Békés Megyei Hírlap, 1996. október (51. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-05-06 / 233. szám

­Énekük az életük A vagy: a King’s Singers együttes húsz órája Békéscsabán Aki hallhatta, láthatta a világhí­rű angol King’s Singers együt­test, sokáig fog emlékezni a nagyszerű templomi hangver­senyre, az igazi profizmust nyújtó énekesek egyéniségére, gyönyörű hangjukra, a szép an­gol nyelvre, kedves humorukra. A koncert élményét fokozta, hogy Békéscsabára érkezésük­kor, még a próba előtt, majd késő este, a vendégek tiszteleté­re rendezett fogadáson az embe­rekkel is találkozhattam: David Hurley-vel, Nigel Shorttal, Bob Chilcott-tal, Gabriel Crouch­­csal és Stephen Connollyval. Az emlékezetes beszélgetések több tanulsággal szolgáltak, ezek kö­zül csak egyetlenegyet emelnék ki, és megkísérlem kicsit ango­losan fogalmazni: ha nem téve­dek, a valóban nagy tehetségek mintha rendkívüli szerénység­gel, alázattal viselnék a sikert, a világhírnevet... Az év nagy része turnéból áll, több ügynökségük működik a világ különböző helyein, a ke­reslet óriási, szigorúan szelek­tálni kell. Bejárták már a Földet Japántól Brazíliáig, Amerikától Svájcig, Magyarországon tíz­szer vendégszerepeltek az el­múlt években, de Budapesten túlra most jöttek először; nagy öröm, hogy éppen Békéscsabát tisztelték meg. A megtett kilo­méterekről nem készült statisz­tika, annyi bizonyos, hogy a kó­rus tagjai idejük nagy részét repülőgépen, autóban, együtt töltik, úton vannak és nem a csa­ládjukkal. Egyelőre hárman nősek, Bobnak négy, Stephen­­nek két, Philipnek egy gyerme­ke van. Állítják, ha bármely fele­ség (vagy kedves) valaha is szó­vá tette volna állandó távollétü­ket, aligha maradt volna sokáig feleség (vagy kedves). Világos, a kis idő, amit együtt tölthetnek, nem telhet veszekedéssel, az otthon nyújtson menedéket, biz­tonságot, megértést, adjon erőt, hitet—így sorolták. Finom, magyaros ebéd utáni szunyókálásból ébresztette a fi­úkat a gépkocsivezető, amikor a szállodához érkeztek, de gyor­san magukhoz tértek, gyakorlot­tak az ilyesmiben. Mivel vezető, szóvivő nincs náluk — a dönté­seket baráti alapon hozzák, a fel­adatokat testvériesen osztják meg —, a rangidős Bob Chil­cott-tal ültünk le beszélgetni. Az idő sürget, Bob mégis több, mint udvarias, nagyon barátságos, kedves, az órát én figyelem. — Majdnem harminc éve alakult az együttes, 1968-ban a Cambridge-i Egyetemen. Fiatal énekelünk, én vagyok a tenor — meséli Bob. — Valamennyien zeneművészeti diplomával ren­delkezünk, professzionista éne­kesek vagyunk. A tagok olykor cserélődnek, most Gabriel a leg­fiatalabb. A repertoárunk igen gazdag, a korai reneszánsztól egészen a kortárs művekig, nép­daloktól a Beatles-dalokig ter­jed. A közönség nagyon külön­böző ízlésének megfelelően, igen eltérő stílusokat igyek­szünk a színpadon megvalósíta­ni. — Ez az első alkalom, hogy Budapesten kívül is fellépnek. — Nagyon örülök, hogy vég­re lehetőségünk nyílt egy kicsit látni Magyarországból. — A magyar kultúrából mi ismerős? — Sajnos keveset tudok, de azt hallottam, hogy Magyaror­szágon már az általános iskolá­ban színvonalas zeneoktatás fo­lyik, hogy az egészen kicsi gye­rekeket megtanítják énekelni. Ha jól tudom, az oktatásban hangsúlyt helyeznek arra, hogy a tanulók a magyar kultúra érté­keit megismerjék, megőrizzék, ezzel a későbbi életminőséget nagyban meghatározzák. Ma­gyarország azon kevés országok egyike, ahol ez jól működik, ahol tudják, hogy az énekkel, a zenével az egész világ megnyí­lik az emberek előtt. — Miben látja a King’s Singers népszerűségének okát? — Azzal függhet össze, hogy énekelni mindenki tud, minden­ki képes a zene élvezetére. Éne­kelni lehet kocsmában, futball­­pályán, utcán. Talán kicsit azzal is, hogy a saját kultúránkat ápol­juk, és ezt szívesen hallgatják Anglián kívül is. S mi magunk is nagyon élvezzük, amit csiná­lunk, szeretünk énekelni. —Az abszolút profizmusukat nem is említi? — Gondolja, hogy talán egy kicsit az is hozzájárulhat a siker­hez? —Igen, úgy gondolom... Ma­napság sokat vitatkoznak arról, hogy a zene, a művészet képes-e hatni az emberekre, a társada­lom fejlődésére. Ön szerint az ének hat az életünkre? —Nagyon is, és számos terü­leten! A zene valami olyan cso­da, amit Istentől kapunk, ami természetes, aminek megvan a maga rendje, és ami képes ben­nünket a mindennapi élet fölé emelni. A zene erőt ad nekünk, hogy elviseljünk sok mindent, amit művészet nélkül nehéz len­ne elviselni. S manapság , amikor nagyon terjednek olyan dolgok, amelyekről nem mond­hatjuk el, hogy értékükről, mi­nőségükről lennének nevezete­sek — különösen nagy fele­lősség hárul a zenére. Látjuk az egész világon, amerre járunk, hogy a nem éppen értékes tö­megeikkel szemben csak az iga­zi kultúra veheti fel a harcot. Nem hagyhatjuk, hogy a művé­szet háttérbe szoruljon, harcolni kell azért, hogy az embereket rádöbbentsük: szeressék, élvez­zék a kultúrát, amitől értékeseb­bek lesznek, ami közelebb hoz­za őket egymáshoz, önmaguk­hoz. —Egyetértek. A gyönyörű ki­ejtésük azzal függ össze, hogy az együttest eredetileg Cam­­bridge-ben alapították? Vagy fontos a színpadon az igényes, irodalmi stílus? — Nagyon fontos, erről meg­vagyunk győződve. A nyelv, mint a kommunikáció eszköze, legyen világos, szabályos, jól érthető, szép, választékos! Sietni kell a próbára, fényké­pezni csak ott kívánatos, s csak addig engedélyezett, amíg fel nem csendül az ének... S a többit már tudják: a King’s Singers jött, énekelt, mindenkit lenyű­gözött, majd elutazott. Alig húsz órát töltöttek Békéscsabán, ennyi jutott nekünk, a világ kö­rüli turné folytatódik. Anglia legjobb exportja A hattagú énekegyüttes fenn­állásának 28 esztendeje alatt több, mint hatvan lemezt ké­szített és koncertezett az egész világon. Zsúfolt programjuk ellenére mindig időt szakíta­nak arra, hogy jótékonysági esteken is fellépjenek, bevé­telük jelentős hányadát ado­mányozzák nemes célra, beteg gyerekek gyógyítására, idős emberek megsegítésére. Nagyon gyakran lépnek fel templomokban, hiszen reper­toárjuk jelentős része egyházi kórusmű. A békéscsabai Evangélikus Nagyte­jiplom látványa, építészeti remeke, hangulata, kitűnő akusztikája őket is lenyűgözte. A koncert után valamennyien arra voltak kíváncsiak, vajon hányan jöt­tek el, hogy meghallgassák éneküket. Fantasztikus tehetség, tö­kéletes profizmus. Azt csinál­nak a hangjukkal, amit csak akarnak: a legkülönfélébb hangszereket is megszólaltat­ják, eléneklik. Mindezt bájos mosollyal, kedvesen, látható élvezettel, őszinte szeretettel. Ők hatan még mindig Anglia egyik legfontosabb exportját képviselik. Utolsó egyeztetések a próbán, csak ekkor lehet fényképezni. David és Nigel, Bob és Philip, Gabriel és Stephen konzultál Bob Chilcott a rangidős A hattagú kórus már és még nem a színpadon, ugyanis felvonultak, de a koncentrálás pillanatai még ezután következnek, akkor viszont fény­képezni már tilos... Találkoztunk a csodával! Október 1 -jén, a 21. zenei világ­nap alkalmával adott hangver­senyt a hattagú King’s Singers együttes az evangélikus nagy­templomban. A hangverseny beköszöntője Henryk Górecz­­ky, korunk lengyel zeneszerző­jének Totus tuus című műve volt, melyet a szerző II. János Pál pápa lengyelországi látoga­tásának alkalmára komponált. Ezt követően műsoruk első ré­szében angol reneszánsz meste­rek egyházi műveiből énekel­tek: Orlando Gibbons, Thomas Tallis, William Byrd, Adrian Willaert kompozícióin keresz­tül gyönyörködhettünk a klasszikus vokálpolifónia Ang­liában virágzó és a stílust meg­határozó alkotásaiban. Azt hiszem, sokunknak okoz fejtörést, hogy milyen is a 16. század kórusmuzsikájának hite­les tolmácsolása. Most megtud­hattuk: Ilyen! Méltóságteljes, mértéktartó és mégis ezerarcú. Élnek a szólamok, megcsodál­hattuk az imitációs szerkesztés mesterien kirajzolódó szólam­vezetését, a harmóniák kristály­­tiszta, éppen ezért dúsan zengő megszólaltatását. Nem hagyha­tó szó nélkül a francia zeneszer­ző, Maurice Duruflé (1902— 1986) négy motettája sem, hi­szen az együttes, bár ugyanazon műfajt tűzött műsorára, amit már hallottunk tőlük, azonban a más nemzet és más korszak, más feladatokat állított eléjük, mely feladatokat tökéletesen oldottak meg. A műsor második felében stí­lusváltás következett: korunk zenéjéből adtak ízelítőt. Főként angol népdalokat, Beatles-fel­­dolgozásokat énekeltek. Nem tudom eldönteni, hogy a több­nyire zenei paródiáknak az énektechnikáját vagy a humorát csodálhattuk jobban. Mind­egyik tökéletes volt. De mitől is olyan tökéletesek? Az abszolút biztos szakmai tudásuktól? (Ki­művelt hang, stílusismeret?) A világhírnévtől? Talán fordítva: attól tettek szert világhírnévre, mert tökéletesek. Attól, hogy az angol kóruskultúrának sok év­százados hagyománya van? Vagy mindez együtt? Igen! Ez mind együtt. A közönség szűnni nem aka­ró tapssal jutalmazta művésze­tüket, melyet két ráadással és kedves, közvetlen gesztusokkal viszonoztak. Dr. Tóthpál József, a Nemzeti Filharmónia igazga­tója a hangverseny megnyitójá­ban Yehudi Menuhin könyvéből idézett két mondatot, melynek lényege az, hogy emberségünk­ben, hitünkben kell megerősöd­nünk. Ebben segít a művészet, jelen esetben a zene. Talán nem túlzás azt hinni, hogy ezen a koncerten 1800 résztvevő erősödött emberségében, hité­ben. Számomra ez volt a csoda, melyet igyekszem nagyon soká­ig őrizni. Köszönjük meg ezt a lehetőséget a Nemzeti Filhar­mónia megyei kirendeltségé­nek. Dr. Sárhelyi Jenőné írta és szerkesztette: Niedzielsky Katalin Fotó: Kovács Erzsébet

Next