Bernát István: A magyar demokrácia multja, jelene és jövője (Budapest, 1904)
Bevezető
Bevezető. Fölemelni és belefűzni a magyart a haladó nyugati nemzetek családjába, ez az a nagy cél, mely nemzetünk legjobbjait a múlt század első évtizedeken mindinkább fokozódó erővel keltő munkára. A harc a múltból maradt nézetekkel komoly és elszánt, végül diadalt aratnak azok, akik ahaladás barátainak nevezhették magukat. A nemzet az első meglepetés után készséggel csoportosul a zászló alá, mely mindnyájuk hite szerint az emelkedési felé volt hivatva, utat mutatni a magyarnak. Az ősi nemkánonisság és quietismus a fölfelé törekvés égő vágyának adott helyet és Kossuth a 40-es évek elején, mikor lapját megindította,, már bátran írhatta, hogy: „nem az a kérdés, vájjon haladjunk-e, mert, ez már el van döntve, hanem az, vájjon hogyan és miként?“ Erre a kérdésre megfeleltek azok, az események, melyek nyugaton a társadalmakat, részben nyugodt konzervativizmussal, részben pedig a francia vér heves radikalizmusával átalakították. Ha vágytunk elérni a célt, akarnunk kellett az eszközöket is. Ezek az eszközök, a haladásnak tényezői, sem lehettek mások, mint a nemzeti