnek ez a magyará­zata. A nyilatkozatot megtagadók száma leg­feljebb 1 % lehet. Fia a közvetlen haszonélvezők csekély számára való tekintettel akadnak, akik a rendszabály látszólagos aránytalanságára utalnak, és azt követelik, hogy általánosan minden lakos helyett csak az érintettek ese­tenként (ad hoc) legyenek kötelesek nyilat­kozni, akkor figyelmen kívül marad, hogy csak az egész népesség bevonásával áll elő természetes módon az a szociális ellenőrzés, mely sakkban tarthatja az opportunista nyilat­kozatokat. Ez annál inkább is fontos, mert az alkotmány által biztosított vállalási szabadság következtében az egyéni nyilatkozatokat utó­lag nem szabad ellenőrizni. A kritikának csak egy támadási felület ma­rad, mégpedig a kisebbségvédelem és az adatvédelem közt lappangó feszültség, mely minden eljárás sajátja szokott lenni, amely a polgárok etnikai hovatartozásának nyilvános kihatású megállapítására szolgál. A prob­­lemetika nem csupán Dél-Tirolt érinti, hiszen Európa legtöbb állama kötelezve van a ki­sebbségvédelem érdekében kisebbségeinek demográfikai megállapítására. A Brüsszelből várt döntés tehát nem csak Dél-Tirolra, de egész Európára nézve igen nagy jelentősé­gű. A nyelvcsoport-nyilatkozást Déltirolban tízévenként a népszámlálások alkalmával ej­tik meg, és 10 évre érvényes. A nyomtatványt két példányban töltik ki, egyik példányt, mely adatvédelmi okokból névtelen, statisztikai cé­lokra használják, míg a másolatot névvel ellá­tott, lezárt borítékban a kerületi bíróságon, újabban a köztársasági hivatalnál vagy az il­letékes községházán helyezik letétbe. A borítékot csak az illető maga nyithatja ki, vagy bírósági döntés alapján lehet kikérni és fel­nyitni. Visszaélés eddig nem ismeretes. Ellenzői szerint a módszer nem megfelelő az olyan fontos adatok védelmére, melyhez a 675/1996. sz. Olasz Állami Törvény az etnikai származást illető információt sorolja. Ellent­mond ennek a nézetnek az, hogy a valamely nyelvcsoporthoz tartozást nem szabad ösz­­szetéveszteni az etnikai származással. Min­den ember, nem csak Dél-Tirolban, rendsze­rint tartozik valamely nyelvcsoporthoz. Flogy melyikhez, az a nyelvhasználat során min­denki számára észlelhető, tehát nem lehet ti­tokban tartani. Problematikussá akkor válik, ha valaki opportunista okokból más nyelvcso­porthoz tartozónak vallja magát, mint ame­lyiknek ténylegesen tagja. Mikor az eddigi eljárást a 2001. októberi népszámlálásnál kétségbe vonták, a Bozen-i Tartományi Bíróság elutasította a panaszt. Következő lépés beadvány volt az Európa­­tanácsnál, azonban itt is sikertelenül, mert az autonómia kérdéseiben különösen tartózkodó miniszteri bizottság 2002. július 3-án a Dél- Tirol-autonómia keretén belüli részarányos­ságot egyáltalán a kisebbségek önkormány­zatának hatásos eszközeként nevezte meg. Az eljárás szorgalmazói ezután hozakodtak elő az EU-joggal. Nem meglepő, hogy a Dél-Tiroli Autonó­miajogot, melyet eredetileg csak az olasz ál­lami és alkotmányjogi törvényekkel kellett egyeztetni, mert EU-jog még nem volt, most, mivel van, az EU-joggal is összhangba kell hozni. A régi nézeteltérés Bozen, Bécs és Róma között kiterjed Brüsszelre is, de épp úgy, amint Bozen, Bécs és Róma között meg lehetett találni a megegyezést, ugyanúgy Bozen, Bécs és Róma az egyik oldalon, vala­mint Brüsszel a másikon, a megegyezés itt is lehetséges lesz. Politikailag és jogilag Bozen ragaszkodik az autonómiához, a részará­nyossághoz és a nyelvcsoport-nyilatkozat­hoz, anélkül, hogy megkérdőjelezné a diszkriminációs tilalmat, az egyenlőség elvét, a szabad letelepedést, vagy az adatvédelem követelményeit. Végsősoron eljárási kérdé­sekről lesz szó, amíg néhány esetleges sar­kosság lecsiszolása után az EU-joggal össz­hangban vitathatatlanná válik. Az a körül­mény, hogy az EU-jog eddig sem kisebbsé­geket, sem kisebbségi jogot nem ismer, nem könnyíti meg az autonómia-jog és az európa­­jog közti egyeztetést, így tehát Dél-Tirol újólag az európai kisebb­ségvédelem éllovasának szerepét tölti be. (Németből fordította Szemerédi Tibor) MAGYARORSZÁG AZ EU-BELÉPÉS ELŐTT Folytatás az 1. oldalról A 2003-as esztendő váratlanul sikertelennek bi­zonyult. Még a politikai ellenzék legvehemensebb képviselői sem gondoltak arra, hogy ilyen hamar és egyértelműen összeomlik a Medgyessy-kor­­mány gazdaságpolitikája. Bármennyire is népsze­rű volt a jelentős béremelés a közalkalmazottak körében, kiderült, hogy légvárra, azaz megalapo­zatlan nemzetközi konjunktúrára épült. Medgyessyék áldozatul estek választási rabuliszti­­kájuknak, s egy idő után komolyan vették ellenfe­lük politikájának egysíkú, negatív értékelését. Szinte gondolkodás nélkül változtattak meg min­den olyan intézkedést, amit a FIDESZ és szövetsé­gesei hoztak, függetlenül azok eredményességé­től. Ez lett a sorsa a Széchenyi-tervnek, a határon túliak érdekeit szolgáló kedvezménytörvénynek, az autópálya-építési szerződésnek, a diákhitelnek és legutóbb a lakástámogatási rendszernek. A szo­cialista koncepció mindenki felemelkedését ga­rantálni kívánja, de a politikája áldásaiban része­sülők átgondoltabb közreműködése nélkül. A ked­vezménytörvény az egész magyar nemzetben való gondolkodást jelentette, politikai és etikai szolida­ritást azokkal, akik - remélhetőleg átmenetileg - kimaradtak abból a konjunktúrából, amit az anya­ország az EU-csatlakozás révén valószínűleg él­vezni fog. Bizonyára nem akartak rosszat a népnek a 2002-ben kormányra került pártok sem, de a ko­rábbi - tényszámokkal is alátámasztandó - sikeres politika teljes tagadásával, s a nemzetközi gazda­sági növekedés túlbecsülésével, valamint a vázolt osztogatással rövid idő alatt felélték az ország tar­talékait. Rövid távú gondolkodásukat jól jellemzi, hogy alig egy évvel a közalkalmazotti bérrendezés után elkezdtek ugyanebben a foglalkoztatási szfé­rában egy radikális létszámleépítést. A kialakult zavaros helyzetben csak a társadalmi piramis csú­csát elfoglaló szűk csoport további tisztátalan va­gyonosodását szolgálta, teret adva a korábban so­hasem tapasztalt, széles körű korrupciós botrány­nak. A kormány egyelőre képtelen tartani az euro be­vezetésére vonatkozó 2008. évi vállalását, mert a költségvetési hiány felhőmagasságokba emelke­dett. A felelősséget a pénzügyminiszter, László Csaba nyakába varrták, de semmi jót nem ígér, h­­ogy az új tárcavezető a miniszterelnök eddigi ka­binetfőnöke, Draskovics Tibor lett. A kormány is­mét növelné az inflációt, mert ennek segítségével tudná a legkönnyebben lefölözni a jövedelmeket, s csökkenteni az államadósságot, amely meghaladja a nemzeti jövedelem 5,4 %-át 2003 végén, ismét kisebb pénzügyi válság keletkezett, mert tovább csökkent a forint értéke, s a spekulációs tőke egy része a magas jegybanki kamatok ellenére újra el­kezdett kitáncolni Magyarországról. Rontja a magyarok közérzetét az állami korrup­ció elhatalmasodása, ami korántsem eurokonform jelenség. A nagy vihart kiváltott bróker-ü­gy fel­göngyölítése késik, ugyanis főszereplője - állító­lag rendőrségi asszisztenciával - Bécsbe szökött, s bár elfogták az osztrák hatóságok, a nyugati de­mokrácia nagyobb dicsőségére máig nem adták ki (január 10.) Magyarországnak. Ahogyan ismertté válnak a különféle moratóri­umok, szabályok, ahogyan megpróbálják kijátsza­ni az EU-szabályokat önös kormányzati érdekek­ből, úgy fogy el az emberek kedve, optimizmusa a belépéssel kapcsolatban. Hét évig nem vállalhat­nak szabadon munkát a most belépő ország állam­polgárai a számukra legkedveltebb országokban, Németországban és Ausztriában, mikor közismert, hogy muzulmánok, délszlávok milliói élvezik az ottani munkavállalás előnyeit. Az országhatárok átlépése sem lesz akadálytalan, mert már tudjuk, hogy „egyelőre” csak a kijelölt átkelőhelyeken le­hetséges mozgás. Marad a határőrség, marad a vámhatóság, csak kissé hátrább vonva, hivatkoz­ván a nemzetközi migráció veszélyeire. A fonto­sabb átkelőhelyeken - Hegyeshalomhoz hasonló­an - összevont lesz az ellenőrzés. Az árak szabad és korlátlan áramlásának sem örülhetünk még, mert az áfák és más rafinált adónemek továbbra is rárakódnak a fogyasztási cikkek áraira. Szabad lesz a gépkocsibehozatal? Megszűnik a versenyt korlátozó áfa-rendszer? Sebaj - gondolja a bevé­teléhes állam, ezután „regisztrációs díjat” fog fi­zettetni a különben „szabadon” behozott kocsik után. Az Unióba lépés várható nehézségeit tehát ala­posan megtetézi a magyar kormány tehetetlenke­dése. Igazi kormányválság még sincs, mert jó egy évtizeddel a politikai rendszerváltozás után látha­tó: nem a legtökéletesebb szisztémát választották ki eleink. Ha nincs a parlamentben a kormányfő felelősségét felvető konstruktív bizalmatlansági indítványra lehetőség, akkor hiába halmoz hibát hibára a kabinet, még ha kicsiny is a kormány­­többség, a négy évét bizony ki fogja tölteni. Nehezíti a rossz politika felváltását a pártstruk­túra alakulása is. Stabil kétpártrendszer alakult ki Magyarországon. Az SZDSZ és az MDF csak hab a szocialista illetve a f­ideszes tortán. Önállóságuk csekély, perspektívájuk bizonytalan, tehát moz­gásterük is behatárolt. Túlságosan el vannak köte­lezve nagy szövetségeseiknek ahhoz, hogy a meg­újulást felőlük várhassa a magyar választó. Új po­litikai szereplőkre pedig azért nincs kilátás, mert már 1993 óta a magyar parlamentbe jutáshoz is át kell lépni az 5 %-os küszöböt. Marad tehát a tulaj­donképpeni kétpártrendszer, amelyre nem véletle­nül mondják politológusok, hogy nem sokkal ha­tékonyabb, mint az egypártrendszer. Vagy ne le­gyünk ilyen pesszimisták? A nagy európai játékté­ren az Európai Parlament közreműködésével ren­deződnek dolgaink? Egyelőre csak azt érzékeljük Budapesten, hogy nincsenek igazán nagy terveik velünk. Igencsak szűkmarkúak a támogatások a belépő 10 országhoz képest. Úgy tűnik, hogy az Unió határai kiterjesztésének kizárólag nemzetkö­zi politikai okai vannak. Intenzív gazdasági-társa­dalmi együttműködésre az EU-elit nem számít a belépőkkel. Még meg sem emésztheti a szövetsé­gi rendszer a számos belépőt, három év múlva ú­­jak következnek: Bulgária és Románia, s talán a mellőzött Horvátország. Ebben az egységesülés­ben most már jól látható, hogy az ún. Visegrádi négy ország húzta a rövidebbet. Hiába voltak a rendszerváltozás élharcosai a lengyelek és a ma­gyarok, hiába volt Csehország mindig is egy kicsit azért európai, s Szlovákia geopolitikailag megke­rülhetetlen, nem vették fel őket időben, akkor, amikor politikailag már megérett a helyzet, s még valóban komolyan segíteni lehetett volna rajtuk gazdaságilag. A tömeges felvételből, a szűkmar­kúságból, a legfejletlenebbek preferálásából szük­ségszerűen következik az Európai Unió belső megosztása, a „kétsebességes Európa” kialakítása. A moratóriumok megszűnése, a gazdálkodás és a jövedelmek szintjének növekedése az újonnan be­lépők körében csak akkora távlatban várható, amit a kontinens magországai, az Unió alapítói nem to­lerálhatnak, mert további fogyasztásra éhes polgá­raik szolidaritása a keletiekkel igencsak korláto­zott volt mindig is a történelemben, s most sincsen másképp. SZABÓ A. FERENC 3 Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy Szépfalusiné született Wanner Márta mű­fordító, január 24-én délben hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Férje, Szépfalusi István lutheránus lelkész, halála után való­sult csak meg az osztrák és a magyar evan­gélikus püspökkari megegyezés alapján az Ausztriai Magyar Nyelvű Evangélikus Gyülekezet. E gyülekezet megszervezésé­re áldozta élete utolsó éveit.

Next