Békés Megyei Népújság , 1957. március (2. évfolyam, 50-76. szám)
1957-03-01 / 50. szám
Letették az esküt a magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány új tagjai A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Dr. Münnich Ferencet, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnökhelyettesét a kormány első elnökhelyettesévé, Bisztu Bélát, belügyminiszterré, Dr. Doleschall Frigyest egészségügyi miniszterré, Kállai Gyulát művelődésügyi miniszterré és Révész Gézát honvédelmi miniszterré — a kormány tagjaivá — megválasztotta. Az Elnöki Tanács Rónai Sándort, az országgyűlés elnökét a magyar forradalmi munkás-paraszt kormányban viselt tagsági tisztsége alól felmentette. A kormány új tagjai csütörtökön letették az esküt. Az eskütételnél jelen volt Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Dr. Münnich Ferenc, a kormány első elnökhelyettese, Apró Antal iparügyi miniszter és Kristóf István az Elnöki Tanács titkára. Erőink felsorakoztatásával segítjük a szocializmus építését — A Hazafias Népfront Békés megyei Bizottsága elnökségének ülése — A Hazafias Népfrontt Békés meg [ A népfront elnökségi tagok melgyei bizottságának elnöksége felszólalásaikban elsősorban a tavadon ülésezett Békéscsabán. szt mezőgazdasági munkák meg-Az értekezlet magáévá tette, indítása, a termelés növelése, a hogy a népfront valóban egészség belterjes gazdálkodás kiszélesítéses vitafórum legyen, elő kíván- se elősegítésének szükségességét jók segíteni a gazdakörök fel- hangoztatták. Egyöntetűen elhazaélesztését, figyelembe véve megrozták, hogy közreműködnek a gyenk hagyományait, részt akar- a legfontosabb mezőgazdasági felírak venni a művelődési otthonok adatok magvalósításában, meg- és egyéb kulturális intézmények könnyítik a földrendezés végremunkájában. Elő akarják segítő- hajtását, s állandó felvilágosítani az igazi népi kultúra kibonta- munkát végeznék a lakosság,akozását. Támogatják az értelmi dolgozó parasztság körében. A régi klubok létrehozását, főként a nemzeti hagyományok fokozottabb járási székhelyeken. Ezüstkalászos megbecsülésével minden erejüktanfolyamok rendezésével járul- kel támogatják a teljes nemzeti kiutak hozzá a parasztság szakmai bontakozást, a szocializmus féltovábbképzéséhez, an£jitermelési, építésének érdekében, kedv további növeléséből hív Ab Az elnökség tagjainak febőví- MSZMP irányításával, a nemzeti ülésé után megállapodtak a- ■követei ük legszélesebb felsorakoztató- kező ülés napirendjében és megiával kívánják segíteni a szocia- , választották az öttagú intéző bilista építész bizottságot. 2 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG A pártélet hírei Békéscsabán, a Békési Nyomda Vállalatnál február 27-én megalakult az MSZMP-szervezet. A pártszervezetnek jelenleg még csak néhány tagja van. Alakuló taggyűlésükön elhatározták, hogy felkeresik a volt MDP-tagoikat és elbeszélgetnek azokkal a pártonkívüli dolgozókkal, akik magatartásuk alapján érdemesek a párttagságra.* ] Lőkösházán, a Mezőhegyesi Cukorgyár Célgazdaságában nemrég megalakult az MSZMP szervező bizottsága. Befejezték az elbeszélgetést a volt MDP-tagokkal. Harmincnégy volt MDP-tagból harmincketten kérték átigazolásukat az MSZMP-be. A szervező bizottságnak az a véleménye, hogy ezeknek csak egyrészt alkalmas párttagnak, mert a jelentkezők között vannak olyanok is, akik magatartásuk alapján nem érdemesek a párttagságra. Ugyanakkor a gazdaságban tíz olyan dolgozó kérte a felvételiét, akik eddig még nem voltakpárttagok. A gyulavári Kossuth Tsz (volt Felszabadítók Hagyatéka) MSZMP alapszervezete novemberben alakult harminchat taggal. Azóta tovább folytatták a szervező munkát és jelenleg már az alapszervezetnek ötvenhárom tagja van. * A gyomai járásban eddig huszonnégy pártalapszervezet van. "A párttagok száma meghaladja a hjatszázötvenet. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Felhős, párás, a reggeli órákban ködös idő. Néhány helyen kisebb havas eső, havazás. Mérsékelt északi, északkeleti szél, a hőmérséklet kissé csökken. Legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: mínusz 3-n plusz 5, északkeleten mínusz 5 fok alatt. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 plusz 4 fok között. Hetvenöt pár cipőadomány a budapesti gyermekeknek 1957. január 20-án a megyei Hasadas Népfront Nőtanácsa felhívással fordult a járási, községi nőtanácsokihoz, hogya budapesti árva gyermekek részére indítsanak gyűjtést. A felhívás nyomán eddig közel tizenhatezer fontot gyűlt össze. Ebből az összegből hetvenöt pár cipőt vásároltak, melyet a budapesti Ságvári Endre leányotthon lakóinak február 24-én a megyei nőtanács küldöttsége adott át személyesen. A küldöttségben Boros Gáborné, a megyei nőtanács elnöke, Mohácsi Mártonné Békéscsabáról, Baukó Mártonnné Elekről és Luki Györgyné Kevermesről vettek részt. A gyűjtésben a legszebb eredményt ki elek asszonyok érték el, ötezer forintot gyűjtöttek. A gyűjtési munkában Baukó Mártonné vezetésével több aszszony vett részt. Szeretnének az asszonyok élénk szervezeti életet Itat, azonban jelenleg nem rendetékeznek helyiséggel. Most tárgyalnak a kultúrotthon vezetőségével, hogy esetenként rendezvényeiket a község kultúrotthonában megtarthassák. Felkerestük Baukó Mártonnét, hogy szóljon néhány szót a budapesti útról, mint az ajándékozó küldöttség tagja. — Mikor elindultunk Budapestre, arra számítottunk, hogy a le-hányott favaban vézna, — rosszul táplált, hiányos öltözéseű lakókkal fogunk találkozni. Soha nem fogom elfelejtetni, hogy ezzel szemben mit láttunk az othonban. iI — A lányok meglepően csinos öltözékben, jól tipláltan, tele életvidámsággal fogadtak bennünket. Mikor megláttam őket, önkéntelenül az a gondolat vetődött fel bennem, ha mi szülők médiáiunk, gyermekeink biztos kezekbe kerülnek . Államunk nagy szeretete és gondoskodása veszi körül a kis árvákat. Száztizennégyen vannak az otthonban. Tizenhét lányra jut egy nevelő. A segítséget könnyes szemekkel fogadták, mert a múlt év negyedik negyedévére kiutalt ruhaneműt a Divatcsarnokból — tekintve, hogyaz az események során elpusztult — nem kapták meg. Az ajándékot Boros Gáborné néhány szó kíséretében adta át. Kérte az otthon lakóit, hogy azt a szeretetet, és figyelmességet, mely itt övezi őket,az életben azzal hálálják meg az államnak, a munkásosztálynak, hogy becsületes hazafiakhoz méltóan munkálkodjanak, saját hátguk és népünk felemelkedése érdekében. Az otthon lakói közül Németh Gizella mondott köszönetet az ajándékozóknak. Van hús és zsír imm a békési húsboltban Felkerestük Békésen a Kelet- Békés megyei Népbolt 55-ös húsárudájában Asztalos Sándort, hogy tájékoztasson bennünket a község hús- és zsírellátásáról. Szavakkal való bizonygatás helyett bemutatta a gyönyörűen tiszta snisraktárt, ahol több mázsa különböző húsféleséget és nagy mennyiségű zsírt tárolnak a lakosság részére. A háziasszonyok a nap bárelyik órájában megtalálják a jó minőségű és tisztán kezelt különböző húsféleséget, felvágottat, kolbászt. Kedvezően javult, sőt igen jónak mondható az ellátottság, amióta a kormány megszüntette a zsírbeadást. Megfogytak a polcokról a korábban hentesárut pótló különböző üveges zöldségféleségek, s az üzlet most már visszanyerte valódi rendeltetését. Jó érzés volt látnunk a raktárhelyiség, a hűtő és az üzlet tisztaságát, s arra gondoltunk, nem véletlen, hogy , Asztalos Sándor és Halász Béla háromszor kapott kitüntetést szorgalmas munkájáért. Mi csak azt kérjük tőlük — a vásárlók nevében — továbbra is ilyen rendet tartsanak a húsboltban, és olyan figyelmességet tanúsítsanak az oda betérők iránt, mint ahogyan eddig tették. És gondoskodjanak úgy a lakosságról, mint ahogyan azt jelenlegi raktárkészletük bizonyítja. 1951. március 1., péntek Hogyan épülhet fel a Gyomai Kenyérgyár • Fogas kérdés. Vitatkoztak is a járás vezetői, amikor — mint mondották — kapóra jöttünk a járási tanács ipari osztályára. Talán még most is vitatkoznak, ezért a tudósításban csak az eltávozásom ideéig hallottakat írhatom le. A sütőipari vállalat vezetője, Szatmári Pál mondja el, hogy az egész kenyérgyár história három évvel ezelőtt kezdődött és azóta is tart. Bár abban mindenki, még a legkeményebb koponyák is egyetértenek, hogy szükség van azúj sütőipari üzemre G.román. Ezt az is bizonyítja, hogy jelenleg is, ide különösen a mezőgazdasági munkák idején 2—3 mázsa kenyerrét kell más vállalatoktól beszerezni. A süteményszükségletet pedig Békésről és Mezőberényből igyekeznek biztosítani. Igaz, az eredeti tervezés szerint 1957-ben felépült volna az üzem, azonban az ellenforradalmi tevékenységek következtében létrejött gazdasági nehézségek miatt, csökkent a beruházási keret. Az üzemet fel lehetne építeni a felújítási keretből, ám a terményforgalmi vállalat vezetői az általános nemzetgazdasági érdekeket szem előtt tartva megértőbbek volnának. Ezzel még nem akarja senki azt mondani, hogy nem megértőek, ez azonban csak akkor derülne ki, ha elfogadnák a mostani javaslatot. A községnek az a javaslata, hogy az „hatómalom“, melyetmagtár címén a terményforgalmivállalat birtokol (de nem haszálja ki, mert van elég magtár aközségben) megfelelne átalakításokkal kenyérgyárnak. A sütőipar vezetője hangsúlyozta, hogy az említett malom átadásaesetén fel tudják építeni a járást ellátó sütőüzemet. Voltak más javaslatok... A Krisztián-léte magtárhelyiség felhasználásatöbb okokból nem alkalmas a sütőüzem felépítésére Az ez irányú tervet kifogásolta ,pedig mozi, eszpressó, piac, szállva tűzrendészeti bizottság, s az Orda, fatelep, gimnázium vadszágos Közegészségügyi Felügyelő- A magtár helyén egyébként is-A jég is. Igazuk is van. Az üzem mű-község fürdőt akar építeni. Tehát ködése szaggal, füsttel, gázzal jár, marad az első lehetőség, vagyis az említett magtárhelyiség körülleépített malom, igénybevétele. Mit gzól ehhez: a megyei Terményforgalmi Vállalat vezetősége? Nem ártana, ha a válaszo a gyo ,mai járás lakossálapunkban hamarosan olvashatná. A gádorosi iskolában Még nem kezdődött el a megbeszélés a gádorosi iskolában, ahová a párt és a tanács járási vezetőit várták, de bizonyos feszültség érezhető volt. Az igazgató a gádorosi októberi eseményeket ismerteti az üdvözléseit után. Majd a pedagógusok részvételét ezekben. Minden igyekezete arra irányul, hogy bebizonyítsa: nem a pedagógusokat kell elsősorban felelőssé tenni a bekövetkezett helytelenségekért. A Budapestről hazatérő szülők és az egymást követő eseményekből adódó bizonytalanság miatt bomlott fel az iskolai fegyelem. A gádorosi iskolában azonban nem volt zászló és könyvégetés. Az iskolások nem szervezetten vettek részt a gyűlésen. A pedagógusok tanácsot nem kaptak felülről, magukra hagyták őket. A gyűlésen olyan kívánságok hangzottak el, hogy nevelőt is kellene beválasztani a forradalmi bizottmányba. Érdekes, hogy egyet sem találtak alkalmasnak erre. Ennek az a magyarázata, hogy azelőtt jó eredménnyel dolgoztak. A nyílt pedagógus-sztrájk oka a sodródás, a tájékozatlanság. Két nap sem kellett ahhoz, hogy helyesbítsünk. Mi a szocializmus építését akarjuk! Aki megfertőződött, az már eltávozott közülünk. A fenyegetést nem helyeseljük. A régi őszinte bizalmat akarjuk a párt és a tanács között ”— mondta az igazgató. Ebből az iskolából novemberben felhívást küldtek szét a járás községeibe, hogy sztrájkoljanak. Pontokba foglalva benne a legfontosabb ellenforradalmi követeléseket. Ezért érdekesek lehetnek a felszólalások. Voltak pedagógusok, akik felszólaltak és meg merték mondani, hogy mit tettek, egy idősebb nevelő arról beszélt, hogy ő mennyit dolgozott a népi demokráciáért, többet, mint azelőtt. És bizony kevés fizetésért. Azt bizonygatta, hogy ő az eddig elkövetett hibák miatt szüntette be a tanítást. Egy másik nevelő szintén azt bizonygatta, hogy az ő sztrájkjuk, nem ellenséges megnyilvánulás volt, hanem bírálat. Erősen érzelmeikre hatott október, az előtte és utána lévő események. Mivel csak az érzelmeikre hallgattak, ezért tévedtek. Hangoztatta, hogy ő is a szocializmust akarja. A harmadik tanító beismerte, hogy ő a Kádár-kormány ellen volt, most azonban belátja, hogy akkori véleménye helytelen. Sokféle otthoni kérdéssel jönnek elő tanulói, amelyekre sokszor válaszolni sem tud. Túl korainak találja még a családlátogatásokat. Később erre azt válaszolták neki: inkább már késett is. Az egyes kérdésekre pedig a községi tanácstól alkalomadtán felvilágosításokat kaphat, hogy jobban meg tudjon válaszolni tanulóinak. A járási kiküldöttek és a helyi pártvezető beszédéből megnyugtatások hangzottak el. Nem akarjuk unos-untalan a pedagógusok fejéhez verni a történteket. Ne rágódjanak azon, hogy a pedagógusok-e a felelősek a történtekért — hanem legyen nyugalom és rendes tanítás. Ez a kívánság hangzott el. A pedagógusok pedig megnyugodva tértek haza. --------------■----------—. Fegyverrejtegetőt tartóztattak le Veres Lajos békéscsabai lakos, a néphadsereg volt tagja két katonai pisztolyt tangóharmónikájában dugott el. A fegyvereket házkutatás során megtalálták s pénteken rögtönítélő bíróság előtt felel a fegyverrejtegetésért.