Békés, 1900 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-07 / 1. szám
1-ső szám. Szerkesztőség: Templom-tér, Dobi János kereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Előfizetési díj: Egész évre . . 10 kor. — fll. Fél évre ... 5 „ — „ Évnegyedre . . 2 „ 50 „ Egyes szám ára 20 fil. L—_____zá Gyula, 1900. január 7-én. XXXII. évfolyam. Templomtér, Dobay Ferencz háza és könyvkereskedése, hova a hirdetések és nyilt téri közlemények küldendők. Hirdetések szabott áron fogadtatnak el Gyulán, a kiadóhivatalban. Társadalmi és közgazdászati hetilap. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : ZZ óim ID á, "V i ŐL Az év elején. A század, melynek küszöbén állunk, épp úgy mint az apja a harcz százada lesz. De nem a politika, nem a nemzeti hiúság vagy gyűlölködés, nem az államfők szimpátiája vagy antipátiája lesz a huszadik század harczának szülő oka, hanem az egyénnek a minden irányban való szabadság utáni törekvése és a népek gazdasága. Harczolni fog az emberiség, hogy minél jobban éljen. A gazdasági erők, az elvonult és az uj szabadságok fognak surlódni és küzdeni és ki tudja, nem lesznek-e ezek a harczok épp olyan véresek, mint voltak az eddigiek? Mi magyarok még nem vagyunk elkészülve erre a küzdelemre. De biztos, hogy azért kivesszük a részünket belőle. Amikor a vihar végig zúg a tengeren, rengésbe jön a tenger szívének minden atomja. A kulturállamok között mégis mi állunk legtávolabb ettől a harcztól. És ezért még nagyon sokat kell dolgoznunk és alkotnunk, hogy ha majdan ütni fog a nagy óra, önbizalommal és érett felfogással vethessük magunkat a népek kavarodó árjába. És ha így lesz, kell hogy megújhodva kerüljön ki a legmesszebb menő szabadsági jogokkal felruházott és gazdaságilag erős és arányos Magyarország a küzdelemből, hogy folytassa hivatott szerepét a világtörénelem csinálásában. Roppant sok a tenni valónk a huszadik zázadban s a nagy munkához hozzá kell já ?g7-8 honpolgárnak, nemzetiségi é-s hitfelekezeti különbség nélkül. Nincs messze az idő, hogy mint a nagy kulturállamok, a nemzetiségek is át fogják látni, hogy irridentikus törekvéseik sem nem aktuálisak, sem nem hasznosak, hanem kárhoztds fantomok, melyek a reális boldogulás lehetőségét megnehezítik sőt kizárják. A gazdasági boldogulás, mint egyedüli aktuális és reális ambitiója a XX. század népeinek, őket is át fogja hatni. A mindenféle pánszláv tűre íveseket el fogja nyelni a XX. század viharos tengere, amint hogy elnyelte a XIX. század a vallási viszályokat; egy lesz a magyar nemzet abban a törekvésben, hogy minden vegyes polgár a jólétben, jó törvények védelme alatt éljen. A modern tudományos és gazdasági haladás egyik legszebb vívmánya a villamos reflektor, bevilágít az agyakba és szivekbe is és akik eddig sötétségben tapogatóztak, homályban keresgéltek, látni fogják az igazi czélt, mely ment az elfogultságtól és melyet a felebaráti szeretet szentesít meg. A felebaráti szeretet! A gazdasági boldoguláson kívül ez fog legjobban érvényesülni a huszadik században. Humanitárius intézményeknek most még sajnos nem is sejtett országokban kell szerepeket játszania a jövő nemzedék közéletében. A technika jövendő vívmányaival, melyek mind nélkülözhetőbbé teszik az emberi munkaerőt, négyszeres arányban kell fejlődnie az emberszeretet intézményeinek. S a huszadik század embere szívesen fog meghajolni a kor azon követelményének, hogy adjon másoknak, mert belátja, hogy amit másnak ad, azt tulajdonképen a saját javára adta. De daczára a technika vívmányainak, daczára a mindenható kereskedelmi és ipari forgalomnak, a huszadik század legdédelgetettebb és leggondozottabb drágasága a föld lesz; a föld, amely táplál. A XIX. században rosszul bántak a földdel, zsarolták és nem becsülték, de csak ugyanakkora a föld, nagyon meg fogják becsülni, hogy őrködjenek a föld jogai felett. És a tudományos és emberies műveltség magaslatán így fogunk visszatérni a földhöz, az őstermészethez, az igazsághoz. A huszadik század legérdekesebb problémája a nő. A nő néhány évtized óta mind határozottabb szárnypróbálgatásokat tesz, hogy ott hagyja a Gondviseléstől neki adott hivatását és részt vegyen a férfi kenyérharczában. Igaz, hogy nem szívesen teszi. A kiforratlan társadalmi rend az ő fél jogaival és fél felvilágosodottságával, gazdasági berendezkedésének aránytalanságával készteti arra, hogy a férfit kenyérkeresetében megrövidítse. Hogy hová fog fejlődni a nők egyenjogosítási törekvése, azt nem is sejtheti most senki, mert az emberiség történetében nincs példa erre a jelenségre. A nőemanczipáczió a XIX. század eredetisége és egyúttal bűne is. Bűne, mert elvonja a nőt igaz rendeltetésétől. Csak ezt az egy igazságon alapuló érvet lehet felhozni a nőemanczipáczió ellen, de ez az érv oly súlyos, hogy meg kell döbbennünk a jövőtől. A nő problémáját valószínűleg meg fogja oldani a huszadik század és csakis úgy oldhatja meg, hogy a nőt visszatereli a családi tűzhely mellé és családi tűzhelyet biztosít minden nőnek. És bízva, remélve áll az uj század küszöbén az emberiség. Nem sötétség, nem homály az, amit lát, hanem ködben úszó világosság Könnyűt, vért, nyomort takar a köd — de el fog oszlani mint minden köd és ragyogni fog a világosság. Ez a század a világosságé. Szomoruan zeng .... Szomorúan zeng az ének, Ki a halott? Kit kisérnek Gyermek-ifjú, kezdő bajnok, Nyíló virág porba hajlott. Élet-tenger hab zajában. Nem is fürdött még javában, S mégis ime sötét új lett Rövid léte bús szivének. A hús szellő, lombtalan fa, dyásszal hajlik a sírhantra; A bajtársak könnye pereg, Majd hogy szivök meg nem repedt.. Elszállt lelke e dalt zengi: „Odalent már nem fáj semmi !” . . . Neked nem fáj, de fáj nekünk, Letört bimbói Nem feledünk . . . Dombi Lajos: Újév a hivatalokban. Általános szokás szerint a különböző hivatalok személyzete felhasználta az újévet ez idén is arra, hogy főnökeik iránti ragaszkodásának ujesztendei tisztelgés útján adjon kifejezést. Különösen sokan keresték fel vármegyénk főispánját úgy testületek, mint magánosok is. A vármegye tisztikara újév délelőttjén a megyeház kis tanácstermében gyülekezett, lelkes éljenzéssel fogadta a belépő dr. Fábry Sándor alispánt, k.t tiszttársai nevében dr. Bodoky Zoltán főjegyző üdvözölt szép szavakkal, utalva azon közhasznú tevékenységre, melyet az alispán a múlt évben kifejtett és azon kiváló eredményekre, melyek e tevékenységet követték. Tiszttársai nevében szívből kívánt az alispán jövendő működésére erőt, az eddigiekhez hasonló sikereket és boldogságot. Dr. Fábry Sándor alispán megköszönvén a tisztikar üdvözletét, az administratio terén elért sikereket a tisztikar öszhhangzatos együttes működésének tulajdonítja, mely collegialitás szépen jellemzi a vármegye tisztikarát. Az elmúlt év a vármegyei administratio tekintetében jelentőségteljesnek mondható, annak elején léptek életbe a vármegyei pénz és vagyonkezelésre vonatkozó szabályrendeletek, melyek mindkét kezelést új alapokra fektetve a kezelés pontosságát és az ellenőrzés biztosságát mozdítják elő; a Hivatalos Közlemények rendszere beváltotta az igazgatás könnyítése és gyorsítása tekintetében hozzá fűzött reményeket; a közegészségügy fejlesztése irányzott munka eredménye pedig a felépült elmegyógyintézet. Mind e munkálatoknál szépen jellemezte a tisztviselők működését a lelkesültség, fáradhatlanság és harmónia, ami mind biztos záloga a jövő eredményeinek. E tudatban kíván tiszttársainak közpályájukon örömet okozó sikereket és családi boldogságot. A tisztikar ezután dr. Lukács György főispán 0 " fillér elé vonult, hol dr. Fábry Sándor alispán szép szavakkal tolmácsolta a tisztikarnak a főispán iránt érzett osztatlan tiszteletét és szeretetét, melyet az újév napján társadalmi szokáshoz híven szóval is kifejezésre juttat és amely az idővel mindig csak öregbedik. Kívánja, hogy a letűnő század utolsó éve elevenítse fel és egyesítse az egész múlt összes örömeit és felejtesse el annak keserűségeit, valamint hogy a legjobb erőben sokáig munkálkodhassak a vármegye és a magyar haza javára. Dr. Lukács György főispán hosszabb válaszában elismeréssel emlékezvén meg a tisztikar kifogástalan működéséről, méltatta azon törekvés üdvös voltát, mely a tisztviselőket a legtöbbször szövetkezésre és arra ösztönzi, hogy anyagi helyzetükön javítsanak. Méltányolja ezen törekvést a vármegye közönsége is, amely mint az előző években, úgy 1900. évi költségvetésében is jelentékeny összeget vett föl költségvetésében a fizetések javítására. Sajnos ez a javítás az 1900. évre nem válik valóra, hanem egy évvel később annál biztosabban teljesül. A kormány ugyanis, programmjába vévén a vármegyei tisztviselők fizetésének rendezését 1900. évre ezt azon 48 vármegyében viszi keresztül, hol a viszonyok roszabbak, mint nálunk, míg a többi 15 vármegye, köztük Békés vármegye is a jövő évre marad, amikor is ezen vármegyék tiszti fizetéseiben is eloszlattatnak a fennálló aránytalanságok. Reméli, hogy mindezek tudatában is a tisztikar működése oly buzgó lesz, mint a múltban. Köszönetet mondva a tisztikar üdvözletéért szívélyes szavakkal viszonozza végül annak jó kivánatait. Gyula város tanácsa tisztikara Popovics Jusztin főjegyző vezetése alatt Dutkay Béla polgármesternél tisztelgett újév napján. A főjegyző lendületes, ékes szavakban tolmácsolta a tanács és a tisztikar hő érzelmeit a polgármester előtt, mire Dutkay Béla polgármester hosszabb, szép beszédben vázolta a város múlt évi működését, megelégedését nyilvánítván a tisztviselői kar működése fölött, biztosítva őket mindenkori jóindulatáról s kérve hogy iránta mindenkor bizalommal, egymás iránt pedig kollegiális szeretettel viseltessenek. A tisztviselők a polgármestert lelkesen megéljenezték. Ezután a tanács Dutkay Béla polgármester vezetése alatt testületileg tisztelgett dr. Lukács György főispánnál, aki előtt Dutkay Béla hálás szavakban aposztrofálta a főispánnak a múlt év folyamán Gyula városa, mint a vármegye székhelye iránt tanúsított rokonszenvét és tettekben nyilvánított jóakaratát, kérve ugyanazt a jövőben is. Dr. Lukács György főispán köszönetét nyilvánítja Gyula városa figyelme iránt és meleg szavakban biztosította a tanácsot, hogy Gyula városa érdekeit szivén hordozza és mint a múltban, úgy a jövőben is törekvése lesz a város anyagi s kulturális érdekeit legjobb tehetsége szerint érvényre juttatni. A küldöttség harsány éljenzéssel fogadta a szeretve tisztelt főispán szívből fakadó biztató ígéretét. A század revueje. — A „Békés“ számára irta : Ambrus Zoltán. — Hiába minden vitatkozás, a tizenkilenczedik századdal már végeztünk. Joggal-e? a nélkül ? — nem tudom. Bizonyára helyesen okoskodnak, akik azt mondják, hogy: kilenczvenkilencz nem száz, s hogy a század a századik .•A végén válik teljessé, nem az elején. Viszont« helyes az az ellenvetés is, hogy időszámításunk nem Krisztus születése után egy évvel, ne, 1 Kr. U. 1-ben, hanem Krisztus születésének pillanatában, tehát : egy évvel hamarább kezdőd >ik. Leghelyesebb azonban az az észrevéte, hgy az egész számítás úgyis fiktív (mert Irisztus vagy kilencz évvel hamarább születet, 1 mint ahogyan a hatodik századbeli naptárcsináló barát számította) s a dolog nem ezen fordul meg, hanem a megszokáson. Úgy szoktuk, hogy azokat az éveket, amelyeknek a két első számjegye egyező, egy századba soroljuk ; 1700. már tizennyolcadik század, akárcsak 1747. De aki nem így szokta — hát annak is igaza van. Szóval ezen nem érdemes hajba kapni, s ha barátainkkal nem vesztünk össze a Dreyfus-pörön, vagy időközben már kibékültünk velük, ezért kár volna örökre elveszíteni őket. Mi, akiknek úgyis édeskevés közünk van a századhoz, és a világtörténethez, bátran belenyugodhatunk a német császár döntésébe. Ismeretes, hogy II. Vilmos, aki, mint Brennus, vagy Nagy Sándor, a kardjával okoskodik, elredelte, hogy a huszadik század 1900. január 1-én kezdődik. Elrendeli majd egyszer azt is, hogy Pyhagoras tantéte helytelen, hogy Faustina szenéletű volt, s hogy Napoleon nem gilt. És íme a római pápa sem mond neki ellent, pedig úgy látszik, másképen gondolkozik, mert megnnepli a szent évet, ami annyit jelez, hogy 1900-at a század utolsó évének tartja. A római pápát a történelem Diplomata Leónak foga nevezni. Tanulunk tőle és ne vitatkozzunk eről a dologról. Érjük be vele, hogy — legalább hivatalosn — belejutottunk a huszadik századba, s aizenkilenczedikkel végeztünk mindenkorra. Úgy tiszik, örömmel evezünk át e másik óceánba, mely mindnyájunk közös sírja lesz ; örömmel, sőt lázas sietséggel, mert mintha a német császár ezúttal kardjának fogójával, csak egy meglehetősen általános óhajtást pecsételt volna meg . . . Úgy látszik, untuk már ezt a megviselt tizenkilenczedik századot, szégyeltük a fin-desiécle-t, s alig vártuk a jobb kort, vagy legalább: a másikat akárminő lesz. Mert az élni rohanó ember türelmetlenül lesi azt, ami még nem volt, s mert némi elégtételül szolgál. hozrá' lám, megértük ezt a fordulót is. Ez tehette, hogy a szegény tizenkilenczedik századot olyan közönségesen leszavaztuk. Nemcsak a német császár ejtette őt el, hanem a közhangulat is. Denique leszavaztuk. Átadtuk a históriának, s gyászkeretbe foglaltuk a nevét. Lehet, hogy nem halt meg egészen, de annyi mintha már meghalt volna. Talán még agonizál, de mi már levettük róla a kezünket. Vége Vig Andrásnak: ideje, hogy elparentáljuk. Persze olyan nekrológja lesz, aminőt érdemelt. Emlékezetét hónapokon át fogja zengeni húsz-harmincz zenekar, ugyanannyi színházban és caffe-concert-ben. Magától értetődik, hogy ez a sok zenekar mind Párisban fog csinnadrattázni. Mert ma még csak ott szokás, hogy revue-ket írnak az eltemetett évekről. A revue igen mulatságos műfaj. Épp oly lármás és épp oly kevéssé tartózkodó, mint az operette , csak nem olyan komoly. Először is : nincs cselekvénye. E helyett van benne egy vékony kis alapötlet : ez fűzné össze valamelyest a tarka-barka jeleneteket. Ezek a tarka-barka jelenetek az év nevezetesbb eseményeit parodizálják, azokkal az élő alakokkal egyetemben akik leginkább en vue vannak. A ki nem ismeri ezeket az alakokat, a ki nem olvas újságot , egy kukkot sem fog érteni a revue czélzásaiból. Mindazonáltal igen jól fog mulatni mert hallani fogja az összes divatos nótákat (természetesen uj szöveggel) s ha netalán egy, kissé süket volna , gyönyörködni fog a világ legrosszabbul öltözött hölgyeinek gyakori, de mindannyiszor szemkápráztató felvonulásában. Ezenkívül van a revue-ben egy fél felvonásnyi intermezzo, amelyben a legújabb színdarabokat s a legismertebb színészeket figurázzák ki, sok látványosság, végül : egy compère, aki rendesen igen jó komikus és ennek a párja egy commére, aki az öltözés hiányossága dolgában valóságos királynéja a többi bájdalu zenéinek. Ha minden szürke esztendő husz-harmincz revue-t parentál el, az eltemetett századnak bizonnyal egész revue-irodalma lesz. És a messzeségből is látom a sok kövér asszonyt, aki mind a tizenkilenczedik századot fogja személyesíteni, a huszadik divatja szerint öltözve, a világkiállítás vendégeinek nagyobb örömére. De mi lesz a század revueiben a kövér asszonyokon kívül? Miképen fogják feldolgozni századunk történetét a nevető bölcsészek ? A revue-nek három köteles felvonása van ; minő három kép fogja feltüntetni az eltemetett század sikereit ? A legújabb kor történetének mely három jelenete az, mely legmarkánsabban jellemzi az elmúlt száz esztendőt ? A nevető bölcsészeknek most az egyszer meg kell erőltettetniök a fantáziájukat. Az első képet okvetlen Napóleonnak adják O a XVIII. századbeli forradalom eszméinek a végrehajtója s ez a művelet a század legnagyobb dolga. Utána Európa majdnem félszázadig egyebet se tesz, mint összeszedi magát s rázza magáról a vizet, mint az ázott kutya. A század közepén lezajlott forradalmak csak következései ennek a reaktiónak, tehát közvetve amannak a nagy világváltozásnak ; ezeket már nem lehet a revue-ben szerepeltetni. Ez már csak ismétlés volna. De egy kép megvan. A második kép .... azt is könnyű kitalálni. A század második nagy vívmánya : a feltalálások. Az exakt tudományok e száz év alatt csakugyan roppant szolgálatokat tettek az emberiségnek. A faggyúgyertyától, a dilizsánóztól meg a gyalogpostától a villamos reflektorokig, az Orient expressig, a london-budapesti telefonig, a drót nélkül való telegrafálásig, stb. — ez igazán szép fejezete az emberi epópeiának. E nagy vívmány mesés kényelmeket szerzett az embernek, de csak kényelmeket. Rendkívül becses eszközöket adott neki,, de semmivel sem tette tökéletesebbé. Babylon, Róma, Alexandria óta az ember még csak új bűnt se tudott kita-