Békés Megyei Hírlap, 2014. április (18. évfolyam, 76-100. szám)

2014-04-01 / 76. szám

2014. ÁPRILIS 1., KEDD 11 SPORT „Izzik a csarnok, itt a ma­gyar bajnok!” „Ti vagytok a legjobbak!” - zúgott, zengett a Vasas Óbuda Folyondár ut­cai csarnoka a békéscsabai szurkolók hangjától vasár­nap este a női röplabda­bajnokság harmadik, utolsó aranycsatája után. Gajdács Pál Felejthetetlen estét produkált, a történetének és a csapat­sportágakban Békéscsaba vá­rosának első bajnoki címét nyerő Linamar-Békéscsabai RSE együttese. A katasztrofá­lis kezdés valósággal sokkolta a drukkerhadat, de nem a csapa­tot, amely a második szettnek már teljesen más felfogásban szaladt neki. Nem kevés fordu­lat után egyértelműsítette, nem adják vissza az esélyt a meccs előtt flegmázó, a csabai beme­legítés közben a hálót szemte­lenül huzigáló piros-kékeknek. A szorosabb, elbukott harma­dik játszma után újabb csavar következett a történetben, a döntő játékban a felek ötször harcoltak ki meccslabdát, előbb kétszer a Békéscsaba, majd két­szer a Vasas, s aztán a sikeres vendégblokk után egymás nya­kába ugorhattak a lányok. Miközben a bírókat szinte vé­gig nem éppen finom stílusban „dicsérő” Vasas-táborból berepí­tett duda keményen bokán ta­lálta dr. Tóth Jánost, a BRSE-ét négy éve szolgáló csapatorvost, pillanatok alatt előkerült a pezsgő, s - engedéllyel - még a tizenéves játékosok is beleszür­­csölhettek a méretes győzelmi trófeába öntött nedűbe. Nagy At­tila, a BRSE utánpótlás szakmai igazgatója a meccs előtt is száz százalékig biztos volt a csapat si­kerében, de az első szett után is. - Akkor is megmondtam, hogy nyerünk, egy percig sem gondoltam, hogy kikaphatunk - mondta a jelenlegi együttes­ből többeket is felfedező, s a korosztályos csapatnál edző­ként dolgozó Nagy Attila. A csabai csapatkapitány, So­­ós Nikolett 18 évesen éppen a Vasastól érkezett a Viharsarok­ba. Számára hatalmas elégtételt jelentett, hogy éppen korábbi klubjának otthonában emelhet­te magasba a bajnoki serleget. - Ilyen, amikor az álmok va­lóra válnak. Nagy mélységből jöttünk vissza, most is akadt valaki a csapatból, aki átlendí­tett bennünket a nehézségeken - mondta a csabaiak ütője. - Nagyon örülök a bajnoki címnek. Sajnálom, hogy a be­tegségem miatt nem tudtam úgy segíteni a lányoknak, ellen­ben Ilyés Betti kitűnően pótolt engem - mindezt már a szezon közben Finnországból vissza­térő ütő, Szombathelyi Szandra nyilatkozta. A válogatottba a belga szö­vetségi kapitány, Jan de Brandt által visszahívott liberó, Mol­­csányi Rita szerint a mérkőzést a csapat egészének küzdeni tu­dásának köszönhetően nyerték meg. - Ismét megmutattuk, hogy egy pillanatra sem adjuk fel -hallottuk a huszonegy eszten­dős kiválóságtól. Bodnár Dorka az első meccs­labdát a hálóba nyitotta, ám si­került kompenzálnia, a döntő pontot az ő közreműködésével szerezte meg a BRSE. - Nagyon ideges voltam a rossz nyitás miatt, de a végén sikerült javítanom. Leírhatatlan az érzés, fantasztikus tettet haj­tottunk végre - jegyezte meg a tizennyolc esztendős center. Miközben,a hazaiak trénere, Jókay Zoltán az egyik sarokban szomorkodott, s közben érté­kelt:­­„Csodálatosan indult, de a végén megint nem mertük vállalni a jó ütéseket, míg a Bé­késcsaba bátran megcsinálta őket”) addig a sikercsapat a végig hihetetlen energiát adó szurkolóit köszöntötte. - Ez a csapat a legjobb! Mézes Bandinak köszönhetem, hogy itt lehetek, s ilyen élményben lehet részem - jegyezte meg Orvos György, a békéscsabaiak egyik drukkere. Kormos Mihály szakmai igazgató telefonja vasárnap es­te óta nem győzi fogadni a hívá­sokat és az SMS-eket. - Már képtelen vagyok min­denkit visszahívni! Hihetetle­nül nagy dolgot vittünk véghez, az elmúlt két hónapban félelme­tesen összerázódott a társaság - dicsérte lányait. - Óriási dolog e csapat edzőjének lenni. Hogy milyen érzések kavarogtak bennem a döntő szettben? Nem gondoltam volna, hogy a remek negyedik játszmánk után a leg­jobb alakzatban felállva öt-egy­­re elhúz a Vasas. Akadt egy pil­lanat, amikor a hazaiaknak volt esélye a maguk javára fordítani az eredményt. Akkor az bizta­tott, hogy ha egy éve volt erőnk felállni a TF elleni bronzmérkő­zésen, akkor ez most megismét­lődhet, még azután is, hogy az első szettben a Vasas tönkrevert bennünket. Higgadtak tudtunk maradni, miközben abban is re­ménykedtem, hogy a házigazda nem tudja végig az elején látott stabil játékát mutatni. Feltétle­nül szeretnénk magunkat meg­mutatni a Challenge Kupában és a Közép-európai Ligában is. Amikor a klub elődjét annak idején huszonegy évesen feljut­tattam az NB II-ből az élvonal­ba, s ott három évig játszhat­tunk, nem hittem volna, hogy egyszer majd bajnoki aranyér­met akasztanak a nyakamba. Nem győzzük elégszer hang­súlyozni, a Békéscsaba az utób­bi öt év döntősét, 2012 és 2013 bajnokát verte meg háromszor is (ebből ugye kétszer idegen­ben). Azért ez nem lehet a vé­letlen műve. Eddig még soha nem része­sült röplabdabajnok pénzjuta­lomban, ám a tegnapi hír sze­rint a Magyar Olimpiai Bizott­ság által biztosított műhelyek szakmai támogatására fordít­ható 3 milliós keretből a friss aranyérmes Békéscsabai RSE 750 ezer forintot kap. röplabda A viharsarki lányok a legkritikusabb pillanatokban is higgadtak maradtak Soós Nikolett csapatkapitány megkapja az aranyérmet. A fiatal békéscsabai Nagy Viktória (szemben) is jól küzdött a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén. A bajnokok köszöntése A békéscsabai és a vasárnapi mindent eldöntő Vasas Óbuda elle­ni harmadik összecsapás képei vezették fel a megyeszékhelyen a Szent István téren kihelyezett óriás kivetítőn az NB I-es röplabdabaj­nokságban aranyérmes Békéscsa­bai RSE női csapatának köszöntő ünnepségét. A felidézett rádióköz­vetítés alatt újra átélhettük azt a sikert, amelyre még nem volt péld Békéscsabán. M­ezszám szerint szólították színpadra a csapat tag­jait és a technikai stábot, akik kö­szönetet mondtak a most is nagy számban megjelent szurkolótábor­nak. A görögtüzektől füstfelhőbe burkolózott téren Soós Nikolett cs­patkapitánytól megtudhattuk, hogy tavaly augusztusban közölte Kormos M­ihály szakmai igazgató­val, még az idén bajnokok lesz­nek. M­egnézhettük a hallatlan, izgalmas utolsó szettet, ajd Vantara Gyula polgármester ba­bérkoszorút tett a fejükre. baran ADAM 4 éve vette át az elnö­ki munkát a 2000 augusztus 13- án alapított Békéscsabai RSE-nél. - az első évben még osztályozót játszottunk a bennmaradásért, egy évvel később már a legjobb négy közé jutva negyedikek let­tünk A tavalyi kupabronz mellett már az NB I-ben is felállhattunk a dobogó harmadik fokára - tekin­tett vissza a fiatal sportvezető. Örök élmény, hogy megvalósult egy nagy álom. Az elmúlt években számtalan nehézségen mentünk keresztül, sokat dolgoztunk azért, hogy elfogadtassuk a csapatot. A vasárnapi meccs mindenért kár­ Négy éve még a bennmaradásért küzdött a megyeszékhelyi együttes pótolt minket A korábban számta­lan műtéten áteső Soós Niki mond­ta, hogy hihetetlen érzés volt szá­mára, amikor a döntő másnapján felébredt, ott díszlett mellette a baj­noki arany. Nagyon nehezen rá­­zódtunk bele a bajnokságba, az őszi nyíregyházi megalázó három­nullás vereség után azonban nem kezdtünk egymásra mutogatni, hanem külön-külön Kormos M­isi­vel és Soós Nikivel is leültem be­szélgetni, s a kudarcból megerő­södve jöttünk ki. Szeretnénk to­vábblépni, elindulni a nemzetközi mezőnyben. Azon dolgozunk, hogy markáns, erős csapat álljon össze.Baran Ádám, a csabai klub elnöke. Győzelmével a tabella élére ugrott az Orosházi NKCII. kézilabda Balesete miatt lemaradt csapata algyői NB II-es bajnoki mérkőzéséről az újkígyósi edző. Balogh József HAJDÚSZOBOSZLÓ-OROSHÁZI FKSE-LINAMAR II. 23-20(13-10) NB II-es kézilabda-mérkőzés. Férfi: Hajdúszoboszló, 350 né­ző. V.: Csörgő, Vitális. L. d.: Nagy A ., Branyiczki, Holló 4-4. Az orosházi serdülők hasz­nos és jó mérkőzést játszottak a hétvégén Hajdúszoboszlón. FKSE-ALGYŐ-ÚJKÍGYÓSI KC 44- 26(19-16) Férfi: Algyő, 100 néző. V.: Hovány, Ubornyák. L. d.: End­rei, Bereczki, Kerekes 4, Su­­sán, Farkas, Ivanics, Szkalicz­­ki N. 3-3. Két kulcsember hiányzott a vendégcsapatból, ráadásul Ba­logh József edző balesetet szen­vedett, jó a rosszban, hogy sen­ki nem sérült meg. A trénert Marosi László technikai vezető és Pataki Ferenc, az ificsapat edzője helyettesítette. Nem bo­rult a papírforma, a listavezető algyői együttes kényelmes já­tékkal is biztosan győzött. Kor­rekt játékvezetés. TÖRÖKSZENTMIKLÓS uI.-BEST­­WEBSHOP.HU BÉKÉSCSABAI BLDK 21-20(9-13) Férfi: Törökszentmiklós, né­ző. V.: Bíró, Herbák. L. d.: Bag­­di, Márton 5-5, Sári 4. A péntek esti idegenbeli mérkőzés nem ízlett a békéscsabaiaknak, az első félidőben jól, határozottan játszottak, de a második fél­időben gyenge támadójátékuk miatt nem sikerült pontot vagy pontokat szerezniük. AZ ÁLLÁS: 1. Algyő 30 pont, 2. Kiskunfélegyháza 27, 3. Kunszentmárton 24, 8. Orosháza II. 14, 9. Újkígyós 11,10. Békéscsaba 11. OXXO ENERGY OROSHÁZI NKC II.-TÚRKEVE 40-29 (20-10) Női: Orosháza, 150 néző, V: Medvegy, Rózsahegyi Éva. L. d.: Kecskeméti 7, Gregus, Krá­­nitz, Tóth 6-6, Zvolenszky, Ba­logh, Molnár 3-3. Magabiztosan és határozot­tan játszottak az orosházi lá­nyok. Ismét negyven gólig ju­tottak, igaz sokat is kaptak. Si­kerével a tabella élére ugrott a Mikus István által edzett fiata­lokból álló orosházi együttes. SZEGHALMINKC-CSORVÁSI SK 21-24 (8-11) Női: Szeghalom, 150 néző. V.: Kocsis Sajti Anikó, Mezei. L. d.: Csikós, Varga, Sáfrán 5-5, Hegyes 4, ill. Kaszai 7, Biró 6, Gelegonya 5, Vida 3. Kevés gól, nagy küzdelem jellemezte a megyei rangadót. Az első félidő hajrájától végig vezetett a Csorvás, az állás: 1. Orosháza II. 20, 2. Szarvas 20, 3. Békés­csaba II. 20, 6. Csorvás 13, 8. Szeghalom 7. ■

Next