Görög katholikus szemle, 1911. július-december (12. évfolyam, 27-53. szám)

1911-07-02 / 27. szám

2. oldal, kényszerít az senkit tagjaiul belépni, és tagjainak fennen hirdeti, hogy szabályai semmiféle bűn alatt nem köte­leznek. (Úgy van!) A tanári tekintély súlya sem tett soha kísérletet, hogy az intézménynek híveket szerezzen. Ilyenről tudomásunk nincs. (Taps.) Magam 8 évig vol­tam a szatmári kir. kath. főgimnázium tagja, de soha senki a kongregációba való belépésre nem szólított, annál kevésbé kényszeritett erre. Nem is voltam s ma sem vagyok annak tagja. (Közbekiáltások : Legyen!) A belé­pés lehetősége különben is csak a katholikusok részé­ről áll fen, nem értjük tehát, hogy állhat működésük ellen panasszal olyan, ki tőlünk szerencsére különböző hitsorsát a kongregációk kultusza által amúgy sem egye­sítheti a mienkkel. (Nagy derültség.) A felekezeti béke érdekében nem ajánlatos az efféle exkurzió. (Úgy van? Élénk tiltakozás.) Mi sem avatkozunk a pászkasütés titkaiba. A rituális fürdők vizeinek előírt hőmérsékével sem törő­dünk. Nem foglalkozunk a pénteki gyertyakultusz vilá­gával. (Állandó derültség.) Nem kutatjuk a Galilei kör, Zion egylet avagy nem tudom én: holmi Juda, vagy Jerikó, vagy Palesztinai egyesületek alapszabályszerű meghagyásait mindaddig, amíg azok az állam egyetemes irányát nem sértik. De ugyanilyen alapon mi is meg­követeljük hitéletünknek illetéktelen beavatkozástól való immunitását! (Lelkes taps.) A felekezeti türelem és béke első regulája, hogy vallási tanítások bírálatába ne bocsátkozzunk; kivált­képen akkor, ha nem volna szerencsénk e tanítások igazságában hinni. Respektáljuk azt, amit mások hisznek és tisztelnek. (Hosszantartó éljenzés.) S ha magunk megkívánjuk véleményünk szabadságának elismerését, mi is ismerjük el e szabadságot másoknál, tartózkod­junk olyan előítéletek nyilvánításától, amelyek a mások nyugalmát zavarják. Sohase vegyük el senkitől azt a kincset, amelyért kárpótlásul semmit adni, nyújtani nem tudunk. Ne feledjük, hogy az a tanítás, amely a tiszta erkölcs alapján áll, könnyen fel nem dönthető anélkül, hogy az alapon nyugvó egész épület össze ne emöljék. (Kitörő lelkes éljenzés. Taps.) És még egyet! Nagy tudatlanságra vall az egy­házat, mint a más vallások és felekezetek ellen harcoló egyházat aposztrofálni. Ilyen harcot az egyház sohasem hirdetett és nem is hirdet! (Úgy van !) Az terjeszti és védi a keresztény elveket és a­ki más felekezetekkel szem­ben mindenkor türelmet és szeretetet tanúsít. (Úgy van !) S ha áldásos munkásságában, a hitélet fejlesztésében minden erejét érvényesíti is, ez nem a támadás harca idegen felekezetekkel szemben, hanem védelmi harc a bennünket támadók ellen. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) És e védelmi harc biztos sikerében rendületlenül megbízunk, bárki részéről is történjék a támadás. (Élénk helyeslés.) Annál kevésbbé félünk azoktól, akik már az ó­korban ismeretes, nemzeti összetartás iránti értékük hijával telepedtek közénk. (Derült helyeslés.) Sem ők, sem más felekezetbeliek ne feledjenek egyet, azt, hogy Magyarország Szent István országa, keresztény ország, katholikus állam. (Lelkes éljenzés. Taps.) A ke­resztény kultúra és civilizáció áldásainak Szent István első királyunk tette részesévé nemzetünket. Ez mentett meg minket a bizonyos elpusztulás veszélyétől, mert a nemzet meghódított lelkét a keresztény európai népek egyetemébe beillesztvén, belevonta a magyart a kelet barbarizmusa ellen küzdő nyugati érdekközösségbe és képesítette a keresztény katholicizmusban bennfoglalt szellemi felsőbbséggel az egybeforrás, egybeolvadás nagy műveletére. Csak így tudtunk megmaradni a három hegység és négy folyó vidékén, csak a keresztény kath.­­tannak az egész emberiséget egy nagy egyetemes szellemi közösségbe összefoglaló eszméje által lettünk képesek állami létünk alapjának megerősítésére, nemzeti önálló­ságunk megalapozására, kiépítésére ezer éves múlttal dicsekvő Magyarországunk megteremtésére. (Lelkes taps.) S mert a kath. egyháznak a magyar nemzethez való ez intenzív viszonya e most kifejtett történelmi bázison pihen, annál inkább megkövetelhető minden más felekezetbelitől a katholikus egyház iránti különö­sebb reverencia. (Úgy van! Élénk helyeslés.) Ami pedig minket illet, nemzetünk szivébe vissza kell állítanunk az Isten félelmét, amelyet a szabad­gondolkozók álnoksága mélyen megrendített. „Amely nemzet féli az Istent, az nem fél semmi egyébtől!“ mondotta Bismarck. Háromszor boldog, aki szivében hittel fogadja a halált, mert félelem nélkül léphet át a titokzatos küszö­bön, nem a megsemmisülésbe, hanem a feltámadás elé. És hasztalan az úgynevezett modern felvilágosodás, amely a tudomány nevében iparkodik a hitet elvenni a világtól, mert a világosság, a­mely ebből árad, nem vi­lágosít, hanem kápráztat és vakít. (Taps.) Amíg nem teheti meg, hogy ne legyen bűn, betegség, szerencsétlen­ség és halál, addig a viadal a hit és tudás közt dúlni fog, addig mindig lesznek pénzváltók és galambkufárok, akiket a Megváltó ostorral volt kénytelen kiverni az Úr templomából. (Lelkes, hosszantartó éljenzés.) De a szen­vedő emberiség mindig ragaszkodni fog ahoz, aki érte szenvedett és meghalt. Az isteni szeretet, amely értünk fiát küldötte a földre, a megváltói szeretet, amely ér­tünk a kereszttel a Golgotára ment, az a rettentő sze­retet, amely magát a Getszemáni kertben megfeszíteni engedte, nem múlik el tőlünk soha. A világtörténet leg­­nagyobbszerű, legmeghatóbb tragédiája a hitnek az alapja; oly valóság, amelynek varázsát soha tudomány a szívekből okoskodással ,­ kipusztítani nem lesz képes. (Hosszantartó éljenzés, taps.) Tisztelt Gyülekezet! kősziklán fogom építeni anya­­szentegyházamat, és a pokol kapui nem vesznek erőt rajta, mondotta Krisztus Urunk! És a jövendölés közel 2000 esztendő óta teljese­dik. Pogányok, hamis próféták, hitetlenek mindent elkö­vetnek egyházunk erejének gyengítésére, megrontására, nyers erőszak, tudomány támadja annak létalapját. De azt az egyházat, amely magasztos tanításában a fele­­baráti szeretet mértékét az önmagunk iránti szeretet mértékéhez köti, amely példaként állítja elénk az irgal­mas szamaritánus könyörületességét, nem söpörte el a Cézárok omnipotentiája, nem a börtönök iszonya, a pal­losok bárdja, a máglyák pusztító tüze. Túlélte az ariá­­nizmust, iszlámot, s a poklok kapui sem tudtak vele szemben diadalmaskodni a középkorban sem. A mártí­rok kiomló vére helyén új élet fakad. Századok viharait rendületlenül állta, hatalmas ellenségeivel megbirkózott. Látta keresztjét méltatlan kezekben, látott majd túlme­­rész, majd túlságosan csüggedő nemzedéket, de a sors viszontagságai között is meg tudott állani isteni rendel­tetésének kijelölt helyén. Szilárdul meg fog állani ezen­túl is belső és külső ellenségeivel szemben, s azoknak megtörésére lesz mindig elég ereje. Hogy ez így legyen, adja és engedje a hatalmas Isten ! (Szűnni nem akaró lelkes éljenzés és taps. A hatalmas, formásan szép beszéd maradóan mély benyomást tett az óriási hallgatóságra. A szónoknak gyönyörű, hitvalló előadásért elsőül püspökünk gratulált Majd a gyűlés elnökének fölkérésére Ratkovszki Pál főigazgató lépett a szónoki asztalhoz s erőteljes, férfias határozottságu beszédet mondott. A feltüzelt hallgatóság tapsa, lelkes éljene alig akart megszűnni, majd mikor az elnök fölkérésére Zbo­­ray Miklós képviselő jelent meg a pódiumon, újból föl­hangzott a már gondolkozásban, érzésben eggyéforrt, nagy közönség orkánszerű tapsa. Ez a taps szinte egész beszédén át végigkísérte Zboray előadását, amely eleven volt, fölvillanyozó, szenvedélyeket gyújtó. Zboray tüzes beszédére a másfél órán át lekötött hallgatóság szinte felvillanyozódott és elemi erővel tört ki belőle a­ kívánság: hallani Haller István képviselőt. Haller engedett a parancsoló óhajnak és gyönyörű, suggeráló hatású igazságokkal telitett beszédet mondott. A fölgyújtott nagy­közönség még az elhangzott beszédek nyomán megébredt lelkesedésének, kitörő ke­resztény öntudatának fönséges hatása alatt állott, a­mi­kor Horváth Bertalan társelnök fölkérésére fölolvasta Lengyel Alajos dr. a tömör stylizálással megfogalmazott, mesteri s alább közölt határozati javaslatot. A szatmári katholikus polgároknak 1911. évi jú­nius hó 25-én tartott népgyűlése mélyen áthatva a ke­reszténységnek államalkotó, nemzetfentartó, háborúink hőseit és szellemi életünk vezéreit nevelő, történetileg beigazolt és szent vallásunk isteni Alapítója ígéretéből vett erejének tudatától 1. ünnepélyesen tiltakozik azon merényletek ellen, melyekkel a szabadgondolkozás, a törvényhozás házában és a rossz sajtóban az emberiség legnagyobb kincsei­nek : a vallásos hitnek és életnek, az eszményeknek, a tekintélynek kipusztítására tör. És ellenkezőleg keresztény katholikus hitünknek hű őrizésében, a tekintély szentül­­tartásában, eszményeinknek tiszteletében látja népgyű­­lésünk nemzeti létünk biztosítékát; 2. tiltakozik a népgyűlés azon törekvések ellen, melyek az iskolák életéből a vallásalkotásnak, a vallás­­erkölcsi nevelésnek és ezzel kapcsolatos vallásos egye­sületeknek kitörlését célozzák, mert eme törekvések egyenesen a vallásgyakorlatnak törvényileg biztosított A GÖRÖG KATH. SZEMLE TÁRCÁJA. OD BOOO GOOD GOOD QOOQ OOOO QOOO GOOD GOOO GOOG GO Pereg a köny . . . Pereg a köny szemeimből, Gyászkendővel itatom; Azt a kislányt, csalfa kislányt Éjjel-nappal siratom. Sir a lelkem, fájó lelkem. Hull a könyem utána, Szegény szivem, árva szivem Meg is szakad utána. Ha meghalok, gyászkendőmet Tűzzétek majd fejfámra, Hadd hullassa az a kislány Bánatkönyét teája. Sötét legyen az élete, Mint az a kis gyászkendő, Boldogságot nem érdemel Egy hűtelen szerető. Ingó-ringó rózsabimbó Ingó-ringó rózsabimbó, Ide-oda hajladoz; Szőke kislány, csalfa kislány, Ne csalogass magadhoz ! Hasztalan a kacsintásod, Nem igéz meg szép szemed; Ha egy volnál a világon, Akkor se kén szerelmed. Sok rabja volt szépségednek, Sokan jártak utánad ; Be sok legényt, szegény legényt Ver miattad a bánat! Egytől-egyig mind megcsaltad, Otthagytad a faképnél. Szőke kislány, csalfa kislány, Nekem sose kellenél. Szendrői Holozsnyay Cyrill: A nemzetek humora. Erről az érdekes témáról cseveg egy angol folyó­iratban Marvin Dana nem annyira theoretizálva, mint inkább érdekes példákban. S igaza van, amikor azt mondja, hogy a nemzetek különféleségét talán semmi sem mutatja jobban, mint humoruk, az, ami nekik nevetségesnek tű­nik fel. Definiálni a különféle nemzetek humorának lénye­gét bajos, sőt talán lehetetlen, de vannak tipikus példák, melyek egyes népek humorát jellemzik és ilyeneket sorol fel Marvin Dana. A legnagyobb vidámságot legtöbbször az olyan dol­gok okozzák, melyek az illetők egyéni nézeteinek, érzé­seinek és tudásának határain túl fekszenek. Az európai embernek valamely egészen hétköznapi megjegyzése az olyan népeknél, melyek más feltételek között élnek, más szokásaik és nézeteik vannak, a legnevettetőbb tréfa gyanánt tűnhetnek fel. Afrikában egy csomó szerecsen majd megpukkadt a kacagástól, midőn egy hittérítő azt mondta nekik, hogy a föld gömbölyű. És volt egy mikádó is, aki hahotázva nevetett, midőtt azt mondották neki, hogy Amerikában önkormányzat alatt élnek az emberek. A kínaiaknak egész sereg apró kis történetük van, melyek szájról-szájra járnak és melyek más népek előtt is elég hatásosak. Egyik legrégibb történet arról a férfiról szól, kit arra ítéltek, hogy egész életében bilincset kell hordania egyik kezén. „De hát hogyan tettél szert erre a diszítésre?“ — kérdezi egyik barátja. „Oh, a dolog így történt. Megyek az utcán és meglátok egy darab régi háncskötelet. Tudtam, hogy senkinek sem értékes és mivel senki sem követelte magáénak, hazavittem.“ „És ezért büntettek meg ilyen keményen ?“ — kérdezte barátja elcsudálkozva. „Magam sem értem“, — felelte a sajná­­latraméltó teremtés — „legfeljebb úgy lehet megmagya­rázni, hogy a kötélen egy ökör lógott.“ Marvin Dana a németeket az éle és humor iránt nagyon fogékonyaknak mondja. Szerinte a legtöbb német tréfának a jellemvonása, hogy az események indító okait keresi. Gyakran fizikai jelenségekről van szó, melyeknél már a kérdés feltevése magában rejti a humor magvát. Példaképpen felhozza annak a kis­fiúnak az esetét, aki Berlinben az Unter der Lindenen sétál anyjával. Egy leányintézet növendékei jönnek arra párosan, elől az egé­szen kicsinyek rövid szoknyákban, utánok a nagyobbak s a szoknya hossza egyre növekszik. „Mama“ — kérdi a kis fiú hosszas gondolkodás után — „miért lesz a leá­nyok lába egyre rövidebb, minél idősebbek ?“ A francia éle maró és személyes. Egyik példája a de Faviéres marquisról szóló, aki hírhedt volt állandó pénzzavarairól és egy napon beállított egy Barnard nevű vagyonos emberhez és így szólt hozzá: „Uram, én önt csodálkozásba fogom ejteni. Én de Faviéres marquis vagyok. Nem ismerem önt és azért jövök, hogy 500 aranyat kérjek öntől kölcsön.“ — „Uram“ — feleli Bar­nard nyugodtan — „én még jobban csodálkozásba fo­gom önt ejteni. Én ismerem önt és mégis kölcsön adom a pénzt.“ Egy másik tipikus francia éle a holt asszony­ról, mely különféle variációkban az egész világot bejárta. Poitu faluban merevgörcsbe esett egy asszony. Holtnak hitték. Midőn azonban a Szent Mihály-lován a temetőbe vitték és a halottas menet egy keskeny zeg-zugos utcán haladt, a halottvivők nekiütötték a koporsót egy szeglet­nek, a koporsó széttört, az asszony megsebesült, vérzett és a merevgörcs véget ért. Tizennégy év múlva az asz­­szony valóban meghalt. Mikor a halottas menet azon a bizonyos utcán haladt, a férj aggódva kiáltott fel: „Vi­gyázat, barátaim, vigyázat! Ne olyan közel a sarokhoz!“ Az angol tréfát mondják a legrövidebbnek és a leg- GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 1911. július hó 2.

Next