Görög katolikus szemle, 1933. január-december (5. évfolyam, 1-24. szám)

1933-01-08 / 1. szám

1933. január 8. GÖRÖG-KATOLIKUS SZEMLE is tanítanak többen — én háromról tudok — ki itt, ki odaát. Jöjjetek mentői többen. Ez az egyetlen görög-katolikus lap ma s már csak kénytelen­­ségből is, a grékus egység szimbóluma. Min­denkinek jussa van hozzá, valamint nekünk is jussunk van minden hittestvérünk támo­gatására. Előttünk becses mindenki terve, nézete, még akkor is, ha nem egyezik a mi­énkkel. Gróh István, Pelle István. Mint mindenki tudja, olympiai világbaj­noka a tornának, mint nagyon kevesen tud­ják: görög-katolikus fiú. A sportban kiváló teljesítményekkel dicsekvők közül valószínű­leg nem is egyedül, így mindjárt Kohutot, a labdarúgó-viadalok közönségének népszerű ,,Kohuuuút"-ját is alighanem alaposan lehet, a neve után ítélve, megrögzött grékussággal gyanúsítani, bár igazán nem tudjuk, az-e és ha igen, mennyiben gyakorolja. Pelle István azonban egész bizonyosan az. Ezt bizonyítja az a körülmény, hogy leg­utóbb az athletikai szövetség dorgálásra ítélte bizonyos — állítólagos — szabálytalan visel­kedés miatt. Mennyire volt jogos ez az egyik oldalról hevesen védelmezett, más oldalról épp oly hevesen támadott megrendszabályo­­zás, nem tudjuk megítélni. Sajnos, nem va­gyunk már gyakorló sportemberek , ráadásul pedig a lapok közleményei is olyan zavaro­sak, hogy azokon alig lehet laikusnak el­indulni.­­ Az egyik vádpont azonban,­­ az, amelyik miatt mi is foglalkozunk Pelle István szemé­lyével — abban áll, hogy tervezett erdélyi körútja alkalmából a román követségen ví­zumért jelentkezvén, ott megállapították róla, hogy román. Nagyváradon ugyanis van egy Pelle nevű ügyvéd, aki román. Állítólag Pelle nem tiltakozott volna ez ellen. A dolog így meglehetősen zavarosan fest, pedig ennél világosabban a lapok közleményeiből nem lehet kihámozni. Mindamellett kétséget nem tűrően megállapíthatjuk ennyiből is, hogy Pelle István minden lehet a világon, csak éppen román nem, mert teljességgel nem tud románul. Ha ugyanis tudott volna, akkor nagyon­­egyszerűen azt kellett volna felelnie akár a román követségnek, akár az athletikai szö­vetségnek: lehet, hogy van Pelle nevű ügy­véd és az románnak vallja magát, azonban még­sem román. A román nyelv ugyanis nem tűr meg egymás mellett két „1“ betűt, annyira, hogy még a latinból szerzett szavai­ban is collatio helyett colatione-t, collaborare helyett colaborare-t ír. Következésképpen a román névvegyelemzési gyakorlat alapján meg kell állapítanom, hogy az illető Pelle — nem román. Magamról nem is beszélve. Azonban Pelle, nem tudván románul, nem mondta mindezeket. Eszerint nem is román. A dolog veleje pedig igen nagy valószínű­séggel egészen más; az, amit éppen múlt számaink egyikében feszegettünk, hogy Ma­gyarországon általános vélemény szerint aki görög-katolikus, az nem lehet magyar. Oláh fordításban pedig ez a tétel úgy szól, hogy aki görög-katolikus, az eo ipso román. Ennek a ferde felfogásnak áldozata valószínűleg Pelle István is, aki talán nem is az ellen nem tiltakozott, hogy ő román, hanem az ellen, hogy görög-katolikus, ami ellen csak­ugyan nem is tiltakozhatott. Miután pedig ez ellen — nem tiltakozhatván — nem tiltako­zott; miután pedig kétségen felül álló dolog, hogy aki görög-katolikus, az oláh, ha ugyan nem ruthén, tehát elismerte, hogy oláh. Te­hát bűnös. Quod erat demonstrandum. ... A yankeek nem tartják embernek a niggert; vasútaikon külön kocsik, városaik­ban külön szállodák és vendéglők vannak for coloured gentlemen. Hasonlóan az indi­ánt sem. Mikor azonban észrevették, hogy niggerek és indiánok sport tekintetében gyak­ran felülmúlják a fehéreket, egy pillanatig sem haboztak elismerni jankeenek a leg­­éjfélibb képű niggert is, hadd szerezzen di­csőséget a csillagos lobogónak. Erre az al­kalomra elfogadták teljes értékű embernek a feketét. Mi, magyarok sokkal előkelőbb urak vagyunk. Mások erőszakkal annektál­­nák a Pelle Istvánokat a magukénak, még ha kézzel-lábbal kapálóznának is ellene; mi sietünk megtagadni, ha csak a legcsekélyebb kétség is talál felmerülni. Mert kétség,­­ az merülhetett föl. Lehet, hogy az általános közvélemény hatása alatt maga Pelle sem tudja, merheti-e magát egész határozottsággal magyarnak állítani, akár­mennyire­ magyarul érezne különben. Hiszen görög-katolikus! — ezt nem tagadhatja el. Már­pedig, aki görög-katolikus . . . hiszen tetszik tudni .. . Ne küldjünk a MAGOSznak, a Szem­­lének magáncímekre pénzt! Ne hasz­náljunk erre utalványt! Az zavart okoz­hat és drága. Használjunk „csekk­lapokat“. EGYHÁZI ÉLET Szent év ünneplését rendelte el soron kívül Őszentsége Krisztus Urunk halálának tizen­­kilencszázadik évfordulója alkalmából. Őszent­sége ezen elhatározásáról abban a beszédben értesítette rádió útján a világ katolikusait, mely­­lyel a bíbornoki kar szerencsekívánatára vála­szolt. A szent év április 2.-án, vasárnap kez­dődik és 1934. április 2.-án, Husvét hétfőjén végződik. A vonatkozó részletes rendelkezé­seket Őszentsége később fogja közzétenni Gojdits Pál eperjesi püspök úr Őnagyméltó­­sága a múlt hó folyamán átutazóban néhány napot Budapesten töltött. Ez alkalommal a központi szemináriumban misét mondott s a mindkét szertartású papnövendékek szertartá­suk szerint, két szín alatt vették megukhoz az Úr testét és vérét Őexcellenciája kezéből. Székhelyet változtat a körösi püspök. Ju­goszláviai magyar lapokból, vesszük a követ­kező információt: A pápa Őszentsége novem­berben aláírta azt az okmányt, melyben a körösi görög-katolikus püspökség székhelyét Zágrábba helyezi át. Nyárády püspök át­költözése Zágrábba, az új székhelyre rész­ben már meg is történt, ő maga már itt is lakik. Ugyancsak Róma intézkedett aziránt is, hogy Zágrábban a püspök székesegyházat nyerjen. E célból a Cirill és Metód szentek­ről elnevezett templomot görög-katolikus templomnak nyilvánították ki. Az elhagyott püspöki udvar Kőrösön értesülésünk szerint kolostor céljaira fog szolgálni. „ Budapesti segédlelkésszé Megyéspüspök úr Őnagyméltósága dr. Sztankay Andor bodrog­­olaszi lelkészt nevezte ki, aki új állását már Karácsony előtt el is foglalta. Helyébe Őnagy­méltósága értesülésünk szerint dr. Szász László sátoraljaújhelyi segédlelkészt nevezte ki Bod­­rogolasziba, Papp György p. V. papnövendék, joghallgató és nekünk kedves ifjú munkatársunk a közel­múltban vette föl az alsóbb egyházi rendeket. Az újvilágból* A kultúrharc az Egyesült Államokban változatlan erővel folyik, sőt hevességben még inkább nyer. A coelibátus hívei amellett kardoskodnak, hogy a püspöki rendelkezéssel szembehelyezkedő lelkészek megrendszabályozása jogos volt, minthogy engedetlenség forgott fenn részük­ről; a másik oldalon már az unio-okmányt teregetik ki, azzal a csak épen hogy ki nem mondott „célzatossággal, hogy ime Róma, il­letőleg Őszentsége így tartja meg a vállalt föltételeket. Hidegen nézhetnék az egész kavarodást, ámde bizonyos körülmények arra látszanak r­á­ mutatni, hogy magasabb és legmagasabb egy­házi körökben csakugyan kívánatosnak lát­ják a c­elibrátus kierőszakolását a görög­­szertartásúaknál is, az időpontot pedig alkal­masnak erre az akcióra. Hisz az ukrán püs­pökök egyike is bevezette egyházmegyéjében ezt a változtatást, sőt hír szerint az ungvári új püspök is tett erre célzó, bár nem na­gyon határozott kísérletet. Az a jelenség, amely ennyi ponton ilyen egyidejűséggel és egymásutánisággal jelentkezik, mindenesetre többet jelent már, mint egyes ordináriusok egyéni kísérletezéseit és mindenképpen arra mutat, hogy itt magasabb helyről jövő aka­rat nyilvánul meg. Akkor pedig csak a név kell változzék és rólunk is szólhat a mese. Mindamellett nem tudjuk elhinni, hogy ez a magasabb hely Őszentsége maga volna. Az a pápa, aki a hívők laikus seregét oly fon­tosnak tekinti, hogy az Egyház tevékenysé­gébe szorosan bevonandónak ítéli; az a pápa, akinek uralkodása alatt a milliókat elnyelő mexikói háború ment — és szinte mondhat­nék: megy — végbe s a spanyol forrongá­sok: nem ítélhet fontosabbnak egy fegyelmi kérdést a laikus hívek kívánságánál. Azt aligha lehet állítani, hogy akár Mexikóban, akár Spanyolországban a klérus fegyelme kí­vánnivalót hagyott volna hátra; tudtunkkal épen ezen a két helyen fejlődött ki egész tökélyében. Mégis, mikor a nagy vihar jött, ez a fegyelmezettség nemcsak arra nem volt alkalmas, hogy a vihart elfordítsa, hanem arra sem, hogy annak ellene tudja állítani a hívek seregét, pedig más tekintetek, más ér­dekek is lettek volna, melyek a klérus ilyen irányú törekvését alátámasztották volna. Úgy látszik tehát, hogy ebben a két országban a klérus, minden nagy fegyelmezettsége da­cára, — sőt az sincs kizárva, hogy talán bi­zonyos mértékig épen annak következtében, nem tudjuk — elszakadt a hívek laikus tö­megétől, elvesztette a látszat dacára befolyá­sát reájuk. Valahol valami bajnak kellett lenni, ami éket vert a klérus — s ami na­gyobb baj: az általa képviselt Egyház — és a lelkek közé, valaminek, ami megakadá­lyozta, hogy a hívek a maguk dolgának te­kintsék az Egyház dolgát; ami pedig csak úgy képzelhető, hogy az Egyház nem elégí­tette ki a lelkek minden szomjúságát. Mert különben sem maga a felfordulás nem ment volna olyan simán, sem a felfordulás meg­szüntetésére irányuló törekvések nem val­lottak volna olyan könnyen kudarcot. Maga a disciplina, az, engedelmesség tehát nem minden s ezt Őszentsége, az Actio Catholica sürgetője bizonyára jóban látja, mint mi. Ugyanaz, aki szükségesnek tartja a laikus elem bevonását az Egyháznak — ter­mészetesen nem dogmatikus és szakrális — tevékenységébe, aki a szűkebb együttműkö­dést kívánja, sürgeti és parancsolja, nem akarhatja ugyanakkor egymás ellen fordítani a klérust és a laikus elemet egy szintén nem dogmatikus és nem szakrális, hanem pusztán gyakorlatilag hasznos fegyelmi kérdésben, különösen, ha még ez a hasznosság is any­­nyira vitatható. Ezzel meg van mondva, hogy a coelibátus ellenzői helytelen nyomon járnak, amikor Őszentségére kezdik visszavezetni az akció­ért való felelősséget és meg van mondva, hogy tévednek, amikor azokat az eszközö­ket veszik alkalmazásba, amelyeket eddig: az egyházi felsőbbségtől való elszakadást, az amerikai közvéleményhez való apellátát, a görög szertartás védelmében a „russzkij ná­­rod" túlságos hangsúlyozását, ahelyett, hogy hogy megkísérelnék az egyedül helyes esz­közt, felkeresve a voltaképeni forrást, ott kísérelni meg a sérelmes vélekedés megvál­toztatását. Jelenlegi magaviseletükkel csak annak adják bizonyságát, hogy inkább szlá­vok — mondjuk: oroszok, — mint katoliku­sok s ez kissé levon küzdelmük rokonszen­­vességéből. Ezzel nincs az mondva, hogy a coelibátus védelmezőinek álláspontja kifogásra nem ad alkalmat. Legyen úgy, hogy a görög-katoli­kusok privilegizált katolikusok, bár helye­sebb volna azt állítani, hogy más színezetű, katolikusok. Akkor sem a görög-katolikus

Next