Bécsi Napló, 2004 (25. évfolyam, 1-6. szám)
2004-01-01 / 1. szám
2004 Január-február BECSI NAPLÓ AZ EURÓPAI JOG ÉS A DÉLTIROL-AUTONÓMIA Bozen, 2004 jan. 13. A hír, hogy az EUBizottság eljárás indítását határozhatja el Olaszország ellen a Dél-Tirol-autonómia keretében alkalmazott részarányosság miatt, nyugtalanságot keltett, mert a Dél-Tirol-autonómia sikere lényegében a fontos javak három Dél-Tirolban élő népcsoport közötti igazságos elosztásán alapul. „Igazságos“-on a népesség nyelvcsoportok szerinti arányát kell érteni, amit Dél-Tirolban röviden „részarányosság“-nak (Proport) neveznek. Fontos javaknak számítanak bizonyos politikai tisztségek, közhivatali állások, és a lakásépítésre valamint a kulturális célokra fordított állami támogatások, melyekből részarányosan részesülnek az egyes nyelvcsoportok. A részarányosság - jogosan - a Dél-Tirolautonómia fontos tartóoszlopa, azonban ennek megállapítása a lakosságnak az autonómia-státusz szerint elismert három nyelvcsoporthoz tartozás korrekt felmérésén alapul. Amennyiben ez nem áll fenn, hiányzik az „igazságos“ elosztás objektív előfeltétele, az erősebb jutna előnyösebb helyzetbe, és az autonómia lényeges részei ellehetetlenülnének. Dél-Tirolban az autonómia és annak elutasítása egyidősek, az előbb törekvések sikerét azonban az utóbbi nem tudta feltartóztatni. Az autonómia-gondolat felülkerekedésével megváltozott a támadási felület. Az autonómia elleni direkt támadások helyébe az autonómia tartóoszlopai, mint a részarányosság, a kötelező kétnyelvűség, vagy az anyanyelvi oktatás elleni támadások léptek, ezt követően további támadások az előbbiek bizonyos előfeltételeit, mint például a népcsoport-nyilatkozatot fenyegetik, a nyílt politikai ellenzés helyett rejtettebb formát öltenek. A Bozen-i autonómia-kritikusok egyik beadványa, mely a Dél-Tirol-autonómia ellen irányuló stratégia egyik részének tekinthető, arra késztette az EU belkereskedelmi komiszszárt, Frits Bolkensteint, hogy vesse fel a nyelvcsoport-nyilatkozat és a részarányosság kérdé. Többoldali közbenjárás folytán eddig még nem került sor az eljárás elindítására. Ez azonban nem jelenti a kérdés lezárását. Dél-Tirol lakossága 1971-ben még csaknem kizárólag a három nyelvcsoporthoz tartozott, tehát a nyelvcsoporthoz tartozási nyilatkozatban elegendő volt három, a német, az olasz vagy a ladin megadása. Azáltal, hogy ez az Európai Közösség és az Európai Unió integrációs folyamata során kifejlődött közösségi joggal megváltozott, és az is, hogy Dél- Tirolban mindenki a három elismert népcsoport egyikéhez tartozik, eltolódott a helyzet. A nem dél-tiroli születésűek, tehát bevándorlók aránya folyamatosan nőtt, és legutoljára, 2001-ben elérte a 2 %-ot (~ 10.000 fő). Ezért már 1981-ben „egyéb“ megjelöléssel bevették a negyedik kategóriát mindazok számára, akik Dél-Tirol három népcsoportja közül egyikhez sem tartoznak. Aki az „egyéb“ nyelvcsoportba tartozik, azt is meg kell adja, melyik nyelvcsoport részarányából szeretne részesedni, mert hiszen azok mérete igen különböző. Jelenleg Dél-Tirolban az eloszlás következő (2001-es népszámlálás): 69,1% a német nyelvcsoport, 26,5% az olasz, és 4,4% a ladin. Dél-Tirolban tehát a nyelvcsoport-nyilatkozatnál mindenki nyilatkozhat 1. hovatartozásáról, vagyis a három elismert nyelvcsoport közül melyikhez tartozónak vallja magát, vagy 2. lead egy besorolási nyilatkozatot, melyben kijelenti, hogy melyik másik nyelvcsoporthoz tartozik, és részarányosság céljából Dél- Tirol három nyelvcsoportja közül melyikhez sorolja magát. Ez kötelező, de nem kényszer. Aki nem tartja ehhez magát, tíz évre lemond esetleges jogokról, azonban nem esik semmiféle büntetés alá. Ez a szabályozás ezáltal a közösségi jog szerint összeegyeztethető a diszkrimináció tilalmával, az EU-polgárok egyenjogúságával és szabad letelepedési jogával, és megfelel az európai kisebbségi jog idevágó normáinak is, mely kimondja, hogy a kisebbségekhez tartozóknak jogukban áll, szabadon dönteniük, hogy kisebbségi elbánásban részesüljenek, vagy sem, és hogy ebből a döntésből hátrányuk nem származhat. (Európatanács 1995. február 1-i keretmegállapodás a nemzeti kisebbségek védelméről, 3. cikkely, 1. bekezdés). A valóságban Dél-Tirol lakóinak 90%-a soha nem kerül abba a helyzetbe, hogy fel kelljen mutatnia nyelvcsoport-nyilatkozatát. Erre ugyanis csak állami állás betöltésénél, politikai hivatal elfoglalásakor, vagy lakásépítési támogatás igénybevételénél van szükség. A közvetlen haszonélvezet ilyen lehetőségei az érintettek számára általában egyszer fordulnak csak elő, ami által számuk korlátozott. Tíz év alatt kb. 55.000 ilyen helyzet adódik, ami a lakosságnak kb. 10 %-át érinti. Bármennyire csekély is ez a szám, annál nagyobb az a közvetett hatás, melyet a részarányosság a kétnyelvűségi kötelezettséggel egyetemben Dél-Tirol egész lakosságára gyakorol, hiszen ezáltal - az idegenek kivételével - Dél-Tirolnak szinte minden polgára tudja használni anyanyelvét a közalkalmazottakkal (állam, tartomány, község, egészségügy, stb.). Ide sorolható az is, hogy ezen rendszer alapján kizártak az elosztási összeütközések. A messzemenő egyetértésnek ez a magyarázata. A nyilatkozatot megtagadók száma legfeljebb 1 % lehet. Fia a közvetlen haszonélvezők csekély számára való tekintettel akadnak, akik a rendszabály látszólagos aránytalanságára utalnak, és azt követelik, hogy általánosan minden lakos helyett csak az érintettek esetenként (ad hoc) legyenek kötelesek nyilatkozni, akkor figyelmen kívül marad, hogy csak az egész népesség bevonásával áll elő természetes módon az a szociális ellenőrzés, mely sakkban tarthatja az opportunista nyilatkozatokat. Ez annál inkább is fontos, mert az alkotmány által biztosított vállalási szabadság következtében az egyéni nyilatkozatokat utólag nem szabad ellenőrizni. A kritikának csak egy támadási felület marad, mégpedig a kisebbségvédelem és az adatvédelem közt lappangó feszültség, mely minden eljárás sajátja szokott lenni, amely a polgárok etnikai hovatartozásának nyilvános kihatású megállapítására szolgál. A problemetika nem csupán Dél-Tirolt érinti, hiszen Európa legtöbb állama kötelezve van a kisebbségvédelem érdekében kisebbségeinek demográfikai megállapítására. A Brüsszelből várt döntés tehát nem csak Dél-Tirolra, de egész Európára nézve igen nagy jelentőségű. A nyelvcsoport-nyilatkozást Déltirolban tízévenként a népszámlálások alkalmával ejtik meg, és 10 évre érvényes. A nyomtatványt két példányban töltik ki, egyik példányt, mely adatvédelmi okokból névtelen, statisztikai célokra használják, míg a másolatot névvel ellátott, lezárt borítékban a kerületi bíróságon, újabban a köztársasági hivatalnál vagy az illetékes községházán helyezik letétbe. A borítékot csak az illető maga nyithatja ki, vagy bírósági döntés alapján lehet kikérni és felnyitni. Visszaélés eddig nem ismeretes. Ellenzői szerint a módszer nem megfelelő az olyan fontos adatok védelmére, melyhez a 675/1996. sz. Olasz Állami Törvény az etnikai származást illető információt sorolja. Ellentmond ennek a nézetnek az, hogy a valamely nyelvcsoporthoz tartozást nem szabad öszszetéveszteni az etnikai származással. Minden ember, nem csak Dél-Tirolban, rendszerint tartozik valamely nyelvcsoporthoz. Flogy melyikhez, az a nyelvhasználat során mindenki számára észlelhető, tehát nem lehet titokban tartani. Problematikussá akkor válik, ha valaki opportunista okokból más nyelvcsoporthoz tartozónak vallja magát, mint amelyiknek ténylegesen tagja. Mikor az eddigi eljárást a 2001. októberi népszámlálásnál kétségbe vonták, a Bozen-i Tartományi Bíróság elutasította a panaszt. Következő lépés beadvány volt az Európatanácsnál, azonban itt is sikertelenül, mert az autonómia kérdéseiben különösen tartózkodó miniszteri bizottság 2002. július 3-án a Dél- Tirol-autonómia keretén belüli részarányosságot egyáltalán a kisebbségek önkormányzatának hatásos eszközeként nevezte meg. Az eljárás szorgalmazói ezután hozakodtak elő az EU-joggal. Nem meglepő, hogy a Dél-Tiroli Autonómiajogot, melyet eredetileg csak az olasz állami és alkotmányjogi törvényekkel kellett egyeztetni, mert EU-jog még nem volt, most, mivel van, az EU-joggal is összhangba kell hozni. A régi nézeteltérés Bozen, Bécs és Róma között kiterjed Brüsszelre is, de épp úgy, amint Bozen, Bécs és Róma között meg lehetett találni a megegyezést, ugyanúgy Bozen, Bécs és Róma az egyik oldalon, valamint Brüsszel a másikon, a megegyezés itt is lehetséges lesz. Politikailag és jogilag Bozen ragaszkodik az autonómiához, a részarányossághoz és a nyelvcsoport-nyilatkozathoz, anélkül, hogy megkérdőjelezné a diszkriminációs tilalmat, az egyenlőség elvét, a szabad letelepedést, vagy az adatvédelem követelményeit. Végsősoron eljárási kérdésekről lesz szó, amíg néhány esetleges sarkosság lecsiszolása után az EU-joggal összhangban vitathatatlanná válik. Az a körülmény, hogy az EU-jog eddig sem kisebbségeket, sem kisebbségi jogot nem ismer, nem könnyíti meg az autonómia-jog és az európajog közti egyeztetést, így tehát Dél-Tirol újólag az európai kisebbségvédelem éllovasának szerepét tölti be. (Németből fordította Szemerédi Tibor) MAGYARORSZÁG AZ EU-BELÉPÉS ELŐTT Folytatás az 1. oldalról A 2003-as esztendő váratlanul sikertelennek bizonyult. Még a politikai ellenzék legvehemensebb képviselői sem gondoltak arra, hogy ilyen hamar és egyértelműen összeomlik a Medgyessy-kormány gazdaságpolitikája. Bármennyire is népszerű volt a jelentős béremelés a közalkalmazottak körében, kiderült, hogy légvárra, azaz megalapozatlan nemzetközi konjunktúrára épült. Medgyessyék áldozatul estek választási rabulisztikájuknak, s egy idő után komolyan vették ellenfelük politikájának egysíkú, negatív értékelését. Szinte gondolkodás nélkül változtattak meg minden olyan intézkedést, amit a FIDESZ és szövetségesei hoztak, függetlenül azok eredményességétől. Ez lett a sorsa a Széchenyi-tervnek, a határon túliak érdekeit szolgáló kedvezménytörvénynek, az autópálya-építési szerződésnek, a diákhitelnek és legutóbb a lakástámogatási rendszernek. A szocialista koncepció mindenki felemelkedését garantálni kívánja, de a politikája áldásaiban részesülők átgondoltabb közreműködése nélkül. A kedvezménytörvény az egész magyar nemzetben való gondolkodást jelentette, politikai és etikai szolidaritást azokkal, akik - remélhetőleg átmenetileg - kimaradtak abból a konjunktúrából, amit az anyaország az EU-csatlakozás révén valószínűleg élvezni fog. Bizonyára nem akartak rosszat a népnek a 2002-ben kormányra került pártok sem, de a korábbi - tényszámokkal is alátámasztandó - sikeres politika teljes tagadásával, s a nemzetközi gazdasági növekedés túlbecsülésével, valamint a vázolt osztogatással rövid idő alatt felélték az ország tartalékait. Rövid távú gondolkodásukat jól jellemzi, hogy alig egy évvel a közalkalmazotti bérrendezés után elkezdtek ugyanebben a foglalkoztatási szférában egy radikális létszámleépítést. A kialakult zavaros helyzetben csak a társadalmi piramis csúcsát elfoglaló szűk csoport további tisztátalan vagyonosodását szolgálta, teret adva a korábban sohasem tapasztalt, széles körű korrupciós botránynak. A kormány egyelőre képtelen tartani az euro bevezetésére vonatkozó 2008. évi vállalását, mert a költségvetési hiány felhőmagasságokba emelkedett. A felelősséget a pénzügyminiszter, László Csaba nyakába varrták, de semmi jót nem ígér, hogy az új tárcavezető a miniszterelnök eddigi kabinetfőnöke, Draskovics Tibor lett. A kormány ismét növelné az inflációt, mert ennek segítségével tudná a legkönnyebben lefölözni a jövedelmeket, s csökkenteni az államadósságot, amely meghaladja a nemzeti jövedelem 5,4 %-át 2003 végén, ismét kisebb pénzügyi válság keletkezett, mert tovább csökkent a forint értéke, s a spekulációs tőke egy része a magas jegybanki kamatok ellenére újra elkezdett kitáncolni Magyarországról. Rontja a magyarok közérzetét az állami korrupció elhatalmasodása, ami korántsem eurokonform jelenség. A nagy vihart kiváltott bróker-ügy felgöngyölítése késik, ugyanis főszereplője - állítólag rendőrségi asszisztenciával - Bécsbe szökött, s bár elfogták az osztrák hatóságok, a nyugati demokrácia nagyobb dicsőségére máig nem adták ki (január 10.) Magyarországnak. Ahogyan ismertté válnak a különféle moratóriumok, szabályok, ahogyan megpróbálják kijátszani az EU-szabályokat önös kormányzati érdekekből, úgy fogy el az emberek kedve, optimizmusa a belépéssel kapcsolatban. Hét évig nem vállalhatnak szabadon munkát a most belépő ország állampolgárai a számukra legkedveltebb országokban, Németországban és Ausztriában, mikor közismert, hogy muzulmánok, délszlávok milliói élvezik az ottani munkavállalás előnyeit. Az országhatárok átlépése sem lesz akadálytalan, mert már tudjuk, hogy „egyelőre” csak a kijelölt átkelőhelyeken lehetséges mozgás. Marad a határőrség, marad a vámhatóság, csak kissé hátrább vonva, hivatkozván a nemzetközi migráció veszélyeire. A fontosabb átkelőhelyeken - Hegyeshalomhoz hasonlóan - összevont lesz az ellenőrzés. Az árak szabad és korlátlan áramlásának sem örülhetünk még, mert az áfák és más rafinált adónemek továbbra is rárakódnak a fogyasztási cikkek áraira. Szabad lesz a gépkocsibehozatal? Megszűnik a versenyt korlátozó áfa-rendszer? Sebaj - gondolja a bevételéhes állam, ezután „regisztrációs díjat” fog fizettetni a különben „szabadon” behozott kocsik után. Az Unióba lépés várható nehézségeit tehát alaposan megtetézi a magyar kormány tehetetlenkedése. Igazi kormányválság még sincs, mert jó egy évtizeddel a politikai rendszerváltozás után látható: nem a legtökéletesebb szisztémát választották ki eleink. Ha nincs a parlamentben a kormányfő felelősségét felvető konstruktív bizalmatlansági indítványra lehetőség, akkor hiába halmoz hibát hibára a kabinet, még ha kicsiny is a kormánytöbbség, a négy évét bizony ki fogja tölteni. Nehezíti a rossz politika felváltását a pártstruktúra alakulása is. Stabil kétpártrendszer alakult ki Magyarországon. Az SZDSZ és az MDF csak hab a szocialista illetve a fideszes tortán. Önállóságuk csekély, perspektívájuk bizonytalan, tehát mozgásterük is behatárolt. Túlságosan el vannak kötelezve nagy szövetségeseiknek ahhoz, hogy a megújulást felőlük várhassa a magyar választó. Új politikai szereplőkre pedig azért nincs kilátás, mert már 1993 óta a magyar parlamentbe jutáshoz is át kell lépni az 5 %-os küszöböt. Marad tehát a tulajdonképpeni kétpártrendszer, amelyre nem véletlenül mondják politológusok, hogy nem sokkal hatékonyabb, mint az egypártrendszer. Vagy ne legyünk ilyen pesszimisták? A nagy európai játéktéren az Európai Parlament közreműködésével rendeződnek dolgaink? Egyelőre csak azt érzékeljük Budapesten, hogy nincsenek igazán nagy terveik velünk. Igencsak szűkmarkúak a támogatások a belépő 10 országhoz képest. Úgy tűnik, hogy az Unió határai kiterjesztésének kizárólag nemzetközi politikai okai vannak. Intenzív gazdasági-társadalmi együttműködésre az EU-elit nem számít a belépőkkel. Még meg sem emésztheti a szövetségi rendszer a számos belépőt, három év múlva újak következnek: Bulgária és Románia, s talán a mellőzött Horvátország. Ebben az egységesülésben most már jól látható, hogy az ún. Visegrádi négy ország húzta a rövidebbet. Hiába voltak a rendszerváltozás élharcosai a lengyelek és a magyarok, hiába volt Csehország mindig is egy kicsit azért európai, s Szlovákia geopolitikailag megkerülhetetlen, nem vették fel őket időben, akkor, amikor politikailag már megérett a helyzet, s még valóban komolyan segíteni lehetett volna rajtuk gazdaságilag. A tömeges felvételből, a szűkmarkúságból, a legfejletlenebbek preferálásából szükségszerűen következik az Európai Unió belső megosztása, a „kétsebességes Európa” kialakítása. A moratóriumok megszűnése, a gazdálkodás és a jövedelmek szintjének növekedése az újonnan belépők körében csak akkora távlatban várható, amit a kontinens magországai, az Unió alapítói nem tolerálhatnak, mert további fogyasztásra éhes polgáraik szolidaritása a keletiekkel igencsak korlátozott volt mindig is a történelemben, s most sincsen másképp. SZABÓ A. FERENC 3 Lapzárta után kaptuk a hírt, hogy Szépfalusiné született Wanner Márta műfordító, január 24-én délben hosszú, súlyos betegség után elhunyt. Férje, Szépfalusi István lutheránus lelkész, halála után valósult csak meg az osztrák és a magyar evangélikus püspökkari megegyezés alapján az Ausztriai Magyar Nyelvű Evangélikus Gyülekezet. E gyülekezet megszervezésére áldozta élete utolsó éveit.