Viharsarok népe, 1955. április (11. évfolyam, 50-76. szám)

1955-03-27 / 73. szám

Világ proletárjai egyesüljetek! _----------------------------------------_ Nagy pártunk vezetésével, szilárd egységben előre a virágzó, szocialista Magyarországért! ____________| AZ MDP BÉKÉS MEGY­EI PÁR­TB­IZ­O­TTS­ÁGÁN­A­K LA­PJ­A 1955 MÁRCIUS 27., VASÁRNAP­i Ára 50 fillér XI. ÉVFOLYAM 73. SZÁM Textilipari dolgozók a Megyei Pártbizottság vándorzászlójáért Lendületesen versenyeznek a textilipari dolgozók a felszabadu­lási műszak eredményeinek ál­landó növeléséért. Lendületesen küzdenek a KV márciusi határo­zatának megvalósításáért, hogy a termelékenység növelésével, az önköltség csökkentésével járulja­nak hozzá üzemük teljesítményei­hez és ezzel elnyerjék a Megyei Pártbizottság vándorzászlóját. A Mezőhegyes­ Kendergyár dolgozói ebben a versenyben a felszabadulási műszak állandó fo­kozódása alapján első negyed­éves tervüket március 24-én be­fejezték. Vállalásukat 49.626 forint­tal teljesítették túl. Ezen a napon Agócs Margit 161, Rácz Lajosné 127, Jánovszki György 174 száza­lékra teljesítette normáját. Kifogástalan minőségű áru gyártásával igyekeznek a Mező­­berényi Szövőgyár dolgozói a la­kosság ellátásához hozzájárulni. Emellett a tervüket is rendsze­resen teljesítik, 24-én 105,7 szá­zalékot ért el a vállalat. Juhos Ilona ugyanezen a napon 124,5, Márta Mária 114,2, Székely Ilo­na 113 százalékot teljesített ki­váló minőség mellett. Állandóan növekszik a dolgo­zók teljesítménye a Békéscsabai Kötöttárugyárban. Hrabovszki Ilona a felszabadulási műszak megkezdése óta 152-ről 172-re, Petri Mihályné 145-ről 162-re, Nisk­a József­né 136-ról 150 szá­zalékra növelte eredményét. Eredményesen küzdenek a Gyulai Harisn­yagy­árban is a fel­­szabadulási műszakban az ön­költség csökkentéséért, a terme­lékenység növeléséért. Ezzel akarják biztosítani továbbra is a Felszabadulási Serlegért folyó versenyben az elsőséget. Zágonyi Istvánné, Borsi Ferencné, Bálint Zoltánná 24-én négy-négy egy­séggel termelt többet normájá­nál. Normájuk túlteljesítésével se­gítik üzemüket a Sarkadi Ken­dergyár dolgozói, hogy a textil­ipari üzemek versenyében ne ma­radjanak szégyenben. A lelkes verseny eredménye, hogy Ipacs István 236, Medve Ferenc 204, Hidi Margit 192 százalékot tel­jesített 24-én. Jelentékenyen növekedik a ter­melékenység a Békéscsabai Ruhagyárban, ahol március 24-én 107,8 százalékos teljesítményt ér­tek el. Bencsik Katalin ugyan­ezen a napon 188, Ráfi Józsefné 166, Takács Eta 130 százalékos teljesítménnyel segítette elő az üzem­terv teljesítését. A Békéscsabai Pamutszövőben a verseny kiemelkedő tagjai: Korcsok Anna 108,4, Gyebnár Andrásné 111, Telep Mária 115,2 százalékos teljesítménnyel. Első a mezőberényi szövőgyár a Budapesti Pamutszövő tele­pei közötti versenyben. Ha csak közbe nem jön valami, hétfőn este a mezőberényiek már tel­jesítik első negyedévi tervüket. Minthogy az elsőségre más üze­mek is nagyon törekszenek, a mezőberényi szövőgyár vezetői­nek továbbra is el kell követ­niük mindent termelésük foko­zásáért. Amikor nemrégiben összehasonlították mindhárom műszak »A« jelzésű részlegei­nek februári termelési eredmé­nyeit a márciusiakkal ,meg­­á­lapították, hogy az utóbbiak ki­sebbek. A napokban értekezlet­re hívták össze a műszaki ve­zetőket. Bebizonyosodott ott, hogy két művezető és egy se­­géd­művezető különösen rosszul dolgozott, Raspetetik Rezső mű­vezető az egyik héten az előírt heti gépkontroll-javítást csak 59 százalékban végezte el. Kiss Lajos segédművezető elhanya­golta a lánchengerek olajozá­sát, ebben mások is követték. A jó művezető vezetési mód­szeréhez okvetlenül hozzátarto­zik, hogy napról napra megkér­dezze az irányítása alatt terme­lő dolgozókat, miért csökkent ma a termelésük. Ilyenkor a művezető gyakran segíthet, sok­­szor nagyobb géphibát megelőz­het, d­e ezzel maga is segítséget kap. Az így ellenőrzött mun­kások jobban is dolgoznak. E tennivalókat az »A« részreget művezetői elhanyagolták. A fő­­művezetők ezután jobban el­lenőrzik majd a művezetői munkáját. Segítségül mindet műszakban kiírják a táblákra az első négy órában elért szá­zalékoikat. Ez nemcsak a mun­kásokat készteti majd a kö­vetkező négy óra jobb kihasz­nálására, de megmutatja a mű­vezetőknek is, hogy melyik le­maradt gépcsoportnál kell se­­gíteniök. Az eltelt rövid idő tapaszta­latai mutatják: az »A« részle­gek dolgozóinak termelése nö­vekszik. A nép szolgája * MINDENKI látott már olyan esetet, amikor valamely hiva­talban az egyik asztalnál ösz­­szetorlódik a munka, sokan várnak türelmetlenül arra, hogy sorra kerüljenek és ügyük intéződjék. A másik asztalnál pedig alig van munka és még­sem segítik egymást az asztal mögött ülő hivatalbeli emberek, mert az ügy intézése nem tartozik közvetlenül hozzájuk, így volt ez egy alkalommal az Orosházi Városi Tanács adó­ügyi osztályán is. Vagy ötszáz embert beidéztek adóügyben. A munka lassan haladt. Fiatalos mozgású, élénksze­mű, mosolygósarcú vasutas ve­tődött ide, erre jártában. Pataki József, MÁV vezető-főellenőr, tanácstag. A nagy tolongást lát­va, beszélt a pénzügyi osztály vezetőjével, hogyan lehetne az osztály más munkaterületéről ide irányítani munkaerőket és így a beidézettek ügyének in­tézését meggyorsítani? Lehe­tett, és a munka mindjárt nagy lendületet kapott. NAGY MEGTISZTELTETÉS tanácstagnak lenni. Ezt vall­ja Pataki József is. A Mi­­kolai-kert lakosai válasz­tották meg tanácstagnak. Ezen a vidéken mindenki ismeri Pa­taki elvtársat és sokan keresik is fel lakásán, leginkább dél­időben, ebéd közben, vagy es­ténként. Tanácsot, segítséget kérnek és kapnak. Mintegy félszáz kisebb-nagyobb­­ ügyet intézett el a tanácsválasztások óta. Minden érdekli, min­denhol segíteni akar, min­den igaz ügyért szívvel-lélekkel harcol, így lett a munkahelyén a béketitkár és a IV. magyar bé­­kekongresszus egyik megyei­­ küldötte is. Azonkívül levele­zője lapunknak, és újító is... A városi tanács második ülé­­­­­én ő elnökölt. Rendkívül büsz­ke erre. Jó munkájával ér­demelte ki. Az oktatási és népművelési állandó bizott­ság tagja. A munkaterületet a bizottság tagjai felosztották egymás között, Pataki elvtárs I az iskola­ügyekkel foglalkozik.­­ Többek között eljárt, hogy a­­ Diana-fürdőt bizonyos napokon I az iskolások használhassák. De | meglátta azt is, hogy a Par­­­­tizán Filmszínház elhanyagolt­­ udvarán a filmszínházból kijö­vök pocsolyába léptek. Javas­latára kikövezték ezt az udvar­részt. Hogy minden jogos ké­rést támogat, bizonyítja az, hogy javaslatára a VI. kerület­ben sütőüzem nyílt meg, amely a közeli boltokat látja el friss, ízletes kenyérrel. MUNKÁJA nem ismeretlen választói előtt. Ezideig kétszer tartott tanácstagi beszámolót, ahol ismertette a tanács ter­veit és mozgósított ezeknek megvalósítására. De sok kis­­­­gyűlésen, békeesten is szerepel,­­ mint előadó és sohasem elvon­tan beszél, hanem a minden­­­­napi élet egyszerű tényeiben,­­ eredményeiben mutatja meg: hogyan fejlődünk, hogyan erő­södünk és a hibák, nehézségek leküzdésével, hogyan tesszük szebbé életünket, építjük gyer­­­­mekeink jövőjét... — S. I. — Képek a DISZ- küldöttértekezletről Násztor Sándor elvtárs a beszámolójában arra kéri a fiatalokat, hogy min­den erejükkel támogassák a KV márciusi határozatát. T Az úttörők virágcsokorral üdve­lik a küldöttértekezlet részvevőit, arra kérik a fiatalokat, hogy vigyék el a DISZ II. kongresszusára a Békés megyei úttörők harcos üdvözletét. A küldöttek nyílt szavazatokkal hitelesítik a választmányi tagok szavazó­listára való felvételét. Kerekes András elvtársnak, a végegyházi Szabad­ság Termelőszövetkezet elnöké­nek jelentős része van abban, hogy a szövetkezet elnyerte a Minisztertanács vándorzászlóját, és az azzal járó 100.000 forintos jutalmat. Kerekes elvtárs a tsz vezetésében kifejtett jó munká­ja elismeréséül Kossuth-díjat ka­pott.

Next