Beszélő, 2009. július-december (3. folyam, 14. évfolyam, 7-12. szám)

2009. november-december / 11-12. szám - MELLÉKLET - DUNA - Buza Péter: Korzó a partokon

74 Itt a dunai védmű egyfelől, a nyugati határt jelentő Várkert-bazár és a testőr­ségi paloták másfelől, igencsak szűk te­rületet fognak közre, amelyen ráadásul a kezdetektől, a terület rendezésétől, az 1870-es évektől két útpálya is kiala­kult. De ezen a változó kontúrt mutató csekélyke mezsgyén azért nagyjából az 1900-as évekre valamiféle sétahely mégis megszületett. Ám a fényűző, az élénk, a gazdag korzózás sohase lett a sajátja, a jellemzője. Talán azért, mert Buda nem Pest... Lakói, a hagyomá­nyaiknak élő, s ezért szokásosan bezár­kózásra hajlamos spíszbürgerek késői utódai, eleik mentalitását örökölték. A legkevésbé se exhibicionisták. Akik itt korzóznak, a vasárnapi kimenőjüket él­vező cselédek, a társaságukra, szerel­mükre áhítozó babák, a dadák, akik a jó levegőn babakocsit sétáltatnak, fiúcs­kák, leánykák a nörsz kíséretében. Itt nincs„nagy élet", és nem volt soha. Egy­két ifjú pár persze előfordul.„Az asszo­nyok. .. Pesten vannak - írja Krúdy 1913- ban, az Érdekes Újság tárcájában -, de tán csak azért, hogy az ember átvi­gye őket Budára." A bal parton parádézott a város, a jobb partra legfeljebb levegőzni járt. Mos­tanában már azért se, mert nem akar lassú halállal átköltözni egy másik túl­partra a forgalom füstje-gáza miatt. Többnyire turisták kalandoznak errefe­lé, ahogy a bal parton is, s a szállóven­dégek. Bámész városlakók, akik a saját városukban gyönyörködni jártak ide apáik, nagyapáik képében, már nem jönnek. Becsukják magukra az ajtót a nyári estén, s legfeljebb az ablakot nyitják ki az Aldunasor házaiban, ha azt remélik, hogy elér idáig a Duna hűs szellője. Csobog, sodor, énekel a víz, leng a szel­lő, túlnan pazar képeket mutat a budai palotasor, a kéklő hegyek karéja, estén­ként a vízben tükröződő fények. Aki viszonylag zavartalan élvezetére vágyik a korzózás örömeinek, mostanság leül a lépcsőkre, ott, ahol lehet, ahol a rak­part építői hajdan kedveskedtek ezzel a bővítménnyel, a város egyszerűbb népei kényelmére gondolva. De addig eljutni?! Az alsó rakparton hajnaltól éjszakáig folyóként zúg, dü­börög a forgalom. Terra incognita. A folyónk. Amely most megint elválaszt, és nem összeköt, épp, mint a Lánchíd előtti Pestet és Bu­dát még bő százötven éve. Amely kornak akár a jégzajlásaira is - mit tesz a kontraszthatás! - immár gyógyíthatatlan nosztalgiával gondo­lok... És nem hiszem, hogy én vagyok beteg.

Next