Beszélő, 1997. január-június (3. folyam, 2. évfolyam, 1-6. szám)
1997. március / 3. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1961 - Eörsi István: 1961
1961. jún. 16. Tokióban emlékünnepséget tartanak Nagy Imre halálának évfordulóján. Az ünnepség magyar szónoka Király Béla. 1961. jún. 20. Brit parlamenti képviselők látogatnak Magyarországra. Az MSZMP PB határozatot hoz a cigány lakosság helyzetének javításával kapcsolatos feladatokról. 1961. júl. 19. A X. Német Evangélikus Egyházi Kongresszust csak Nyugat-Berlinben tartják, miután a kelet-német hatóságok betiltották a kongresszus kelet-berlini rendezvényeit. Az SZKP KB - a közelgő kongreszszusra készülve - elfogadja A kommunista társadalom felépítése című programot, amely nem kevesebbet tűz ki célul, mint hogy 1980-ig „lényegében be kell fejezni a kommunista társadalom felépítését”.ja a pártból sztálinista ellenfeleit, és megindul, ha nem is teoretikusan, de praktikusan, a békés versengés kényszere folytán, a reformok útján. Én is örültem persze a dolgok ilyetén fordulatának, hiszen Molotovék győzelme visszajuttatott volna a börtönbe, és hazánk ismét az emberarcú akasztófák országává keseredett volna, de a szovjet állam szocialista megújulására nem következtettem belőle, mert már a „pártellenes csoport” kifejezéstől is kitelt a hideg. Újraolvasva a kongresszusi tudósításokat ma már nem lehet nem látni, hogy a szovjet űrsikerek nemcsak Kennedyvel szemben fokozták fel Hruscsov önbizalmát, hanem Molotovékkal szemben is. Elérkezettnek érezte az időt arra, hogy rehabilitálja a XX. kongresszust, pontosabban önmagát, és végleg kiirtsa a pártból vetélytársait. Talpnyalói, akik három év múlva gátlástalanul ellene fordultak, gyorsuló sebességgel szolgálták óhajait. Az aknamunkások ellenezték a szűzföldek feltörését, ezért „ártalmasak és ostobák”. „Molotov zavarosan értelmezte és értelmezi a nemzetközi kapcsolatokat és hazánk belső fejlődését.” „A pártellenes csoport tagjai nem ismerték sem az elméletet, sem a gyakorlatot.” Végül Seljepin, az Állambiztonsági Bizottság elnöke nem lacafacázott tovább: „A pártellenes csoport tagjait súlyos bűnök terhelik”, mert „lehetővé tették a párthoz és a néphez hű vezetők bemocskolását és kiirtását”. „Kirov meggyilkolását Sztálin, Molotov és Kaganovics ürügyül használta fel arra, hogy leszámoljanak államunk neves vezetőivel.” Ebből a ténymegállapításból már akkor sem csak arra az örömteli eshetőségre következtethettem, hogy rehabilitálni fogják az ártatlanul elítélteket. Mai szemmel még leverőbb Solohov beszéde - elvégre ő nem hivatásos tömeggyilkos volt, hanem író. Hadd idézzem: „...régóta álmodozunk arról, hogy olyan miniszterünk legyen, amilyen Furceva elvtársnő. De végre-valahára ilyen minisztert kaptunk. A mi kedves Jekatyerina Alekszejevnánk mindennel megbirkózik... külsőleg is elbájoló (Taps), és a kulturális élet személyiségeivel való bánásmódja ugyancsak elbájoló.” Csak annyit tennék hozzá ehhez, hogy jól emlékszem Furceva fotóira. Egy róla szóló történetre is. Néhány évvel később azzal a megokolással nem engedte be a Szovjetunióba Az őrült naplóját, Darvas Iván zseniális előadásában, hogy, aszongya, „az orosz ember nem ilyen piszkos”. Egy szó mint száz: a kongresszusi dicshimnuszok és átkok stílusa kitekerte optimizmusom nyakát. Töredékek a pesszimizmusról című versem egyik darabjából, melyet még márciusban írtam, akkori általános beállítottságomra következtethetek: „Őrizd meg harcos pesszimizmusod’ - így üdvözöltük egymást. Bölcsebb buzdítást ma se tudok. De már nincs kinek köszönjek, hacsak nem nőknek, de nekik szükségből hazudok. Ezért nem mondhatom többet, hogy „Őrizd meg harcos pesszimizmusod”. Az idézett jelszó - mondanom sem kéne - a börtönben ragadt rám. Ide - a legtöbb politikai fogolyhoz hasonlóan - magammal vittem a forradalmat, és ez belém fagyott, majd szabadulásom után a langyos levegőn ki akart csurogni be A berlini fal építése