Békés Megyei Népújság, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-01 / 283. szám

1960. december 1., csütörtök Társadalmi összefogás őszi betakarításban s­arkadi tudósítónktól.) Már hetek óta rendkívül esős az időjárás. Ez bizony nagyon hátráltatja a betakarítási, vetési munkákat. A dolgozó parasztok most minden erőt megfeszítve dolgoznak. De a társadalom többi tagjai sem nézhetik tétlenül — mint ahogy nem is nézik — a mezőgazdasági dolgozók elemi erővel szembeni erőfeszítéseit. A sarkadi járásban is széleskörű a társadalmi összefogás az őszi me­zőgazdasági munkák, különösen a cukorrépaszedés és szállítás segí­tésére. Az elmúlt három napon 902 társadalmi munkás segítette a járásban a tsz-eket. Csak va­sárnap 587 földművesszövetkezeti alkalmazott, ktsz és tanácsi dol­gozó, pedagógus, vállalati és hiva­tali dolgozó volt kint a földeken. Ennek meg is lett az eredménye: vasárnap 45 holdon, az elmúlt há­rom nap alatt pedig 152 katasztrá­lis holdon szedték fel a cukorré­pát a járás területén és mintegy 230 vagonnal szállítottak az átvevőhelyekre. . Biharugrán, Méhkeréken és Új­­szalontán már befejezték a cukor­répaszedést és szállítást. A méh­kerékiek segítségére siettek a szomszédos sarkadi Dózsa Ter­melőszövetkezetnek, s naponta mintegy 30—10 méhkeréki ember dolgozik a sarkadi határban. Községekben is segítik egymást a tsz-ek. Mezőgyánban a Szabad Föld Tsz már korábban befejezte a cukorrépaásást, a Rákóczi Tsz­­ben viszont még 25 katasztráls holdon kell felszedni, s ebben se­gítenek a községbeli Szabad Föld Tsz tagjai is. Ha minden jól megy, akkor a járásban még kint lévő 143 ka­­tasztrális holdról is felszedésre kerül néhány nap alatt a cukor­répa, s e fontos ipari növényben az esetleg beálló fagy nem tehet komoly kárt. A cukorrépafelszedés mellett minden erőt a vetés befejezésére fordítanak termelőszövetkezete­inkben. A járásban mintegy 3000 katasztrális holdat kell még őszi búzával bevetni. A cukorrépaszál­lítás mellett ezért az összes foga­tokat a vetésben foglalkoztatják tsz-einkben, mivelhogy géppel a földre rámenni már nem lehet. 7700 melegágyi ablak alatt zölden a karácsonyi retek és saláta a sarkadi Lenin Tsz-ben A sarkadi Lenin Tsz-ben nagy gondot fordítanak a jól jövedel­mező kertészet fejlesztésére. Je­lenleg 7700 melegágyi ablak alatt zöldell a karácsonyi retek és sa­láta. A friss zöldség decemberben több mint negyedmillió forint jö­vedelmet hoz a szövetkezetnek. Tavasszal 9000 melegágyi ablak alatt nevelnek primőrárut és pa­lántát. A Lenin Tsz-ben ugyanis 32 holdról 84-re növelik az öntö­zéses kertészet területét, ahol nagyüzemi módszerekkel termesz­tik a holdankénti 16—17 ezer fo­rint jövedelmet adó paradicso­mot, paprikát, korai káposztát és egyéb zöldségfélét. 10 holdnál ki­sebb táblán egyetlen zöldségfélét sem termesztenek, mert csak így tudják jól kihasználni a különbö­ző munkagépeket, s az összefüg­gő nagy terület másodvetésre is alkalmasabb. A sarkadi Lenin Tsz-ben az előző évi tapasztala­tok alapján 1961-ben több mint 3 millió forint bevételre számíta­nak primőráruból és szabadföldi kertészkedésből. Öt és fél ezerrel gyarapodott a megyében a háztáji anyakoca-állomány a termelőszövetkezeti tagok portáin „Minden háztáji portán legyen anyakoca’‘-mozgalom Indult a tavasszal megyénkben. A nemes kezdeményezést megszívlelték a Körös-vidéki termelő­szövetkezeti tagok. Sokan iparkodtak maguk nevelni anyakocát, mások igénybe vették az Állatforgalmi Vállalat segítségét s elöh­asó süldőket vásá­roltak. Meg­yeszerte tavasz óta öt és fél ezerrel növekedett a háztáji portá­kon az anyakoca-állomány. A termelőszövetkezeti tagok ez évben 54 ezer háztáji sertés hizlalására kötöttek szerződést. E nemes törekvés további elősegítésére komoly erőfeszítéseket tesznek a megyei és járási szervek is, ezenkívül megyeszerte 800 vagon kukoricát és korpát adnak állami készletből termelőszövetkezeti és háztáji hizlalás előse­gítésére. NÉPÚJSÁG pülőgépgyár volt műszaki igazga­tója. A náci időkben a Junkers Re­pülőgépgyár üzemvezetője volt. A jelek szerint, viselkedése és maga­tartása szerint megértette a náci birodalom vereségének lényegét, s azt hangoztatta: új életet akar él­ni az új, demokratikus Németor­szágban. Közben azonban titkos kapcsolatot épített ki egykori fő­nökével, a Nyugat-Németország­­ba disszidált Günter Beck profesz­­szorral, az egykori birodalmi lég­ügyi szállítási minisztérium fő­mérnökével, aki időközben az NDK ellen irányuló ipari és hadi­technikai kémkedés egyik vezetője lett Nyugat-Németországban. 1956- ban Gerlach „hivatalosa­n” is az ügynökök sorába lépett: kötelez­vényt írt alá, átvette a felszerelő- , többek között egy tervrajzok má­solására szolgáló különleges ame­rikai gyártmányú fényképezőgépet — és megkapta a „Ferdinand” fe­dőnevet... S mint annyi sok ügynököt, Ger­­lachot is elérte a végzet: leleplez­ték, s az NDK bírósága életfogy­tiglani börtönre ítélte. A Gerlach­­ügy nemcsak azért jelentett súlyos csapást a nyugatnémet amerikai titkosszolgálatra, mert egy kulcs­pozícióban ülő emberük bukott le, aki nemcsak értesüléseket szerez­hetett, de szabotázs-akciókat is végrehajtott, hanem bizonyos „pszichológiai” okból is. Allan Dul­les vezető tisztjei, Gehlen tábor­nok irányító­ szervének tisztjei új­ra és újra igyekeznek meggyőzni ügynökeiket: nem fenyegeti őket semmiféle veszedelem, „küldeté­sük” teljesen biztonságos, ahogy ők mondják: „rizikómentes”, és aztán pedig, ha „baj volna”, ők olyan hatalmasok, hogy képesek embereiket rejtett utakon-módo­­kon a távolból is megvédeni. Nos, erre a propagandára mért súlyos csapást a Gerlach-per. Miért? Mert Manfred Gerlach nem volt „akárki”, egy névtelen szám az ügynökök listáján —­­ Valódi ér­ték volt, rá nem állt a jelszó: „ha lebukik, öt másik állhat a helyé­re”. S Gerlach már többször üzen­te gazdáinak: szeretné, ha bevál­tanák ígéretüket, és „távozhatna”, vagyis lehetővé tennék Nyugatra szökését „mielőtt forróvá válik a talaj a talpa alatt”. A válasz min­dig nagyon rövid volt: „Még ma­radj! — Majd legközelebb.” S ez a legközelebb végül is nem kö­vetkezett el — mert egy napon az összekötő helyett az Állambizton­sági Minisztérium munkatársai lá­togatták meg Manfred Gerlach-ot. S a kisebb ügynökök így okoskod­tak: „Ha ezt a „nagy halat”, ezt az értékű repülőmérnököt nem mentették fel az életfogytiglani ítélettől — mit várjunk mi?” Bi­zonyos, hogy ennek a ténynek is volt némi hatása arra, hogy jó néhány amerikai és nyugatnémet ügynök döntött úgy: szakít koc­kázatos, veszélyes, hitvány m­un­kájával, feltárja tetteit és él az amnesztia lehetőségével. A Kölnben megjelenő Deutsche Zeitung, a nyugatnémet nagypol­gárság egyik lapja, haragosan ír­ja: „Az amerikai hírszerző szer­vek valóban ostoba módszerekkel dolgoznak. S a mostani letartózta­tások bénítóan hatnak majd a még szabadlábon lévő kémek tevé­kenységére...” S mindez különösen kellemetlen néhány héttel azután, hogy a hír­hedt Allan Dulles Bonnban járt Gehlen tábornoknál és titokban szemrevételezte kémirodájának nyugat-berlini „előretolt” állásait. (Folytatjuk) Kovács Jenő 3 Testvéri segítség A legsürgősebb munkák egyike most a mezőgazdaságban az őszi betakarítás, illetve a még hátralévő cukorrépa felszedése. Üzemek, hivatalok munkásai segítenek a termelőszövetkezeteknek a répa be­takarításában. Azok a termelőszövetkezetek is, amelyek már befe­jezték az őszi betakarítási munkálatokat, segítenek ott, ahol még van töretlen kukorica, ahol a földben a répa. Az almáskamarási Sallai Tsz szorgalmas tagjai már csaknem egy hónapja, hogy a határban elvégezték a betakarítási munkát. Most közösen elhatározták, hogy testvéri segítséget nyújtanak azok­nak a termelőszövetkezeteknek, amelyek lemaradtak a munkával, így indult el hétfőn, tegnap reggel a Sallai Tsz-ből 50 személy, 30 lovasfogat és két Zetor pótkocsival a kevermesi Petőfi és Kossuth Tsz-ekbe. A Sallai Tsz szorgalmas gazdái 2-3 napot töltenek a ke­vermesi tsz-ekben, ahol segítenek felszedni a földben lévő, mintegy 60 hold cukorrépát, és a már felszedett több ezer mázsát elszállítani. AUTÓT VESZ tsz-brigádvezet Vigadalom közepette, de mit kerülgessem: lakodalomban ismerkedtem meg Szatmári Lászlóval, a bélmegyeri Arany­kalász Tsz állattenyésztési brigád­vezetőjével elöljáróban csak any­­nyit róla, hogy már évek óta tölti be ezt a hajnalban kelő, későn ha­zavetődő beosztást, s nem illik rá az a szólás-mondás, mint az egy­szeri cipészre, hogy a saját cipőjét nem ér rá megcsinálni. Amellett, hogy nagyszámú közös állatállo­mánnyal kell törődjön, Szatmári Lászlónak szépszámú háztáji jó­szága van. De nézzük először a közöst. Mi­tagadás, 800 sertés, 180 szarvasmar­ha szép kevés 2100 hold szántóhoz. Ezt nyomban meg is jegyeztem, s Szőke elvtárs, az elnök is segített megválaszolni. — Csakhogy van ám 1100 bir­kánk is! Aztán meg már leadtunk 46 hízómarhát. S micsoda jószágok voltak! Extrém és első osztályú minősítéssel vették át, átlag 6,5 mázsás súlyúak voltak. Még adunk le december 15-ig 34 nö­vendék-triót, ezek is megnyom­ják átlag a 420 kilót. Fiatal jószá­gok, nemigen lehet többet várni tőlük. Hízott sertést is adtunk már le 270 darabot, 116—120 ki­logramm átlagsúlyban, még hí­zik 130 darab leadásra, s ezzel teljesítjük ez évi hizlalási szer­ződési kötelezettségünket. — A 2100 hold szántóhoz vi­szonyítva ez sem sok — ellenkez­tem. — Tudjuk azt mi is, ezért jö­vőre a dupláját, de ha lehet, ak­kor ezer darabot szeretnénk hiz­lalni szerződésre. Ez attól függ, hogy hány malacot tudunk felne­velni a 60 anyakocától és hogy tudunk-e vásárolni vagy 200 sül­dőt a háztájikból. Egyébként a jövő év első felére már lekötöt­tünk 400 darabot... Éppen itt van Szilágyi Lajos, a járási állat­felvásárló, akivel a szerződést megkötöttük... Szilágyi Lajos Bélmegyeren kí­vül még Békéstarhoson is szer­ződtet és vásárol sertéseket. Azt mondja, hogy Tarhoson is jól ha­lad, de Bélmegyeren még job­ban. Külön megdicsérte az Aranykalászt, amely a jövő év első felére Bélmegyeren leszer­ződött 700 körüli sertésből 400-at kötött le. A különbözetét, vagyis 154-et a Béke és a Keleti Fény Tsz-ek, vagy 150-et pedig a ház­táji gazdaságok. Nincs nála pon­tos kimutatás, de úgy emlékszik, hogy ebben az évben 2100 sertést adtak át az állatforgalminak a bélmegy­eriek. * Mire eddig jutottunk, meg­szaporodott a beszélgetők száma, odajött Varjú Mihály is, az Aranykalász Tsz növénytermesz­tési brigádvezetője, aki immár tíz éve tölti be ezt a felelősség­­teljes beosztást A háztáji sertés­hizlalás említésekor elmondta, hogy ő az idén négy hízóra kö­tött szerződést, a veje, aki szin­tén az Aranykalász Tsz tagja, tíz darabot. Kiderült az is a beszél­getésből, hogy a kölcsön­akció keretében 43 kocát adott ki az állatforgalmi a bélmegyerieknek. Varjú Mihálynál is van egy ilyen koca, már meg is fialt hét dara­bot, s ő mind leszerződte a sül­dőnevelési akcióban. — Nekem két kihelyezett ko­cám van — mondta Szatmári László —, a kettő 24-et fialt, s ezeket én is süldőként adom el a vállalatnak. — Ejha, megeszi a kenyért is ez a sok malac — jegyeztem meg tréfásan. — Ha csak ennyi volna, de ezekkel együtt 42 darabot tartok. Januárban megszabadulok 12 hí­zótól, akkorra vannak leszerződ­ve. — Ez egy kicsit sok, mondhat­nám úgy is, hogy nem bírja se fizikai erővel, se takarmánnyal. — Nehéz, de megbirkózunk ve­le, mert másként nem lesz autó. — Szóval ez a hajtóerő? De a takarmány? — Elsorolom én azt is őszin­tén. Ugyebár a háztáji földet, mint minden tsz-ben, mi sem a legrosszabb, hanem lehetőleg a legjobbik táblából mértük ki, meg­ is kapáltuk rendesen, úgyhogy negyven mázsa körüli csöves ter­mést adott. A közösből nemigen számíthatunk kukoricára. Ellen­ben árpát kaptam eddig 3,70 mázsát. A januárra leszerződött 12 hízóra kapok a vállalattól 24 mázsa kukoricát, aztán meg vet­tem is jócskán a hizlalási előleg­ből, mert itt sem hizlal ám min­denki, akinek kukoricája terem. — Azt megértem, hogy a fele­sége meg tudja etetni azt a sok jószágot, de talán csak nem őneki kell a darálnivalót is cipelni? — Nem, se nekünk, se mások­nak nem kell a darálással cipe­­kedni és időt tölteni. A tsz-nek van egy fogata rendszeresítve er­re a célra, két emberrel. Ezek az emberek elviszik és visszahozzák a darálnivalót, illetve a darát, s a javukra írt 2—2,5 munkaegysé­get mindennap annyi tagtól von­ják le a darálnivaló arányában, ahánynak daráltak. Ha ilyen se­gítség nem volna, akkor nem tudnánk annyi sertéssel bajlód­ni, s nem tudnék Trabantot vá­sárolni. — Aztán miért akar annyira autót venni? Azért, mert mások­nak is van? — Nem mások utánzása miatt, hanem azért, mert szeretek széj­jelnézni az ország más vidékein, tapasztalatot szerezni más tsz­­ekben. Van motorkerékpárom, sokfelé voltam már vele a fele­ségemmel együtt. Jött az elnök is, meg még többen. De a két gyereket mindig itthon kellett hagyni. Ha lesz autó, őket is vi­h­­etem. A Szatmári László udva­rán lévő 42 sertés jövőre tehát pénzzé, s a pénz autóra változik. Azaz, hogy a pénz egy része már megvan rá. Az egyéni cél talál­kozott azzal a közös állami cél­lal, hogy a falu, a háztáji gazda­ságok minél több állatot nevelje­nek, hizlaljanak. Nehéz, különö­sen annyit nehéz nevelni és hiz­lalni, amennyit Szatmáriék. Er­ről a felesége nagyon sokat tudna beszélni, hiszen két kisgyermek is van, s főzni is, mosni is kell. De ha elfárad, arra gondol, hogy jövőre kényelmesen hátradől sa­ját autójuk ülésén, s megy csalá­dostul kirándulásra ő is, egy volt cselédember felesége. Az ilyen becsvágy sok erőt ad, munkára késztet, s csak ritkán panaszko­dik férjének, hogy „minden reg­gel korán mész és késő este jössz haza”. Hja, sokat kellett szalad­gálnia az állattenyésztési brigád­vezetőnek, hogy az Aranykalász Tsz aránylag kicsi állatállomá­nya másfélmillió forint bevételt adjon!... Kukk Imre

Next