Béke és szocializmus, 1977. július-december (20. évfolyam, 7-12. szám)
1977-08-01 / 8. szám
A „harmadik világ” országaiban levő külföldi tőkebefektetések államosítása súlyos csapás a multinacionális monopóliumokra nézve, s még a szokottnál is érzékenyebben érinti őket, ha ez alkalommal nemcsak a jelenleg ellenőrzésük alatt álló befektetések értékét veszik figyelembe, hanem azt a jövedelmet is, melyet a múltban a normálisnak tekinthető szinten felül vágtak zsebre. Az „Allende doktrína” tehát, amely éppen ebből az elvből indult ki, magát az imperialista tőke alapját ásta alá. A parlamentben egyhangúlag megszavazott alkotmányreform, mely törvényerőre emelte a legnagyobb rézbányák államosítását, feljogosította a köztársasági elnököt arra, hogy saját hatáskörében döntsön afelől, hogy a külföldi részvénytársaságok kártalanításakor a főszámvevő részben vagy egészen tartsa-e vissza a fölös profitot (arról az extraprofitról van szó, melyet az észak-amerikai monopóliumok chilei leányvállalatai 1955 májusa óta évente bezsebeltek). S Allende elnököt illette meg annak joga is, hogy meghatározza a szintet, melyen felül e leányvállalatok profitja túlzottnak tekinthető. Ily módon lehetővé vált, hogy az ország visszaszerezze annak az óriási összegnek egy részét, melyet az észak-amerikai monopóliumok tizenöt esztendő alatt elsajátítottak. Az észak-amerikai monopóliumok Chilében befektetett tőkéje mindössze töredéke volt annak a profitnak, melyet az Egyesült Államokba átutaltak. Sőt, az Anaconda Company és a Kennecott Copper Corporation (a leggazdagabb chilei rézlelőhelyeket kiaknázó két jenki monopólium) jóval több profitot húzott chilei leányvállalataitól, mint amennyire a világ többi országában fenntartott üzleti kapcsolatai révén tett szert. Például az Anaconda egyik chilei leányvállalata 1955-től 1970-ig átlagosan évi 21,5 százalékos tiszta nyereséggel dolgozott, más országokban viszont az Anaconda jövedelme mindössze évi 3,6 százalékra rúgott. Még nagyobb profitot ért el ugyanebben az időben a Kennecott leányvállalata: átlagosan 52,8 százalékot, de némely években 100 százalékot, sőt például 1969-ben több mint 200 százalékot; más országokbanműködő leányvállalatainak profitja átlagosan a 10 százalékot sem érte el. Allende elnök megállapította: „Egyes államosított vállalatok profitja az utóbbi tizenöt esztendő alatt olyan csillagászati magasságokba emelkedett, hogy egy mérsékelt — évi 12 százalékra történő — korlátozás bevezetése után jelentős összegek maradtak vissza.” (Salvador Allende: Discursos, 536. old.) Ilyenképpen, amikor ezeket az összegeket levonták az Anacondának és a Kennecottnak járó kártalanításból, a két monopólium adósa lett Chilének. A chilei tapasztalatok elterjedésének meggátlása végett az Egyesült Államok monopóliumai és kormánya minden eszközzel igyekeztek nyomást gyakorolni Chilére. Az Anaconda zároltatta az Egyesült Államokban levő chilei tulajdont. A Kennecott pedig lefoglaltatta Franciaországban, Hollandiában, Svédországban a chilei rézszállítmányokat és az eladásból befolyt pénzösszegeket. A cél az volt, hogy elvágják Chilét a valuta-utánpótlástól — hiszen ezt jelentette országunknak a réz —, s a külföldön történő rézértékesítés egész folyamatának megakasztása útján pénzügyi blokáddal megfojtsák. „Nyilvánvaló — írta akkoriban a Time —, hogy a Kennecott támadása a jövőben meggátolhatja a réz értékesítését ott, ahol a vásárló nem óhajtja vállalni a pereskedés és a szállításoknál várható költséges fennakadások kockázatát.” A küzdelem valóságos hadművelettel ért fel. „A Kennecott vezetői eltökélték — folytatta a Time —, hogy nem hagyják lélegzethez jutni Chilét. A kampányt irányító Pierce McCreary jogügyi főosztályvezető manhattani irodája úgy fest, mint valami főhadiszállás. Az íróasztalon hajózási jelentések tornyosulnak, az egyik falon pedig hatalmas térkép függ, bejelölt tengeri útvonalakkal... Jelen pillanatban McCreary legalább hat olyan hajó útját 4 /