Beszélő, 1999. július-december (3. folyam, 4. évfolyam, 7-12. szám)

1999. július-augusztus / 7-8. szám - BEFEJEZETLEN JELEN - Karsai László: Lőni vagy túlélni?

Karsai László LŐNI VAGY TÚLÉLN­I ? 1945 után hosszú éveknek kellett eltelni, amíg a világ közvé­leménye és zsidósága egyáltalán hajlandó volt szembenézni azzal, hogy a második világháború idején hatmillió zsidót öl­tek meg a nácik és európai cinkosaik, szövetségeseik és csat­lósaik a legváltozatosabb módszerekkel (éheztetés, kényszer­­munka, agyonlövés, elgázosítás stb.). 1959-ben egy bostoni újságíró, Paul Benzaquin Holocaust címmel könyvet publikált New Yorkban. Az újságíró tudta, hogy ez a görög szó Isten­nek ajánlott, teljesen elégő­ tűzáldozatot jelent. Benzaquin nem a zsidók második világháborús szenvedéseiről írt, ha­nem egy bostoni tűzről, melynek során egy éjszakai bárban körülbelül száz ember meghalt. A Holocaust cím nem keltett feltűnést, senki sem kapcsolta össze a zsidó vészkorszakkal, amelyet 14 évvel a világháború után alig emlegettek, alig tár­gyaltak, úgy tűnt, hogy csak a túlélőket érdeklő téma.­ Izra­elben a gazdasági, politikai és kulturális élet kulcspozícióiban azok a kibucnyikok és fiaik, lányaik voltak, akik már a máso­dik világháború előtt kivándoroltak Palesztinába. Politikai kérdés is volt, hogy a Galat (szétszóratás, diaszpóra) zsidósá­ga, akiknek többsége csak a holocaust hatására döntött úgy, hogy kivándorol Izraelbe, ne jusson vezető pozíciókhoz, pél­dául azzal, hogy szenvedéseikre vagy éppen a nácikkal szem­beni ellenálló tevékenységükre hivatkoznak. Izraelben az Eichmann-perig (1961) igyekeztek elhallgatni, elfelejteni a holocaust korát. Az arab tengerben a túlélésért küzdő zsidók­nak fegyverrel harcoló hősökre, példaképekre volt szüksé­gük. Az európai zsidók közös élménye viszont az volt, hogy döntő többségük nem állt ellen, hagyták magukat megbélye­gezni, gettókba zárni, deportálni. Ezért válhatott szinte már­­már mesebeli hőssé Mordecai Anielewicz, az 1943-as varsói gettólázadás vezetője, és mellette, igaz jóval halkabban emle­getve, de mégis a világháborús zsidó hős harcosok között, Szenes Hanna. Nem sokkal a második világháború után Mose Piltől, a magyarországi baloldali cionista ellenállók egyik vezetőjétől egy jeles palesztinai zsidó politikus megkérdezte, hogy mit is csináltak Budapesten. Pil elmondta, hogy emberek tízezrei­nek adtak hamis papírokat, több ezer üldözött zsidónak segí­tettek átszökni a román-magyar határon, a háborúban sem­leges országok budapesti diplomáciai képviselői által „védett­nek” nyilvánított házakban sok ezer embert bújtattak el, és próbáltak gondoskodni róluk. Ez szép - mondta a zsidó po­litikus de hány németet öltetek meg? Egyet sem - hang­zott a válasz. Akkor mindez mit sem ér - zárta le a beszélge­tést Izrael államának egyik jövendő vezetője.­ AZ ELLENÁLLÁS DEFINÍCIÓI Avihu Ronen könyve válasz erre a több mint 50 éve kimon­dott, igazságtalan vádra. Ő ugyan azt állítja (9. o.), hogy csak Kasztner Rezső cionista vezető 1953-1956 között Izraelben megrendezett pere (melynek során azzal vádolták meg, hogy „eladta a lelkét az ördögnek”, amikor Eichmann-nal tárgyal­va megpróbálta megmenteni a magyar zsidókat) vetett ár­nyékot a cionista ellenállók tevékenységére, de ebben téved. A budapesti cionista ellenállók, ahogy azt egyikük kese­rűen megfogalmazta, nem tudták hőstettként beállítani, nem tudták a hírét elterjeszteni mindannak, amit tettek.­ Nem mintha mozgalmuk kevesebb emberből állott volna (kb. 200 fő), mint a varsói gettólázadók csapata. De mártírjaik nem harcban estek el, hanem „csak” halálra kínozták őket a csendőrnyomozók (mint például az okmányhamisító műhely vezetőjét, Langer Miklóst), vagy agyonlőtték a nyilasok (Hunvald Szimház). Ha jobban belegondolunk, történeti, sőt filozófiai kér­désről van itt szó. Hogyan lehet definiálni az ellenállás vagy a harc fogalmát? Ha csak a fegyveres ellenállást nevezzük harcnak, akkor a budapesti sumérok (őr/őrző - héber szóból) nem is voltak ellenállók. Ha viszont Yehuda Bauer, a jeruzsá­­lemi Yad Vashem tudományos igazgatójának definícióját fo­gadjuk el, mely szerint a csempészés, a beteggondozás, a zsi­dó kulturális szervezetek fenntartása­­ röviden minden tevé­kenység, amely segít megőrizni az üldözött zsidók emberi méltóságát és társadalmi kohézióját - ellenállás, akkor Anie-

Next