Beszélő, 1999. július-december (3. folyam, 4. évfolyam, 7-12. szám)
1999. október / 10. szám - BESZÉLŐ ÉVEK 1989 - KÜLFÖLDÖN - Tischler János: Lengyelország - 1989
142 Augusztus 31-én Kiszczak tábornok Varsóban találkozott Lech Walesával, Stanislaw Ciosek, a PB póttagja, valamint Jerzy Dabrowski püspök jelenlétében. Az eseményről kiadott hírügynökségi közlemény arról számolt be, hogy a „felek megvitatták a kerekasztal-tárgyalások megszervezésének előzetes alapelveit és a lefolytatás módját”. Szeptember 16-án Kiszczak másodszor is tárgyalt Walesával, ezúttal a Varsó melletti Magdalenkában, a Belügyminisztérium exkluzív villájában. Mindkettejüket elkísérték tanácsadóik, és jelen voltak a Püspöki Kar képviselői is. Megállapodtak, hogy október második felében megkezdődnek a „kerekasztal-tárgyalások”. Erre azonban akkor mégsem került sor - az erre az alkalomra elkészített asztalt szétbontották. Először is időközben kormányváltás történt, de nem ez volt a leglényegesebb ok, noha Rakowski miniszterelnök kijelentése, miszerint a lengyeleket „nem érdekli a kerekasztal, csak az, amit a sajátjukon találnak”, nem volt éppen szerencsés megfogalmazás. A fő ok abban rejlett, hogy nem alakult ki a LEMP vezető szerveinek álláspontja a Szolidaritás legalizálása ügyében, amit az ellenzék alapfeltételként szabott. Illetve létezett többség álláspont, csak éppen elutasító, és minden azon múlott, hogy Jaruzelskinek sikerül-e ezt megváltoztatnia. A pártapparátus jó része ugyanis 1981. december 13. után, ahol csak tudott, törlesztett a Szolidaritásnak a tőle elszenvedett „sérelmekért”, és esze ágában sem volt még egyszer szerephez juttatni őket. A helyzetet a hatalom részéről rosszul kiszámított manőver mozdította ki a holtpontról. Alfred Miocowicz, aki a hatalomtól állítólag független Országos Szakszervezeti Egyetértés vezetőjeként akkoriban már a PB tagja volt, nyilvános televíziós vitára hívta ki legfőbb ellenségét, Lech Walesát. A Politikai Bizottság némi ingadozás után belement ebbe. Arra számítottak, hogy a jó szónok hírében álló Miocowicz könnyen elboldogul Walesával. A vitára november 30-án került sor, és ezen a Szolidaritás vezére megsemmisítő vereséget mért ellenfelére. Neki ugyanis Miodowiczcsal ellentétben nem kellett taktikáznia, egyszerű igazságokat közölt, amire partnere képtelen volt érdemi válaszokat adni. Walesa győzelme mellett a tény, hogy az addig a „volt Szolidaritás volt vezetőjének” aposztrofált Nobel-békedíjas politikus megjelenhetett a képernyőn, ismét a lengyelek millióiban erősítette meg azt a hitet, hogy nélküle és a Szolidaritás nélkül semmiféle kibontakozás nem képzelhető el. Jaruzelski férfiasan beismerte: „Azt hittem, Miocowicz kikészíti őt.” A KB december 20—21-i ülésén ismét megvitatták a Szolidaritáshoz való viszonyt. Személyi változásokat is végrehajtottak: négy keményvonalas helyére „liberálisabb” nézeteket vallókat választottak, köztük a már említett Cioseket. Rakowski az ülés résztvevőinek feltett néhány kérdést, amelyet át kellett gondolniuk, és amelyre a plénum 1989. január 16-17-re tervezett második részén választ kellett adniuk. A kérdések lényegében a Szolidaritás legalizálására vonatkoztak. A januári tanácskozás nem szűkölködött drámai fordulatokban. A „beton” azonnal koncentrált támadást indított a pártvezetés ellen, amelyet kapitulálással és minden lehetséges bűn elkövetésével megvádolt. A tanácskozás szünetében Jaruzelski, Kiszczak, Florian Siwicki (Jaruzelski közeli munkatársa, nemzetvédelmi miniszter, a PB tagja) és Rakowski úgy döntöttek, bizalmatlansági indítványt kezdeményeznek önmagukkal szemben. Ez ügyes húzásnak bizonyult, mivel még az általuk képviselt politikai vonalat ellenző KB-tagok sem tudtak megfelelő saját jelöltet kiállítani. Végül A LEMP KB álláspontja a politikai és a szakszervezeti pluralizmus kérdésében címet viselő dokumentumot 143 igen, 32 nem és 14 tartózkodás ellenében elfogadták, így elhárult a legfőbb akadály a kerekasztal-tárgyalások megkezdése elől. Már csak egy volt hátra. A tárgyalásokat a hatalom részéről vezető Kiszczak tábornok közölte ugyanis, hogy nem egyeznek bele az ellenzék két meghatározó alakjának, Jacek Kuronnak és Adam Michniknek a tárgyalásokon való részvételébe, mert szélsőségeseknek tartják őket. Ezt Walesa nem fogadhatta el, már csak azért sem, mert a megállapodás értelmében bár mindkét félnek meg kellett neveznie jelöltjeit, de egyáltalán nem volt szükség a másik oldal beleegyezésére. A hatalom végül ez ügyben is meghátrált. A Szolidaritás-küldöttség összetételét az 1988. december 18-én életre hívott, Lech Walesa mellett működő Állampolgári Bizottság határozta meg. Ez a testület 135 tagot számlált, titkára pedig az 1976-ban létrejött Munkásvédő Bizottság egyik volt vezetője, Henryk Wujec lett. A NAGY KÖZVETÍTŐ A kerekasztal-tárgyalások 1989. február 6-án kezdődtek meg a varsói Helytartói Palotában, a Miniszterelnöki Hivatal épületében. Az erre a célra készült hatalmas kerekasztalnál összesen 57 személy foglalt helyet a kormány, illetve a Szolidaritás képviseletében. Kilenc ünnepélyes megnyitóbeszéd hangzott el, köztük a társelnök Walesáé, a másik társelnök Kiszczaké és Miocowiczé. A Püspöki Kar részéről a tanácskozáson megfigyelőkként vettek részt Bronislaw Dembowski és Alojzy Orszulik atyák (ez utóbbi már régóta aktívan részt vett az előké-