Beszélő 16. (1986)
1986 / 16. szám
- 71 - különböző kötelességek gyakran más és más embercsoportra hárulnak, így az élethez való jog tartalmazza azt az egyetemes tilalmat, hogy senkinek nem szabad embert ölnie /a kivételek jól körülhatárolhatók: például nem bűn jogos önvédelemből ölni/; tartalmazza azt a korlátozottabb körnek szóló parancsot, hogy ha egy ember életveszélyben van, akkor azok, akik a saját életük kockáztatása nélkül kísérletet tehetnek a megmentésére, kötelesek a segítségére sietni; felszólítja az igazságszolgáltatást , hogy járjon el, ha a felségterületén valaki embert ölt vagy gyilkosságot kísérelt meg, és így tovább. Jogaim tehát normatív társadalmi viszonyt teremtenek köztem és mindama - természetes, valamint jogi - személyek között, akik /vagy amelyek/ kötelességeket viselnek velem szemben. De a jogok többet tartalmaznak a hozzájuk kapcsolódó kötelességeknél. Az az állítás, hogy "Y köteles X-el szemben z-re" /például: Az ígérettevő köteles megtartani az Ígéret vevőjének tett ígéretét/ nem egyenértékű azzal, hogy "X-nek joga van Y-al szemben z-hez" /Az ígéret vevőjének joga van az ígérettevővel szemben az ígéret megtartásához. Megeshet, hogy az "Y köteles X-el szemben z-re" állítás igaz, miközben nem igaz az az állítás, hogy "X-nek joga van Y-al szemben z-hez". Lássunk egy példát a különbség szemléltetésére. X szívbeteg, egy éven belül meg kell halnia. Y tudja ezt, és mert X mindennél drágább a számára, megígéri neki: öngyilkos lesz, és a végrendeletében úgy intézkedik, hogy a szívét ültessék át X mellkasába. Ezzel kétségkívül kötelezettséget vállalt arra, hogy a tulajdon élete árán megmenti X életét. Ha végül is visszariad a tett elkövetésétől, örökké furdalhatja a lelkiismeret, amiért kötelességszegése hozzájárult X halálához. De csak a saját lelkiismerete előtt felel a mulasztásért. X non mondhatja, hogy mivel megígérted, most már öld is meg magad. Nem fordulhat bírósághoz, hogy kényszerítsék Y-t adott szavának megtartására. Az ígéret okvetlenül kötelezi az ígérettevőt - ha egyáltalán végrehajtható, ha nem eleve erkölcstelen, s ha utóbb nem merülnek föl előre nem látott tények, amelyek miatt a megtartása jóval többe kerülne, mint az illető eredetileg hihette.De az ígéret vevőjének nincs mindig joga hozzá, hogy követelje az ígéret teljesítését, és nem mindig várhatja el, hogy a társadalom számonkérje az ígérettevőn a mulasztást. Amikor azt mondjuk, hogy "X-nek joga van Y-al szemben Y-hez", ezt a két felhatalmazást is beleértjük az állításba, nem csupán azt, hogy "Y köteles X-el szemben z-re". Akinek joga van, azzal szemben olyan kötelességet viselnek, melynek a megtartását akár kényszerrel is biztosítani lehet. Ki dönti el, hogy mikor indokolt a kényszerítés; milyen jogsérelem esetén milyen kényszer alkalmazható, ki írhatja elő és ki gyakorolhatja a kényszert, ezek további kérdések, melyeknek számos részletét csak történeti tények figyelembevételével lehet megválaszolni. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy állammal rendelkező társadalmakban az ítélkező és ítéletvégrehajtó nem lehet maga a sértett fél; ezt jogtalan önbíráskodásnak neveznénk. Ám ha önbíráskodásra nem hatalmazzák is föl alanyukat a jogok, mégis fölhatalmazzák önálló kezdeményezésre. Akinek joga van, az tiltakozhat a rajta esett sérelem miatt, követelheti a kár helyrehozását, eljárást kezdeményezhet, hogy akárkényszer alkalmazásával is helyezzék viszsza jogaiba, ő maga tiltakozhat, követelhet, kezdeményezhet, nincs arra kárhoztatva, hogy mások jóindulatú közbelépésében reménykedjék. Mi több, ő maga dönti el, hogy számonkéri-e a vele szemben viselt kötelességek megtartását vagy sem. Rajta, és csakis rajta áll, hogy fizetésre kötelezi-e az adósát vagy elengedi a tartozást. Az ő dolga, hogy rendőrért kiált vagy futni engedi a zsebtolvajt, aki megpróbálta elemelni a pénztárcáját. Tőle függ, hogy elküldi-e a hívatlan vendéget vagy beinvitálja a szobába.