Beszélő, 2004. január-június (3. folyam, 9. évfolyam, 1-6. szám)
2004. február-március / 2-3. szám - FOLYAMATOS JELEN - Mink András: Mandzsúriai emberünk
olyan kutatásokat, melyek célja olyan szerek és eljárások kikísérletezése volt, amelyek lehetővé teszik emberi tudat és viselkedés befolyásolását, totális ellenőrzés alá vonását, sőt, a legambiciózusabb elképzelések szerint a programozását is. A kutatások a legkülönfélébb tudatbefolyásolási technikák és eljárások teljes körét felölelték, beleértve a különböző természetes és szintetikus drogok alkalmazását, az elektrosokkot, a hipnózist, illetve mindezen módszerek legváltozatosabb kombinációit. A CIA fedett pénzalapokból és vele együttműködő alapítványokon keresztül tucatnyi amerikai egyetem, kórház, klinika és kutatóintézet ezirányú kutatási programjait és tudósait, orvosait, pszichiátereit fizette oly módon, hogy esetenként a kutatást végzők sem voltak tisztában az általuk végzett munka valóságos céljával. A legsúlyosabb etikai problémát az okozta, hogy az elérendő cél természetéből fakadóan az elvégzett emberkísérletek jelentős részét olyan alanyokon kellett végezni, akik nem önként vetették alá magukat a kísérleteknek, és egyáltalán nem voltak tisztában a „kezelés” voltaképpeni céljával, sőt, számos esetben azzal sem, hogy egyáltalán tesztelik őket. Könnyű belátni, hogy az előzetesen tájékoztatott önkéntesek várható reakcióit döntően befolyásolta volna, hogy tudomásuk van arról, hogy valamilyen „szert” kapnak, és hogy az okozza viselkedésük megváltozását. Azok az orvosok, akik beavatottaknak számítottak, mint például Dr. Samuel Thompson, később hazafias elkötelezettségüket hozták föl mentségként, meg kellett tenni a haza érdekében. A programokra viszont éppen egy be nem avatott áldozat, Frank Olson öngyilkossága, illetve annak utóélete hívta fel a figyelmet. Becsületükre legyen mondva, az ügynökség emberei egymáson is kísérleteztek. Az ’50-es években például ismert volt egy olyan ügynök, aki csak a magával vitt borosüvegből volt hajlandó inni a házibulikon, amit végig a kezében tartott, nehogy kollégái észrevétlenül „anyagot” csempésszenek az italába, hogy azután elemezzék a reakcióit. Frank Olson azonban nem a CIA embere volt, hanem a hadsereg vegyi kutatólaboratóriumának munkatársa. Sidney Gottlieb egy összejövetel alkalmával maga csempészte Olson italába a tesztelni kívánt LSD-adagot. Olsonra a kábítószer végzetes hatással volt: rosszul lett, és a rosszullétéből napok múltán sem tudott magához térni. Paranoiás rohamok gyötörték, amiket csak fokozott, hogy természetesen halvány fogalma sem volt arról, hogy egyre súlyosabb neurotikus rohamait, melyeket saját elméje megbomlásának tüneteként észlelt, valójában a beadott szer utóhatása idézte elő. Olsont állandó orvosi felügyelet alá helyezték, de „őrei” éberségét kijátszva, néhány nappal később kiugrott egy New York-i szálloda tizedik emeletéről. Mindez, mint az John Marks A „mandzsúriai jelölt” nyomában című, először 1979-ben kiadott könyvéből kiderül, 1953 novemberében történt. Az incidens ugyan okozott némi fennakadást, a program azonban még majdnem tíz éven át folytatódott, Olson halálának körülményeire pedig csak húsz év elteltével derült fény. A „tudatmódosítás”, az „agymosás” és az „igazságszérum” előállításának lehetősége a második világháború óta izgatta az amerikai titkosszolgálatokat is. Ebben nemcsak a hírszerzés és a kémkedés elemi érdekei játszottak szerepet - e foglalkozás örök kérdése, hogyan lehet saját ügynökeink megbízhatóságát ezer százalékig biztosítani, és hogyan lehet leleplezni a befurakodott ellenséges kettős ügynököket, sőt hogyan lehet az ellenséges ügynököt, szakszóval, „visszafordítani”, hanem a náci (és japán) fanatizmus és tömegpropaganda ijesztő megnyilvánulásai. Már ekkor fölmerült a gyanú, hogy az ellenséges hatalmak olyan tudatmódosító, agymosó technológiák birtokában vannak, amelyekkel akár tömegeket is képesek manipulálni. Hasonló aggodalmakat vetettek föl a szovjetunióbeli koncepciós perek: mivel érhették el, hogy a vádlottak faarccal, minden ellenkezés nélkül beismerjék a legképtelenebb vádakat? Mivel az amerikaiak értelemszerűen nem hittek a kommunizmus eszméjének bűvös erejében, ezért „racionálisabb”, vagyis józan ésszel is belátható magyarázatot kerestek a jelenségre: a vádlottakat minden bizonnyal különböző drogokkal és hipnózissal hozták önkívületi állapotba. A hidegháború kitörésekor, amikor újraalapították a háború után megszüntetett amerikai civil titkosszolgálatot (a CIA elődszervezetét), a tudatbefolyásolás problémája is újra az érdeklődés homlokterébe került. Ennek magyar vonatkozása is van, a Mindszenty-per. Az még többé-kevésbé belátható volt számukra, hogy a koncepciós perek során végül is kommunistákat törtek meg korábban. Ám megdöbbentek, amikor azt látták, hogy hasonló történik az erős jellemű és hitében végsőkig elszánt katolikus főpappal is. Egy korabeli CIA-memorandum szerint a hercegprímást „valamiféle ismeretlen erő” segítségével manipulálták. A legvalószínűbb magyarázatnak a kábítószerezés és a hipnózis tűnt. A koreai háború egy kevéssé ismert vonatkozása csak fokozta a gyanút, hogy az oroszok tudatmanipuláló csodaszerek birtokában vanna. Az történt ugyanis, hogy, a fogságba