Békés Megyei Nap, 2000. április (7. évfolyam, 77-100. szám)
2000-04-17 / 90. szám
0 BÉKÉS MEGYEI NAP Könnyedén, vidáman, zenésen Minijubileum. Az első olyan születésnap, amelyen már érdemes elgondolkozni az eddig eltelt időszakról. A Scherzo (Scherzo: könnyed, vidám zenés darabot jelent) elnevezésű diákszínjátszó fesztivál idén ötödik szünnapjához érkezett. Ez pedig azt jelenti, hogy az első és a harmadik után az ötödik ilyen rendezvénynek is a Békéscsabai Ifjúsági Ház és Általános Társaskör ad otthont. Ez nem véletlen, hiszen az ötlet is innen származik, egészen pontosan Szente Béla igazgatótól, aki mellesleg a Csabai Színistúdió vezetője. A gondolat akkor fogalmazódott meg benne, amikor a stúdió első előadásaival valamennyi magyarországi diákszínjátszó versenyen kilógott a sorból. Ezek ugyanis zenés darabok, musicalek voltak. Éppen ezért az igazgató arra gondolt, jó néhány olyan színjátszó együttes van még hazánkban, amely hasonló problémákkal küzd, s megszületett a Scherzónak, a Zenés Ifjúsági Színpadok Országos Fesztiváljának az ötlete. Az elmúlt öt év, a fellépők száma, a rendszeres nézőtéri vastaps bizonyítja, létjogosultsága van a rendezvénynek. A kezdetekkor a szervezést a békéscsabai ifjúsági ház vállalta fel, majd egy évvel később a pápai művelődési központ. Azóta felváltva Békéscsabán és Pápán gyűlnek össze a zenés színjátszás szerelmesei. Az elmúlt évek győztesei között található a Csabai Színistúdió, a mezőkovácsházi Crazy Theatrum, az Anyák és a Mágnes Színház. Idén tizenhárom csoport tizennyolc előadással nevezett, s ezek közül tizenhárom a musical, öt a zenés műsor kategóriában száll harcba a végső győzelemért. Az első díjat egyébként a diákzsűri és a felnőtt zsűri is kiosztja. Amelyik produkció adott kategóriában mindkét zsűritől első díjat kap, az elnyeri az Abszolutóriumot. Ezt az elismerést nem minden évben nyerték el, de volt már rá példa (Mágnes Színház, Csabai Színistúdió). Az első díjak és az Abszolutórium mellett a felnőtt zsűri a második és harmadik helyezéseket is kiosztja, valamint a legjobb rendezőnek, a legjobb gyerekszereplőnek, a legjobb énekesnek, a legjobb énekesnőnek, a legjobb leány- és a legjobb fiúszereplőnek, illetve a legjobb táncosnak járó kitüntetést is odaítéli. Emellett díjazzák a legjobb pillanatot, a diákzsűritől pedig elnyerhető a Nagymenő díj! Ezeken túl még egy kategóriában „versenyezhetnek” a résztvevők. Ez pedig a Gázdíj, amelyet a legkevésbé sikerült produkciónak ítélt oda a diákzsűri. Ennek tagja Eötvös Zita a budapesti Pesti Barnabás Gimnáziumból, Kunhalmi Ágnes a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumból és Dimitrov Tamás a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumból. A felnőtt zsűri elnöke ezúttal is - csakúgy, mint két évvel ezelőtt - Angyal Mária rendező, további két tagja pedig Konter László, a Békés Megyei Jókai Színház igazgató-rendezője, valamint Kriszt László musicalszínész, koreográfus. A Zenés Ifjúsági Színpadok Országos Fesztiválját, a Scherzo 2000-t Végh László, Békéscsaba Megyei Jogú Város országgyűlési képviselője nyitotta meg, majd Szenteczky Péter diák-alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Azóta pedig szinte megállás nélkül zajlanak az előadások... Akik nélkül nem jöhetett volna létre a Scherzo 2000: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alapprogram, Hungarotel Rt., Brauunion Hungária Rt., Pepsi-Cola, Elektroház Kft., Márvány cukrászda, Song-song Stúdió, Hajdútej Rt., Burek pékség, Terminál étterem, Sooter’s Jolly Fotó Kft., Élésker Kft. Itt vannak a Tücskök Egyidősek a Scherzóval, hiszen idén ünneplik ötödik születésnapjukat. A szekszárdi Tücsök Klub tagjai ennél ugyan idősebbek, ám nem sokkal, hiszen általános iskolás diákok alkotják a csapatot. A fesztiválra két programmal neveztek, az egyiket tegnap mutatták be Hé, te felnőtt! címmel. Ez nem más, mint a karácsonyra megjelent ugyanilyen nevű CD-jük anyaga. A dalokat testre szabottan egy-egy kisdiáknak írták, s noha az esetleg lustácska, szórakozott vagy éppen túlzottan eleven gyermek ki is nőtte a Tücsköket, biztos, hogy akadt utódja, akire ugyanúgy illik a dal. A számok egyébként nemcsak a gyerekekről és a gyerekeknek, de ezzel együtt a felnőtteknek is szólnak. Aki pedig csemetéjének egy igazán gyermeki dalgyűjteményt szeretne otthonra, az nyugodtan megvásárolhatja a Tücskök CD-jét. Megéri. A felnőtt zsűri Konter László, Angyal Mária, Kriszt László „munka” közben K]£\[p[L] .. j|l Tegnap kora este és éjszaka fellépett még a Szolnoki Széchenyi Gimnázium Moderntánc Stúdiója, amely a Kormoran Együttes és Varga Miklós: A költő visszatér című darabját vitte színpadra. A napot a Mágnes Színház Bolondbál 2000 című zenés műsorát követően a Jack Daniel’s Workshop (Békéscsaba) előadásában Ashman- Menken: A rémségek kicsiny boltja és az Adyák Színpad (Debrecen) által bemutatott Andrew Lloyd Webber-Richard Stilgoe-Bálint Albin: The New Starlight Express-e zárta. A kétélű fegyver A musical-ek betétdalával az a probléma, hogy az óriási siker mellett hatalmasat is lehet velük bukni. Ha valaki nem úgy énekli, mint ahogy az eredetileg hangzik, akkor vagy elfogadja a közönség vagy nem. Köztes út nincs. Kétélű fegyver, s talán ebbe a csapdába esett bele a Homo Ludens Táncegyüttes is. A csoport színpadi mozgása és tánctudása mindenképpen a fellépő csoportok legjobbjai között található (ha nem a legjobb), viszont az énekkel már akadtak problémák. Az egyik dalnál a férfi énekes látványosan nem nagyon tudta, mit kezdjen azzal a helyzettel, hogy tele van a keze mikrofonnal. Az énekes hölgynek pedig voltak jó és kevésbé jó dalai. Ami viszont igazán fantasztikus volt, az a dobos ■— lehetne belőle talán multimilliomos dzsesszdobos is - aki a táncos-énekes produkciók között kellemes felüdülést jelentett zenés-komikus előadásával. Mimikájával és mozdulataival mindenkit mosolyra fakasztott. Jó volt, hogy láthattuk. Ma a Homo Ludens a musical kategóriában is színpadra lép, mégpedig a Macskákkal. Nehéz feladat, de egy ilyen tánccsoportnak bizonyára nem okoz gondot. Gátlás Színpad Vander-Ebb-Fosse: Chichago című darabját Perényi Balázs rendezésében a Budapesti Gátlás Színpad mutatta be Barátok az úton Ha kicsi gyermek lennék, valószínűleg az ilyen előadásokat élvezném a legjobban, s naponta nyúznám a szüleimet, hogy nézzük meg megint Dodóékat (egyébként szerintem zseniális volt a kutyus). Bár nem csak ő, de az egész csapat maradandót nyújtott, így utólag biztos vagyok benne, nagy élménnyel lettem volna szegényebb, ha kihagyom. Gyermekdarab gyermekszereplőkkel gyermekeknek. Ez valóban szuffer Volt, s a közönséget is hamar magával ragadta a Hangyabanda. Az előadás végén, amikor lejöttek a színpadról s végigmasíroztak a barátok a székek között, ez még inkább közelebb hozta (nem csak fizikálisan) a nézőtéren ülőket a színjátszókhoz. Az Óz, a csodák csodája című mesejátékra épített előadást láthatóan a színpadon lévők is élvezték, így nem véletlen, hogy a fesztivál mottójának megfelelően vidáman, könnyedén adták elő. 2000. ÁPRILIS 17., HÉTFŐ Több mint diákszínjátszás Finoman szólva is több annál. Akik látták tegnap a Színezüst Csehet, azok közül sokan kijelentették: megvan a fesztivál győztese. Persze nem szabad előre leírni a többi együttest, minden bizonnyal lesz még magas szintű produkció, az azonban tény, a mezőkovácsházi csapat nagyonnagyon profi előadással érkezett a Scherzóra. A díszlet, a jelmezek, a mozgás mind-mind alaposan kidolgozott, aprólékos munkáról tanúskodnak. A Marie- Claire-t alakító Kender Krisztina már két évvel ezelőtt a Popfesztiválban is bizonyította, hogy nagyon jó színész, s ezt tavaly Pápán a Vörös Malomban nyújtott alakítása után a zsűri különdíjjal is elismerte. Most sem adta alább a saját maga által felállított szintnél, s karakterével (nem a szerepből adódóan!) meghatározó alakja volt a darabnak. Az alapvetően pörgős történetet egy-egy epizódszereplő jól átélt pillanatai tették még élvezetesebbé. Összességében tehát rendkívül jó, a végső győzelemre is esélyes darabot láthatott a közönség. Viszont ez nem szabad, hogy elégedetté tegye a Crazy Theatrumot, mert tökéletes előadás nincs. Mindenesetre ez a produkció egy profi színházban is sikert aratna. Éppen ezért ez már nem annyira diák, inkább felnőtt színjátszás. Jelenet a Színezüst Csehóból A mai program 9.00 A miniszter új ruhája A császár új ruhája c. mese alapján A Gézengúzok Színjátszó Csoport (Göd) előadása Rendezte: Zachár Zsuzsa Musical kategória 10.00 Walt Disney: Hófehérke és a hét törpe A Tücsök Klub (Szekszárd) előadása Rendezte: Béresné Kollár Éva Musical kategória 11.20 Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai A Hangyabanda Színjátszó Csoport (Budapest) előadása Rendezte: Balla Edit Musical kategória 13.30 Bőhm-Korcsmáros-Horváth-Nemes-Dés: Valahol Európában Az Aranyhíd Musical Csoport (Tihany) előadása Rendezte: Fertig Istvánná Musical kategória 15.10 Premier, vagy amit akarunk A Csabai Színistúdió (Békéscsaba) előadása Király-Szente-Bartus: Premier c. musicaljét átdolgozta és rendezte: Józsa Mihály Koreográfia: Novák Éva Korrepetitor: Kolarovszki Sarolta Musical kategória 18.00 Philipp István-Bárány Ferenc-Nagy Zoltán: Vámpírmusical A Mágnes Színház (Budapest) előadása Rendezte: Kiss Ágnes Musical kategória 19.30 Andrew Lloyd Webber-T. S. Eliot: Macskák A Homo Ludens Táncegyüttes (Szombathely) előadása Rendezte: Németh Gyöngyi Musical kategória 20.30 Báli szezon A Csabai Színistúdió (Békéscsaba) előadása Rendezte: Szente Éva Zenés műsorok kategória 22.00 Gálaműsor, eredményhirdetés, díjkiosztás, a SCHERZO 2000 fesztivál zárása. ♦ Az oldalt írta és szerkesztette: Malatyinszki András. A fotók Nyári Attila felvételei.