Bereg, 1883 (10. évfolyam, 1-54. szám)

1883-04-08 / 14. szám

mölcsfa tenyésztésre fektettessék, mert azé a gazdasági ágé az elsőbség, a melyik nem helyhez van kötve s me­lyiknek minden község hasznát veheti s a melyik hi­vatva van a megye minden lakosán segíteni, de a me­lyik még jelenleg a legfejletlenebb állapotban teng. ü. 1. Fája: fiatal korában buja növésű, erőteljes, igen edzett, még virágzásában sem képes, sőt még kötődött gyümölcseiben sem tehet kárt a késői fagy. — Elég korán termőre fordul, főkép ha paradicsom alagra, vagy doucinra van i­rtva, aztán csaknem évenkint mindig bőven terem — Helyben, — talajban nem válogatós. Észrev.: Minthogy nagy fává képes növekedni, sza­badon álló gyümölcsösbe meg inkább alkalmas, mintsem házi körteinkbe, hol a térrel rendesen gazdálkodni szok­tunk. Nagyon megérdemelné a nagybani elszaporítást. 3. orleánsi reinette Származása: Régi bizonytalan, neve után ítélve franczi­a eredetűnek tartják. Érés ideje: nov. — márcz. Minősége: I-ső rendű csemege, háztartási és pia­­­czos gyümölcs. Nagysága: nagy — néha középnagy. ízlése: huss sárgásfehér, igen fí­nm, puha, velős leve igen bő, czukros, finom czitrom­ savanynyal emelt, igen kellemes fűszeres ízű. Fája, erőteljes edzett, korán és igen bőven termő termékenysége daczára is elég nagy fává növekszik; de idővel ágait a nagy termések csaknem lelógókká teszik. Mindenütt jól találja magát s mindenütt termékeny. Észrevétel: Az egész hazában megérdemli az el­terjesztést. 4 Parker pepinje. Származása: Angolhoni. Érés ideje: decz. — febr. Minősége: I-ső rendű csemege és háztartási gyám. Nagysága: középnagy, — néha nagyobb. ízlése: húsa sárgásfehér, néha némi zöldes árnya­lattal vegyítve, igen finom, tömött, porhanyó, leve elég bő, igen kellemes, czukros és borízű. Fája: fiatal korában élénk növésű, edzett, korán és rendkívül bőven termő, nagy fává rendkívüli termékeny­sége miatt alig növekedhetik. Éghajlat és talaj kevés befolyással van reá, mindenütt jól tenyészik és bőven is terem. Észrev. rendkívüli termékenységénél s gyümölcse jó­ságánál fogva megérdemli, hogy széles e hazában minde­nütt nagyban elterjes­szük. Halvány piros virágait legin­kább megkímélik a falánk rovarok, dúsan köt gyümölcsöt s azokat jobbára mind szépen fel is neveli. 5. Skarlát piros parmon. Származása: Angolhonból terjedt e faj, e miatt Angol eredetűnek tartják. Érés ideje: okt. — nov. Minősége: I-ső­rendű és háztartási gyümölcs. Nagys: középnagy, ízlése: húsa sárgásfehér, bőr alatt néha pirosas, finom, tömött, porhanyó, leve elegendő, — czukros, üdítő savanynyal emelt igen kellemes fűszeres izü. Fája: elég gyors növésű, igen edzett, korán és bő­ven termő. Nagy fává — korai és bő termése miatt nem igen növekedhetik; helyzet — és talaja nem válogatós. Észrevétel: fájának termékenysége, gyümölcsének szépsége végett igen előnyös volna piaczos gyümölcsnek tenyészteni, mert azok, kik az almákat kedvelik, kapva­­kapnának e kellemes izü gyümölcsön. 6. Téli arany parmén. Származása: angolhonból eredt. Érés ideje: nov. , jan., hűvös helyen tavaszig is el áll. Minősége e­l-ső rendű minden tekintetben. Nagys, középnagy, gyakran jókora nagy. ízlése: húsa sárgásfehér, finom, tömött, keménykés, de elég porhanyó, leve többnyire elég bő, gyöngéd sa­vanynyal emelt czukros, igen kellemes fűszeres ízű. Fája: erőteljes, víg növésű edzett, kovác, rendesen és bőven termő. Minden segítség nélkül is szép gala­­fát nevel. Észrev. Adja az ég, hogy maholnap ne legyen ha­zánkban egyetlen faja, egyetlen birtokrész, honnan a téli arany parménfa hiányozzék! 7. Wagener almája. Származása: Amerikai újdonság Érési idő: nov.—márcz. Minőség: I-bő rendű csemege háztartási és piaczos gyümölcs. Nagysága: jókora nagy. ízlése: hasa sárgás, finom, puha, leve elég bő, gyöngéd savanynyal emelt, czukros, kellemes, fűszeres izű. Fája: elég élénk növésfi, egészséges, edzett, igen korán igen bőven termő, talajban nem igen válogat. Gyü­mölcsei jó daczolnak a telekkel és a késői fagyokkal is. Észrevétel: Daczára az 1874-ben uralkodott nagy szárazságnak, ennek folytán töméntelen sokaságban el­szaporodott kártékony rovarok pusztításainak: igen bőven termett, gyümölcsei eredeti jóságukból mitsem veszitet­tek. Széles elterjesztésre jólétekkel ajánlhatom. A fentebb ismertetett gyümölcsfajok ajánlása mellett engedjék meg e lapok­t. olvasói záradékul még a követ­kezőket elmondanom. Annyi mondani­valóm lenne e megye közönségéhez gyümölcsészetünk előmozdítása érdekében, hogy tulajdon­­képen azt sem tudom, melyiket mondjam el először. De miután czélom az, hogy mielőtt a munkács-szlgi vasútvonal elkészülne, e megye lakosai és birtokosai a saját érde­kükben minden alkalmat ragadjanak meg, hogy akkorra már gyümölcseikkel fogadhassák az érkező kereskedőket s kellőleg kiaknázhassák a kínálkozó szerencsét,— habár időnk már talán nagyon rövid s egy kissé későn vettük magunkat észre — nem látom feleslegesnek még az aláb­biak elsorolását, gyümölcsészetünk általános előmozdítása czéljából: A mi népünk, tapasztalásból mondhatom, nagy elő­szeretettel viseltetik a gyümölcstenyésztés iránt­, a men­­nyiben gyümölcs­fát ültetni szeret; de mert sem elméleti, sem gyakorlati ösmeretekkel e téren nem bir, fáit nem hogy gondozni, nyesni s kellőleg felnevelni tudná, de még elültetni sem képes. Mert ültetésnek nem nevezhető az az eljárás, a­mit náluk tapasztalunk, midőn a félig beföldelt fa gyökereire lábbal tapossa reá a földet, hogy a fa gyenge gyökerei csak úgy ropognak bele. Hogy pedig szereti a gyümölcsfát, láthatjuk abból, hogy kert­jébe vagy szilvájába minden rendszer nélkül úgy egymás hátán ülteti, hogy egyik a másiktól élni nem képes, mert egyik a másiktól elveszi a levegőt, világosságot, sőt a talajt is ki­merít­heti. Hányszor hallottam egyik-másik tisza-házi gaz­dától: a gyümölcs­fa sem terem már úgy, mint ezelőtt, mikor a Tisza mindég szabadon kiönthetett: „Azért nincs termésünk, mert a szilvásokat nem járja a marha stb Szóval badarabbnál-badarabb beszédeket, melyek igazolják, hogy fogalmuk sincs az okszerű gyümölcs­tenyésztésről Gyümölcsösbe a marhának járni nem is szabad, mert a marha a fiatal hajtásokat le is eszi, de hozzá is dör­­zsölődnek, a­mi a fának éppen nem lehet hasznára. A Tisza melletti gyümölcsösöket pedig a víz éppen úgy járja, mint ezelőtt. Gyümölcs­fáink terméketlenségének okai másban keresendők. Évtizedek óta ugyan egy helyen tenyészik folyto­nosan a szilva és almafa, néhol erdősürűségben. Természetes, hogy a talaj már kimerült állapotban van; csakúgy megunja a föld tenyészteni a gyümölcs­fát folytonosan, mint a búzát vagy a repczét; tehát a gyümölcsfákat is trágyázni vagy vízzel hígított trágya­­lével kellene öntözni, hogy termőképességöket fentart­­hassák, mert minél nagyobb termés volt a fán, annál több táp­anyagot vett fel a földből, annál jobban kell igye­kezni azt helyre pótolni. Sokszor nevethetném, midőn a tisza­háti ember csodálkozva panaszkodik, hogy mohos s elkoszosodott ki­­merült fái, a­melyek mióta elültették, vagy mióta ma­guktól kikeltek, trágyázva nem voltak, teremni egyátalán nem akarnak. Tapasztalásból tudhatna pedig annyit, hogy a szilvafa 4-ik évében termőre fordul, s terem erőteljes földben 16—20-szorosan évről-évre annyira, hogy ágait is lehasgatja a termés s támogatni kell; de azután termése évről-évre kevesebb lesz, mig nem végkép kimerül. Rendes kezelés mellett a 20-ik évben elkészítik az uj sor szilvafának a talajt s beültetik ismét s a 20 éves fát pedig irgalmatlanul kiirtják. A mi szilvafáink pedig legalább is 50—60 évesek; könnyen megérthető tehát, miért nem akarnak már teremni? Mert már erre képtelenek. A kajszin baraczk és a szilva 4-ik évben termőre fordul, roppant terméseket ad, melyek igen könnyen ér­­tékesíthetők. Kajszin baraczkot nem tudna Magyarország annyit elő­állítani, a­mennyit Németország meg nem venne örömmel, mert ottan csak falak mellett terem, s felérett állapotban kell szállítani, tehát szállítása is könnyű. Hát Lengyel-és Orosz­országnak tudna-e Bereg megye annyit előállítani, a­mennyire e két államnak szüksége van? Nem! Azért azt hiszem nem sokat érő tanác­csal szol­gálok gazdatársaimnak, midőn lelkükre kötöm, hogy ül­tessen mindenki annyi kajszinbaraczk és szilvafát, addig is míg alma és körte­fái termőre fordulnának, amennyit birtoka megbír. Amerika búzájával, szóval gazdasági téren évről évre nyomasztóbb helyzetbe hajt bennünket, a versenyt már ma is alig vagyunk képesek velük kiállani , a jövő kilátásai pedig még kedvezőtlenebbek reánk nézve; so­kan törik rajta fejőket, hogy mit kellene tenyésztenünk, a­mivel bennünket Amerika túl ne szárnyalna. Megmon­dom, nagyon egyszerű dolog, a szilvát. Szilva Amerika éghajlata alatt, bátr­int erőlködjenek is, nem teremhet meg; óriási szükségletét kénytelen idáig is Európából fedezni; évről évre nagyobbak igényei, a­mint nő, szapo­rodik lakossága, tehát e czikkben mindég kész vevőink lennének. Igyekezzünk tehát tenyészteni minél nagyobb mennyiségben, legalább a­mit elveszítünk a vámon, meg­kaphatjuk tőlük a réven. Örvendve olvastam a „Bereg“ egyik legutóbbi számá­ban, hogy a helybeli polgári iskola mellett a cultus mi­niszter úr föld- és szőlő­művelési szaktanfolyamot lenne hajlandó felállítani. Ez igen szép és örvendetes dolog, de mégis megütköztem rajta, mert a szőlő tenyész­tés megyénkben jobban ki van fejlődve s több az ahoz értő értelmes vinczellér­i gazda, a­ki ennek tenyésztését a helyi körülményekhez képest érti, a szőlő­munkálat fo­gásait rég elsajátította; míg a gyümölcsfa nemesítéshez, ültetéshez s annak gondozásához még az sem ért, a ki­nek 100 számra van gyümölcsfája, mig a szőlőtenyész­­tésnél legfeljebb arról lehet szó, hogy jó, szállítás­ké­pes, jeles csemegefajokat terjes­szenek, addig a gyü­mölcsfa tenyésztést egészen az elején kell kezdeni; te­hát nagyon helytelen eljárásnak tartom, hogy a szőlőte­­nyésztést akarjuk pártolni akkor, midőn annak kezelé­sét mindenki tudja, a­ki azzal foglalkozik. A gyümölcsfa tenyésztésre pedig nincs semmi gondunk, pedig tulajdon­­­képen ez az, a­mihez személyválogatás nélkül majdnem senki se ért, miután a czél csak akkor lesz elérve, ha a gyümölcsfa tenyésztéshez szükséges értelmet s fogáso­kat a nép maga elsajátíthatja, ha minél több olyan em­berünk lesz, a­kik ezzel a népet megismertetik. Sze­rény indítványom az, hogy ne szöllő­tenyésztési tanfo­lyam legyen a neve, nem zárva ki azt, hogy a szölőte­­nyésztést is oktassák, de mindenestre a jó súly a gyü­ A fogakról. — Dentisztikai csevegés — Reskalap-tól. (Vége.) Érintettem már csak úgy röptében a dohányzást, amely iránt nagy a kíváncsiság és még nagyobb a vita, hogy minő befolyással bir a fogakra. Az erős dohányos egy mákszemnyit sem aggódhatik olyan a milyen quali­­tásu fogsora felöl. A szivarozás vagy pipázás bizonyára nem fog ártani. Sót jót tesz. Gondoljunk csak e pontnál a füstölt sódarra: nem inyenczkedési czélból. Vájjon nem a kemence fölött, kéményben, füstön tartatik-e ez s mi­ért? Nem csak azért, hogy a szemnek tetszetős rózsaszín szeleteket mossünk le belőle s áldozzunk a nagy mo­­lochnak, becses étvágyunknak, — hanem főkép azért is, hogy az eshetőleges megromlástól óvassék meg az. így vagyunk éppen fogainkkal is. Conserváltabb teend min­denesetre, ha buzgón füstölgetjük azt — anélkül hogy furcigálnunk kellene e szép, nagy világot. Azért tehát, ha megszoktuk a dohányzást, csak fogaink érdekében se hagyjunk föl vele. Üdve — haszna, ha nem is azonnal, de egyszer mégis csak m­utatkozand. A­mi nagyon régi igazság, de olyan mint az, hogy: 2X2 ~ 4. Megczáfol­­hatlaD. S e szempontból nyájas vagy ily hosszú locsi-fecsi után talán nyájatlan olvasóm, ne végy elhamarkodottan búcsút — bármennyire persvodeáltassal is — az öblös tájt csibuktól, ne kedvenc szivaraidtól. S ha némileg kárt teszen is a bár gyengének látszó, de azért eléggé erős szemnek vagy tüdőnek, énekeseknél a finom, érzékeny hangszalagoknak, de azért fogsorod igen-igen hálás le­end­értté s kevesebb aggodalmat nyújt neked. Rohamos pusztulását óvatolás, de nem óvatosság nélkül-egyelőre prolongálhatod. A fogpiszkálókról szabadjon megjegyeznem, hogy ez egyik lényeges kellék lévén úgy az étkezésnél (persze a hozzá t. i. az étkezéshez valókon kívül) mint a fogak tisztántartásánál, annak használatát senki és semmi sem tilthatja meg. Nem még a legszigorúbb illemtan sem. Szabályai ugyan azt parancsolják, hogy ne az ebéd vagy estelizés folyamata alatt, hanem azután alkalmazzuk. Azon fogvájók legjobbak, melyek nem­ fölötte kemény fából vagy szárny­tok­ból készültek. Csak nem villával, kötő­tűvel s egyéb ilyen gyilkoló szerszámokkal spékelgetni órahosszant, a­mi sokakra idegeeítőleg is hat s komoly összeütközésbe jön a legordinárébb illemmel is. Végezetül, hog ne vegyítsek keserűt e tőlem tel­­hetőleg fűszerezettnek igyekvő száraz tárgy leírásába, a fogfájdalmakról, tüzetesebben a fogszúról s ennek kapcsán a fogtömésről (fogalmazás, plombálás, amalgamirozásról) az álfogakról, a­hol ugyan humorizálni is lehetne egy kissé — ezúttal nem szólok, fenntartva azonban magam­nak róluk alkalmilag emlékezni meg, mert ezekről rész­letesen szintén sokat lehet összefecsegni s még többet, hasznosat ajánlani, hogy a szenvedők e rémét, a fogfá­jást úgy tőlük, mint tőlünk sarokba szoríthassuk vagy esetleg diadalmaskodjunk felette. Nem zárhatom be méltóbban e szerény, bár hos­­­szúra nyúlt, de tán még sem fölösleges dissertatiot, mint akként, hogy részemről leghöbben ajánlom a fogaknak lelkiismeretes gondozását s élve jogommal, azon őszinte emberbaráti kérelmet fűzöm ez igénytelenségekhez, hogy addig, mig nem késő, óvjuk buzgón, legyünk pedánsak s ne hanyagoljuk el egy napig sem azoknak szigorú, de mégis gyöngéd, kíméletes ápolását, mert igazi keleti gyöngyöknél becsesebb drága ékszert, szent adományt, egy egész kis vagyont,­­ — melyre praetendensek csak­úgy várhatnak, mint bármely ingó vagy ingatlanunkra s bizonyára örömmel veszik, ha sértetlenül kapják meg azt —­­ bízunk bennük. Őrizzük tehát addig jogainkat, míg teljes birtoká­ban vagyunk azok legörvendetesebb épségének. Mert egy­szerre csak elsuhan fölöttünk az a boldog idő s egy szép reggelen — ha ugyan szépnek mondható ez — arra a szomorú tudatra ébredünk, hogy majdnem még az élet delén fogatlanul vagy ingó-mozgó fogakkal többet kell gondolnunk a foghúzókra, plombálókra, műfogászokra, a­kiktől ugyan, „ments meg uram minket,“ de ha már éppen nincs menekvés, ne halogassuk könnyelműen jobb időkig, mert semmi sem boszulja meg magát úgy, mint ez és sehol úgy mint itt, e fontos kérdésnél. Bár nemes figyelmükre méltatnák ezt sokan s ro­váson tartanák azon pár jóakarata intelmet, mely e so­rokban rejlett s a melyet szivesen megosztani, barátsá­gosan elmondani nekem is kedves feladatom vala. V­E­G­Y­E­S H­I­R­E­K. * A „Beregmegyei magyar közművelődési egyesületinek eddig 13 alapitó, 172 évdijas rendes és 148 pártoló, összesen 333 fizető tagja van. Örömmel jelezzük, hogy gróf Schönborn uradalmi tiszti kara szám­­szerint 31-en, Günther Ágoston uradalmi igazgató ur idén az egyesület rendes tagjai sorába léptek be; egy magát meg­nevezni nem akaró egyén az egyesület czéljaira 30 frtot küldött a megyei alispán úrhoz. Ehrenreich Izidor ur pedig 32 frtnyi követelését ruházta át az egyesületre. A szervező bizottság 382 aláírási ívet küldött szét, ezek

Next