Határszéli Ujság, 1922. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)
1922-01-15 / 3. szám
SZILÁNKOK NEM EGÉSZEN ÚGY VAN, ahogy azt a ruszinszkói magyar lapok írják, mikor arról beszélnek, hogy ebben a gyorsan konszolidálttá lett Ruszinszkóban a katonai diktatúrát követni fogja a statárium megszüntetése és — talán — az autonómia is, ha... és itt megbicsaklik a politikai gépezett kereke. Mert ha ez a „ha" nem volna, akkor minden renden és egyszerű becsületes után menne, mint ahogy egy konszolidált államban mennie is kell Ott van azonban az a „ha”, amely ellentmond minden fennen hirdetett konszolidációnak és az egész politikai manővert átlátszóvá teszi. Ez „ha“ pedig azt jelenti, hogy mindaz meglesz, amit az előbb emlegettünk, ha... „törvényhozásbag biztosítjuk a kormánynak azt a jogát, hogy a rend és biztonság fenntartására Ruszinszkóban rendkívüli intézkedéseket tehet...“ Nos hát ne kerteljenek tovább odafönn Prágában! Vagy van konszolidáció Podkarp. Ruszban, vagy nincs. Ha van, akkor nincs szükség a „rend“ és „biztonság“ fenntartásához „rendkívüli intézkedések“-re. Ha pedig nincs konszolidáció, akkor eléggé hozzászoktunk már a katonai diktatúrához és a statáriumhoz, nem szükséges az eddig bevált politikai bilincsek helyett „törvényhozásilag“ újat gyártani. Annyi előnyünk csak lehet hogy a megszokottakat hordjuk! Vagy már annyi sincs? * EURÓPA AGYVELEJE egy kissé meglódult. Az antantnak nevezett háromfejű ragadozó egyik fejét valahol megütötték. Azt a fejét, amely Biand révre hallgat Ma még nem bizonyos, hogy hol történt ez az agyrázkódtató ütés: Cannesben-e, vagy Párisban. Azt mondják, hogy Párisban és pedig a Poincarre kezétől. Nekünk itt Ruszinszkóban egy cseppet sem érdektelen, hogy a világ eme nagyszílű ragadozóinak fejében kinek az agyveleje működik: a Briandé é, vagy a Poincarre-é. Ruszinszkó sorsa ugyanis, bármilyen kicsi ország is legyen Európa testén — minden tekintetben a külpolitikai fordulatoktól függ. Mi vagyunk az a szeizmográf, amely minden politikai rázkódtatásra érzékenyen reagálunk. Sohasem rajongtunk Bilandért, de még jobban félünk a Poincarre agyvelejétől, amelyet a múltból ismerünk. Lábujjhegyre állva figyelünk tehát a határon keresztül nyugat felé és lessük a Benes arcát: felderül e, vagy elkomorodik. Mert ha elkomorodik, nincs semmi baj, de ha földerül, akkor Ruszinszkó autonómiájának befellegzett. . . . kérésztől vallott elve a népek önrendelkezési joga“, — hirtelen, minden átmenet nélkül óbégatni kezd, hogy az itt élő magyar nemzeti kisebbség „a kulturaivóját el nem érő politikai vezetés miatt“ sötétségben botorkál. Ebből a sötétségből pedig — a Beregi Újság „demokrata“ logikája szerint — nincsen más kivezető út, mint egy „irredenta mentes" magyar demokrata párt megszervezése. Mikor a Csehszlovákiába szakított magyarság a Benes „demokráciája" következtében szinte elviselhetetlenül nehéz körülmények között, mindenfelől rosszakarattal és előítélettel körülvéve, rettenetes erőfeszítéssel küzködik emberi és nemzeti jogaiért, akkor egy ilyen — sajnos és éppen ez a legveszélyesebb, hogy magyar cégér alatt megindult — egységbontó, konkolyhintő vállalkozás létegosutságával komolyan foglalkozni nem is érdemes. Hiszen a lóláb, a mindenkori konjunktúrának mohó kihasználásán való törekvés, nagyon is kilátszik. Mert ha tekintetbe vesszük, hogy a „Beregi Újság" szerkesztője dr. Kovács Béla, a kommunizmus idején Beregszász városának sajtóügyi politikai megbízottja volt, a nagy csinnadratta bumbummal toborozandó „demokrata párt" leendő vezérei pedig Reizmannak, Strauszmannak és az elvtárs közösséggel meghasonlott Simon Mózesek, akkor már meglehetősen átlátszó az egész kis demokrata üzlet. De mégis! A magyar jövő keresése és minden magyaroknak egy táborba való összehozása jegyében folytatott küzdelmünk följogosít, sőt egyenesen kötelez bennünket arra, hogy tiltakozzunk — nem a „Beregi Újság" intenciói ellen, hiszen azok amilyen közismertek, épp oly érthetők is, hanem az ellen a tévhit ellen, hogy a „Beregi Újság- féle lapok magyar lapok. Mert amilyen tisztelettel hajoltunk meg dr. Korláth Endrének, a Pártszövetség elnökének, a magyar sajtóközi béke érdekében közzétett újévi kérelme előtt, épp olyan határozottan kell leszögeznünk azt is, hogy a különféle indokolatlan egyéni akciók, új orientációk és demokrata alakulások dicséretének jegyében magyar nyelven, de magyargyalázó tartalommal megjelenő idegen propaganda iratokat igenis ellenségnek tekintjük és a ruszinszkói magyar sajtó körében kialakult áldásos Treuga D-i-t nem minden magyar nelvű lapra, hanem csakis a magyar lapokra vonatkoztathatjuk Tessék ezt jól megjegyezni! ftp lapot is magyar nyelvű lapot. • Válasz a „Beregi Újság“ f. hó 8.-i vezércikkére. — Az után a durva kirohanás után, amelyet az „Új Közlöny" az elmúlt hetekben új orientációjának propagálásával és a Guberniania Rada halvaszületett gondolatának a helyeslésével kapcsolatosan a „patemirozott“ magyar pártok és újságok ellen ilkézett, — s amelyet annak idején lapunk nívójának és a keresztény magyar olvasóközönség ízlésének megfelelő formában utasítottunk vissza — most egy másik magyarnyelvű „lap“, a magát hangos szóval demokratának valló „Beregi Ujság“ jöffen neki a „pártnélküli magyar pártvezérekének. Miután a Podkarpatszka Rusz statáriummal, cenzúrával, agent provokatőrök molesztálásaival és indokolatlan letartóztatások megfélemlítő erőszakával kormányzó Benes miniszterelnökről szervilis módon megállapítja, hogy „testestől lelkestől demokrata“, akik „egész politikai pályáján Korjatovics Tódor herceg.* Igen tisztelt Szerkesztő úr ! Korjatovics Tódor hercegről a Határszéli Ujság 49. számában dr. Kerekes István tanulmányt irt. A pragmatikus történetírás érdekében tisztelettel kérem a következő rektifikáló sorok közlését: Dr. Kerekes István tanulmánya nélkülözi a történelmi hitelességet. A Korjatovics Tódor hercegtől irt legendákat már alaposan megcáfolták hiteles oklevelekből mentett források alapjn : Zsatkovics Kálmán a „Századokéban (1888, 1900). Dratdinka Ágoston: A munkácsi görögkatholikus püspökség története c. művében és Petrov Eek szentpétervári professzor (a magyar oroszokról szóló okleveleknek legalaposabb ismerője) Material dija istora Ugorskoj Russi c. művének III. füzetében (1906). E pragmatikus forrásmunkák áttanulmányozása után világos, hogy Korjatovicsnak Nagy Lajos magyar királlyá összeköttetése nem volt (az 1351. évi brachlavi szerződés nem létezett), tőle semmiféle hercegi címet nem nyert, mert dfr. Kerekes István viszonválasza következő számunkban jön, nem is nyerhetett (ellenben podoliai herceg volt), mivel magyar okleveleinkben először csak 1398 ban, tehát Zsigmond király alatt szerepel. Különösen P.tov: „O podioznoszi hramot knjazja Teodora Korjatovict 1360 hodi“ (Korjatovics Tódor herceg 1360 iki oklevelének hamis voltáról , mely a munkács csernekhegyi monostor koholt alapító és adományozó levelek ) cimű nagy tanulmányában foglaltak alapján világos és ezt Hodinka tanulmánya is megerősiti hogy Korjatovics hiteles adatok szerint őse a XIV. század utolsó tizedében , a XV. század első s második tizedének 1414 évéig volt Munkács ura. 1353—1387-ig Erzsébet és Máris királynők birtoka volt Munkács, Petrov Stadnicky lengyel történetíró nyomán (ki megcáfolja Stikovius állításait) kimutatja, Korjatovics Tódor csak három idősebb fivérének halála után lett podnlcai herceggé. Mint ilyen 1393-ban összekapott Vitolddal, s csak azután emigrált Mivel Mária királyné 1387 ben még bírta Munkácsot s csak 1395-ben halt meg, Korjatovics csak Mária halála után kaphatta meg Munkácsot, ahol 1398 ban említi egyik adomány levele. Podoliai herceggé is csak 1388 után leli Korjatovics Tódor a munkácsi birtokot — mint Hodinka kifejti — nem kaphatta önálló, független hercegségként, hanem csak mint közönséges adománybirtokot. Zsigmond 1398 ban Vaszily podoliai herceg és fivére Tódor herceg Sarkad nevű faluját olyannak nevezi, mint amelet ő adományozott nekik 1412 ben pedig Zsigmond Munkácsot „castrum nostrum“-nak mondja. 1419 ben így nyilatkozik Tódor hercegről: „néhai nagyságos Tódor fejedelem podoliai herceg, Munkács várunk (castri nostri) kormányzója“. Tehát a jus regium Munkácsra nézve az övé. Saját jogú hercegséggel az ország szűkebb területén még az ifjabb királyok se bírtak, hogy bírhattak tehát idegenből ideszakadt fejedelmek sarjai, mint amilyen pl. Tódir herceg volt? Különben is az ország szűkebb területen, mint Munkács, Isten kegyelméből való ducatusokat, fejedelemségeket sem a magyar közjog, sem a történelem nem ismert. A dux cim Tódort csak mint podoliai fejedelmet illette meg, Munkácsnak csak közönséges ura volt, mint az kitünik Zsigmodnak 1401. okleveléből, hol Tódor dux Podoliae et dominus de Munkács*-nak neveztetik. A mesék országába tartozik az is, amit dr. Kerekes a lenek (miének) betelepüéséről irt, kik szerinte 1330-1340. évben Korjatovics Tódor vezetése alatt átlépték a Kárpátokat s Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa és Mármaros megyékben telepedtek le. Az időpont, — mint fentebb láttuk — máris téves, de Korjatovics még későbben 1390 -1400 táján is csak családival s szűkebb környezetével, bár tekintélyes kísérettel — Zsatkovics szerint háromezer emberrel — jöhetett a Kárpátok közé Mint politikai menekült azonban aligha érkezhetett olyan embertömeggel, hogy 5 meglét megszállhasson De még nem is volt hová ? Hiszen a Bogdán vajdának Moldvába való kiülése után üressé vált Mámorosban azok az oláhok kaptak adományokat, kik a Bogdán Üldözésében részt vettek, Ujhely várának Munkács várává való 1360 iki átcserélése is mese. Hol volt még akkor Korjatovics ? A munkácsi csernekhegyi monostor alapítását is neki tulajdonítják az 1360 ik évi koholt oklevél alapján. Ezt a hamis oklevelet, melynek koholai ideszakadt szerzetesek voltak, nem írhatta Korjatovics, hiszen 1360 ban még Litvániában se szerepel s akkoriban Munkács is a királynők birtoka Hodinka bebizonítja, hogy e hamis oklevél csak Konaipeics és évvégre- Esyes »/.aman* s körmi«. E lap a szlovmniszkui ri»zin»zkói ellenzéki partok »aluitM/ott^a^anak tmya. —