Bérmunkás, 1925. május-december (3. évfolyam, 326-357. szám)

1925-05-02 / 326. szám

BÉRMUNKÁS (Wage Worker) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. Wv ^Published Weekly by THE INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD. Subscription Rates: Előfizetési árak: One Year .../.............$2.00 Egy évre .................$2.00 Six Months............. 1.00 Fél évre .................... 1.00 Single Copy.....................05 Egyes szánt ára..............05 Bundle Orders..............03 Csont, rendelésnél.. .03 Make Money Orders for Subscription Payable to “BÉRMUNKA S" 3333 WEST BELMONT AVENUE CHICAGO, ILL. MÁJUS ELSEJE. Május elseje, a forradalmi munkásság ünnepe. Ünnepe a munkásság azon részé­nek, amely jól látja azt, hogy az emberiség a munkáltatók és a munkások osztályára oszlik és jól tudja, hogy “nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés talál­ható a dolgozó emberek milliói között és az élet összes javait ama köverek bírják, akikből a munkáltató osztály áll!“ Május elseje tehát az öntudatos munká­sok ünnepe, az osztályharcot vivő munká­sok ünnepnapja. Ezen a napon ünnepelnek azok a munkások, akik faji, vallási és nem­zeti határokra való különbség nélkül hir­detik a munkások testvériségét. MÁJUS ELSEJE A NEMZETKÖZI MUNKÁSOK ÜNNEPNAPJA. Aligha lehetne alkalmasabb napot vá­lasztani munkások nemzetközi ünnepéül május elsejénél. A természet megújhodá­sának napja ez. Fű­, fa, virág­os életre kel­nek. Dalos madarak ezrei lepik el a mezőt, hogy fészket rakjanak, új életet kezdjenek. Az örökös robotban élő munkás is megáll egy napra, hogy végigtekintsen az elmúlt év történetén, megállapítsa terveit a követ­kező évre és legalább egy napon át élvez­hesse azt a szabadságot, amit nem kegye­lemből kap, hanem ÖNMAGA VESZ MA­GÁNAK. Mi, az Industrial Workers of the World szervezet tagjai is megállunk egy pillanat­ra, hogy szemlét tartsunk, miként szolgál­tuk az elmúlt évben a munkásság felszaba­dításához vezető ipari unionizmus eszmé­jét és egyben megállapítsuk a jövőben kö­vetendő utat.­­ És amidőn ezt tesszük, először is azon munkástársak emlékének adózunk, akik életüket áldozták a munkásság felszabadí­tásáért folyó nagy harcban. Megfogadjuk hogy emlékükhöz hívek maradunk és foko­zott erélylyel folytatjuk a harcot az új jobb és igazságosabb társadalom felépíté­­séért. És megemlékszünk azon munkástársak­ról, akik ebben a nagy harcban az ellenfél foglyaivá estek. MUNKÁSTÁRSAK, AZ OSZTÁLYHARC RABJAI, AKIK ÉRTÜNK sínylődnek a börtönök mélyén FORRÓ ÜDVÖZLETÜNKET KÜLDJÜK FELÉTEK MÁJUS ELSEJÉN. A ti példától buzdít és vezet bennünket. Május elseji fo­gadalmunk is az, hogy nem nyugszunk ad­dig, amíg az osztályharc rabjainak kezei­ről le nem tépjük a bilincseket. Vég­igtekintve az elmúlt év eseményein úgy látjuk, hogy az I. W. W. által hirdetet ipari unionizmus helyessége mindinkább beigazolá­st nyer. Az elmúlt év május else­jén rámutattunk arra, hogy a különböző országok kormányzói politikai pártjainál váltakozása semmi lényegest sem hozhat e munkásság részére. Azóta láttuk, hogy számos európai országban szocialista, vagy szocialista és liberális kombinációból állt kormányok jöttek és mentek. A MUN­­KÁSSÁG KIZSÁKMÁNYOLÁSA VÁLTO­ZATLAN MARADT. Sőt inkább emelke­dett, amennyiben egész Európában letör­ték a nyolc órás munkanapot, amit a mun­kásság évtizedes harcok árán vívott ki a világháborút megelőzőleg. Itt, Amerikában még ennyire sem jutot­tak a munkások. Évtizedes agitáció kelle­ne ahhoz, hogy a liberális vagy szocialista kormányok kezébe kerüljön a hatalom, amelyről aztán kiderülne, hogy tehetetlen MI. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD TAGJAI TEHÁT A KÖZVETLEN AKCIÓ ÚTJÁT, AZ IPARI AKCIÓT HIR­DETJÜK, ÉS AZ ESEMÉNYEK AZT MU­TATTÁK, HOGY IGAZUNK VAN. Május elsején felemelt fővel ünnepelhe­tünk. Az ipari iminizmus érdekében kifej­tett propagandánkkal valóban a munkás­ság ügyét szolgáltuk. És mert az esemé­nyek igazoltak, fokozott erélylyel fogjunk hozzá a munkásság ipari szervezeteinek ki­űtéséhez, MERT EZZEL ÉS CSAKIS EZ ÉPÍTJÜK AZT AZ ÚJ TÁRSADAL AMELYBEN A MUNKÁSSÁG ÉL ,­ MAJD MUNKÁJÁNAK TELJES LÉT. KOOPERATÍV!!­S A MUNKÁSOSZTÁLY. A Bérmuank­ás 317-es számakban BizVáry aláírással megjelent vita­cikkre akarok néhány megjegyzést tenni. Nem vagyok ak­tív tagja szervezetüknek, csak néhány hó­napja olvasom a Bérmunkást, de amit ed­dig kivettem belőle az az, hogy önök meg akarják szüntetni a profitot, a bérrendszer megszüntetésével, amit nagyon helyeslek, így hát tisztelt Buzváry munkástárs, az ön által leírt alapon sem a profit, sem a bér­rendszer nem lenne megszüntetve, hanem még általunk ápolva és öntözve éppúgy, mint a serdülő facsemete. Megpróbálok én is egy ajánlatot tenni. Sokan vannak munkások, akiknek földjük van s mások, akik egyébbel rendelkeznek. Jó volna az ilyen földekre tagjainkat elhe­lyezni. Gazdaságokat kellene csinálni s azok a munkások, akik folytonosan csak munka után csatangolnak s tétlenségre van­nak kárhoztatva, mennyi mindent tudná­nak termelni az általunk megszervezett gazdaságokon. Megpróbálom kifejteni, hogy lehetne ezt megcsinálni. A munkanélkülieket foglalkoztatnánk a gazdaságokon és akik bérért kénytelenek dolgozni, azoknak adót kellene fizetniük a gazdaságoknak. Az így begyűlt pénz közös alapot képezne, amiből megvásárol­nánk minden szükséges szerszámot, később amikor az alap megnő, bányákat, gyárakat, vasutakat, stb-t vásárolnánk meg. A termel­­vényeket­ egymás között megosztanék. Ezen az alapon bevonni mindenkit a munkára és így megszűnne a pénz, amiből aztán evő­eszközöket kellene csinálni. Nekem van 307 aker földem, 20 darab szarvasmarhám, 15 darab lovam­. Ezen föld Oregon államban fekszik. Rendes körül­mények között képes volna ezen föld ötven család részére az élelmiszert és lábbelit­­megtermelni. (Persze akkor már a bőröket, feldolgozó üzem is kellene.) A jelen körül­mények között nem képes nekem és csalá­domnak az élelmet a tisztességes életszük­ségletet megtermelni. Mert itt is csak úgy ki vagyunk zsarolva, mint más munkáknál. Ezenkívül van egy városi telkem és ház raj­ta. Én a fent említett vagy ehhez hasonló alapon szívesen és örömmel csatolnám a többihez és elmennék bérért dolgozni, hogy még az adót is megfizessem. Szívesen ten­ném. Minek nekem a pénz, ha az élelmem lakásom s ruházatom biztosítva van? Én gyermekeim részére az iskola. Ilyen gazdaságok minden nyelven meg­jelenő napilapot adhatnának ki, amelyek mindenüvé behatolva hirdetnék az ipari­­ szabadságot. Beszélem a szláv nyelveket is az angolon kívül s igy sokféle emberrel be­szélek s azt tapasztalom, hogy félnek a ..szervezettől, de ha az élelmük biztosítva volna, akkor nem rettegnének a fekete tisz­tától. A U. M. W. of A. alapszabálya­­is kizárja az I. V­. W. tagjait a anionból s­­azért is tartózkodnak a munkások a szer­vezettől. Pedig már vagy öt éve alig dolgoz­nak itt az emberek. Soltész József. * * * Buzváry kooperatív mozgalmat ajánló cikkére Nagy munkástárs New Yorkból, megfelelt a Bérmunkás egyik számában. De Soltész munkástárs cikke nyomán ismét aktuálissá vált a kérdés. Jól látja Soltész munkástárs,­ az I. W. W. csakugyan a­ bérrendszer megszüntetésére törekszik, hogy a profitra való termelés helyett a szükségletek kielégítésébre dol­gozzon az emberiség. A többi, amit cikké­ben felsorol csak ábránd, álom. Annál sok­kal körülményesebb és pontosabb terveket dolgoztak ki az úgynevezett utópisták: Ca­­ret ikariájában vagy Morus Tamás “Utó­pia” szigetének elképzelésében a tökéletes emberi boldogságot rajzolják meg, ahol mindenki egyenlőségben él. Fourier már a kooperatív rendszer alapján dolgozta ki új társadalmát, a falanxot. Egy­ falanxban pár ezer embert osztott be, akik mindenféle mesterségekből lettek volna összeválogat­va. Ezek a falanxok közös termelést végez­tek volna s egyik falanx a másikkal kicse­rélte volna termelvényeit. Saint Simon meg a munkát és a tehetsé­get akarta valahogy uj tár­sadalom építé­sére mind. Ezek az utópizmus rendszerei, ami annyit jelent, hogy csak a képzeletben létezhet, a gyakorlati életben keresztül vil­­in nem lehet. Jószivü emberek képzeletei­­nek szüleményei voltak a különböző utó­piák, akiknek a társadalmi igazságtalan­ságokon megesett a szívük. Mindegyiknek az volt a baja, ami Soltész munkástársnak is a hibája : hogy kigondol így tetszetős elméletet s azután hozzáfog az adatgyűjtéshez, hogy elméletét támo­gassa vagy elfogadtassa. Éppen ellenkezően­ kell eljárni: Először idatokat kell gyűjteni a létező víszonyok­­■ól, a való életről és lehetőségekről, ha ada­gokat, amint a dolgok vannak s a gyűjtött adatokból, a megállapított gyakorlati té­nyekből kell levonni, meghatározni az el­méletet. Ilyen eljárásnál hamar kitűnik, hogy a kooperatívák terve halva született gyermek. Nem lehet részletekben megszökni a kapi­talista rendszerből s egyáltalában sehogy­­sem lehet megszökni belőle. Pedig de sok­szor megpróbálták! New Brunswick , N. J., mellett Steeltonban most is van egy ilyen szabad társadalmat utánzó kolónia s a­ ta­gok hatalmas Yale-zárakkal csukott ajtók mögött érzik csak biztonságban magukat a testvéri közösségben . . . " A kapitalista rendszer hatása elől nem menekülhet senki. A kooperatív termelés nevetséges erőlködés az óriási ipari készült­séggel bíró trösztökkel szemben. Nemcsak ipari készültségük folytán, de ama ténynél fogva is, hogy a trösztök korlátlan ellenőr­zésében van a föld, minden rajta levő anyaggal és az emberekkel együtt. A kapi­talizmussal a versenyt a termelésben fel nem veheti a munkásság. Ha egy embernek vagy egy csoportnak sikerül a szükséges termelési eszközöket és tőkét megszereznie és a kapitalistákkal szemben megállják he­lyüket a versenyben, azok a kapitalisták közé emelkednek, még akkor is, ha mint a Shakereknek is, egyéb céljuk volt. A kapi­talista rendszer gazdasági összetétele, szer­kezete, csak kapitalisztikus termelést tűr meg. Azután meg a munkás nem is vásárolhat meg semmi egyebet, mint a létfentartásra szükséges dolgokat, mert a bérmunkás bére csak annyi, hogy munkaerejét megújíthat­ja, hogy másnap ismét elmehessen dolgoz­ni, hogy bírja bűzni a járműt. A munkás­ságnak nem álmodozni kell, nem képzelőd­ni, hanem megszervezni a munkaerejét az ipari egyesülésben, hogy lefoglalja a ter­melés eszközeit: földet, bányát, erdőt, me­zőt, gyárat, vasutat és tovább folytassa a termelést a gazdasági egyenlőség alapján. Mindent a munkások csináltak, mindent a munkaerő hozott létre, tehát minden a mun­kásosztály jogos tulajdona. Csak szervez­kedni kell arra, hogy visszavegye a parazi­ta osztály birtokából. Ezért hirdeti az I. W. W. a világ munkásainak ipari egyesülé­sét Egy Nagy Szervezetben, hogy az ipari szolidaritás legyőzhetetlen fegyverének se­gítségével kiharcolja a munkásosztály ipari szabadságát. BÉRMUNKÁS FELSZABADULÁSUNK ÚTJA. Szü­kséges-e, hogy szervezkedjünk, ha igen, melyik párthoz, csoporthoz vagy szer­vezethez sorakozzunk, illetve tömörül­jünk? Meggyőződésem szerint erre az egyetlen praktikus alapot az ipari­ tömörülés nyújtja. Miért? Azért, mert nem a politikai, ha­nem az ipari forradalom alapján szervezi tagjait. Tudjuk, hogy a politikai pártok és az ipari szervezet között mily óriási a különb­ség; következésképpen tudnunk kell azt is, hogy az ipari szervezetben van a helyünk. Az I. W. W. szervezet már rég tisztában van azzal, hogy a politikával való foglalko­zás céltalan időfecsérlés, amellett még ká­ros is, amennyiben a kevésbbé öntudatos munkásokat a sok üres frázissal megméte­lyezni,­eltéríti a helyes iránytól, az ipari téren való üdvös tömörülés egyetlen, cél­hoz vezető útjáról. A munkáltatók jól tudják, hogy egyönte­tű szervezkedéssel és kölcsönös megértéssel bírják munkásaikat kizsákmányolni. Ezzel szemben a dolgozóknak is tisztában kell lenni azzal, miszerint csakis a Világ Ipari Munkásai Szervezete alapvető programja alapján tudják a munkáltatók hallatlan visszaéléseit ellensúlyozni, illetve megaka­dályozni. Hogy eme szándékunkat minél előbb el­érhessük, szükséges, hogy az I. W. W. szer­vezet irodalmát, különösen magyar nyelvű hivatalos hetilapját, a Bérmunkást szorgal­masan olvassuk és tanulmányozzuk. És dacára annak, hogy a Bérmunkást ,a munkásság egyedüli helyes irányban irá­nyító lapját közönséges munkások írják, illetve szerkesztik, szellemileg mégis oly magas színvonalon áll, hogy nemcsak tudo­mást vesznek róla, ha­nem akarva nem akarva az intelligens tudományos körök is foglalkoznak vele, sőt nem egy esetben el­ismerőleg nyilatkoznak magas színvonalá­ról. Munkástársaim,­­ tömörüljünk az Egy Nagy Ipari Szervezetbe, ha nem akarjuk, hogy a kapitalista osztály az utolsó csepp vérünket is kiszipolyozza. Ha az I. W. W. szervezet szilárd, sőt megdönthetetlen, sarkalatos alapelvén ál­lunk, vagy arra helyezkedünk,­­aránylag könnyű szerrel vissza­verhetjük a kizsák­mányolok támadásait, sőt elviselhetetlen rendszerüket is megdönthetjük, sokkal előbb ipari szolidaritásunk útján. Világ­ proletárjai egyesüljetek! So. Betid, Ind., 1925 április hó. Proletár. EGY BÁNYÁSZ MEGFIGYELÉSE­. Belt, Montana, környékén nagyon rosz­­szak a munkaviszonyok. Ahol én dolgoz­tam, az a bánya már egy éve le van zárva. Az üzemben levő bányák sem dolgoznak négy-öt napnál többet két hetenként. Ha­ a bányász szenet vesz egy és fél tonna szén­ért kilenc dollárt fognak le, úgy hogy két­hetenként 6—8 dollár fizetést kapnak. A union illeték havonta $1,50, stb. levoná­sok is érzékenyen sújtják a kis fizetéseket. Én tizenkét esztendeje vagyok ezen a tájon, kérdezősködve és saját tapasztala­tomból is, arra a megállapodásra jutottam, hogy a rossz kereseti viszonyoknak az oka abban van, hogy a munkásokat eladta a union. A szén nagyon piszkos. Sok benne a kő, amiért nem fizetnek egy centet sem, pedig a szerződésben benne van, hogy a kihordott kőért is fizetniök kellene. Ha va­lamelyik bányász zúgolódik, annak mind­járt­ több követ találnak a szenében, mint az olyannak, aki hallgat. Könnyen megért­hetjük a dolgot, ha meggondoljuk, hogy a union-lokál elnöke egyik munkáltató fia. A többi tisztviselők a K. P. A. Leg. és a K. K. K. tagjai. Amióta a nagy bányát lezár­ták, a bevándoroltak elszéledtek s ezek a 100 percentes amerikaiak többségben van­nak. Múlt hónapban Great Fallson (­Monta­na) voltam. Great Falls tekintélyes város itt a messze észak-nyugaton, rendes körül­mények között 10,000 munkás dolgozik, alig egy negyedrésze dolgozik mostan. Amint berobogott velem a vonat a Great Northern vasútállomásra, rögtön szembe­­ötlött a kapitalista rendszer vásári reklám­ja. Egy hófehérbe öltözött, hatalmas alakú ember egy háromszögű acéllemezen ha­rangozott, vagy dobolt inkább egy acélpál­cával. Bal kezében tartotta a lemezt és jobb­jával ütötte, taktusra, az állomás a téli éné­ben levő éttermet hirdette így. Igaz, szép tiszta hangot ad ez a furcsa hangászat: szerszám. Az elmaradhatatlan rendőr ott ólálkodik a járdán a környéki hotelek ügy­nökei és soffőrjei között. Versenyt kiabál az egész sereg. Mindegyik a maga hoteljét kínálja. Kitűnik egy hatalmas termetű né­ger hotelszolga, csak azt kiáltja, hogy: “Rainbow”, de reszket bele a levegő. Amíg a többiek tízszer kiáltanak, addig ő csak egyet harsog bele hatalmas basszusán. Már a hotel szót nem tartja érdemesnek kimon­dani. !­ Pár perc múlva minden elcsendesedik uj­ra, csak egy-két autó pöffögését lehet hal­lani. Keresztül menve a kis parkon a Cen­ter Ave.-ra jutottam s ott szembe találtán magam négy San Coulse-i bányászszal Évekkel ezelőtt együtt dolgoztunk. Meg örültünk a találkozásnak s elkezdődött­­ kölcsönös kérdezősködés. Panaszkodnak Náluk is hasonló a helyzet. Sőt még a teljes mérlegelést sem kapják meg, holott sajá emberük ül a mázsaházban s vigyázza a kompánia által alkalmazott mázsa­mestert Az egyik felszólalt a union gyűlésen a csa­lás miatt s két nap múlva annyi “bont” ta­láltak az ő és társa szemében, hogy a sza­bály szerint kidobhatták a munkából. A union tisztviselők eladják a bányászokat. Mi, bányászok vagyunk a hibásak, mert nem tartunk össze. Ilyen esetben egynek a sérelmét az összesség sérelmévé kell tenni Nem pedig úgy, hogy mindegyik a magi dolgával akar csak törődni. Hiszen éppen ezt akarják elérni a bányabárók. Stockett, Mont­-ban is ugyanaz a nett járja. Azzal a különbséggel, hogy ott a lejáró kő veri agyon az embert. A múlt év­ben húsz bányász fizetett az életével a pro­fit-rendszernek. Beszélgetés folyamán vállamra üt valak és “Hallo, Joe”-t kiált a fülembe. Bili ez egy rég nem látott amerikai barátom. Bá­nyásztárs­eim eltávoztak. Együtt megyel Biliél. Ő sem dolgozik. Az olvasztók rá biztatnak, — mondja Bili — már négy he­te. Együtt megyünk oda. Nem munkát ke­resni akartam, mert én olyan gyilkos em­berölő munkát nem végzek. Szétnézni akar­tam. Amikor kiértünk az olvasztókhoz, most ott állt vagy ötven ember s az utánunk kö­vetkező kávon is egy csomó jött. Mind mun­kát kerestek. Leülök és figyelek. Sorra já­rulnak a kis ablak elé az emberek, mind­egyik egyforma választ kap kérdésére “No, come around, we need man everyday”. Gyere megint, szükségünk van emberekre mindennap . . . Úgy látszik, hogy a villamosokat akar­ják jövedelemhez juttatni. Mindennap le­tesznek vagy nyolcvan embert és felvesz­nek majdnem annyit. Egy iker­testvérek a kapitalisták. Az Anaconda Copper Mining Company, a Smelter, a Great­ Falls Car Co. és a Montana Car Co. mind egy érdektár­saság- Mégis inkább azt hiszem, hogy itt akarják lekötni a munkástömeget a sok cserélgetéssel, hogy nagy munkaerőfölös­leg legyen az utcán, akik folyton kínálkoz- ROJKOTT ÉS FEKETE-LIST. Vegyük figyelembe a munkáltatók mind sűrűbben alkalmazott fekete tisztáját. — Nemcsak a nyugati államok fatelepein al­kalmazzák olyan nagy mértékben, hogy az Industrial Worker testvérlapunk több száz feketelisztán levő munkás nevét hozhatta, hanem a keleti ipartelepeken is egyre ter­jed a kapitalisták eme kegyetlen fegyveré­nek alkalmazása. A Föld másik oldalán Washington államtól, Passaic, New Jersey­ben teljesen pártatlan emberek állapították meg, hogy a kiéheztetés eme szörnyű fegy­verét alkalmazzák a szövőgyárak munká­sai ellen. A fekete tiszta a bojkott legkegyetlenebb faja. Amikor a munkások rendkívüli el­nyomatásban szenvednek valamilyen ka­pitalista csoportj által, néha élnek a bojkott fegyverével. A bojkott olyan hatalmas veszteséggel sújtja a kapitalistát, hogy az más üzletágba kényszerül, vagy tönkre megy. A kapitalisták óriási lármába tör­nek ki, amikor valamelyik társuk tönkre megy és abba a sorsba kerül, amelyben a rabszolgái egész életüket leélik. De ugyanezek a kapitalisták bojkottál­nak egy munkást, nem veszik fel, amikor munkára jelentkezik, holott így kiéheztet­ve korai sírba döntik őt. Mert hiszen a mun­kás élete attól függ, hogy izom erejét, vagy szellemi képességét eladja a munkáltató­nak. A munkások civilizált, emberi harci esz­­közzel küzdenek, anyagi károkat okoznak. Míg a kapitalisták mérgezett harci eszkö­zöket forgatnak, ami halált okoz. De melyik a törvényes és melyik a tör­vénytelen módszer? Tiszta képet látunk, ha a Washington állami példát tekintjük, ahol egy régi bojkottellenes törvény alap­ján igyekszenek tönkretenni a bojkottot hirdető ottani I. W. W. lapot, az Industrial Worker-t. De a feketeliszta, amelylyel a fatelepek munkásait éheztetik halálra a törvényesség bélyegével van ellátva. Egy másik példát láthatunk Maine ál­lamban, ahol a bojkottot hirdető munkáso­kat börtönbe vetették, míg a fekete­tisztát alkalmazó kapitalisták nyíltan kér­kednek, törvényes beavatkozástól mentesen. Ez tűrhetetlen részrehajlás. A munkás­ságnak annyira meg kell erősödni, hogy ilyesmi ne történhessen meg. A munkásság­nak annyira meg­­kell szerveznie erejét, hogy a szervezet helyiségéből vegyék­­ munkára, sorban és kivétel nélkül a oszt­­almárt éppen úgy, mint a munkáltató Csatlósát. Csakis ilyen ipari kontrollál­­­ja ellensúlyozni a munkásság a kapital­­isztály ipari hatalmát annyira, hogy a ■aziták kiváltságát megszüntesse. A m faerejét kontroláló munkásosztály a fár­dalom legyőzhetetlen tényezője lesz. Cs­akozzatok az I. W. W.-hoz, hogy­ az előbb valóra váljon. LSZÜNTETTÉK A SZTRÁJKTÖRŐ KÖZVETÍTŐ ÁLLAMI IRODÁKAT. SYDNEY, Ausztrália.—A Waterside Workers Federation harcát végre siker ko­ronázta. A szervezett munkásság szolidari­­tásával sikerült a bíróságot döntésre kész­tetni, hogy minden nem union munkaközve­­ttést törvényesen megszüntessen. Az ilyen­fajta munkaközvetítő iroda utolsó példánya­­, amely a visszatért katonáknak közvetí­tett alkalmazást az ausztráliai rakparto­kon, eltűnt február 28-án. Azok, akik ed­dig igénybe vették az iroda szolgálatait, "most az illető union ma­unka közvetítőjéhez fordulnak munkáért, sok munkáért. Ezáltal megfélemlítik a munkában levőket és leverik a béreket. — M­indenhogy csak a munkással fizettetnek meg mindent. De nem sajnálom őket! Mert ha előhoza­­kodom az I. W. W. szervezettel, azt mond­ák, hogy istentagadók, nem akarnak dol­gozni, túlságosan radikálisok, stb. ...ilyen bigott emberek véget érten és ron­gyosan járunk. Nemcsak ők, hanem mi is, ön­tudatos munkások. És mégis azért vagyunk öntudatosak, hogy ne veszítsük el türelmünket azokkal a munkástársainkkal szemben, akik saját maguk ellenségei. Felvilágosítani kell őket. Majd idővel, ha leesik a hályog a szemük­­ről és tisztán látnak ők is, kétszeres erő­vel fognak velünk harcolni. Ezt kell, hogy tegyük s ha megvan a­z összetartás és a tettrekészség, az ipari propaganda nagy­méretekben fog előre haladni. Eljön az idő, amikor ők maguk fognak bennünket kérni arra, hogy felvegyük a szervezetbe éppen úgy, amint mi kérjük őket mostan, hogy álljanak be. J. S. LÉPJ BE AZ I. W. W.-BA!

Next