Karácson Imre: Török-magyar oklevéltár 1533-1789 (Budapest, 1914)
Előszó
ELŐSZÓ. 1. Pályája derekán letört tudós félbenmaradt munkásságának eredményeit terjesztjük itt a magyar történeti kutatás elé. Karácson Imrének a konstantinápolyi levéltárakból négy éven át lankadatlan szorgalommal összegyűjtött anyagát foglalja magában e kötet. Ő jutott be elsőnek a régi török levéltárakba, nemcsak az európai tudósok közül, hanem egyáltalában, mert eleddig a törökök nem törődtek multjuk emlékeivel. Ebből érthető a levéltári anyagnak századok folytán történt elzüllése és rendezetlensége. Most, midőn először bocsájtjuk a nyilvánosság elé e fáradságos kutatások eredményét, magyarázattal tartozunk, hogy miért nem folyhatott e búvárkodás rendszeres alapon és hogy miért kellett a feledhetetlen kutatónak a különféle időszakokból eredő anyagot úgy szedni össze, ahogy épen találta. Karácson Imre konstantinápolyi búvárkodása II. Rákóczi Ferenc fejedelem és bujdosó társai hamvainak visszahozatalával áll szoros összefüggésben, sőt annak egyenes folyománya. Midőn ugyanis 1904-ben a magy. kir. kormány azzal bízta meg e sorok íróját, hogy a bujdosók hamvainak visszahozatalára nézve tegye meg a szükséges előkészületeket, Abdul Hamid szultán egy kádét (császári parancsot) bocsátott ki, melynek második része így szól: «A magyar országos küldöttség részére engedély adatik, hogy a konstantinápolyi levéltárakban buvárlatokat eszközöljön: 1. a törökök és magyarok történeti vonatkozásait illetőleg általában, 2. különösen a Rákóczi és a Thököly emigrációra vonatkozólag». Midőn a magyar országos küldöttség 1906. évi október 27-én Orsovánál a bujdosók hamvait ünnepélyesen átadta az akkori magy. kir. kormánynak, Wekerle Sándor miniszterelnök