Béke és szocializmus, 1977. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)

1977-08-01 / 8. szám

kíséri figyelemmel, mely El Tem­entéből származó rézzel Európa felé tart, s ha befutnak, oda irányítja az embereit, hogy bírósági végzéssel fogadják őket.” (Time, 1972. november 6.) Senki előtt nem volt titok, hogy ebben a támadásban nemcsak azok a monopóliumok vesznek részt, melyeknek az érdekeit közvetlenül érintette az államosítás. Az Egyesült Államok kormánya megkísérelte, hogy Chile külföldi adósságainak felülvizsgálatát a monopóliumoknak folyósítandó kártalanítástól tegye függővé, jóllehet tisztában volt vele, hogy ez ellentétes azokkal az al­kotmányos alapelvekkel, melyeknek megfelelően az államosítást végrehajtot­ták. S ugyanehhez a feltételhez próbálta kötni Washington azt is, hogy Chile hitelekhez jusson olyan nemzetközi pénzügyi szerveknél, mint a Nem­zetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank és a Nemzetközi Valuta Alap. Az imperialistáknak ez a támadása voltaképpen nem meglepő: ha érde­keik veszélybe kerülnek, ők mindig megmozgatnak minden követ. S hogy a rézbányák államosítása és az „Allende-doktrína” ellen intézett támadásukat feltartóztathassuk, természetesen új típusú külpolitikát kellett folytatnunk. Ez egyaránt vonatkozott az ország további külpolitikai irányvonalára és a külkereskedelem, valamint a valutagazdálkodás irányítására, s közvetlenül összefüggött az akkoriban megvalósuló strukturális átalakulásokkal, melyek lehetővé tették, hogy független külpolitikát folytassunk. A réz-, vasérc- és salétromlelőhelyek államosítása révén az ország kivitele nagyrészt állami vállalatok kezébe került. 1971-ben ezek bonyolították le az exportszállításoknak mintegy 84 százalékát, s a sikeresen teljesülő 1973-as kiviteli terv ennek az aránynak 93 százalékra növelését irányozta elő. A be­hozatalnál pedig az állami vállalatok részesedése 1971-ben 55 százalék volt, s 1973-ig 76 százalékra emelkedett. Az államnak a külkereskedelemben betöl­tött vezető szerepe fontos feltétele volt annak, hogy ebben a szektorban to­vábbfejlődjenek a tervezés elemi formái, kiegyensúlyozódjék a chilei külke­reskedelem eltorzult struktúrája (csökkenjen benne az Egyesült Államok ré­szesedése, s fejlődjenek más országokkal fennálló kereskedelmi kapcsolataink), s ellenállhassunk az agresszív imperialista politikának. A rézbányák államosítása azt is lehetővé tette, hogy döntő lépéssel előbb­re jussunk a központosított állami valutagazdálkodáshoz vezető úton; elősegí­tette ezt a bankok államosítása is. Mindaddig a valutakészletek jelentős része az Anaconda és a Kennecott külföldi folyószámláin keringett. Ennélfogva az államosítások révén Chilének sikerült jóval előbbre jutnia a külkereskedelem és mindennemű valutatranzakció központosított irányításában. Kialakulóban volt az országban egy addig nem létező állami külkereskedelmi struktúra. A Népi Egység kormányának politikája tehát lényegében lehetővé tette, hogy az ország új alapokra helyezze nemzetközi kapcsolatait. ■ Az imperialistáknak csakis azért sikerülhetett oly hatékony és nagyará­nyú ellenforradalmi tevékenységet szervezniük Chilében a népi mozga­lommal szemben, mert a forradalmi erők és szövetségeseik intézkedései nem voltak elég határozottak. Lényegében arról van szó, hogy ezek az erők nyil­vánvalóan lebecsülték a fő ellenséget, mert sem elméleti, sem gyakorlati vo­natkozásban nem voltak kellőképpen tisztában az imperializmus szerepével és veszélyességével. Ez a fogyatékosság összefügg a chilei társadalom struktú­ráját jellemző fő vonások nem eléggé alapos ismeretével. S főleg azzal ma­gyarázható, hogy túlbecsülték a chilei társadalom némely sajátosságait: egy­részt eltúlozták azokat a lehetőségeket, amelyeket a — kétes értékű — tör­vényesség nyújt a forradalmi átalakulásokra, másrészt azt tartották, hogy a munkásosztály saját erejéből, mindennemű segítség nélkül biztosítani tudja a

Next