Békés Megyei Népújság, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
KÖRÖSTÁJ _____ KULTURÁLIS MELLÉKLET Hogyan lett világhírű kiültő Rollert Rozsgyesztvenszluj? — A népszerű Robó külön nyilatkozata lapunk számára — Az elmúlt héten Budapesten tartózkodott a világhírű fiatal szovjet költő, Robert Ivanovics Rozsgyesztvenszkij. A 34 éves, rendkívül népszerű költő hazai utazása előtt egy nappal baráti találkozón vett részt az Eötvös Loránd Tudományegyetem diákjaival. A diákok több mint félszáz kérdést tettek fel a moszkvaiak kedvencének, akit otthon egyszerűen csak Robónak neveznek. A kérdéseikre válaszolva Robert Rozsgyesztvenszkij lapunk számára is különnyilatkozatot adott, amelyről kiderült, hogyan lett ebből az érdekes jellemű és megjelenésű szovjet fiatalemberből az úgynevezett „új hullámnak”, a szovjet irodalomban a fiatalok által színte tömegméretekben megnyilvánuló irodalmi fejlődésnek és verskultusznak egyik kiemelkedő alakja. —■ A Magyar Rádió meghívására érkeztem immár harmadszor Magyarország, na. Utazásom mondhatni része azoknak a nagy kirándulásaimnak, amelyeket a szovjet költők hagyományai szerint évről évre megteszek magam is — mondotta. Egyszerűen, mosolyogva válaszolt a kérdésekre. A fekete hajú, félszeg mozgású, dadogós ifjú, aki 10 évvel ezelőtt közölte első versét a sajtóban, most magabiztosan állja a kérdések pergőtüzét. — Az elmúlt évben is bejártam a Szovjetunió nagy városait, ellátogattam távoli vidékekre és részt vettem azokon a nagy találkozókon, amelyeket több ezres tömeg előtt fiatal költők rendeznek az ifjúság számára. — Hogy mi a titka a mi nemzedékünk hihetetlennek tűnő irodalmi sikereinek? — ismételte jóízűen nevetve a kérdést. — Napról napra rögzíteni a pillanatot, mint egykor Majakovszki tette, nyomon kísérve az eseményeket, s nem mellőzve a politikát sem a versekben; legtöbben erre törekednek. Jevgenyij Jevtusenko, Andrej Voznyeszenszkij... és a többiek arról írnak, amire a szovjet emberek kiváncsiak. De az eseményeknek, a politikának nyomon követése nem jelent pusztán külsőségekre törő, nyers propagandát, de igenis jelent merészséget, mindenről mondani akarást.. — Mit mondhat ezzel kapcsolatiban önmagáról? — Ha arra kíváncsiak, képviselek-e valamilyen különleges irányzatot, „izmust”, azt kell mondanom, hogy nem. Egyszerűen igyekszem írni. Ha pedig azt kérdik, vannak-e műhelytitkaim a versírásban, erre se várjanak különleges választ, őszinte leszek. Én mindig elsősorban magamnak írok, rögzítem gondolataimat, s hogy a verseim népszerűek, bizonyára azért van, mert sokakkal egyeznek gondolataim. Mondottam, szinte állandóan utazgatok hazámban, hiszen újságíró is vagyok a Junoszty című lapnál. Elég jól ismerem az iparvidékek és szovhozok életét, ha alkalmanként találkozom olvasóimmal, 200—300 vagy még több kérdésre szoktam válaszolni, s így állandó a kapcsolatom az emberekkel. — Hány nyelvre fordították le eddig verselt, s mi volt a legérdekesebb élménye utazásai során? — Nem tudnám megmondani, hány lefordított versem van. Azt tudom, hogy verses köteteimet eddig kiadták már a Szovjetunión kívül Jugoszláviában, Bulgáriában, a Német Szövetségi Köztársaságban, Finnországban, Csehszlovákiában és legutóbb Japánban. Magam is fordítottam már oroszra magyar verseket. Mostanában Radnóti verseivel foglalkozom, s innen, Budapestről is viszek jó néhány fordítandó anyagot kollégáim számára. Ezeket itteni találkozásokon kaptam neves magyar költőktől. Ami pedig élményeimet illeti, azokból is bőven van. Egyik legérdekesebb utazásom az volt, amikor egy expedíció tagjaként részt vehettem az Északi-sarkon dolgozó tudósok munkájában, s mint ideológus dolgoztam náluk. — Úgy tudjuk, Jevtusenko kilépett abból a csoportból, amelynek ön szintén tagja. Mit tud erről? — Jevtusenko valóban az „új hullám”-hoz tartozik, de azt egyáltalán nem hagyta el. Csupán a Gorkijról elnevezett irodalmi főiskolából lépett ki személyes okok miatt, abból a főiskolából, amelyben én is tanultam, s ahol az ifjú tehetségeket képezik írókká és költőkké. Természetesen, Jevtusenko továbbra is ír, és verseit százezrek olvassák. Egyébként hadd mondjam el, de kell, hogy ismerjem — már az én nemzedékemnél is van fiatalabb és igen tehetséges, nagy népszerűségnek örvendő költőgárda a Szovjetunióban, s tulajdonképpen igazán ennek tagjai képviselik a magasba csapó „új hullámokat” — tette hozzá a költő. Kezeit mélyen zsebeibe süllyesztve beszélt, olyan barátságos közvetlenséggel fogadta a legkülönfélébb kérdéseket. Majd szavalni kezdett... S a dadogós fiatalember, a század egyik legnagyobb tömegeket figyelemre késztető lírikusa, beszédhibáját leküzdve, önmagát felülmúlva szavalta verseit a diákok előtt, úgy, mint néhány évvel ezelőtt hazájában, ahol a költészet napján egy sportstadionban , egyszerre tizenötezer ember elé toppanva tárta fel szívét a világnak. ♦Vcgroszta Sándor Bónus István: A mi esküvőnk Csomorkányon a templomromnál Ott tartottuk az esküvőnket, Körülöttünk víg lepkék szálltak, Tavaszi vágy kergette őket. A csöndben halk nesszel a fákról Illatos kis szirmok peregtek, S meghallottuk a szívünk hangját: Csilingek, szeretlek! szeretlek! S váratlanul fürge szárny neszeszelte át az alkonycsendet, A boldogság kéklő madara Fölénk szállt, énekelni kezdett. S fogadtuk, hogy szivünk örökké Csordultig lesz hű szerelemmel, S minket soha el nem választhat, Se föld, se ég, se tűz, se tenger! Lipták Pál Utcák JUSTH ZSIGMOND Elek László monográfiájaTöbb mint egy évtized elmélyült kutatómunkájának gyümölcseiként kiemelkedő irodalomtörténeti monográfia született megyénkben. Elek László könyve a fiatalon elhunyt, nagy reményekre jogosító tehetségű író teljes életművét felöleli, s a legrészletesebb és legalaposabb feldolgozás a Justh Zsigmondnél eddig megjelent eléggé gazdag irodalomban. A szerző, aki nagy tudásával és meleg emberségével, a szó legszebb értelmében vett pedagógus hivatásszeretettől vezettetve, számos barátját és tanítványát indította el segítve, inspirálva a tudományos búvárkodás, a szélesebb látókörhöz vezető igényesség útján, eddigi értékes tanulmányai, cikkei után ebben a könyvében bontakoztatja ki a legteljesebben mélyreható elemző készségét, elvi alaposságát. Justh Zsigmond különös a monográfia egyénisége, torzó voltában is justh, velük maradandó munkássága írói módszerének, szinte halálától kezdve foglalkoztatta irodalmunk múltjának kutatóit. A francia szellemi élettel való kapcsolatait, hazai irodalomszervező kísérleteit és parasztszínházának históriáját dolgozták fel leginkább. Többek között Szinnyei Ferenc, Kozocsa Sándor, Gálos Magda, Halász Gábor, Sőtér István dolgozatai, s számos irodalomtörténeti kézikönyv, tanulmánykötet (Féja Géza, Németh László, Kárpáti Aurél) foglalkozott behatóbban Justh életműve egy-egy kérdésének vagy egészének tudományos, esztétikai vizsgálatával. Legutóbb, 1961-ben, Diószegi András magvas tanulmánya elemezte újszerűen az író munkásságának elvi problémáit. Elek László monográfiája minden Justh Zsigmondot érintő jelentősebb cikk és tanulmány megállapításait kritikusan figyelembe vette, összegezte és alkotóéul továbbfejlesztette. Munkájának részletekbe menő értékelése a szakfolyóiratokra vár, ehelyütt csak fő érdemeinek kiemelését kísérelhetjük meg. A kötet az eddigieknél mélyebb, gazdagabb ismeretek alapján mutatja be Justh Zsigmond családját, azt az arisztokratikus környezetet, amely az író ifjúkori, kezdeti nézeteit megszabta. A legtöbb buktatóval teli feladatot — Justh világképe, társadalmi, írói célkitűzései eredetének, fejlődésének, ellentmondásainak árnyalt, dialektikus elemzését — Elek László nagy felkészültséggel, tudományos élményt jelentő, új eredményekkel oldotta meg. Végigkísérve az író nézeteinek összetevőit — a dekadens polgári filozófiától, a ködös és misztikus megváltás-gondolatokon át a modern darwinista szemlétig és a Lev Tolsztojra emlékeztető humanizmusig — szerzője, kapcsolatos ábrázolásmódjának háttereként tárgyalja. Így érthető meg, hogy a rövid pályája csúcsán álló Justth regényeinek, novelláinak művészi értékeit miért szorítja jórészt háttérbe és miért gyengíti érezhetően a mondanivaló nemegyszer mesterkélt kiemelése, az írói tudatosság túlságosan kézzelfogható jelentkezése. Justh realista ábrázolás irányába mutató törekvéseinek értékeit, a századvégi irodalmi ellenzékben, a polgári magyar irodalom megszületésében betöltött szerepét ugyanakkor kellő súllyal emeli ki Elek László. A kötetet, mi, Békés megyeiek a fenti és a magyar irodalomtörténetírás számára nyereséget jelentő eredményeken kívül azért is nagy örömmel vettük kézbe, mert Justh Zsigmond szentetomnyad, Orosháza környéki kapcsolatairól, itt szerzett élményeinek művészi tükröződéséről minden eddiginél többet és teljesebbbet mond. Elsőként hasznosította a korabeli orosházi és megyei sajtó idevágó gazdag anyagát. A szentetornyai uradalmi dohánykerté,szek, részesek nehéz életének, az egykorú Gyopáros nyüzsgő világának bemutatásával Justh Zsigmond messze túlment a kilencvenes évek hivatalos, Jókai— Gárdonyi-féle parasztábrázolásán, még akkor is, ha felülről és kívülről nézte paraszti hőseit. Justh volt az első, aki az 1891-ben kezdődő Békés megyei agrárszocialista mozgalmak ábrázolását nyújtotta. Nevezetes parasztszínházáról is sok újat tudunk meg a szétszórtan eddig megjelent adatok rendszerezésén túl. Kiemelkednek a monográfia azon részei, ahol Elek László Justh ábrándos népszeretetének alapjait, az önmagát túlélt arisztokrácia és az életerős parasztság biológiai keveredésének gondolatát elemzi. A monográfia nem túlozza Justh érdemeit, kellő helyre állítja őt irodalmunk történetében, rámutat az író elgondolásai és az egykorú valóság közötti súlyos ellentmondásokra. A Békés megyei tanács művelődésügyi osztályát elismerés illeti azért, hogy Justh előremutató életművének 1958 óta megyénkben egyre szélesebbé váló megbecsülése jegyében, az író halálának 70. évfordulója alkalmából ilyen kiemelkedő monográfia kiadására vállalkozott, önként adódik a gondolat ennek kapcsán: meg kellene fontolni Justh Zsigmond vidékünk légkörében fogant s az országos könyvkiadás terveiben eléggé mostohán kezelt néhány művének megyén belüli kiadását. Regényei, novellái ugyanis általában hozzáférhetetlenek az érdeklődő átlagolvasó számára. Dr. Szabó Ferenc