Békés Megyei Népújság, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-03 / 233. szám
Olimpiai bajnokunk, Gedó György látogatása Békéscsabán Szombat délelőtt a XX. Nyári Olimpiai Játékok aranyérmes ökölvívója, Gedó György — fe- leségével — Békéscsabára látogatott. A sportpályafutását a „ Viharsarok ,,fővárosában” kezdő olimpiai bajnokot és csabai származású feleségét fogadta . Supala Pál, az MSZMP Békés megyei Bizottságának titkára és dr. Becsei József, a békéscsabai városi pártbizottság titkára, aki a baráti beszélgetés során — őszinte jókívánságai mellett — átadta a világhírű sportembernek a „Békéscsabáért” emlékplakettet. Gedó György és felesége a déli órákban találkozott a megyei pártbizottság, a békéscsabai városi tanács, a megye és a megyeszékhely sportvezetőivel. A Kórház utcai TS-székházban lezajlott fogadáson megjelent Inokai János, a megyei pártbizottság munkatársa, Babák György, a városi tanács elnökhelyettese, Erdős Károly, az SZMT elnöke, Krivik András, a megyei, Kádi Károly, a városi TS elnöke, Dömény Ferenc, az SZMT sportbizottságának vezetője, Baranyai Kálmán, Gaál Géza, Marik Lászlóné, Gabnai András, a megyei TS és az Előre Spartacus Sí munkatársa, vezetője. A papírsúlyú ökölvívás müncheni aranyérmese itt vette át a városi tanács, az SZMT és a sportszervek ajándékait, majd nagyszerűen „állta” a fogadás részvevőinek kérdés-özönét. Szó esett a felkészülésről, az olimpiai előcsatározások, a korábbi Európa-bajnokságok, majd a Kim U Gil elleni döntő legizgalmasabb pillanatairól. A vendéglátók a kora délutáni órákban így búcsúztak Gedó Györgytől: — A mielőbbi viszontlátásra s egy újabb, szélesebb körű élménybeszámolón, s egy bemutató-edzésen, az anyaegyesület békéscsabai, Petőfi utcai tornatermében! Müncheni aranyérmes ökölvívónk, Gedó György átveszi dr. Becsei Józseftől, az MSZMP Békéscsabai Városi Bizottságának titkárától, a „Békéscsabáért” emlékplakettet. Gedó György — feleségével — az olimpiai aranyérem és az emlékplakett „társaságában”. (Fotó: Gál Edit) fl labdarúgó NB I harmadik fordulójának eredményei: Videoton—Ferencváros 3—1, Rába ETO—tr. Dózsa 1—0, Bp. Honvéd— Diósgyőr 3—1, Vasas—Salgótarján 3—1, Zalaegerszeg—Szeged 4—0, MTK-Pécs 1—0, Csepel—VM Egyetértés 1—1, Tatabánya—Komló 1—1. A bajnokság állása: 1. Honvéd 3 3—— 7—26 2. MTK3 2 1— 5—15 3. FTC3 2 — 1 9—64 4. Vasas3 2— 1 7—44 Videoton3 2— 1 7—44 6. Rába ETO3 2— 1 6—54 7. Tatabánya3 1 2— 2—14 8. Csepel3 1 1 1 5—43 9. Komló3 1 1 1 3—43 10. ZTE31 1 — 4—22 11. I. Dózsa3 1—2 5—42 12. Pécs 3— 2 1 0—12 13. Diósgyőr 3— 2 1 1—32 14. SZEOL3 1— 2 3—92 15. Egyetértés 3—1 2 3-101 16. SBTC 35=— 3 2-9— A szabadrúgás-gól döntött... Dorogi AC—Bős. Előre Spartacus 3—0 (1—0) Dorog, NB I B-s labdarúgómérkőzés, 1500 néző. V: Hévízi. Dorog: Horváth I (6) — Temesvári (5) Tóth Gy. (6), Kiss (5), Horváth P. (7), Gabala (8), Erkel (5), Takács (5), Laczkó (7), Peszerki (6), Bartalos (7). Edző: Varga János. Bős. Előre Sp.: Tóth M. (6) — Kvasz (4), Dobó (7), Láza (6), Lengyel (5), Kerekes (5), Veszelka (7), Dávid (7), Tóth T. (4), Németh (6), Lukoviczki (5). Edző: Pillér Sándor. Csere: Lengyel helyett Kovács (6) a 72. percben. Tóth T. helyett Bánáti (7) a szünetben. A szokatlanul korai időpont miatt nehezen gyülekezett a szurkolósereg a dorogi pályára. Egyébként kitűnő labdarúgó idő, nagyszerű pálya fogadta a csapatot. A hazaiak léptek fel támadólag. A Békéscsaba meg-erősítette kapuja előterét, de már az első percekben veszélyeztettek a Bányász-csatárok. Horváth P. két esetben is kapura lőtt, előbb fölé, majd Tóth M. vetődve védett. Az 5. percben a csabai kapus kezéből kiperdült a labda, Peszeki egyből lőtt, de az egyik védőről a gólvonal előtt a kapu fölé pattant a labda. A 10. percben ugyancsak Peszeki lövését a gólvonalról hárították a csabaiak. A vendégek szórványos, gyors ellenakciókra építették fel támadójátékukat. A 12. percben a baloldalról Veszelka tört kapura és lövését Horváth lábbal szögletre mentette. A 20. percben két csabai szöglet hárítása adott munkát a dorogi védőknek. A 25. percben a gólra éhes Németh elől Gabala az utolsó pillanatban adott haza. A 45. percben szerezte meg a vezetést a többet támadó bányászcsapat. Horváth P. szépen beívelt, Laczkó két védő között lekezelte a labdát és 8 méterről a kapu közepébe bombázott, 1—0. A szünetben cserét határozott el Pillér edző és ez — mint a későbbiekből kitűnt — sikeres húzásnak bizonyult. Rögtön kitámadott a Békéscsaba és az újrakezdés után a 15. másodpercben majdnem egyenlített. Dávid emelte kapura a labdát, mely már túljutott a vetődő dorogi kapuson, amikor Kiss a gólvonal elől kivágta a labdát. (Meleg helyzet volt!) Állandóan a dorogi térfélen folyt a játék ebben az időszakban. A bányászok védelme azonban útját állta a sorozatos csabai támadásoknak. Egy hazai ellentámadás során Peszeki nagyerejű lövését Tóth M. kiütötte, majd a berobbanó Laczkó elől másodszorra nagy bravúrral vetődve megkaparintotta. A 69. percben Lengyel nagy helyzetben magasan a kapu fölé lőtte a labdát. A 76. percben dőlt el a mérkőzés sorsa. Laczkót felvágták a védők, 20 méterre a kaputól.. A dorogiak félelmetes szabadrúgás lövője Tóth Gy. állt a labda mögé és lövése, mintha zsinóron húzták volna, kötött ki a bal felső sarokban, 2—0. Ez a gól szemlátomást viszszavetette a csabaiakat. A hátralevő időben a dorogiaké volt a játéktér. Még Tóth M.-nek volt jó néhány védenivalója, majd a 85. percben Németh L. sárga lapos figyelmeztetést kapott. A 88. percben Bartalos elhúzott a baloldalon, belőtte a labdát, az a vetődő Tóth M. kezéből kicsúszott, és az előrevetődő Laczkó az ötösről a kapuba fejelt, 3—8. Nagyszerű, igazgalmas, színvonalas mérkőzésen a dorogiak az első félidőben a csabaiak „jóvoltából” mezőnyfölényben játszottak, góljuk a legjobbkor jött. Szünet után az igen jó Tóth T.—Bánáti csere egészen más arculatot adott a vendégcsapat játékának. A levegőben lógott az egyenlítés, amikor a szabadrúgásgól eldöntötte a mérkőzés kimenetelét. Mindkét csapat dicséretet érdemel sportszerű játékáért, küzdeni tudásáért. Göb Sándor További eredmények: Szolnoki MTE—MÁV DAC 2—0, Miskolc—BKV Előre 4—2, Szekszárd—Eger 1—1, Várpalota- Volán SC 1—1, Pénzügyőr SE—■ Haladás SE 2—0, Oroszlány— Bp. Spartacus 3—0, Ganz-MÁVAG—Kecskemét 2—0. A LABDARÚGÓ NBI B Állása 1. Ganz-MÁVAG8 5 2 1 17— 8 12 2. Pénzügyőr8 5 2 1 14— 9 12 3. Szolnok8 5 1 2 15— 7 11 4. MÁV DAC8 5 1 2 14— 9 11 5. Haladás8 3 4 1 16—10 10 1 6. Dunaújváros8 4 2 2 12— 6 10 7. Debrecen8 3 3 2 9—7 9 8. Bp. Sport.8 3 3 2 11—11 9 9. Dorog8 3 2 3 15—10 8 10. Kecskemét8 2 4 2 9—11 8 11. Békéscsaba8 2 3 3 6—97 12. Oroszlány8 2 2 4 8—96 13. Eger8 1 4 3 12—14 6 14. Volán8 2 2 4 10—15 6 15. Miskolc8 2 2 4 9—18 6 16. BKV Előre8 1 3 4 7—13 3 17. Várpalota8 1 2 5 7—14 4 18. Szekszárd8 1 2 5 10—21 4 Kooczi-Samu BÉKÉSI ÁFÉSZ VM—GYULAI SP. 62:54 30:24). Férfi, NB II., Békés, 58 néző. V: Beliczay. Békés: Mészáros (2), Jakucs (8), Komoróczky (4), Zima (10), Perdi (3). Csere: Veres I. (6), Végh, Csarnai 6), Domokos (16), Veres J., Domokos M. (2). Edző: Békési Mihály. Gyula: Horváth (6), * Czeglédi, Antovszki (6), Fésűs (3), Krasznai (14) Csere: Szűcs (10), Cristián (15), Enyedi, Ancsin, Mogyoróssy. Edző: Ifj. Christián László. Az elmúlt hét végén lejátszott mérkőzésen találkoztak a megyei riválisok. A két egyforma képességű csapat küzdelméből a hazaiak bátrabb küzdőmodorukkal kerültek ki győztesként a gyenge napot kifogó szövetkezetiekkel szemben. a XX. Olimpiáról jelentük Egynapos szünet után vasárnap folytatták a sakkolimpián a nők versenyét. A magyar csapatnak Lengyelország válogatottja volt az ellenfele és a két játszma közül csak egy fejeződött be. Verőc vereséget szenvedett Brenska-tól, s így a lengyelek vezetnek 1:0-ra. A 4. csoport állása: Magyarország 7 pont (1), Lengyelország 7 pont, Szovjetunió 6.5 pont. A férfi döntő 5. fordulójában Svédország 1.5:0.5 (2) arányban vezet Magyarország ellen. Megleptésre Portisch vereséget szenvedett Andenssontól. Eredmények: Svédország—Magyarország 1.510.5 (2), Andersson—Portisch 1:0, Liliendahl —Ribli döntetlen, Bulgária—Hollandia 2:1 (1), NDK—Szovjetunió 5:3.5, Dánia—Spanyolország 2.5—3.5 Jugoszlávia—Egyesült Államok 3:1. Az állás: Jugoszlávia 1© pont (2), Spanyolország 12,5 pont, Magyarország 12 pont (2), Szovjetunió 11,5 pont. Hírek, eredmények — Vasárnap játszották le a vízilabda Magyar Népköztársasági Kupa döntőjét. Az Egri Dózsa 7—6-ra legyőzte az FTC-t és ezzel elhódította a trófeát. — Ilovszky Rudolf szövetségi kapitány a következő játékosokat hívta meg a labdarúgó-válogatott mai edzésére: Géczi, Rapp, Fábián, Páncsics, Kovács, Bálint, Juhász P., Juhász I„ Szűcs, Fazekas, Kocsis, Dunai II., Váradi B„ Zámbó. A Népstadionban bonyolították le az országos atlétikai váltóbajnokságot. A Bcs. Előre Spartacus női ifjúsági csapata a 4x800 m-es távon a Bakony Vegyész mögött második lett, 9:38.0 perces idővel. — Holnap két Békés megyei csapat lép pályára a labdarúgó MNK nagydöntőjének első fordulójában. Az Orosházi Kinizsi az NB I B-s Kecskeméti Dózsát fogadja, míg a Bes. Előre Spartacus az NB II-es Szegedi VSE- hez látogat. — Helsinkiben nemzetközi atlétikai versenyen a kétszeres olimpiai bajnok finn Lasse Viren újabb kísérletet tett a már 13:13 perces, 5000 méteres világrekord megjavítására. Terve nem sikerült, eredménye: 13:29,8. A Davis Kupa döntőre készülő amerikai tenisz-válogatott a franciák ellen lépett pályára és az első nap után 6:1 arányban vezet. Nagy meglepetésre vasárnap a holland labdarúgó-bajnokságban az Interkontinentális Kupa-győztes Ajax 2—0-ra kikapott a Breda csapatától. Csak két döntetlen eredményre futott a megyénk két NB II-es labdarúgó-csapatunk erejéből a vasárnapi, 7. fordulóban. Mindkét együttes otthonában játszott, de a várt győzelem elmaradt, így kénytelenek továbbra is megelégedni a 11—12. hellyel. Fotónk a VTSK—Bp. Építők mérkőzésén készült, akkor, amikor Katit leshelyzetben állította meg a játékvezetői síp. (Fotó: Barnácz István)