Marczali Henrik: Az Árpádok és Dalmáczia (Budapest, 1898)
Előszó
ELŐSZÓ. Méyit γηρ το τη; ΰαλάσοη; κράτο;. Perikies beszéde Tkukydidesnél, A különböző nemzetiségi és politikai hagyományok versengése igen bizonytalanná, kuszálttá teszi Dalmáczia régibb történeteit. Midőn az Árpádok történetével foglalkoztam, léptennyomon találkoztam ellentmondással, hogy úgy mondjam, ingatagnak látszott az egész alap, melyen építenem kellett. Kötelességemnek tartottam, legalább a főpontokat illetőleg, lehetőleg tisztázni a fenforgó kérdéseket. Utazásom, mely ezen sajátságos, nagy múltú és tán nagy jövőjű országon végig vezetett, nemcsak levéltári anyagomat egészítette ki, hanem megadta azt is, mit mi sem pótolhat: a földnek és népeinek szemléletét. Ezen értekezésemnek czélja, legalább a legrégibb időkre nézve, melyekben a magyar nemzet a tengerparti latin műveltségű városokkal érintkezett, a kútfőkön alapuló, egységes, igazságos felfogásnak törni útját. Azon viszonyok tárgyalása, melyek a magyar korona és az autonóm községek között fejlődtek, szükségessé tette általánosabb szempontoknak bevonását művembe. A magyar birodalmi politikának igyekeztem vázát adni, amint az Árpádok korában a hódoltsági területeken működött és érvényesült. Különös varázsa az ilynemű kutatásnak az államok és társadalmak első szervezetébe való mélyedés. A nemzetek egyszerű életérdekei, ösztönei, léteknek feltételei, nagyságuknak alapjai közvetlenül szinte naiv nagyszerűségben tárulnak fel lelki szemeink előtt. Érzem, hogy felfogásom sokban eltér attól, M. TUD. AKAD. ÉRTEK. A TÖRT.TUD. KÖR. XVII, K. 5. SZ.1*