Beszélő, 2004. január-június (3. folyam, 9. évfolyam, 1-6. szám)

2004. február-március / 2-3. szám - FOLYAMATOS JELEN - Mink András: Mandzsúriai emberünk

olyan kutatásokat, melyek célja olyan szerek és eljárások ki­kísérletezése volt, amelyek lehetővé teszik emberi tudat és viselkedés befolyásolását, totális ellenőrzés alá vonását, sőt, a legambiciózusabb elképzelések szerint a programozását is. A kutatások a legkülönfélébb tudatbefolyásolási techni­kák és eljárások teljes körét felölelték, beleértve a külön­böző természetes és szintetikus drogok alkalmazását, az elektrosokkot, a hipnózist, illetve mindezen módszerek leg­változatosabb kombinációit. A CIA fedett pénzalapokból és vele együttműködő alapítványokon keresztül tucatnyi ame­rikai egyetem, kórház, klinika és kutatóintézet ezirányú ku­tatási programjait és tudósait, orvosait, pszichiátereit fizette oly módon, hogy esetenként a kutatást végzők sem voltak tisztában az általuk végzett munka valóságos céljával. A legsúlyosabb etikai problémát az okozta, hogy az el­érendő cél természetéből fakadóan az elvégzett emberkísér­letek jelentős részét olyan alanyokon kellett végezni, akik nem önként vetették alá magukat a kísérleteknek, és egyál­talán nem voltak tisztában a „kezelés” voltaképpeni céljával, sőt, számos esetben azzal sem, hogy egyáltalán tesztelik őket. Könnyű belátni, hogy az előzetesen tájékoztatott ön­kéntesek várható reakcióit döntően befolyásolta volna, hogy tudomásuk van arról, hogy valamilyen „szert” kapnak, és hogy az okozza viselkedésük megváltozását. Azok az or­vosok, akik beavatottaknak számítottak, mint például Dr. Samuel Thompson, később hazafias elkötelezettségüket hozták föl mentségként, meg kellett tenni a haza érdeké­ben. A programokra viszont éppen egy be nem avatott ál­dozat, Frank Olson öngyilkossága, illetve annak utóélete hívta fel a figyelmet. Becsületükre legyen mondva, az ügynökség emberei egymáson is kísérleteztek. Az ’50-es években például ismert volt egy olyan ügynök, aki csak a magával vitt borosüvegből volt hajlandó inni a házibulikon, amit végig a kezében tar­tott, nehogy kollégái észrevétlenül „anyagot” csempéssze­nek az italába, hogy azután elemezzék a reakcióit. Frank Olson azonban nem a CIA embere volt, hanem a hadsereg vegyi kutatólaboratóriumának munkatársa. Sidney Gottlieb egy összejövetel alkalmával maga csempészte Olson italába a tesztelni kívánt LSD-adagot. Olsonra a kábítószer végze­tes hatással volt: rosszul lett, és a rosszullétéből napok múl­tán sem tudott magához térni. Paranoiás rohamok gyötör­ték, amiket csak fokozott, hogy természetesen halvány fogalma sem volt arról, hogy egyre súlyosabb neurotikus rohamait, melyeket saját elméje megbomlásának tünete­ként észlelt, valójában a beadott szer utóhatása idézte elő. Olsont állandó orvosi felügyelet alá helyezték, de „őrei” éberségét kijátszva, néhány nappal később kiugrott egy New York-i szálloda tizedik emeletéről. Mindez, mint az John Marks A „mandzsúriai jelölt” nyomában című, először 1979-ben kiadott könyvéből kide­rül, 1953 novemberében történt.­ Az incidens ugyan oko­zott némi fennakadást, a program azonban még majdnem tíz éven át folytatódott, Olson halálának körülményeire pe­dig csak húsz év elteltével derült fény. A „tudatmódosítás”, az „agymosás” és az „igazságszé­rum” előállításának lehetősége a második világháború óta iz­gatta az amerikai titkosszolgálatokat is. Ebben nemcsak a hírszerzés és a kémkedés elemi érdekei játszottak szerepet - e foglalkozás örök kérdése, hogyan lehet saját ügynökeink megbízhatóságát ezer százalékig biztosítani, és hogyan lehet leleplezni a befurakodott ellenséges kettős ügynököket, sőt hogyan lehet az ellenséges ügynököt, szakszóval, „visszafor­dítani”­­, hanem a náci (és japán) fanatizmus és tömegpropa­ganda ijesztő megnyilvánulásai. Már ekkor fölmerült a gyanú, hogy az ellenséges hatalmak olyan tudatmódosító, agymosó technológiák birtokában vannak, amelyekkel akár tömegeket is képesek manipulálni. Hasonló aggodalmakat vetettek föl a szovjetunióbeli koncepciós perek: mivel érhet­ték el, hogy a vádlottak faarccal, minden ellenkezés nélkül beismerjék a legképtelenebb vádakat? Mivel az amerikaiak értelemszerűen nem hittek a kommunizmus eszméjének bű­vös erejében, ezért „racionálisabb”, vagyis józan ésszel is be­látható magyarázatot kerestek a jelenségre: a vádlottakat minden bizonnyal különböző drogokkal és hipnózissal hoz­ták önkívületi állapotba. A hidegháború kitörésekor, amikor újraalapították a háború után megszüntetett amerikai civil titkosszolgálatot (a CIA elődszervezetét), a tudatbefolyásolás problémája is újra az érdeklődés homlokterébe került. Ennek magyar vonatkozása is van, a Mindszenty-per. Az még többé-kevésbé belátható volt számukra, hogy a koncepciós perek során végül is kommunistákat törtek meg korábban. Ám megdöbbentek, amikor azt látták, hogy hasonló történik az erős jellemű és hitében végsőkig elszánt katolikus főpap­pal is. Egy korabeli CIA-memorandum szerint a hercegprí­mást „valamiféle ismeretlen erő” segítségével manipulálták. A legvalószínűbb magyarázatnak a kábítószerezés és a hipnó­zis tűnt. A koreai háború egy kevéssé ismert vonatkozása csak fokozta a gyanút, hogy az oroszok tudatmanipuláló csodasze­rek birtokában vanna­­. Az történt ugyanis, hogy, a fogságba

Next