Görög katholikus szemle, 1913. július-december (14. évfolyam, 27-51. szám)

1913-07-06 / 27. szám

GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE 3. oldal, 1913. július hó 6. EGYHÁZI HÍREK. Miklóssy püspök a debreceniekhez. Miklóssy István hajdúdorogi püspök, a­kit a városi tanács ki­nevezése alkalmából üdvözölt, ma meleghangú átiratban köszönte meg a város jóindulatát. A püspök kijelentette levelében, hogy a székesfővárost leszámítva, Debrecent tartja az elsőnek amaz empóriumok között, amelyek kulturális jelentőségüknél fogva a püspöki megyének erősségei. A városban a püspök leirata nagyon jó hatást tett és valószínűnek tartják, hogy a püspöségnek deb­receni székhelye ügyében újabban megindított mozgalom sikerrel fog járni. Konkurzus. A július 1-én megtartott konkurzus alkalmával informátorokat kirendeltettek . Konviktusba : Stefán Ágoston IV., Baulovits Zoltán III. és Iván Andor II. éves. Alumneumba: Szulincsák László III., Krajcsik János III., Mosolygó Sándor II. éves. Bazilrendi interná­tusba : Sári Bazil II. éves. Budapestre: Papp Sándor III. éves és Sztojka Sándor III. éves hittanhallgatók lettek felküldve. Munkácsegyházmegyébe papnövendékekül fel­vétettek I. évre : Czmór Béla, Neviczky Bazil. írnokokul: Barna Miklós, Fedorkó János, Fesztóry István, Holozs­­nyay Miklós, Homicskó Elek, Manajló Pál, Petrik István, Suba Mihály, Szakul János, Zseltvay István. A hajdú­dorogi egyházmegyébe I. évre: Kovács István, Leiner Zoltán, Maczkó József és Nizsalovszky Oreszt végzett VIII-ad gimn. oszt, tanulók. Az eperjesi papnövendékek sorába: Adamkovics Antal, Gojdics János, Kapisinszky Jenő, Kendrovszky Miklós, Megela Elek, Schudich Gusz­­táv, Szuchy Elek, Sztulyákovics Pál és Zubriczky Dénest vette fel a június 30-án megtartott konkurzusi szentszé­ken a káptalani helynök ur őméltósága. A hercegprímás és a katholikus nagygyűlés. A november hónapban tartandó katholikus nagygyűlés előkészítő bizottsága nevében Zichy János gróf elnök a fővédőség elvállalására felkérte Giernoch János dr. her­cegprímást, aki erre a következő választ küldte : Nagy­­méltóságú Gróf, V. B. T. Tanácsos, Elnök Úr ! A mint Excellenciádnak f. hó 23-án hozzám intézett nagybecsű leveléből igaz örömmel értesülök, az Országos Katholikus Szövetség igazgató tanácsából kiküldött előkészítő bizott­ság a XII. Országos Katholikus Nagygyűlés idejét f. évi november hó 9—11. napjaira tűzte ki.­ Erősen hiszem, hogy az egész katholikus Magyarország ujjongó örömét fejezhetem ki, amelyet a nagy csapatszemle közeledté­vel érez. Amily gazdag a mi korunk eseményekben, amily gyors és változatos az egymást kergető szellemi irányok élete, oly sok anyag halmozódik fel egy esztendő alatt is, melyet gyűléseinken meg kell tárgyalnunk. Annál több munka gyűlt össze két hosszú esztendő alatt. Azért kettős lelkesedéssel kell készülnünk a 12. katholikus nagygyűlésre, amelynek már csak azért is fényesnek és nagyszabásúnak kell lennie, mert ennek keretében ünnepeljük az egyház 1600 éves szabadságá­nak jubileumát, a világ legdicsőbb szabadságharcának gyümölcsét, a lelkiismereti szabadságot. Szabad nem­— Jelen, itt vagyok ; jelen , jelen ! Nem hiányzik senki. De mégis egy nem jelentkezik. A hetman meg­ismétli a nevét. — Meghalt! — szólt búsan egyik a sorból, aki épen mellettem állt. A hetman fölnéz, fölnéznek a töb­biek is. Szemük bamba, kifejezéstelen tekintettel villan össze. Némelyik csöndben, halkan sajnálkozik, aztán újra lehajtják fejüket, szinte meggörbednek, mintha va­lami titkos, borzalmas erő húzná őket lefelé, le a földbe, mélyre, nagyon mélyre. Én megkérdem a mellettem állót. — Mi baja volt ? Mondja ! Mi baja volt ? — Semmi. Beteg volt. Hektikás. Nem írta a bányát! Gyufát vesz elő s meggyújtja a bányamécsét. Las­san megindul a sor a tárna bejárója felé. Eles a hetman, utána mi tizennégyen. Én vagyok az utolsóelőtti. S amint lassan kint eltünedeznek a tárna bejárójában, úgy tetszik, mintha egy rémes szörny lomhán, egyenkint mind­annyiunkat fölfalna. Hosszú libasorban haladunk a tárna koromsötét­jében a belső erőművek felé, ahonnan azután a mélybe bocsátkozunk. A bányamécsek gyér világa bizonytalanul, imbolyogva fölfut a tárnák falára, a bányászok sáppadt arcára és e látomány riasztó reflexként verődik lel­­kembe. Egyhangú kopogásunk úgy hangzik, mint a sír­­göröngyök kopjanása. Sehol semmi fény, csak tompa sötét tónusok. Valahonnan már hallatszik a villanyáram­­mal hajtott erőművek fájó zúgása. És ez mind olyan különös, olyan új én előttem­­­zetünk katholikusai bizonyára eddig nem látott számmal jönnek a XII. nagygyűlésre, hogy a mártírok vérén szerzett szabadságon örvendjenek. Megragadom, az al­kalmat, hogy az Országos Katholikus Szövetségnek s a nagygyűlés előkészítésének nagy munkájáért őszinte el­ismerésemet és bensőséges hálámat fejezzem ki. A Szövetségnek hivatása, hogy a legkiválóbb katholikus vezető emberekből vezérkart alakítson s azután ennek tervei szerint a különböző katholikus mozgalmakat, egyesületeket és társulatokat egységesen irányítsa. A XII. nagygyűlésnek elemi erővel kell követelnie a katholikusok egységét s ezen szent óhajtásnak meg­felelőig a központi szervnek, az Országos Katholikus Szövetségnek, megizmosodását és jelentőségében emel­kedését. A XII. országos katholikus nagygyűlés elő­készítésének költségeire 400 koronát küldök és a fel­ajánlott fővédnökséget készséggel elfogadom. Fogadja Excellenciád kiváló tiszteletem őszinte nyilvánítását. Esztergom, 1913. junius 27. Csernoch János s. k., hercegprímás, esztergomi érsek. A Xll. Országos Katholikus Nagygyűlést elő­készítő bizottság a püspöki kar tagjait a nagygyűlés védőségének elfogadására kérte fel. Prohászka Ottokár dr. székesfehérvári püspök erre a következő levelet intézte Zichy János grófhoz, a bizottság elnökéhez: Nagyméltóságu Gróf, Elnök Úr ! Szívesen teszek eleget Nagymélóságod óhajának a XII. Katholikus Nagygyűlés elfogadása iránt s tőlem telhetőig rész veszek a nagy­gyűlés sikerének előmozdításában s biztosításában. Teszem ezt annál szívesebben, mert látom, hogy a nagygyűlések az egyházi élet iránti érdeklődést a közön­ségben fokozzák s hogy sikerüket már nem az újdon­ság izgalmainak, hanem a kath. öntudat ébredésének s az összetartozandóság megtapasztalásának köszönik. Van még sok nevelési, társadalmi és szervezkedési problémánk, melyek megoldásán dolgozunk s e munká­ban is az irányítás s slkesülés feladata a nagygyűlésre hárul. Remélem, hogy az Országos Katholikus Szövet­ség, mely a nagygyűlés rendezésében s a társadalmi mozgalmak szervezésében eddig is érdemesen dolgozott, biztosítja majd ennek a XII. nagygyűlésnek is az előb­biekéhez hasonló, áldásos sikerét. Fogadja Nagyméltó­ságod kiváló tiszteletem nyilvánítását. Székesfehérvár, 1913. jun. 30. Prohászka Ottokár s. k., m. pöspök. Legújabb imakönyvünk papok számára ószláv nyelven : „Mojihtbh Jferypriftmn, mii riptiroTOB.ienie let CB. JIiiTyprin­ n anaroflapeme no cb. Jlirryprin“. Tim CBflmeHHUKOB'fc cocTaBiLTb A­P'k BaciwiH TarKera. Amint a könyv címe is mutatja ezen könyv nem egyéb, mint a papi breviariumos könyvnek kiegészítő része, a szent mise végzését megelőző és követő elmélkedések könyörgések és hálaadások könyve. A hét minden napjára, a misézés minden szándékára előírt gyönyörű imák gyűjteménye szép rendszerbe, állítva, hogy a pap azokat végezve méltán készülhessen el a legméltóságosabb oltári szentség kegy­elemi élj­el vételére. A könyv célja buzgóvá, imádságossá tenni a papot. Nem a dr. Hadzsega által kigondolt imák, hanem sz. Ambrus, Aquinói szt Tamás, szt. Alfons, szt. Bonaventura és szt. Ágostonnak magasröptű, a Jézus iránti szeretettől lángoló imái vannak 256 oldalon kinyomtatva és zsebben hordható kis alakban igen értelmes, választékos betűkkel kiállítva Legjobban méltatja e kiadványunkat a munkácsi püs­pöki főhatóságnak 1912. évi május 11 -én kelt 3691 sz. jóváhagyási záradéka, mely szóról-szóra ezeket mondja : „Tekintve azt, hogy ezen összeállított mű kiválóan szép és az áj­tatosság ápolására rendkívül alkalmas imákat tartalmaz, kinyomatása engedélyeztetik és az e. m. papság figyelmébe körlevélben ajánltatik, Turjay János pöspöki helyettes“. A 16 és Va­gonyi könyvnek ára ékes vászonkötésben tokkal 2 K 40 f, hasított bőr­ben 3 K, fényes bőrben 3 K 30 f, zsagrin bőrben 3 K 60 f, borjúbőrben 6 K, aranymetszéssel 80 f-vel, vászon­tokban 70 f-vel drágább. Megrendelhető lapunk kiadó­­hivatalában az árnak a 45 t postaköltségnek előleges beküldése mellett. Más áruval egyszerre rendelve 20 K felüli készpénz ellenében portamentesen szállittatik. Unió könyvnyomda R.-T. Ungvár. A nedves, sötét, hideg levegő megfekszi a tüdőmet, szemem fájdalmasan kitágult pupillával keres e nagy sötétben valami fényt, valami szint, fehéret. Szétnézek. Végig simítom szint epedő tekintettel a tárna falát és szinte könyörögve nézem ezt az ősrégi szűz­tiszta emberi alkotást. Mert ezt még a rómaiak ásták. Az ő vésőjük, csákányuk őszinte, nagy, becsületes munkája ez tetőtől­­talpig. És úgy áll most is, mint két évezreddel ezelőtt, nem másítottak rajta semmit, mert még ma is jó. Csak a rászögzött villanyhuzal jelzi rajta a mát. Kilépek a sorból. Közelebb húzódom a falhoz. Nem tudom miért, csak úgy önkéntelenül. Kilépek és kitátott szájjal szívom, nyelem, habzsolom ezt a komor, nedves, energiáktól, nagy erőktől átsült levegőt. És oda húzódom, surlódom a falhoz, ehez az akaratról, erőkről, emberi, szilaj munka-makacsságról mesélő falhoz. Resz­kető kézzel végig simítom ezt az energiákat hirdető meg kiszaggatott sziklákat. Végigsimítom és valami sely­mes, buján nőtt puhaságot ragadok föl. Odatartom a mécshez és megnézem. Arasznyi, évszázados penész volt. A tárna hirtelen kitágult. Egy nagy hatalmas, templomnyi üregben, az erőművek termében vagyunk. A villanylámpák szokatlan fényt szórnak szerteszét. A zaj nagy, egymás szavát is alig értjük. Az új bányákból kiszivattyúzott víz siketítő robajjal zuhog alá a régi, római bányákba. Ide vezetik, ömlesztik ezt a rengeteg vizet már évtizedek óta, de azért még ma sem telt meg, mert vagy fölszívódik, vagy a titkos üregek nyelik el. Itt fekszik előttem egy nagy gép, mely ha meg­szakadna, sokan meghalnának odalenn. Ez a fölhúzógép. De nincs idő. És újra el kell hagynunk a fényt. A lift már indul és mi beszállunk, elindulunk az őrök a súlyos léleknyomó éj felé , a mélységekbe. Valahol a negyedik főtárnánál én is kiszálltam. Azért itt, mert ez a legrégibb. Valamikor, még a ró­maiak idejében nagy katasztrófa történt ennek a vulka­nikus hegynek a belsejében és ezt a tárnát is elöntötte a forró iszap. A benne dolgozóknak nem igen volt idejük menekülni és itt maradtak, úgy ahogy voltak : meztelen kis rövid csákánnyal kezükben, munka közben. Nem régen, amikor újra föltárták ezt a tárnát, meglelték őket, — kilencen voltak, — megkövesedve. A bányászok nem nyúltak hozzájuk, nem akarták megzavarni igazi bányász halált halt társaikat. — Aranyat jövünk ásni és nem halottakat, mond­ták. És ezek itt maradtak egyik kis eldugott oldallám­á­­ban, a »temetőben” nyolcan. Mert egyet mégis kiástak, úgy ahogy és fölvitték a szép, derűs napvilágra. Pedig nem szívesen. Mikor hozzá nyúltak, szétesett mint a hamu. Csak a csontok maradtak ott és kezében a kis római csákány. Azt még akkor sem engedte el. Most újra élet van itt. Visszás keserű élet, nyo­morúságos élet. Miért? Aranyért, mely itt ezekből a barnásfekete kövekből vigyorog elő. És szinte mondja : — Jaj ti kapzsi emberek ! Én kellek nektek ? Nem elég nektek a ragyogó napfény, az én bágyadt színem kell nektek ? Nem féltek ti kapzsi emberek ? Nem ! ? Mert én ölök. Megöllek téged, aki kiáso­ és társaid is meghalnak tőlem. És ölni fogok még oda fönn is sokat, sokat!... A háromszor lepárolt vegytiszta JL _ ___ __ ■ _ ___ * " ^ ^ kizárólag teljesen füstmentes f jegyű jPpHwjfc 1 © ill P I O 111 6 Cp O O I megrendelhető a Magyar Olajforgalmi Társaság lx-i Fe 93.2„. || Kívánatra részletes felvilágositás. TANÜGY. A gyermek i. Az előbbiekben szól­tam arról, hogy mily nagy kincse a szülőnek a gyermeke. Nehezen várják meg­érkeztét. Mikor pedig a világra jön, alig van gyámolta­lanabb teremtés nálánál. Sem kérni, sem panaszkodni nem tud. Teljesen szülőire, gondozóira van utalva Egyetlen módja, mellyel kívánságait, kérelmét, pana­szát, fájdalmát kifejezi — a sírás. A sírásból kell az anyának kitalálnia, mit óhajt, mi a baja. És bizony nagyon sokszor nem érti ezt meg a szülő, vagy nem akarja megérteni s csakhamar egy kis sirdomb emel­kedik a temetőben, több lett egy angyalkával. Nagyon sok ilyen kis sirdomb van a temetőben jeléül annak, hogy nagyon sok gyámoltalan kis csöpségnek nem értik meg a panaszát, sírását. Pedig lelkiismeretes gondozás­sal majdnem mindegyiket meg lehetne menteni az élet­nek. És ki tudja nem-e egy hires embert mentettünk meg, kiből később nagy pap, híres ,költő, vagy más nagy hivatalnok lett volna ? ! Kötelessége, még­pedig igen fontos kötelessége a szülőnek a gyermek ápolása, nevelése, de különösen fontos ez az ápolás a csecsemő gyermeknél. Fontos azért, mert ebben a korban rakja le a szülő a gyermek későbbi fejlődésének­­alapjait­ (fundamentumát). Ugyanis ha a gyermek minden baj, nagyobb betegség nélkül megy keresztül a csecsemőkoron, később is egészséges, erős lesz, szépen fog fejlődni úgy testileg, mint szelle­mileg. Örömére lesz szüleinek. Ha pedig a gyenge ápolás miatt már a csecsemő­korban sok betegséget kell a gyermeknek elszenvednie.

Next