Béke és Szabadság, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1955-10-26 / 43. szám

ZRÍNYI SZÓZATA ÚJ KODÁLY-MŰ SZÜLETETT A rádió VI-os stúdióját ünne­pi várakozás halk zsongása tölti be. Kodály Zoltán­­Zrínyi szózata­ című új művének magne­tofon-felvételére készül a Magyar Rádió Énekkara Vásárhelyi Zol­tán vezényel és Palló Imre énekli a hatalmas kompozíción végig­vonuló baritonszólót. A falak mentén kisszámú áhítatos közön­ség húzódik meg, nagyobbára muzsikusok, akik hetek óta ké­szülnek erre a zártkörű hangver­senynek beillő felvételre, a nagy mű hangjainak felcsendülésére. Az egyik sarokban Kodály Zoltán ül, oly csendesen és magányosan néz maga elé, mintha nem is róla volna szó. Minden szem rátapad és minden fül az új alkotás meg­hallgatására tárul ki. A mai napot, a magnetofonra­­rögzítés óráit, sok-sok próba előzte meg. Az első, úgy tudom, szeptember elsején volt, akkor kezdődött a betanulás gondosan aprólékos, nem egyszer fáradsá­gos, de mindig boldogító munkája. S most, amikor Kodály új meg­szólalásának és a nagy zenei ese­ménynek kijáró feszültség forró­­sítja át az előadókat és a hallga­tókat egyaránt, Vásárhelyi Zoltán felemeli a karmesteri pálcát. Palló Imre éneke hangzik fel, az ő szívbemarkoló szólójával kez­dődik a mű: »Sárdis városa megvételekor egy vitéz magára Krőzus királyra akadván, meg akarja vala ölni...­­S ahogy a szépségekbe, Kodály muzsikájába és Zrínyi Miklós szavaiba behatolunk, mindinkább magával sodor a mű izgalmas han­gulata, váratlan és gyönyörűséges dallamívek szárnyalása, a meg­lepő és mégis oly magától érte­tődő harmóniák özöne. A »­Zrínyi szózata« a cappella mű, vagyis tisztára énekhangokra — kórusra és baritonszólóra — komponált alkotás. Kantáta zenekari kíséret nélkül — a mai zenei irodalom­ban új műfaj, Schütz és Monte­verdi hagyományainak korszerű felelevenítése. Kényes és nem könnyű feladat a karmester, a szólista­­és az énekkar számára! Igen kifinomult hallás kell ahhoz, hogy a hangmagasság a mű elő­adása közben — elejétől végig, vagyis tizennyolc percig — se lejjebb, se feljebb ne csússzon. A robbanó feszültségű szöve­get, »Zrínyi szózatáét Ko­dály válogatta, Kodály állította össze Zrínyi Miklós »Az­­török áfium ellen való orvosság­ című híres, történelmi jelentőségű írá­sából. Az egyik próba szünetében megkérdeztem tőle, hogyan jutott eszébe, hogy Zrínyi szavait zené­sí­tse meg. Ezt felelte: — Egyszer véletlenül akkor nyitottam ki a rádiót, amikor egy színész bömbölve azt szavalta: »Ne bántsd a magyart!­ Ahogy hallgattam, hamarosan rájöttem arra, hogy Zrínyiből idéz, és egy­­csapásra felelevenedett bennem .Az török áfium­ diákköri élmé­nye. Az volt az érzésem, hogy jobb volna, ha ezt a szöveget szavalás helyett énekelnék. Tehát, mint olyan gyakran, a véletlen — ezúttal a rádió felkattintása — szülte a zenei gondolatot bennem, azt, hogy Zrínyi szövegére írjak zenét. Kodály jóelőre figyelmeztetett, hogy mielőtt meghallgatom a mű­vet, olvassam el ismét Zrínyi írá­sát, teljes egészében. Velem volt a könyv akkor is, amikor beszél­getésre került a sor. Kodály is lapozgatott az »Áfium«-ban és ki­emelte azokat a mondatokat, amelyekben Zrínyi kíméletlenül kikel a magyar nép hibái ellen. Például:. .... Egy nemzet sem pattog .‘úgy, s nem kevélykedik nemesi­ titulusával, mint a ma­gyar ... Ülnek haszontalanul fiaink, vagy otthon atyjoknál, vagy, ha ugyan derekasan látni, hallani akarnak ... egy magyar úr udvarába beállnak ... Ott mit tanulnak? iinya, mi többet? ... esküdni, hazudni és semmi jót nem követni...« Az efféle és az ennél még sokkal keserűbb ki­­fakadások egymást követik Zrínyi írásában. Majd azt mondja: »Az mi magunk népét jól le ábrázol­tam ugyan, mindazonáltal, ha kérded: kit kívánok s micsoda nemzetet akarok oltalmamra, azt mondom: a magyart kévánom. Miért? azért, mert ez legalkalma­­tosabb, legerősebb, leggyorsabb és, ha akarja, legvitézebb nemzet­ség ...« — Érti ezt? — kérdezi Kodály. — Zrínyi felsorolja és ostorozza a magyarok minden hibáját, mint minden nagy magyar, akinek ehhez joga van. Századokon át adták egymásnak a szót a költők: Zrí­nyi, Vörösmarty, aztán Ady,­ hogy a közbeesőket ne említsem. Zrínyi­­jól leábrázolja­ a magyarság minden hibáját, aztán egy para­doxonnak hangzó fordulattal mégis a magyarság oltalmát kí­vánja. Miért? Mert töretlenül hitt a magyarok jóravalóságában és tehetségében. Hát igen, ezt a hitet osztom én is, azért komponáltam a »Zrínyi szózatá--t. K­odálynak ez a megrendítő vallomása, hazájának- „és népének nagy szeretete át-, meg átszövi a mű zenei mondanivaló­ját is. »Az mi nemes szabadsá­gunk az ég alatt sehol nincs, ha­nem Pannóniában...­ — énekli a kórus. A hallgatóság szemében könny csillog. Vásárhelyi félbe­szakítja az éneket és ezt magya­rázza a kórusnak: — Amikor ezt a mondatot éneklik és a Pannónia szóhoz jutnak, érez­­niök kell, hogy Kodály akkord­jaiban milyen nagy távlatok nyíl­nak. Mintha hirtelen kétszáz évet lendülnénk előre és egy pilla­natra Vörösmartyhoz érkeznénk. Valóban, az énekkar ajkán is­merős dallam és szöveg csendül fel varázslatosan: »A nagy vilá­gon­­ kívül nincsen számodra hely...­ És utána Kodály ismét Zrínyivel folytatja: »Itt győznöd, vagy halnod kell­­»A nagy világon­­ kívül nin­csen számodra hely!« Ezt a gon­dolatot és ezt a meggyőződését Kodály, ha más-más formában is, de csaknem minden megnyilatko­zásában hangoztatta. Szóban, írás­ban és zenében. Mindig és min­denkivel szemben, aki más véle­ményen volt. A magnetofon-felvétel a hall­gató számára nem csupa gyönyö­rűség, mert amikor el-elandalodik a zene szépségében, az éneket hol a felvevő technikusok, hol a kar­mester szakítja félbe. De ezek a megszakítások, ha nem örömtelje­sek is, mégis tanulságosak, mert egy-egy részletet többször is meg­ismételnek. A szünetek pedig al­kalmasak némely kérdés tisztázá­sára. Arra például, hogy Kodály mennyit dolgozott ezen a művén és hogyan válogatta össze Zrínyi mondatait. — Elmúlt télen vettem elő a könyvet — mondja — és akkor kezdtem gondolkozni azon, hogy miképpen lehetne kerek egészet kifaragnom belőle. A szöveg összeállításában leginkább az énekelhetőségre voltam tekintet­tel. A felvétel folyik, megint csak Palló nemesen csengő hang­ját, gyönyörű magyar dikcióját hallom: »Sehol másutt Magyar­­országot meg nem találjuk .. .­­Szívét-lelkét kitárja, úgy énekel. Vele is beszélgettem eről a nagy feladatról, ennek a nehéz és szép szólónak az énekléséről. — Énektechnikailag és zeneileg valóban nem könnyű feladat — mondja Palló —, de számomra, aki pályám kezdetétől fogva a magyar zene ápolását tűztem ki fő célomul, mégsem okozott kü­lönös nehézséget. Kodály zenéjét olyannak érzem, mint a tiszta, szép magyar beszédet. Zrínyi sza­vai és Kodály muzsikája magyar lélekből, tehát az enyémből is fakadnak. Aztán a művel kapcsolatban ezt mondja: — Tudjuk, hogy nem a hősök alakítják a történelmet, hanem a történelem szüli a hősöket. Ezt most azért említem, mert elgon­dolkoztam azon, hogy igazán nagy művek történelmi időkben látnak napvilágot. Zrínyi »Áfium«-a a legnagyobb veszedelem és elnyo­matás idején, a szabadság iránt való vágyakozásban íródott és ma, a szabadság korában, »Zrínyi szózata« címen, Kodály zenéjével virágzott ki. Boldog vagyok, hogy a hazáját szerető és féltő, két ilyen vasból öntött magyarnak, Zrínyinek és Kodálynak a meg­szólaltatásában részt vehetek. Vásárhelyi Zoltánt, a »Zrínyi szózata« kiváló karmesterét, nem­csak a dirigálásban, de szavaiban is a lelkesedés fűti. — Kodály ebben a művében eddigi eredményeit tetőzte be. A »Zrínyi szózata« voltaképpen a »Psalmus Hungaricus« és a »Jé­zus és a kufárok« talajából fa­kad, de Kodály kórusművészeté­nek új állomása: a maximális mondanivalót még sűrítettebben és ezért elképzelhetetlenül nagy feszítő erővel fejezi ki. Ha bonyo­lultnak látszik is a kompozíció, fölszabadult harmónia- és dal­lamvilága mindig az énekelhető­­ségből bontakozik ki. A rádió énekkarának rend­kívüli teljesítménye Vásárhelyi Zoltán munkájának eredménye. A mű előadásának befejezését a stúdióban valósággal hallható csönd követi. Az elérzékenyülés és a megrendültség csöndje. Az­után hirtelen felzúg a taps. Az előadók virággal köszöntik Ko­dályt, és hálás, elragadtatott sza­vakat mondanak. Kodály moso­lyog és jól ismert szűkszavúságá­val csak ezt feleli: — örülök, hogy kölcsönösen meg voltunk elégedve egymással. Ezzel az egy mondattal ki­fejezte azt, amit ma este itt át­éltünk: a szerző, a karmester, a szólista és a kórus nagyszerű és emelkedett együttműködésének és kölcsönös megértésének a diada­lát. A »Zrínyi szózata« felejthe­tetlen élménye marad az elő­adóknak és a hallgatóknak egy­­ aránt Gách Marianne Baloldali k­ép: A »Zrínyi szózata« próbájának szünetében Kodály Zoltán Palló Imrével beszélget. Jobboldali kép: Vásárhelyi Zoltán vezénylés közben az új Kodály-mű próbáján a rádióban (Novotta Ferenc ferv.)

Next