Bereg, 1902. (29. évfolyam, 1-52. szám)
1. szám. — XXVIll. évfolyam. HD írt ki Beregszász, 1902. január 5 szomorú helyzetbe, hogy jótéteményét kénytelen volt igénybe venni. A segélypénztár minden egyes esetben gyorsan gondoskodott a bajba jutott ember gyógykezeléséről és anyagi támogatásáról, hogy betegsége ideje alatt ne legyen kénytelen családjával együtt az irgalomkenyéren tengődni. A beállott balesett 58 földmivelőt megölt. Mind az 58 esetben a család a legnagyobb nyomorban maradt hátra. A segélypénztár központi igazgatósága sürgősen intézte el az özvegyek kérelmét és minden egyes esetben 400—400 koronát szolgáltatott át a nyomorral küzdő családnak. A beállott baleset a segélypénztár tizenhat tagját, a megejtett orvosi vizsgálat szerint, mindenkorra munkaképtelenné tette. Ezekben az esetekben a központi igazgatóság szintén a legméltányosabban és a legnagyobb gyorsassággal intézkedett és ma már mind a 16 munkaképtelenné vált tag élete fogytáig részesül a törvény által előírt anyagi támogatásban. Ezek a számok világosan beszélnek és egytől-egyig hirdetik ennek az emberbaráti intézménynek szükséges voltát. Világosan látható ezekből a számokból, hogy a segélypénztár rövid fönnállása óta is már sok szerencsétlen embert mentett meg a koldusbottól és számos özvegyet mentett meg a kétségbeeséstől. Az emberbaráti intézmény üdvös működése bizonynyal az oka annak, hogy a segélypénztár tagjainak száma olyan gyorsan emelkedik. Mert eltekintve attól, hogy az 1900: XVI. t.-cz. 8. § a alapján a gazdák által kötelezőleg biztosított cselédek száma mintegy 500.000, a segélypénztárba beiratkozott rendes és rendkívüli tagok száma is már elérte a 13.000-et. A segélypénztár igazi emberbaráti működése buzdította bizonynyal arra a királyi herczegeket, főrendeket, a képviselőház tagjait, nagybirtokosokat, a különféle kulturális pénzintézeteket, a vármegyéket és községeket, hogy olyan nagy számban csoportosuljanak a segélypénztár alapító tagjai sorába. És bizonynyal ez az oka annak is, hogy az év végéig beiratkozott 1000 alapító tag 150.000 koronával gyarapította azt a vagyont, melynek egyedül az a hivatása, hogy a föld népét támogassa, istápolja. Lehullott a rezgő nyárfa . . . . Szomorú látvány a derékban kettétört fiatal tölgy, a repkénytől befutott csonka oszlop, szomorú méla akkordokat zendít meg a szív húrjain az erdő homályában elrejtett bokorból kicsattogó madárdal hirtelen félbeszakadása, a párjavesztett kis madár zokogó panasza, a rezgő nyárfa susogása, aranyszínű levelének lehullása. „Lehullott a rezgő nyárfa arany színű levele . . .“ Igen, ismét lehullott egy levél az életfájáról, hogy egygyé legyen a föld porával. Mint már oly sokszor, ismét kialudt egy fiatal élet férfikora reggelén, a pálya kezdetén, az Solymárosön ez az ördöngős, ezerszer átkozott fickó, akit itt ma is még csak jött-mentnek neveznek, erre a tekintetre is felelt. Elmondta, hogy van Kerekháza városának egy épülete, a melyben három szoba van s a mely jelenleg üresen áll; elmondta, hogy azt az épületet szeretné kibérelni. És ajánlott érte évenként száz forintnyi bért. A bíró erre megszólalt, kijelentve, hogy az ajánlatot a tanács elé terjeszti, amely ez ügyben határozni fog. Solymár Ödön ekkor írásban bélyeggel ellátva adta be ajánlatát, kérve annak gyors elintézését. Azután a bírótól jőve, hozzám jött és ebédet rendelt magának. Én persze még ekkor nem tudtam, hogy kinek főzettem és hogy kinek hozattam föl pincémből legjobb boromat. A bíró, mikor az ügyvéd eltávozott nyomban összehivatta a városi tanács tagjait, s azok előtt először is a kancsal jegyző olvasta fel az ajánlatot, előbb is, utóbb is keresztet vetve magára. A tanács miután meghallgatta a bíró és jegyző véleményét, amely szerint ez az ügyvéd, ki rosszabb száz fegyveres haramiánál, három év alatt tönkre teszi úgy a polgárságot, mint Kerekháza városát, kimondotta, hogy a lakást nem adja neki bérbe. A határozatot a biró a tőlem odahívott ügyvéd előtt gyönyörködve hirdette ki, ajánlva neki, hogy mielőbb hordja el magát városunkból, mert ellenkező esetben kénytelen lesz eltoloncoltatni. (Folyt, köv.) élet teljében, kettétört a tölgy, mielőtt kifejthette volna a maga teljességében, a magasban napfényben fürdő büszke koronáját, elszakadtak a hederaként hozzáfűződő remények is. Kiesett a nyirettyű a kézből, mely téged, oh bus nóta: „Lehullott . . .“ oly édesen, fájón tudott kicsalni abból a száraz fából! Most végsőhajként elhangzottál immár fölötte is ! Gribovszky Pál, a törekvő, a művészetek nem egy ágában, s az irodalom terén is, mint a „Bereginek éveken át tevékeny munkatársa, nem közönséges tehetséget eláruló, fiatal közigazgatási tisztviselő felett csendült meg ma a halotti ének ! Az új év reggele vált reá nézve örök, sötét éjszakává. Új év reggelén a nap első feltörekvő sugarai a megyeház ormán szomorúan lengő gyászlobogót pillantanak meg ! Jan. 2-án kisérjük ki őt hosszú útjára. Temetésén a gyászba borult nagy kiterjedésű rokonságon kívül a tisztelők, barátok serege jelent meg. Megjelentek többen a város legelső notabilitásai közül is. A temetési szertartást fényes papi assistentiával Dudits Endre gör. kath. esperes végezte, kinek remek gyászbeszéde gyógyírként hatott a fájó sebekre, vigasztaló, megnyugtató hatással volt a fájó lélekre, midőn a megsemmisülés kétségbeejtő gondolatát elűzve, egy szebb, jobb hazában a viszontlátás édes reményét keltette fel a bús hitves, a „párjavesztett madár“ szivében. A gör. és róm. kath. dalárdák külön-külön énekeltek gyászdalokat, mig a menetben az énekkart időnkint megható gyászindulóval Bánók Ferenc és József jól szervezett zenekara váltotta fel, mely zenekar a simán mély érzéssel, meghatóan játszotta el még egyszer utoljára az elköltöződnek egyik legkedvesebb dalát, a „Lehullott a rezgő nyárfa arany szinű levele“-t A derék zenetársulat, bár felfogadva volt, semmi díjat nem fogadott el munkájáért, evvel csak az egykori kitűnő dilettáns muzsikus iránti tiszteletadóját kívánta leróni. A koporsót a koszorúk nagy halmaza lepte el, közöttük az egykori „zeneköré“ is, melynek évek hosszú során át kitűnő prímása volt az elköltözött. Elhangzottak a gyászdalok, a koporsódra hullott rögök tompa dübörgése! Beköltöztél az örök béke, a mély csendesség honába. Porhüvelyed immár az anyaföldé, emléked azonban sokáig élni fog közöttünk! -V -V -V V. X. N.'V. XWV .Xn'X- V -X.SW . -V . ■-V ■-v .\-X. - -V .■'V.-'V.n -X.. V. V . -•''h ^ V. -V X. -V VEGYES HffiEK. — Felhívás előfizetésre. Lapunk a folyó 1902. évvel pályafutásának XXVIII. évfolyamát kezdte meg. Az elmúlt évek hosszú sora alatt mindig az volt főtörekvése, hogy a közügynek, vármegyénk s városunk javának szolgáljon híven, teljes erejéből. Ezt fogja feladatának tartani a jövőben. Az új év alkalmából tehát tisztelettel kérjük fel lapunk jóakaróit s barátait, hogy minket e törekvésünkben támogatni s előfizetéseikkel nagy és terhes feladatunk teljesítését lehetővé tenni szíveskedjenek. Az előfizetési feltételek lapunk homlokán olvashatók. A „BEREG“ szerkesztősége és kiadóhivatala. — Uj év. Az 1902. évforduló napja az elmúlt hét szerdáján a legszebb, tavaszias fényű, enyhe, meleg időjárás mellett köszöntött be hozzánk. A kellemes időt a szokottnál számosabban is használták fel, hogy barátaiknak, ismerőseiknek az új év alkalmából jó kivánataikat személyesen adják át Hangzott a „bu. é. k.“ minden léptennyomon. Jókivánat vivő ifjak serege csoportostól volt látható az utcákon, kocsikon és gyalogjában, és az idősebbek sem restelték a fáradságot, hogy egymást e nevezetes napon — legalább egyszer egy esztendőben — felkeressék s üdvözöljék. Az egyes hivatalokban a hivatalfőnököket testületileg üdvözölték a hivataltársak, azután következtek a magánlátogatások az egész nap folyamán. Hiába ez már így megy folyvást. És ez nem rosszul van így. Azonban nagyon helyesen tették sokan, hogy az új évi gratulációk avult és költséges szokását, a levélbeli üdvözlést, pénzzel váltották meg, polgármesterünk felhívására a jótékony célt, a szegények gyámolítását is elősegélve ez által, így még helyesebb a dolog! Azért kívánhatunk jót egymásnak. S kívánunk is a magunk részéről mi is minden jóakarónknak s barátainknak a felderült uj év alkalmából örömmel teljes, szerencsés és boldog uj évet! — Személyi hír. Kazy József cs. és kir kamarás, a ruthén kirendeltség újonnan kinevezett vezetője, a múlt hó végén Munkácson járt, hogy hivatalát átvegye s egyszersmind a tisztviselői karral és a szövetkezetek vezetőivel is érintkezésbe lépjen. Katy úr gyakran fog Munkácson s az akció más gócpontján tartózkodni, de állandó lakása a fővárosban lesz. — Nagyszabású jótékonycélú adomány. Schönborn Buchheim Károly grófné, szül. Dentiedi Frassó hercegnő, a munkácsi és beregszászi Fehér-Kereszt fiókegyesületek új védnökhelyettese, a karácsonyi ünnepek alkalmából a munkácsi nőegyesület részére 600, a munkácsi fehérkereszt egyesületi lelenczház és a beregszászi Fehér Kereszt egyesületi fiók részére 500—500, a munkácsi közkórház karácsonyi vacsorájára 50, s az árvaház karácsonyfájára 25 koronát adományozott. A Gondviselés áldása kisérte az árvák és elhagyatottak e nagylelkű fiatal Nemzőjét jótékonyságáért ! — jótékonyság. A beregszászi nőegylet fáradhatatlan buzgalmú elnöknője, Szeles Károlyné úrnő, mint minden évben, mióta az egylet élén áll, úgy az idén is gondoskodott a szegény iskolás gyermekekről. Felhívására csakhamar oly szép összeg gyűlt össze, hogy azon 65 pár különböző nagyságú csizmát lehetett beszerezni, e csizmák a helybeli áll. elemi fiú- és leányiskola azon szegénysorsú, de szorgalmas, jó magaviseletű növendékei között osztattak ki múlt hó 21-én, akik különben a téli zord idő beálltával lábbeli hiány miatt nem járhatnának iskolába. A csizmakiosztást megelőzőleg — melyen Szeles Károlyné nőegyleti elnöknő, Varga Sándor gondelnök és a tanítótestület valamennyi tagja jelen volt — Serly Ferenc igazgató szép beszédet intézett az egybegyűlt iskolás gyermekekhez, lelkesen buzdítva őket jómagaviseletre, szorgalomra s hálára azok iránt, kiknek szives adományaiból ily értékes karácsonyi ajándékban részesülnek. Mi a magunk részéről szintén a legnagyobb elismeréssel adózunk a beregszászi nőegyletnek s legkivált annak buzgó elnöknőjének, s kívánjuk, hogy ily jótékonyságot még számos éven át gyakorolhassanak. Isten áldása legyen humánus munkálkodásukon. — Táncestély. A beregvármegyei Casino saját termeiben f. hó 1- án zártkörű táncestélyt rendez, melyre a napokban a meghívók is szét fognak küldetni. A kedélyesnek ígérkező, családias jellegű táncestély iránt általános az érdeklődés, annyival is inkább, mert ez lesz az idei farsang első mulatsága. — Az Andrássy utca megnyitása. Hosszú dolog volna beszélni e kérdésről. Valóságos tengeri kígyó volt már. Azt hisszük azonban e hírrel az utca kérdésének elméleti része befejezést nyert. A f. hó 3-án d. 2 órakor tartott városi képviselőtestületi gyűlésnek az utca kérdése volt a főtárgya s a város polgármestere annál is inkább sürgette az ügy tárgyalását, hogy a vármegyei törvényhatóság még e hó elején megtartandó közgyűlésének tárgyai közé felvehető legyen. A város képviseletének nagy többsége foglalt állást az utca megnyitása mellett s immár valósággá válik, hogy az ügy gyors financirozása mellett az utca készítésének munkálatai már a tavasz folyamán megkezdődnek. — Eljegyzés: Dosák Károly, volt fővárosi hirlapiró, jelenleg szegedi kir. tanfelügyelőségi tollnok, múlt hó végén jegyezte el Kassán Szieber Margit kisasszonyt, Szieber Ede kir. tanácsos, tankerületünk köztiszteletben álló kir. főigazgatójának kedves leányát. — Az újonnan választott vármegyei tisztviselői kar múlt szombaton, dec. hó 28-án este a Beregvármegyei Kaszinó termeiben kedélyes társasestét rendezett, melyen kizárólag a tisztikar tagjaiból mintegy 50-en vettek részt. — Levélgyűjtő szekrényt az „Arany János“ utcának! Az eddigi Félszer, most már „Arany János“utca már az elmúlt időkben is egy nagy városrésznek élénk forgalmi és közlekedési vonala volt. E tekintetben azonban jelentősége még emelkedett azóta, mióta ott a főgymnasium díszes palotája felépült s már használatba is vétetett. A főgymn. tanári testület számos tagja és a főgymn. ifjúságnak vidékről való tagjai számosan vennék igénybe az itt felállítandó levélgyűjtő szekrényt és arra itt a főgymn. épület tájékán ez okból a jövőben nagy szükség lenne, hogy ily módon a postahasználatát az említettek minél kényelmesebben vehessék igénybe. Több érdekeltek óhajtásának adunk kifejezést tehát, midőn a helyi, posta- és távirdafőnök urat tisztelettel felkérjük, hogy ezen nagy forgalmi ponton még egy új levélgyűjtő szekrény felállítása iránt a postaigazgatósághoz javaslatot tenni s azt mielőbb használatba helyezni szíveskedjék.