Békés Megyei Népújság, 1968. április (23. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-28 / 100. szám
Forró üdvözlet a szocializmus felépítésén dolgozó munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek! Szélesedett a versenymozgalom — Szocialista brigádok alakultak — Ünnepelt a Körösvidéki Egyesült Cipész Ktsz A Körösvidéki Egyesült Cipész I nyertek. Ezt meg is valósították. Kisz az elmúlt évben kimagasló Az évforduló tiszteletére újabb eredményt ért el, ezért megkapta kollektívák is bekapcsolódtak a a Megye Kiváló Kisipari Szövetkezete címet, az ezzel járó vándorzászlóit, oklevelet és pénzjutalmat. A zászlóátadási ünnepséget április 26-án Békéscsabán, a Csaba mozgalomba. Goldberger elvtárs ezután további jó eredményeket kívánva átadta Áment Ferencnek, a ktsz elnökének a vándorzászlót és jutalmat. Ezt követően Áment Ferenc , , , ismertette az idei első negyedév Étteremben tartottak meg, ahol a sprinimenTMt , megyében levő távolabbi telepek- Ig ^ oklevelet es megyében levő távolabbi telepek [ jelvényét adotta a szocialista fol, részlegekből is részt vettek a brigádoknak. A ktez-ben a gyulai dolgozók, összesen mintegy ötszázi telep 2-es számú kon féketét brigádzan. Az ünnepségre eljöttek az ia, melynek vezetője Böszörményi MSZMP megyei és városi, a Kis Sándor, harmadszor nyerte el a SZÖV, a tanács és más szervek képviselői is. Újhelyi Sándor megnyitó szavai után Goldberger János, a KISZÖV elnöke mondott ünnepi beszédet. Többek között elmondotta, hogy az előző évhez viszonyítva megyénk kisipari szövetkezetei 172 millió forinttal nagyobb értékű árut termeltek 1967-ben, s öt év alatt termelésük megkétszereződött. Ehhez nagyban hozzájárult a munkaverseny-mozgalom, mely az elmúlt évben különösen jól kibontakozott a megyében. Ebben — a termelés állandó növelése mellett — a Körösvidéki Egyesült Cipész Ktsz is kimagasló eredményeket ért el. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére a szocialista brigádok forradalmi műszakot kezdemészocialista brigád címet. Ezenkívül még négy brigád kapta meg e kitüntetést. A szövetkezet tagjai, dolgozói közül pedig 180-an részesültek az ünnep alkalmából elmúlt évi munkájuk elismeréséül pénzjutalomban. Primőr-dömping a piacokon Békés megye legnagyobb piacán, Békéscsabán és a többi városban most már a tavaszi primőrök az uralkodók. Különösen nagy volt a felhozatal Békéscsabán salátából, összesen 2580 kilogramm, hozzávetőlegesen számítva mintegy 12 ezer fej. Éppen ezért igen olcsó is volt, átlagosan 50—60 fillér. Olcsó volt a zöldhagyma is, melyből 650 kilogrammot hoztak a termelők, deztel szemben sokat javult a primőr-felhozatal. Salátából 6500 tejet hoztak a termelők, és zöldhagymából is szép mennyiséget. Orosházán a Dózsa Tsz remekelt primőrjeivel, még uborkát is hozott, kilóját 35 forintért. Viszont mindhárom piacon igen kevés volt a baromfi és drága is. Békéscsabán a csirke kilója 36,80, Orosházán 30, Szarvason 35 éves csomóját 70—80 fillérért ad-rat. A termékek ára továbbra is fak. Szarvason a korábbi hely- Gyulán a legmagasabb. Növekszik a Mezőkovácsházi Építőipari Vállalkozás kapacitása A Mezőkovácsháza környéki termelőszövetkezetek építőipari vállalkozása csaknem 26 millió forint értékű beruházást, felújítást és karbantartást valósított meg az alapító és a környékbeli szövetkezeteknek, továbbá a lakosságnak, a földművesszövetkezeteknek és a közületeknek. Ez évre már annyira fejlődött a vállalkozás, hogy 30 millió forint értékű termelésre is képesek. Ehhez ez évben új műhelyeket építenek, és szakipari tevékenységhez is hozzálátnak. Az anyagszállítás gondjain és lassúságán úgy változtattak, hogy vásároltak három Super Zetort, hat pótkocsit és egy tehergépkocsit. --------------------------------------------- — Nem barátom — mondta erőre kapott a megviselt kis mosolyogva „Kréta”. — Én vagyok az a bizonyos íves őrnagy, akivel kapcsolatban magának annyi kellemetlensége volt... De csukja be a száját fiam, mert így nem hat valami előnyösen. Galamb ugyanis akkorára nyitotta a száját, amennyire az egyáltalán lehetséges volt. Nyaöregember. — Csak ne pihenjünk, amíg a szokéták támadása váratlanul érhet benünket. — Ez most már nem olyan veszélyes — legyintett íves. — Elsősorban ma március nyolcadika van, és nem valószínű, hogy négy-öt napnál előbb járható legyen a Batalanya-földre hát elgörbítette, a szemét kimé vezető út. Russel térképe tizediresztette és hol a meglepően fészkét jelzett. Azután a térkép télen modorú „Krétára”, hol a birtokában megszállhatjuk az nevető tisztekre nézett, ijedten átjáró nyílását. Bizonyára a kapkodva a fejét, jobbra-balra. Niger medre alatt vezet az út— Hüüü! — mondta azután. — Ismétlem, amit Delahay barátom mondott: maga nagy szolgálatot tett. Maga a világ legjáró, ahol elég erős a sziklás meder, és nem szakadhat be a folyó ágya. — Ágy! — kiáltott ismét vakönnyelműbb és legjobb katona- dúl Galamb, és a homlokára csapott. — Egy Laporter nevű bűfelejtettem ja. Ami pedig Krétát illeti, a szerencsétlen hülyét, az ő nevén őst az ágy alatt ben külön hálásan kezet szőri valahol, tok most magával. _ Laporter! — ugrott fel Keményen megrázta Galamb „Kréta”. — Hol van? Esküdni ? „ . . . . . kezét. Ez még mindig pislogva mertem volna, hogy kisiklottak a halárok mellesleg ezt a funknézett egyik tisztről a másikra, kezemből... Jöjjön, fiam! — Gajciót is ellátják. Csupán a halálamb és az őrnagy a kantin me- i szók szállnak hajóra naponta és csak azt ismételgette zavarában és meglepetésében: — Szép kis cirkusz... Szavamra, szép kis cirkusz. — És ráadásul a mi Galamb barátunk még szerencsés is — szólt közbe Finley. — A véletlen hozzájuttatta az óra titkához, amit annyi hozzáértő ember hiába keresett... — Jó, hogy említed! — mondta Delahay felkönyökölve az ágyban, mert valósággal újult jötűi folyosóra siettek, és benyitottak abba a szobába, ahol a gengszter maradt megkötözve. Mikor kioldozták, Fencroft tagjai úgy hulltak ki a kötélből, mint valami felbomlott bátyúból a széteső rongyok. Félig halott volt már. Galamb a fejét csóválta: — Alaposan megviselte a magány.... (Folytatjuk) Átvette az Élüzem címet a Békéscsabai Gépjavító Állomás Bensőséges ünnepség keretében vette át szombaton este a Békéscsabai Gépjavító Állomás az Élüzem címet. Első ízben nyerték el ezt a nagy kitüntetést. Évről évre nagyszerű eredményeket értek el ugyan, de az elismeréstől mindig elestek apró mulasztások, leginkább a sok baleset miatt. Az Élüzem címről szóló oklevelet, s több Kiváló Dolgozó jelvényt Csatári Béla, a megyei tanács vb elnökhelyettese adta át a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter megbízásából. Beszéde elején őszinte elismerését fejezte ki a gépjavító állomás dolgozóinak, vezetőinek az elmúlt évi nagyszerű munkájukért. A tervezett 36,4 millió helyett csaknem 41,5 millió forintra teljesítették éves tervüket. Ezen belül nagyon sok irányú munkát végeztek. Ezerszámra készítették az erőgépekre és a járművekre szükséges villamossági huzalokat, emellett számos termelőszövetkezet gazdasági épületeit látták el villamos hálózattal. Természetesen fő feladatnak a termelőszövetkezetek erő- és munkagépeinek javítását tekintették, emelett még gépi talajmunkát is végeztek. Ebben különösen a Vörös Hajnal brigád teljesítménye emelkedik ki, amely a múlt évi tevét 133,6 százalékra teljesítette. Szinte valamennyi üzemrészben élénk munkaverseny volt az elmúlt esztendőben. Hosszú volna felsorolni a gépjavító állomás valamennyi kiemelkedően dolgozóját. AZ Élüzem-ünnepség alkalmával többek között kiváló dolgozó jelvényt és jutalmat kapott Szűcs Győző, Kovács György, Stefanik Mihály, Vaszkó Sándor, Komlódi István, Bagi Pál, Rajtár Mihály. Az oklevelek és a jutalmak átadása után Szabó János elvtárs, a gépjavító állomás igazgatója elmondta, hogy az idén a tavalyinál jóval nagyobb tervfeladattal kell megbirkózniuk, teljesítéséhez azonban megvannak a feltételek. Elsősorban a jól szervezett és a fáradtságot nem ismerő szocialista brigádok adják ehhez a legfőbb biztosítékot. PPLETA"A RUDASON Néhány kilométeres autózás után a séta színhelyére értünk. A Rudas-tó képe tárul elénk. A töltésről és innen a víz fölé emelkedő mólóról gyönyörködünk a táj szépségében. Csónakba szállunk. Vízi sétára indulunk, s tulajdonképpen egy sétát nézünk. A kacsák sétáját, cihelődését, a tükörsima vízfelületen. Szép ez a tógazdaság. De nem volt mindig ilyen — az igazgató elbeszéléséből hallottam —, mert alig néhány éve itt az elmocsarasodás veszélye kísértett. Kevés volt a víz, a halak pedig megbetegedtek. Akkoriban Biharugra alig adott néhány vagon halhúst az országnak. Ekkor jött a gazdaságfejlesztés, mely a hajdani hasznavehetetlennek kikiáltott Regécset megváltoztatta. A 80 millió forintnál is nagyobb beruházás valósággal „átfestette” a tógazdaság egykori képét. A vízfelület kétszeresére nőtt, a termelékenység pedig a bevételekkel együtt négyszeresére, ötszörösére. A tizenkétmillió forintos árbevételből tavaly már 62 millió forint lett. Hogy ez így alakult, ebben nagy része volt a pecsenyekacsatartásnak. Tulajdonképpen azért mentünk a Rudasra, hogy megnézzük, mint „sétálnak” a kacsák néhány hetes koruktól a mesterséges szigetek környékén, s mint vándorolnak a vízen elhelyezett etetővályúk egyikétől a másikáig, míg '45—50 napos korra elérik a két és fél kilót. Erre az időre a kacsák már ismét a parton tanyáznak. Ügyes halászok drótkerítéssel körülvett területre terelik, hogy felszáradva innen kerüljenek a BOV békéscsabai gyáregységének teherautójára, feldolgozva a vevő szatyorjába. A halászok Biharugrán tehát nemcsak halat nevelnek, hanem kacsákat is. Az egyik állat a másikkal szimbiózisban él. Az együttlét hatására a halak erőteljesebben fejlődnek, mint a hagyományos körülmények között. Ráadásul a kacsák gondozása egy fillérbe sem kerül, mert vagy minden másnap, hogy az önetetőket takarmánnyal feltöltsék. És a kacsák ugyanúgy, mint a halak, követik a hajót, az önetetőket. A pecsenyekacsa-nevelésben Biharugrán országra szóló eredményt értek el. Itt holdanként már 150 kacsát nevelnek éves átlagban. Különösen a Rudas-tó az, amelyik elsősorban szót érdemel a felnőtt és az ifi brigád teljesítményével. Az országban még nagyon sok tógazdaság holdanként éves átlagban alig ad tíz pecsenyekacsánál többet. Pedig, ha a többi tógazdaság követné az ugrai példát, valószínű a belkereskedelem több kacsát hozhatna forgalomba ilyen tájban primőr gyanánt. Biharugrán győzik ezt a nagy ütemet, sőt ebben az esztendőben a tavalyinál is nagyobb fába vágták fejszéjüket. A szocialista halászbrigádok ugyanis munkafelajánlást tettek. Ebben az esztendőben 150 ezer pecsenyekacsával és 20 vagon halhússal értékesítenek, többet, mint 1967-ben. Merész vállalkozás az övéké, de biztonságos, s ami a legfontosabb: bíznak, a vállalás túlteljesítésében! A Rudas-tavi sétán meggyőződtünk, hogy a halászok állják szavukat. Az első kacsacsoportot ezen a héten adták át a BOV békéscsabai gyáregységének. A 30 dekával kihelyezett nemespontyok is olyan jól gyarapodtak, hogy elégték az egyedenkénti 90 dekás súlyt. Még jó egy hónap, és a kacsák után már halat is ad a Rudas-tó. D. K. Először az élvonalban Fennálásának 19. évébe lépett a Szarvasi Kísérleti Állami Gazdaság. E csaknem két évtizedes munka eredményének méltó kifejezése volt a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter elismerő határozata, melyben Élüzem címet adományozott ennek a gazdaságnak. Tavaly a Szarvasi Kísérleti Állami Gazdaságban országra szóló, sőt világviszonylatban is igen jelentős rizstermést értek el, de jól jövedelmezett a növénytermesztés többi ágazata is. Az állattenyésztés is szépen fejlődött, amint azt április 27-én, a szombaton tartott Élüzemavató beszédében dr. Tóth Mihály, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a MÉM Tudományos Főosztályának vezetője méltatta. A szarvasi művelődési házban rendezett bensőséges ünnepségen ott voltak a gazdaság dolgozóinak képviselői. A meghívott vendégek között Zalai György, a párt Békés megyei bizottságának titkára, dr. Kovács Gábor, az ORKI igazgatója, továbbá a társadalmi, politikai élet több helyi vezetője. Árengedményes 1968. május 2-től május 25-ig 8 TÍPUSÚ RÁDIÓ, MINIVIZOR TELEVÍZIÓ HAJDÚ SUPER MOSÓGÉP VV—1. TÍPUSÚ VASALÓ 2 R FIX ELEKTROMOS FŐZŐLAP LUNAPRESS KÁVÉFŐZŐ ÁRUSÍTÁS: VAS- MŰSZAKI SZAKÜZLETEKBEN ÉS ÁRUHÁZAKBAN. VASÁR 187878 TAVASz nk ::::::