Határszéli Ujság, 1912. július-december (5. évfolyam, 31-57. szám)

1912-07-01 / 31. szám

2. oldal­­ lamenti szünet alatt a nemzet ellenállását és ezért kell csalódniok azoknak, akik a ha­talom vak eszközeiül szegődve erre való minden tekintet nélkül erőszakolták ki a véderőjavaslatok elfogadását és törvényerőre emelését. 1911. évi római nemzetközi kiállításon nagy Grand Premio aranyéremmel, érdemjellel és díszoklevéllel kitüntetve Hirsch és Stark bútornagyraktára =UNGVÁR.­ A Müvészház. Ismeretesek azok a támadások, melyek egyik előkelő fővárosi lap hasábjain, a Müvész­ház és annak nagytehetségű igazgatója, Rózsa Miklós dr. ellen, látottak napvilágot. Ez a sajtóhadjárat Ungváron is, ahol a „Müvészház“ legutóbb egy gyönyörű kulturtény­­nyel adta bizonyságát hivatottságának, élénk fel­tűnést keltett. A „Müvészház“ most tagjaihoz intézett, kö­vetkező körlevéllel igyekszik a szemelláthatólag tendenciózus támadásokat kellő értékükre le­szállítani . Mintegy három héttel ezelőtt „Társasköz­fekélyek“ cím alatt cikk jelent meg a „Pesti Hírlap“-ban, mely azzal a ténnyel foglalkozván, hogy a Művészház kiállítási helyiség céljaira megvásárolta a gróf Zichy-palotát, az egyesüle­tet egy lélekzetre a legrosszhiszeműbb és leg­gonoszabb vádakkal illette. Elmondja, hogy az egyesület az új palotában Művészclubot szervez, amely azonban nem fogja az egyesület alapsza­bályaiban lefektetett célokat szolgálni, hanem az alakulás tendenciája a művészeket hazárdjátékra szoktatni, mely után az egyesület jövedelmei — bár tisztességtelenül — de nagy arányokban emel­hetők. Ennek kapcsán kritika tárgyává teszi az egyesület egész vezetését, s annak tagjait és dr. Rózsa Miklós igazgatót egyéni integritásukban is bántalmazza. Egyesületünk igazgatósága — működése korrektségének tudatában — eddig néma méltó­sággal tűrte a bántalmakat, miután azonban a közérdeket semmi esetre sem szolgáló áskálódá­­sok egyáltalán nem akarnak beszülni, sőt az egyesület u. n. hivatalos orgánuma is orozva, a való tények ismerete nélkül, tisztán „Pesti Hírlap“ támadásaiból merített suppositiók alapján, jogo­sulatlan kritikát gyakorolt intézmények és egyé­nek felett: egyesületünk igazgatósága erkölcsi kötelezettségének érzi, hogy az egyesületi tagjait a helyzetről, s anélkül, hogy a folyamatba tett sajtóper fejleményeinek praejudikálni kívánna, pár pár szóval tájékoztassa. Minden kultúrtényezőnek kötelessége oda­működni, hogy céljait minél tökéletesebben meg­közelítse. Nekünk megfelelő kiállítási helyiség meg­teremtése volt a legégetőbb feladatunk. Kitűnő objectum kínálkozván a Rózsa-utcai gróf Zichy-palotában, azt egyesületünk — elnöke anyagi segítségével — meg is vásárolta. A művészek körében régóta szükségletet képez egy u. n. „Művészclub“ létesítése, mely a művészvilág szine-javát egyesítené, s összehozná az előkelő társadalom azon distingvált elemeit is, akikre bizonyos művészi levegő élvezése lelki revelátióként hat. Szóba került tehát — s erre egy bizottság is alakult — hogy ez a művésztársaság megfelelő autonómiával clubbá tömörül s helyiségeit a „Mű­vészház“ új palotájában helyezi el, amely kiállí­tási helyiség céljaira valóban túlhagynak, club­helyiség céljaira pedig ideálisnak mutatkozik. A tárgyalások azonban mai napig a leg­­embrionálisabb állapotban vannak; részletekről a dolog e kezdetleges stádiumában még csak szó sem lehet, s főkép nem nyílhatott mód és lehetőség arra, hogy e club tendentiái akár ösz­­szefüggésbe hozassanak a Művészház erkölcsi tendentiáival, akár azokkal ellentétbe kerülhes­senek, ami ellen egyesületünk igazgatósága je­lentené be a leghangosabb vétót. Mégis a legrittább, a leglelkiismertlenebb tá­madás hangzott el egy magát meg sem nevezett ismeretlen egyén tollából, egy sokak által olva­sott nagy napilap hasábjain, s ezzel — a közér­dekkel mindenesetre ellentétben álló tendentiák­­ból — egy, a modern festészet leghathatósabb támogatására törekvő közhasznú kultúrintézmény felforgatására tört. Úgy az egyesület, mint annak saját sze­mélyében megtámadott igazgatója sajtóperben kíván alkalmat adni a „Pesti Hírlap“-nak, hogy állításait igazolja. Ezúttal pedig a „Művészház“ igen t. tag­jaihoz fordulunk abbeli kérelmünkkel, méltóztas­­sanak tudomásul venni, hogy a Művészház bom­lásáról terjesztett hírek minden alapot nélkülöz­nek, a Művészház igazgatósága és rendes mű­vésztagjai sorából egyetlen művész sem lépett ki, s egyesületünk igazgatósága és annak igaz­gatója vállvetett munkával, a kicsinyes és sugal­mazott támadásokkal mintsem törődve, egyenes vonalban halad a kitűzött cél felé, hogy a Mű­vészház consolidátióját, s vele a modern magyar művészet templomának minél szélesebb alapon való felépítését elérhesse. Kérjük ehhez a munkához mélyen tisztelt tagjaink bizalmát és a rosszindulatú orvtámadá­sokkal nem törődő, jóleső és a munkához feltét­lenül szükséges erkölcsi támogatását. Kelt Budapesten, 1912. évi junius hó. A Művészház igazgatósága nevében: Gróf Teleki Géza, elnök. Iványi-Grünwald Béla, művészeti alelnök. Dr. Rózsa Miklós, igazgató. Ferenczy Károly, Horthy Béla, Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Vágó László, igazgatósági tagok. Vegyen tt.Víz' „BORIM A Gyógypedagógusok Orsz. Egyesü­letének közgyűlése Ungváron. A politika izzó, mérgező és áldatlan tüle­kedésein kívül nemzetünk minden számottevő fiának, állami és közéletünk minden magasabb­­rendű célja köré tömörült egyletnek üdvös s lel­kes tevékenysége, valamint szorgos munkássága kiszámíthatatlan mértékben javára és hasznára van magyar népünk összeségének: sorsunk, hely­zetünk, a magunk tengernyi gyarlósága és bűne óva int,­ sürgetőleg figyelmeztet, hogy dolgoz­zunk, hogy cselekedjük és pedig mindenütt a jobbat keresve, amely jobb­ gondolatok, vélemé­nyek és eszmék okos kicseréléséből, a közjónak becsületes szeretetéből fakadhat csupán. Mi élni akarunk s ez a nemzeti élet, mely­nek szintén vannak a haladást és fejlődést termő megkívánó törvényei, a magyar nemzetet nagy feladatok, nagy célok elé állította a jelenkorban. Ezek a feladatok, ezek a célok, vágyaink, óha­jaink, reményeink folytonos tevékenységet kí­vánnak minden téren s igy az oktatás, a tanítás s a nevelés terén is. Alkotnunk kell a helyeseb­bet, a célszerűbbet, az eredményesebbet ahol csak lehet. Minden átalakulófélben lévő kor forrongó tervekkel, lázas energiával, egymásra torlódó szükségletekkel, esélyekkel van telve s a mi ko­runk ilyen. Bármennyire konzervatív legyen az iskola, bármennyire­ óvakodnia kell attól, hogy a fel-feltünedező s még ki nem forrott eszmei áramlatokkal tele szívja magát s minden kíván­ság teljesítésére készen álljon, alapjában véve még az iskola is a kor forrongó lelkületének hatása alatt áll. Ezért van, hogy az iskola em­berei más-más irányban, a nevelés alkotó mun­kájának más-más tagozódása szerint egyletekbe tömörülnek, ahol a tagolt energia közös munka folytán egy közös eredőben fut össze s igy na­gyobb hatással, nagyobb súllyal szolgálja a célt. Minden tanügyi egylet, minden tanügyi kör cél­tudatos munkája a szellemi közösség erejét kép­viseli és növeli a pedagógiában. És a pedagógia világában is lázas tevé­kenység folyik; forrongó szellemi és értelmi csa­ták zajlanak, mert a fejlődő élet az iskolától is jobbat, hasznosabbat, célravezetőbbet vár és joggal. Ma már az iskolának kímélnie kell a ser­­dületlen testet, a fejlődésben lévő agyat; ma már roncsolt testtel a világ minden tudománya mit­­sem ér: előbb a testi épség. Szóval az élet s azután a tudás. Ma már a gyermek nemcsak a családnak értékes és becses, de ugyanolyan ér­tékes és becses a magyar gyermek az egész nemzet számára s kell hogy úgy legyen az iskola számára is. Igaza van a kassai tankerület fő­igazgatójának, hogy aki előtt ridegsége miatt, ember és világgyűlölete miatt nem kedves a gyermek, az ne tegye be a lábát az iskolába! Haladni kell, javulni kell mindenkinek, minden intézménynek, ha élni akarunk, ha bízni óhajtunk magyar népünk jövőjében! A nemzet érdekében is hasznos és kívána­tos dolog volt, hogy a gyógypedagógusok aze­lőtt 11 évvel országos egyesületet létesítettek, amelynek ez idő szerint 150 tagja van. Ez az egyesület 11 éven át közhasznú tevékenységet és megbecsülésre méltó munkát végzett s vé­gezni fog Ungváron is, ahol július 3-án és 4-én XI. rendes közgyűlését tartja. Ezek az urak igen becses, felette értékes működést fejtenek ki; munkájuk áldásos, mert az emberiség szánandó teremtéseit a haza hasz­nos és dolgos tagjaivá alakítják; a gyógypeda­gógusok munkája eléggé nem értékelhető és ne­héz, mert a szereteten kívül igen nagy önfelál­dozást és végtelen türelmet kíván az embertől. Ungvár városára kitüntetés, megtiszteltetés, hogy ezek az urak Országos Egyesületük XI. rendes közgyűlését falai között tartják s hisszük is, hogy közönségünk julius 3-án és 4-én d. e. 8 óra 30 perckor a vármegyeháza nagy termében megtartandó eme közgyűlésen megjelenésével s érdeklődésével visszonozni fogja eme megtisz­teltetést. A közgyűlés alkalmából s ideje alatt a siket-néma növendékek kézi munkáit is kiállítják. A siket-némák tanításának, nevelésének ügye még nem tekinthet vissza nagyobb múltra. A si­ket-néma tanügynek 100 éves múltja van hazánk­ban. Legrégibb intézete a váci. A siket-némák oktatására Magyarországon összesen 16 intézet szolgál, holott a siket-némák száma országunk­ban a 20.000-et meghaladja. Kórházak és isko­lák alapítására és fejlesztésére sajnos nekünk nincs pénzünk, de sok másra van, amivel a lel­keket, nem nemesíteni, de rontani lehet. Állami intézet a váci és a budapesti. A váci intézet, melynek igazgatója az Egyesület elnöke is egy­úttal : Borbély Sándor, teljesen az adományokból, s azok kamataiból, s az alapítványokból tartja föl magát. Budapest főváros­i siket-néma inté­zetének évenkint 12.000 korona segélyt ad. A többi 14 intézetnél a személyi kiadásokat s az épületek fenntartásához szükséges költséget az állam fedezi, de a gyermekek eltartásáról, ruhá­zatáról, taneszközökről az igazgatóknak s a tes­tület tagjainak kell gondoskodni. El lehet kép­zelni, mily nyomasztó gondot mér az igazgatókra s egy néhány buzgó társára a könyör adományok gyűjtése főleg a mi országunkban s olyan sze­gény vármegyében, mity ő Ungvármegye, ahol annyiféle, oly sok irányban kell a könyör ado­mány ! Csakhogy bárki bármilyen kevésből keve­set ad, ily nemes célra, mint a siket-némák ne­velése, az nemcsak a jó Istennek ad, de adja filléreit nemzetének, adja a hazának s egymagá­ban is nemes és becsületes léleknek, hűséges honleánynak és honpolgárnak édes öröm, édes tudat! A gyűlésre körülbelül 50-en jönnek. Mi tiszta és nemes érzéssel, magyaros és vendég­­szerető köszöntéssel üdvözöljük kedves vendé­geinket. Oly városba jöttek, melynek bástyafalai az áldomást tartó és a honszzerző Árpád vitéz társait látták; oly városba jöttek, melynek ha­gyományos magyarsága és hűsége a hazához HATÁRSZÉLI ÚJSÁG, 31. szám.

Next