Görög katolikus szemle, 1933. január-december (5. évfolyam, 1-24. szám)

1933-01-08 / 1. szám

r­ radalom és kommunizmus után. Ezen akció szülötte a Magyar Görögkatolikusok Orszá­gos Szövetsége, röviden MAGOSz. Ha kitar­tunk ezen egyesület zászlója mellett, tulaj­donképen a katolikus, a görög-katolikus ak­ció céljait szolgáljuk. Kezembe került az egyesület megalakí­tására megindított mozgalom kiindulópontján, Máriapócson felvett jegyzőkönyv és Üdvöz­let a Hittestvéreknek. Mily szépen fejezik ki azok a sorok a mi görög-katolikus akci­ónk szükségességét, célját, a cél elérésére feltétlenül szükséges egyesülés, szervezkedés fontosságát. Népünk vallásos érzületének fejlesztése, nevelése, irányítása az első cél. Ezután, ille­tőleg ezzel együtt vallási és társadalmi szer­vezkedés a fórumon, a nyilvánosság előtt, h­ogy szavunknak legyen súlya, hatása. Hi­szen a verebek is azt csiripelik: Egyesülés­ben az erő. Végül kulturális életünk emelése és gazdasági szervezkedés. Csak a rosszakarat nem értette meg a fel­hívást. Volt is eredménye. A toborzó íveket csaknem mindenki aláírta, nagyszerű volt az alakuló gyűlés, volt lelkesedés. Persze — és ez fontos dolog — akkor még nem volt szó tagsági díjról. Ma ez különösen bökkenő. Két pengő sok, le kell szállítani. Megoldást nyertek-e a fenti kérdések? El­­­­értük már céljainkat a fórumon, kulturális és gazdasági téren? Ha igen, még akkor sem volna szabad tétlenkednünk, mert a tétlen­ség bűn, sőt halál. Nincs és nem lehet meg­állás a görög-katolikus akció terén sem. A legszükségesebbek után sok minden követ­kezik. De mert vajmi keveset értünk el, mert a helyzet még súlyosabb, mint akkor volt, a mi tétlenségünk kétszeresen bűn. A katolikus akció a világiak erőteljes be­vonása és részvétele az apostoli munkában az apostoli utód, a főpásztor legfőbb irányí­tása, útmutatása mellett. A mi görög-katolikus akciónk is így indult meg. Hiszen az Üdvöz­letben is különös figyelmünkbe volt ajánlva, h­ogy az egész mozgalom megyés Püspök urunk hozzájárulásával és főpásztori áldásá­val indult meg. Ezt világosan bizonyítja az 1921. évi III. püspöki körlevél, valamint az 1922. évi V. számú körlevél, melyben a fő­pásztor a Magosz terjesztésére és támogatá­sára buzdítja papjait, tanítóit annyira, hogy ezirányú tevékenységüket különös érdem­nek, az esetleges mulasztást pedig érdem­telenségnek minősíti. Megszűn­t ezen intézkedés hatálya? Tudtom­mal nem. Miért tapasztalható hát sok helyen határozott idegenkedés a MAGOSz iránt? Most már talán bűn ezt támogatni? Milyen úton kell most a görög-katolikus ügyet szol­gálni? Szerintem csak ezen egyetlen egyesü­letünk útján. Tehát... Az első vezetőség lelkesedéssel karolta fel ügyünket. Miért vonul­tak vissza sokan közülök? Csalódtak? Biztosan, hisz ez a legkönnyebb. De lelkesedésük, ügyünk szeretete csak meg­maradt? Hogy egyszerre nagy dolgokat nem tudtunk elérni, hogy mindenki azonnal nem sorakozott, ez még nem volt végzetes hiba, hisz a kitartás hoz gyümölcsöket! Kitartani egyesületünk mellett, azt támo­gatni céljainak elérésében, személyes, egyéni érdekeink, talán volt sérelmeink félretételé­­vel is kötelességünk. Az egyesület székhelye jelenleg Budapest. Ez sok tekintetben előny, de a gyűlések megtartásának helye szerintem a kiindulási hely: Máriapócs volna. Itt a né­pet is bevonhatnók. Azt a népet, a mi gö­rög-katolikus népünket, melyet csodálatosan vonz és összetart ez a mi drága kegyhelyünk. Nemsokára új évet kezdünk. Vajha meg­hozná az a mi katolikus akciónk, a MAGOSz ügyének felvirágzását is! Simon György: TÁRCA Falun élek. Falun élek: áldott jó hely, mély kék az ablakok szeme. Csak a rigók dala korhely csibész-zene. Bomló bimbók zaja: ima, s béke a virágok húsa, hazatérő ökrök sima, meleg húsa. Kissé kérges szegény markom, de a kenyér ízes, puha. Bús fejemre a hús alkony, vizes ruha. — Falun élek, hol a satnya kesernyés fű is puhaság... Ha elmennék, megsiratna a puha ág. Jaj neked fiatalság. Akkor éjjel sok hó esett. Mi ennek nagyon örültünk. Még az iskolában, magyar óra alatt össze­súgtunk: Sebők Gabi, Kecskés Laci, meg én. Gabit a tanár úr észre is vette, amint hátra­fordult. Általában mindenben oly peches volt. Délben együtt mentünk haza. Mert minden délben együtt mentünk. A szél keresztülfújt vékonyka kabátunkon és a hó bebújt cipőnk lyukain. Aznap a Menzán, ahol olcsó ebédet kap­tunk, lencse volt. A kanalunkat feketészöldre festette. Ha jól emlékszem zsizsis volt és kissé kozmás is. De azért ízlett. Nehezen vártuk, hogy szürkület legyen. Kabátunkat kifordítottuk. Ez Laci ötlete volt. Azt mondta, hogy így biztosan nem ismer­nek meg , ma éjjel minden bizonnyal meg­kereshetjük a negyedévi tandíjat. Mert havat hányni készültünk mi hárman: Sebők Gabi, Kecskés Laci, meg én. Itt is Gabi volt a pechesebb. Őt a Duna­­partra osztották, be, ahol szabadabban ér­hette a hideg. És neki, gyenge szervezeté­­hez képest túl vékony volt a kabátja és nagyon-nagyon lyukas a cipője. Azért reggelre megkerestük a tandíjat. Sőt, egy jó forró teát is kaptunk. De Gabi az iskolában már nagyon köhö­gött. Előttem ült, láttam. Zsebkendőjét a szá­jára nyomta görcsösen, ha rájött a köhögés. Ilyenkor ráhajolt a padra, de én láttam, hogy a vállai remegnek és arca vörös az erőlkö­déstől. Egyszer aztán nem tapasztotta idejében szájára a zsebkendőt. Beleköhögött a ma­gyarázatba hörgőn, csúnyán. A tanár ideges lett. Mit zavarják őt az előadásban. Már régóta figyeli azt a haszontalan Sebőköt. És kikergette őt a folyosóra. De azért tíz percben, amikor az igazgató úr jött, hiánytalanul befizette a tandíjat. Harmadnapra ágynak esett. Az osztályfő­nök úr, aki prémes kabátban járt, lármázott, hogy biztosan szimulál megint, na de majd ő ad neki. Délután nem tudtunk tanulni. Odaültünk Gabi ágyához. El kellett mesélni, mi történt délelőtt, kik feleltek, mi van feladva. Az Megleptek a tanítók. Most, hogy egybe­­sereglettek országos gyűlésre, egyik közülünk való vezéremberük (valaha ugyancsak szer­kesztő) úgy nyilatkozott, hogy nem vagyunk igazában a tanítók lapja, lám még tanügyi rovatunk sincs. Kedves, érdemes kartársam, nincs könnyebb dolog, mint nagybetűs rova­tot nyitni, de aztán lesz-e, aki belé írjon. Mert ámbátor eddig is voltak és vannak ta­nító munkatársaink, csak hogy néhányat em­lítsek: Gebli János, Mátyás József, Tóth Elek, akiknek írásait nagy gyönyörűséggel olvas­suk, azt be kell ismernünk, kevés ebben a tanügyi cikk. De hogy elvből elleneztük volna a peda­gógiát, az súlyos tévedés. Hogyne becsülném én ezt a tudományt, aki annak éltem (ha csak a, művészi ágának is) egy emberöltőn által. Én ne tárjam ki karomat kartársaim előtt, én, a Polyánszky-unoka, grékus tanító leszármazottja, akinek nemzetségéből most osztályfőnök úrról azonban hallgattunk. Negyednapra már vért köpött. Attól kezdve napról-napra betegebb lett. Reggelenkint, ha iskolába mentünk, jófor­mán szöknünk kellett előle. Mindenáron ve­lünk akart jönni. De mi tudtuk, sohasem fog ő már velünk jönni az iskolába. Szegény. Pedig joga lett volna, hisz befizette a tan­díjat. Istenem, Sebők Gabi 18 éves diák, aki befizette már a tandíjat, iskolába akar menni. Hadd menjen el még az iskolába! Ha lázas volt, mindég sokat beszélt. Ilyen­kor emlegetett nagy hegyeket, ahol kristá­lyos a levegő és ahol sohasem köhögnek az emberek. Ahol fenyvesek zúgnak és hársak illatoz­nak. Ahol átlátszók az esték és csöndesek a hajnalok. Ha meggyógyul, majd oda fog menni. Igen, odamegy. Ilyenkor mi biztattuk: — Meggyógyulsz hát! Hogyne gyógyulnál meg! És amikor nem látta, kitörültük a vizet a szemünkből. Ebédjét hordtuk egy ideig a Menzáról. Mert nem kellett soká. Mert neki nem kell semmije már ezentúl. Még a messze hegyek sem. Pedig mi elhordtuk volna azt is. Csak itt maradt volna közöttünk. A Dunaparton ezentúl is futnak majd az autók és sietnek az emberek. De azt senki­­sem fogja tudni, hogy ott hányta a havat Sebők Gábor 18 éves diákgyerek, akinek a tandíja hiánytalanul be volt fizetve és akinek gyenge szervezetéhez képest túlságosan vé­kony volt a kabátja és nagyon-nagyon lyukas a cipője, Oláh Zoltán József. GÖRÖG-KATOLIKUS SZEMLE 1933. január 8. überbauter A. utóda Magyarország legrégibb mise­ruhák, egyházi szerek, zászlók, oltárépitő és templom­berendező vállalata BUDAPEST, IV., VÁCI­ UTCA 41. SZ. Alapítási év: 1863. Telefon: Aut. 833—44 Felonok, Plascsenkcák, kelyhek stb. nagy választékban. Vállalom mennyezetes oltárok, ikonosz­­tázok stb. építését és javítását. Kívánatra képes árjegyzékemet díjmentesen küldöm. Múlt és jelen. Valahogy összezsugorodtunk mi grékusok, már ami a szellemieket illeti. Az Élet virul köztünk, nincs egy ága a magyarságnak, amin annyi lenne a bimbó, bizonyság rá a statisz­tikusaink kimutatásai, hanem a görög-katoli­kus nyomtatott betű megritkult, azok a ki­csiny lapok, amiket a lelkipásztorok buzgó­­sága keltett életre Debrecenben, Nyírcsászári­ban, Makón, megszűntek rendre s lassan egy­maga marad a Szemle, ez a vén kotlós, aki immáron ötödik esztendejét éli, de csak költi egyre a gondolatok pelyhes csibéit és kotyog, hívogatja egyre elszéledő népét. Nem vagyunk rá tartósak s bár kritika fér hozzánk­­, mint minden emberi íráshoz, két dolgot el kell ismerjenek még az ellensége­ink is: az igazság keresői vagyunk és füg­getlenek. Amit itt csinálunk, öregek, ifjak, minden hátsó gondolat nélkül cselekedjük, nem remélünk munkánkért semmit s ha egy-egy szám megjelenése után összeülünk a fehér asztalnál, egymás szemébe nézünk mo­solyogva, megvan a fizetés. Ez az asztal pe­dig az egyenlőség asztala, nincs itt rang, cím, elkülönzés, engem is csak azért tolnak kö­zépre, mert vénebb vagyok a kelleténél.

Next