Marczali Henrik: Az Árpádok és Dalmáczia (Budapest, 1898)

Előszó

ELŐSZÓ. Méyit γηρ το τη; ΰαλάσοη; κράτο;. Perikies beszéde Tkukydidesnél, A különböző nemzetiségi és politikai hagyományok ver­sengése igen bizonytalanná, kuszálttá teszi Dalmáczia régibb történeteit. Midőn az Árpádok történetével foglalkoztam, lépten­­nyomon találkoztam ellentmondással, hogy úgy mondjam, inga­tagnak látszott az egész alap, melyen építenem kellett. Köte­lességemnek tartottam, legalább a főpontokat illetőleg, lehetőleg tisztázni a fenforgó kérdéseket. Utazásom, mely ezen sajátsá­gos, nagy múltú és tán nagy jövőjű országon végig vezetett, nemcsak levéltári anyagomat egészítette ki, hanem megadta azt is, mit mi sem pótolhat: a földnek és népeinek szemléletét. Ezen értekezésemnek czélja, legalább a legrégibb időkre nézve, melyekben a magyar nemzet a tengerparti latin művelt­ségű városokkal érintkezett, a kútfőkön alapuló, egységes, igazságos felfogásnak törni útját. Azon viszonyok tárgyalása, melyek a magyar korona és az autonóm községek között fejlődtek, szükségessé tette általá­nosabb szempontoknak bevonását művembe. A magyar biro­dalmi politikának igyekeztem vázát adni, amint az Árpádok korában a hódoltsági területeken működött és érvényesült. Különös varázsa az ilynemű kutatásnak az államok és társa­dalmak első szervezetébe való mélyedés. A nemzetek egyszerű életérdekei, ösztönei, léteknek feltételei, nagyságuknak alapjai közvetlenül szinte naiv nagyszerűségben tárulnak fel lelki szemeink előtt. Érzem, hogy felfogásom sokban eltér attól, M. TUD. AKAD. ÉRTEK. A TÖRT.­TUD. KÖR. XVII, K. 5. SZ.1*

Next